B/2 kiegészítések
Kiegészítések a B/2. tételsorhoz
I. Ha a büntetőeljárási törvényt módosító törvény a hatálybalépés részletes szabályait nem tartalmazza, a módosító rendelkezések hatálybalépésével összefüggő átmeneti kérdésekre a büntetőeljárási törvény hatálybalépésére vonatkozó szabályok irányadók [Be. 605. § (3) bek.].
II. A nem katonai bűncselekmény miatt rendőrrel szemben 2014. január 1. napja előtt benyújtott vádirat alapján az ügy elbírálására ezen időpontot követően is a vádirat benyújtásakor irányadó hatásköri és illetékességi szabályok vonatkoznak. Eszerint az ügy elbírálására továbbra sem a katonai bíróság az illetékes [Be. 15. §, 20. § (2) bek. c) pont, 470. § (1) bek. a) pont; 2013. évi CLXXXVI. törvénnyel módosított 470. § (1) bek. c) pont, 605. § (3) bek.].
[1] Az Sz. Nyomozó Ügyészség vádiratában a volt rendőr főtörzsőrmester vádlottal szemben hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntette [Btk. 301. § (1) bek.] és könnyű testi sértés vétsége [Btk. 164. § (1) bek., (2) bek.] miatt emelt vádat a P. Járásbíróság előtt. A vádirat 2013. október 10. napján érkezett a járásbíróságra.
[2] A P. Járásbíróság az ügyben 2014. február 20-án tartott tárgyalást, amelyen végzésével hatáskörének hiányát állapította meg, és elrendelte az ügy áttételét a K. Törvényszék Katonai Tanácsához.
[3] Végzésének indokolása szerint a vádbeli - egymással szorosan összefüggő - bűncselekmények közül a hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntette a 2013. évi CLXXXVI. törvény 66. §-ával módosított Be. 470. § (1) bekezdésének c) pontja értelmében 2014. január 1-jétől katonai büntetőeljárás hatálya alá tartozik, és ilyen ügyekben a Be. 471. § (1) bekezdésében megjelölt katonai tanács jár el.
[4] A K. Törvényszék Katonai Tanácsa - miután a Központi Nyomozó Főügyészség K. Regionális Osztálya a vádképviselet ellátását nem vette át - a 2014. március 13-án meghozott végzésével szintén hatáskörének hiányát állapította meg, és az iratokat az eljáró bíróság kijelölése végett felterjesztette a Kúriához.
[5] A katonai tanács végzésének indokolása szerint a Be. 605. § (3) bekezdésében írt rendelkezések, valamint az e törvényhelyhez kapcsolódó bírói gyakorlat alapján egyértelmű, hogy azokban az ügyekben, amelyek a Be. a katonai büntetőeljárásra vonatkozó hatásköri szabályokkal kapcsolatos módosításával 2014. január 1-jétől érintettek, de a vádirat bíróságra történő benyújtására 2013. december 31. napjáig sor került, nem katonai büntetőeljárásnak van helye.
[6] A vádképviseletet pedig a nyomozó ügyészségek látják el, és a bírósági eljárást is a Be.-nek a 2013. évi CLXXXVI. törvénnyel történt módosítása előtt hatályban volt rendelkezései szerint kell lefolytatni.
[7] Ez utóbbi törvény a Be. 605. § (3) bekezdésében írtaktól eltérő rendelkezést nem tartalmaz, ezért a Be. hivatkozott rendelkezése szerint az eljárást a korábbi jogszabály szerint hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróság folytatja le, ha az ügy iratai e törvény hatálybalépése előtt a bírósághoz érkeztek.
[8] A Legfőbb Ügyészség a Be. 20. § (1) bekezdése alapján a P. Járásbíróság kijelölését indítványozta. Álláspontja szerint a K. Törvényszék Katonai Tanácsának érvelése helyes.
[9] A Kúria szerint a P. Járásbíróság álláspontja nem, ellenben a K. Törvényszék Katonai Tanácsa és a Legfőbb Ügyészség álláspontja helytálló.
[10] A vádirat benyújtásakor hatályos eljárásjogi rendelkezések szerint a rendőrség hivatásos állományú tagjának - a Be. 470. § (1) bekezdésének a) pontjára figyelemmel - kizárólag a tényleges szolgálati viszonyának tartama alatt elkövetett katonai bűncselekménye tartozott katonai büntetőeljárás alá. A rendőrség hivatásos állományú tagjának nem katonai, hanem hivatali bűncselekménye a Be. 15. § -ának megfelelően járásbírósági hatáskörre tartozó ügy volt.
[11] Helytállóan mutatott rá a K. Törvényszék Katonai Tanácsa, hogy a Be. hatálybalépésére vonatkozó szabályai (Be. 605. §) abban az esetben is irányadók, ha a hatálybalépést követően bármikor sor kerül az eljárási törvény újabb módosítására, és a jogalkotó e módosítás kapcsán az eddigiektől eltérő hatályba léptető rendelkezés meghozatalát nem tartja szükségesnek.
[12] Az egyes büntetőjogi tárgyú és ehhez kapcsolódó más törvények módosításáról szóló 2013. évi CLXXXVI. törvény a Be. 470. § (1) bekezdésének c) pontját 2014. január 1-jei hatállyal módosította akként, hogy a rendőrség hivatásos állományú tagja által a szolgálati helyen, illetve a szolgálattal össze-függésben elkövetett más, nem katonai bűncselekmények kapcsán katonai büntetőeljárásnak van helye.
[13] A módosító törvény azonban e hatásköri változáshoz átmeneti rendelkezést nem kapcsolt. Mind a K. Törvényszék Katonai Tanácsa, mind pedig a Legfőbb Ügyészség helyesen hivatkozott a BH 2009.238. számon közzétett eseti döntésére, amely az előbb idézettek szerint általános érvénnyel mondta ki a Be. 605. § (3) bekezdésének alkalmazását, mindazon, a Be. eredeti hatálybalépési időpontját követő módosításokra is, amikor a jogalkotó a módosítás kapcsán eltérő hatályba léptető vagy átmeneti rendelkezés meghozatalát nem tartotta szükségesnek.
[14] Jelen ügyben a vádirat benyújtására 2013. október 14-én került sor, ebben az időpontban pedig az ügy tárgyát képező eljárás lefolytatására a P. Járásbíróság rendelkezett hatáskörrel.
[15] A Be. 20. § (2) bekezdésének c) pontja szerint a bíróságok között felmerült hatásköri összeütközés esetében a kijelölésről a Kúria határoz, ha a hatásköri összeütközés járásbíróság és a törvényszék katonai tanácsa között merült fel.
[16] A Kúria erre figyelemmel a volt rendőr főtörzsőrmester vádlott ellen folyamatban lévő büntetőügyben az eljárás lefolytatására a P. Járásbíróságot jelölte ki.
(Kúria Bkk. I. 386/2014.)
Amennyiben a járásbíróság előtt folyó büntetőügyben e bíróság, a törvényszék és az ítélőtábla büntetőbírái maguk ellen kizárást jelentenek be, a kizárás és kijelölés tárgyában a Kúria jár el; a törvényszék illetékességi körébe tartozó további járásbíróságok bíráinak kizárás iránti bejelentése ilyenkor közömbös. A járásbírósági hatáskörbe tartozó ügyben olyan helyi bíróságot kell kijelölni, amelynek a felsőbíróságai (törvényszék és tábla) a kizárással nem érintettek [Be. 21. § (1) bek. e) pont, 24/A. §].
A Központi Nyomozó Főügyészség Sz. Regionális Osztálya vádirata alapján az Sz. Városi Bíróságon indult büntetőügy a vádlott ellen ittas járművezetés vétsége [Btk. 188. § (1) bek. I. ford.] miatt.
A vádemelést követően az ügy bírája, majd az Sz. Városi Bíróság, továbbá az Sz. Városi Bíróság, az M. Városi Bíróság, a Cs. Városi Bíróság, a H. Városi Bíróság bírái, valamint az Sz. Törvényszék és az Sz. Ítélőtábla büntetőügyszakban ítélkező bírái az Sz. Törvényszéken bírói tevékenységet folytató vádlottal fennálló munkakapcsolatra figyelemmel egyaránt elfogultságot jelentettek be.
A Legfőbb Ügyészség írásbeli nyilatkozatában az elsőfokú eljárásból a megye valamennyi járásbírósága, az Sz. Törvényszék, valamint az Sz. Ítélőtábla bíráinak kizárását, és az elsőfokú eljárásra a P. Járásbíróság, az esetleges felülbírálati eljárásra pedig a P. Törvényszék kijelölését indítványozta.
Az Sz. Járásbíróság - korábban Sz. Városi Bíróság -, az Sz. Törvényszék és az Sz. Ítélőtábla bíráit érintő kizárás iránti bejelentés alapos.
Az Sz. Járásbíróság, az Sz. Törvényszék és az Sz. Ítélőtábla bírái esetében - nyilatkozatukból következően - nyilvánvalóan fennáll a Be. 21. § (1) bekezdésének e) pontja szerinti kizárási ok.
Az Sz. Járásbíróságon lévő ügy bírájának önmagát érintő kizárás iránti bejelentését követő, további ilyen bejelentések folytán a kijelölés, illetve kizárás tárgyában a Be. 24. § (6) bekezdése, vagy a 24/A. § (1) bekezdése szerint arra jogosult járásbíróság, törvényszék, ítélőtábla - értelemszerűen - nem dönthet, lévén maga is érintett.
Ugyanakkor ez azt is jelenti, hogy az Sz. Törvényszék illetékességébe tartozó további járásbíróságok: az Sz. Járásbíróság, az M. Járásbíróság, a Cs. Járásbíróság és a H. Járásbíróság bíráinak - iratokban lévő - kizárás iránti bejelentése az eljárás jelen szakaszában közömbös.
Nincs ugyanis olyan eljárási helyzet, melyben akár a kizártságuk, akár a kijelölésük kérdése szóba jön. Így e tekintetben rendelkezni sem kell.
A kizárás szükségszerű következménye a kijelölés, ami valójában a Be. illetékességre vonatkozó törvényi szabályozása alóli, de csupán eseti jellegű kivételt eredményez.
Amennyiben (mint jelen ügyben) az ítélőtábla és valamely törvényszék, valamint járásbírósága kizárt, akkor nincs lehetőség az érintett ítélőtábla illetékessége alá tartozó - de a kizárással nem érintett - járásbíróságot és törvényszéket és más ítélőtáblát kijelölni.
Az ilyen döntés ugyanis nem csupán egyszer (kivételesen, a szükséges eseti jelleggel), hanem többször is megtörné az illetékesség törvényi rendjét.
Ilyenkor olyan járásbíróságot kell kijelölni, melynek felsőbírósága (törvényszék és ítélőtábla) kizárással nem érintett. Tehát másik felsőbíróság illetékessége alá tartozó járásbíróság kijelölése indokolt, s ehhez képest az esetleges másod- és harmadfokú eljárásra szóló kijelölés valójában a Be. hatásköri és illetékességi szabályai szerinti.
Ekként a Kúria a Be. 24/A. § (2) bekezdése szerint tanácsülésen eljárva, a Be. 24/A. § (1) bekezdése alapján az Sz. Járásbíróság, az Sz. Törvényszék és az Sz. Ítélőtábla bírái kizárás iránti bejelentésének helyt adott; s a Be. 20. §-a (2) bekezdésének c) pontja értelmében az elsőfokú eljárásra - a Legfőbb Ügyészség indítványával egyezően - a P. Törvényszék székhelyén lévő P. Járásbíróságot, esetleges másodfokú eljárásra a P. Törvényszéket, esetleges harmadfokú eljárásra pedig a P. Ítélőtáblát kijelölte.
(Kúria Bkk. III. 147/2013.)
Feltétlen hatályon kívül helyezést eredményező (abszolút) eljárási szabálysértés és felülvizsgálati ok valósul meg, ha a büntetőügy elbírálásában, az ügydöntő határozat meghozatalában olyan bíró vesz részt, aki ugyanabban az ügyben nyomozási bíróként eljárt.
Ha a büntetőügynek több terheltje van, a szabálysértés akkor is kihat valamennyi terheltre, s az egész ügy hatályon kívül helyezéséhez vezet, ha a perbíró nyomozási bíróként végzett eljárása a terheltek közül nem mindegyiket érintette. A törvényben előírt kizárási ok ugyanis nem valamely terhelt személyétől "tiltja el" a bírót, hanem a nyomozási bírói tevékenység ellátása után annak az ügynek a teljes további eljárásából zárja ki.
A kizárási ok előírása a konkrét ügyre vonatkozik, ezért az ilyen okból kizárt bíró ugyanannak a terheltnek másik (nyomozási bírói feladat ellátásával nem érintett) ügyében akadálytalanul eljárhat [Be. 21. § (3) bek. a) pont, 373. § (1) bek. II. pont b) alpont, 416. § (1) bek. c) pont].
[1] A járásbíróság ítéletében az I. r. terheltet bűnösnek mondta ki 4 rendbeli, társtettesként elkövetett lopás bűntettében [1978. évi IV. tv. (a továbbiakban: korábbi Btk.) 316. § (1) bek., valamint - egy esetben - (2) bek. II. fordulat c) és d) pont, továbbá (5) bek. b) pont, egy esetben (2) bek. II. fordulat c) pont és (5) bek. b) pont, míg két esetben (2) bek. II. fordulat c) és d) pont, valamint (4) bek. b/1) pont]. Ezért - halmazati büntetésül, mint különös visszaesőt - 1 év 11 hónap börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható, továbbá megszüntette a korábbi ítélet kapcsán engedélyezett feltételes szabadságot.
[2] A bíróság a fenti ítéletével a III. r. terheltet 2 rendbeli lopás bűntettében [2012. évi C. törvény ( a továbbiakban: Btk.) 370. § (1) bek., (2) bek. II. fordulat b) pont bb) és bc) alpont, továbbá - egy esetben - (4) bek. b) pont, egy esetben (3) bek. b) pont ba) alpont] mondta ki bűnösnek mint társtettest. Ezért - halmazati büntetésül - 1 év 6 hónap szabadságvesztésre ítélte, melynek végrehajtási fokozatát börtönben határozta meg, és annak végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztette. Akként rendelkezett, hogy a terhelt a szabadságvesztésből - végrehajtásának elrendelése esetén - legkorábban annak kétharmad részének kitöltését követően bocsátható feltételes szabadságra.
[3] Az elsőfokú bíróság a IV. r. terhelt bűnösségét bűnpártolás vétségében [korábbi Btk. 244. § (1) bek. c) pont] állapította meg, és ezért 60 napi tétel pénzbüntetésre ítélte. Egynapi tétel összegét 2500 forintban állapította meg, és akként rendelkezett, hogy az így kiszabott 150 000 forint pénzbüntetést meg nem fizetése esetén napi tételenként kell egy-egy napi szabadságvesztésre átváltoztatni.
[4] Végül az elsőfokú bíróság az V. r. terheltet orgazdaság bűntette [korábbi Btk. 326. § (1) bek. és (3) bek. a) pont] miatt - mint különös visszaesőt - 151 napi tétel pénzbüntetésre ítélte. Egynapi tétel összegét 3000 forintban állapította meg, és akként rendelkezett, hogy az így kiszabott (feltehetően az őrizetben töltött idő beszámításával megjelölt) 450 000 forint pénzbüntetést meg nem fizetése esetén napi tételenként kell egy-egy napi szabadságvesztésre átváltoztatni.
[5] Az elsőfokú ítélet a felsorolt terheltek tekintetében a kihirdetése napján - fellebbezés hiányában - első fokon jogerőre emelkedett.
[6] Az ügyben az I., II. és III. r. terheltek elfogására 2011. október 3. napján került sor. A nyomozó hatóság az I. és a II. r. terheltet őrizetbe vette, majd 2011. október 5. napján a városi bíróság végzésével - ügyészi indítványra - e két terhelt előzetes letartóztatását rendelte el.
[7] A IV. r. terhelt első gyanúsítotti kihallgatására 2011. december 8., az V. r. terhelt első gyanúsítotti kihallgatására 2012. április 11. napján került sor.
[8] Az I. és II. r. terheltek előzetes letartóztatását elrendelő nyomozási bíró az elsőfokú eljárásban bíróként járt el, a bizonyítási eljárást lefolytatta, és az ügyben 2015. május 28. napján ő hozta meg az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatát is.
[9] A II. r. terhelt és védője által bejelentett fellebbezések alapján eljáró törvényszék a 2015. szeptember 29-én meghozott végzésével az elsőfokú ítéletet a II. r. terhelt tekintetében hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új eljárás lefolytatására utasította, mert annak meghozatala során törvényben kizárt bíró járt el.
[10] A bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen a megyei főügyészség a Be. 416. § (1) bekezdés c) pontjára alapítva, az I. r. terhelt tekintetében terjesztett elő felülvizsgálati indítványt, melyben - e terhelt vonatkozásában - a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, és az eljárt bíróság új eljárás lefolytatására való utasítását indítványozta.
[11] Indokául arra hivatkozott, hogy az ügydöntő határozat meghozatalában olyan bíró vett részt, aki az ügyben nyomozási bíróként járt el. Ez utóbbi körülmény folytán a bíró a Be. 21. § (3) bekezdés a) pontja értelmében az eljárás további részéből kizárt. A nyomozási bíró tevékenysége az I. és a II. r. terheltet érintette, azonban a másodfokú bíróság csak a fellebbezéssel érintett II. r. terhelt tekintetében helyezte hatályon kívül az elsőfokú ítéletet, és utasította új eljárás lefolytatására az elsőfokú bíróságot. Az indítvány szerint az ügydöntő határozatot hozó bíró korábbi nyomozási bíróként való eljárása az ügyben olyan eljárási szabálysértés, ami a nyomozási bírói tevékenységével ugyancsak érintett I. r. terhelt tekintetében is megvalósult, s ekként e terhelt vonatkozásában is felülvizsgálati ok.
[12] A Legfőbb Ügyészség a megyei főügyészég által előterjesztett felülvizsgálati indítványt változatlan tartalommal tartotta fenn.
[13] Egyúttal - ugyanazon okból - felülvizsgálati indítványt terjesztett elő a III. r., a IV. r. és az V. r. terhelt tekintetében is. Álláspontja szerint az ügydöntő határozatot hozó bíróval szemben fennálló kizárási ok a III., IV. és V. r. terheltet is érinti, ezért velük szemben is fennáll a Be. 416. § (1) bekezdés c) pontja szerinti felülvizsgálati ok.
[14] Mindezek alapján a Legfőbb Ügyészség az I. r., a III. r., a IV. r., valamint az V. r. terhelt tekintetében tett indítványt az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezésére, és az elsőfokú bíróság új eljárás lefolytatására való utasítására.
[15] Az I., III., IV. és V. r. terhelt, valamint védőik a felülvizsgálati indítványokra nem tettek észrevételt.
[16] A Kúria a felülvizsgálati indítványokat a Be. 424. § (1) bekezdés első fordulata szerint tanácsülésen bírálta el.
[17] A felülvizsgálati indítványok alaposak.
[18] A Be. 416. § (1) bekezdés c) pontja alapján a bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen felülvizsgálatnak van helye, ha annak meghozatalára a Be. 373. § (1) bekezdés I. pont b) vagy c) alpontjában, illetve II-IV. pontjában foglalt eljárási szabálysértéssel került sor. A Be. 373. § (1) bekezdés II. pont b) alpontja szerinti eljárási szabálysértés, ha az ítélet meghozatalában a törvény szerint kizárt bíró vesz részt. A Be. 21. § (3) bekezdés a) pontja értelmében a bíróság további eljárásából bíróként ki van zárva, aki az ügyben nyomozási bíróként járt el.
[19] Következésképp azzal, hogy az elsőfokú jogerős ügydöntő határozatot hozó bíró az ügyben a nyomozás során, nyomozási bíróként a Be. 207. § (2) bekezdés a) pontja szerint a nyomozási bíró hatáskörébe tartozó kérdésben döntést hozott - a törvény alapján -, kizárttá vált. Ezért az ügy érdemében ennek ellenére való, további, bírókénti eljárása nem vitásan feltétlen eljárási szabálysértést valósított meg, ami egyúttal felülvizsgálati okot is eredményez, kötelező jogkövetkezménye - felülvizsgálati eljárásban is - az ítélet hatályon kívül helyezése és az eljárt bíróság új eljárás lefolytatására való utasítása.
[20] Jelen ügyben eldöntendő kérdés, hogy ez az eljárási szabálysértés kihat-e az ügy valamennyi terheltjére, avagy csak a perbíró nyomozási bírói döntésével érintett I. r. terhelt tekintetében valósult-e meg - a II. r. terhelten kívül - a kizárási ok, és ennek következtében az eljárási szabálysértés. A nyomozási bíró kizártságát eredményező végzés 2011. október 5-i meghozatalakor ugyanis csak az I. és a II. r. terhelt szerepelt gyanúsítottként az ügyben, és a nyomozási bíró csak velük szemben hozott határozatot; a III. r. terheltet a nyomozó hatóság ekkor még tanúként hallgatta ki, a IV. és V. r. terhelt pedig még csak nem is szerepelt az eljárásban.
[21] Ez utóbbi tények azonban - a vizsgált kérdést illetően - közömbösek. A Be. 21. § (1) bekezdés a)-d) pontjában és a (3) bekezdésében szabályozott kizárási okok objektív jellegűek, nem személyes viszonyon alapulnak. Előbbiek pusztán az adott személynek - a büntetőeljárás bármely szakaszában - más (a bírótól eltérő) eljárási pozícióban való részvételének ténye alapján zárják ki ugyanazon személy későbbi bírói eljárását, míg utóbbiak a bíró bizonyos eljárási szakaszban való eljárását - annak tartalmától függetlenül - határozzák meg akként, hogy más - ugyancsak ott meghatározott - eljárási szakaszban kizárják ugyanazon személy bírói tevékenységét. A kizárási okok alapját alkotó tények (azaz az eljárásban a más eljárási pozícióban való részvétel, illetve a meghatározott eljárási szakaszban való bírói ténykedés) a vonatkozó kizárási okot önmagukban - minden további feltétel nélkül - megalapozzák, ezért objektívek; kötelező jogkövetkezményük a bíró kizárása.
[22] Az objektív kizárási okok célja a pártatlan ítélkezés biztosítása, ami a bírótól az ügy iránti elfogulatlanságot és az előítéletek hiányát kívánja meg. Ennek biztosítása érdekében a törvény kizárja minden olyan helyzet létrejöttét, amikor is az eljárási pozíciók keveredése, az eljárás más résztvevőihez fűződő hozzátartozói viszony, vagy a bíró más eljárási szakaszban való bírói tevékenysége e pártatlanság fenntartását veszélyeztethetné, vagy akár annak látszatát kelthetné. Ez pedig akkor lehetséges, ha a törvény teljeskörűen, és kivételt nem tűrően zárja ki annak lehetőségét, hogy egy személy egy eljárás során (egyazon ügyben) - akár egy időben, akár egymást követően - több eljárási pozícióban is részt vegyen, vagy olyan, különböző jellegű bírói feladatokat lásson el, melyek során korábbi eljárása (az annak során birtokába jutott információk, és az ott hozott határozata) későbbi eljárását befolyásolhatja.
[23] Következésképp a kizárás minden esetben az ügyből történik; az így kizárt bíró tehát eleve az ügytől, nem pedig terhelttől van eltiltva. Ebből fakad az is, hogy az ilyen okból kizárt bíró viszont - pusztán erre tekintettel - az adott terhelt más ügyéből nincs kizárva (kivéve értelemszerűen, ha a kizártsága a terhelthez fűződő hozzátartozói viszonyán alapszik, ami szükségszerűen más ügyben is létrehozza ugyanazt a kizárási okot).
[24] Ennek eredménye pedig az, hogy a kizárási ok fennállásának, és az annak megsértéséből fakadó eljárási szabálysértés jogkövetkezményét az ügy valamennyi terheltje tekintetében le kell vonni, függetlenül attól, hogy az ügydöntő határozatot meghozó bíró nyomozási bíróként (e minőségében) melyik terhelttel szemben járt el, illetőleg a terhelt - akár más eljárási pozícióban - részt vett már az eljárásban, avagy személye, vagy akár érintettsége a bűncselekmény elkövetésében is ismeretlen volt-e még a hatóság előtt. Közömbös az is, ha más terhelt csupán más, az adott ügyhöz egyesített, olyan bűncselekmény kapcsán lenne érintett, amit a kizártságot megalapozó nyomozási bírói működés után követtek el (mindazonáltal a Kúria megjegyzi, hogy az V. r. terhelt - tényállás II/C. pontjában írt - cselekményének elkövetési ideje az iratok tartalma alapján nem a 2011. október, hanem helyesen szeptember 17-ét követő napok egyike).
[25] Mindezek alapján a Kúria megállapította, hogy az ügyben az ítélet meghozatalában a Be. 21. § (3) bekezdés a) pontja alapján kizárt bíró vett részt. Ezzel a Be. 373. § (1) bekezdés II. pont b) alpontja szerinti eljárási szabálysértés az ügy valamennyi terheltjével szemben megvalósult, az pedig - az indítványokkal érintett terheltek esetében - a Be. 416. § (1) bekezdés c) pontja értelmében egyúttal felülvizsgálati ok is; kötelező, mérlegelést nem tűrő jogkövetkezménye pedig az ítélet hatályon kívül helyezése.
[26] A fentiekre figyelemmel a Kúria az elsőfokú ítéletet az I. r., a III. r., a IV. r., valamint az V. r. terhelt tekintetében a Be. 428. § (2) bekezdés második fordulata alapján hatályon kívül helyezte, és a járásbíróságot új eljárás lefolytatására utasította.
(Kúria Bfv. III. 93/2016.)
A magánvádlónak a terhelt lakóhelye szerint illetékes bírósághoz benyújtott feljelentése megalapozza ennek a bíróságnak az illetékességét, az ügyet ez a bíróság tehát nem teheti át az elkövetés helye szerinti bírósághoz [Be. 17. § (3) bek.].
A feljelentő 2010. augusztus 9. napján rágalmazás vétsége miatt tett feljelentést a K. Városi Bíróságon ismeretlen tettes ellen, melyet a bíróság felhívására pontosított. Ennek lényege szerint a K.-n, 2010. június 8. napján kelt, Dr. H. Gy., a B. Zrt. vezérigazgatója részére e-mailben küldött levél állításai alkalmasak a becsület csorbítására, ezért kérte az elkövető megállapítását és büntetőjogi felelősségre vonását.
A K. Városi Bíróság 2010. október 27-én kelt és november 19. napján jogerős végzésével a feljelentést áttette az S. Városi Bírósághoz a Be. 17. § (1) bekezdésére hivatkozással. A végzés indokolása szerint az e-mail üzenetet az S.-en levő telephelyen vették át, illetve olvasták el. Ily módon a bűncselekmény elkövetési helye az S. Városi Bíróság illetékességi területe.
Az S. Városi Bíróság 2011. július 21. napján meghozott és 2011. augusztus 3-án jogerős végzésével illetékességének hiányát megállapítva a rágalmazás vétsége miatt B. Zs. ellen indult büntetőügyet - figyelemmel arra, hogy B. Zs. számítógépe, amelyről az e-mail üzenetet elküldték B.-ben van, - áttette a V. Városi Bírósághoz. A végzés indokolása szerint a cselekmény elkövetésének helye B., ezért az eljárás lefolytatására a V. Városi Bíróság illetékes.
A V. Városi Bíróság a 2011. szeptember 2. napján kelt végzésével ugyancsak illetékességének hiányát állapította meg, és az ügyet az eljáró bíróság kijelölése végett 2011. szeptember 9-én a Legfelsőbb Bíróságra felterjesztette.
A bíróság jogi érvei szerint a magánvádló a K. Városi Bíróságon emelt vádat, B. Zs. tartózkodási helye pedig K.-n van.
A Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy tévedett a K. Városi Bíróság, amikor illetékességének hiányát állapította meg.
A Be. 17. § (1) bekezdése szerint - ha a törvény eltérően nem rendelkezik - az eljárásra az a bíróság illetékes, amelynek területén a bűncselekményt elkövették. A (2) bekezdés alapján, amennyiben a bűncselekményt több bíróság területén követték el, vagy az elkövetés helye nem állapítható meg, az azonos hatáskörű bíróságok közül az jár el, amelyik az ügyben - a nyomozási bíró eljárását ide nem értve - korábban intézkedett (megelőzés). Ha a tárgyalás megkezdése előtt ismertté válik az elkövetés helye, az eljárást a magánvádló indítványára az a bíróság folytatja, amelynek a területén a bűncselekményt elkövették. Egyébként az eljárásra az a bíróság is illetékes, amelynek területén a terhelt lakik, ha a magánvádló ott emel vádat.
B. K. - igaz, hogy akkor még ismeretlen tettes ellen, de - a K. Városi Bíróságon tett feljelentést. Az időközben ismertté vált terhelt, B. Zs. tartózkodási helye: K. város.
B. K. magánvádló nem indítványozta, hogy az eljárást az a bíróság folytassa le, amelynek a területén a bűncselekményt elkövették, márpedig a Be. 17. § (3) bekezdése szerint az eljárásra az a bíróság is illetékes, amelynek a területén a terhelt lakik, ha a magánvádló - ha e törvény másként nem rendelkezik - ott emel vádat. Ha a magánvádló a terhelt lakóhelye szerint illetékes bíróság előtt kívánja az eljárás lefolytatását, ez a bíróság illetékesség okából nem teheti át az ügyet az elkövetés helye szerinti bírósághoz (BH 1978/65.).
Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a Be. 20. § (2) bekezdésének c) pontja alapján - a különböző ítélőtáblákhoz tartozó helyi bíróságok közül - a K. Városi Bíróságot jelölte ki az eljárás lefolytatására.
(Legf. Bír. Bfv. II. 1.110/2011.)
A bíróság hivatalból is elrendelhet bizonyítást [Be. 164. § (3) bek.].
[1] A törvényszék a 2018. március 12. napján tartott tárgyaláson meghozott és kihirdetett ítéletével a IV. r. terheltet bűnösnek mondta ki bűnsegédként elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettében [Btk. 176. § (1) bek., (2) bek. a) pont, (3) bek. - tényállás I. pont].
[2] Ezért őt 4 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy (legkorábban) a (szabadságvesztés) büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. Rendelkezett továbbá a lefoglalt bűnjelekről és a bűnügyi költségről.
[3] A tekintetében védelmi fellebbezés alapján eljárt ítélőtábla a 2018. október 24. napján tartott nyilvános ülésen kihirdetett végzésével az elsőfokú ítéletet a IV. r. terhelt tekintetében helybenhagyta.
[4] Az elsőfokú bíróság által megállapított és a másodfokú bíróság által megalapozottnak értékelt történeti tényállás a következő.
[5] A Kúria előrebocsátja, hogy a Legfelsőbb Bíróság, illetőleg a Kúria felülvizsgálati ügyekben folytatott gyakorlata a tényálláshoz kötöttségének ténybeli terjedelmét a támadott ügydöntő határozat szó szoros értelmében vett tényállást megállapító részében megállapított tényeknél tágabbnak tekinti. A tényállás az ítélet egészében és tartalmilag vizsgálandó: ezért a felülvizsgálati eljárásban irányadó tényálláshoz tartozónak kell tekinteni a jogerős határozat indokolása bármely részében szereplő minden ténymegállapítást, amely az elbírált bűncselekmény büntetőjogi megítélésénél jelentős (EBH 2013.B2. indokolás, BH 2015.216.I., BH+ 2014.9.388.I., BH 2015.216.I., 2013.237., 2013.53., 2006.392.).
[6] A IV. r. terhelt az I. r. terhelt testvére és a II. r. terhelt élettársa.
[7] Az I. r. és II. r. terhelt, midőn 2013-2014. évben Hollandiában tartózkodtak, elhatározták, hogy hollandiai kapcsolatukat kihasználva az ott megvásárolt kábítószert - elsődlegesen amfetamint - Magyarország területére juttatják, ahol az I. r. terhelt kapcsolatrendszerét kihasználva értékesíti a kábítószert.
[8] A II. r. terhelt ismeretlen személyektől szerzett be kábítószert (Hollandiában). Az I. r. terhelt - egy neki ismeretlen személy által bemutatott - III. r. terhelttel 2004 őszén H.-n találkozott, akinek elmondta a Hollandiából Magyarországra történő kábítószer-szállítás feltételeit, továbbá átadta a kábítószer ellenértékét (1000 eurónak megfelelő összeget), egy személygépkocsit, útiköltséget (350 eurót és 40 000 forintot), autópálya-matricát és egy mobiltelefont. Az I. r. terhelt sikeres szállítmányonként 100 000 forintot ígért a III. r. terheltnek.
[9] A III. r. terhelt előbb 2014 decemberében karácsony és szilveszter között, majd 2015. február közepén utazott ki Hollandiába: mindkét alkalommal R.-ben vette át a II. r. terhelttől a legalább 1000 gramm mennyiségű kábítószert, amit H.-n átadott az I. r. terheltnek, aki a III. r. terheltnek alkalmanként százezer forintot fizetett.
[10] Az I. r. terhelt 2015. április 23-án telefonon hívta a III. r. terheltet a következő kábítószer-szállítás megbeszélésére, s 2015. április 24-én H.-n találkoztak: az I. r. terhelt a III. r. terheltnek átadta a kábítószer ellenértékét (1000 eurót), egy személygépkocsit, útiköltséget (370 eurót és 45 000 forintot), és egy mobiltelefont. A III. r. terhelt aznap kiutazott Hollandiába, ahol R.-ben vette át a II. r. terhelttől a kábítószert, majd visszaindult Magyarországra. A III. r. terhelt 2015. április 25-én telefonált az I. r. terheltnek, hogy fél óra múlva érkezik. A magyar Terrorelhárítási Központ munkatársai útközben intézkedés alá vonták a személygépkocsit, és az abban talált két csomagot lefoglalták.
[11] "A IV. r. vádlott 2014. év őszétől 2015 áprilisáig az I. r. és a II. r. vádlottnak oly módon nyújtott segítséget a bűncselekmény elkövetéséhez, hogy részt vett a kábítószer-vásárláshoz szükséges pénzösszeg forintról euróra történő váltásában, valamint az utazás leszervezésében, ennek érdekében rendszeresen telefonon tartotta a kapcsolatot az I., és II. vádlottakkal. Ezen túlmenően részt vett az I. r. és a II. r. vádlottak közötti, a kábítószer folyamatos értékesítésével, behozatalával kapcsolatban felmerülő pénzügyi elszámolások intézésében is."
[12] A IV. r. terhelt bankszámláján "több esetben visszaköszön 1000 euró, vagy 1000 euróhoz közeli összegszerűség rendszeres jóváírása, vagy terhelése", "bankszámlájának egyenlege 2014. évben átlagban 1000 euró körüli egyenleget mutatott".
[13] A IV. r. terhelt, amikor munkaviszonyban nem állt, "2014 decemberétől 2015. április elejéig tartózkodott Hollandiában az élettársánál", "részben Hollandiában, részben pedig Magyarországon nyújtott segítséget az I. és II. r. vádlottaknak az I. tényállásban foglalt bűncselekmény elkövetéséhez".
[14] Az I-IV. r. terheltek esetében a lefoglalt és le nem foglalt kábítószer (amfetamin) tiszta hatóanyag-tartalma a jelentős mennyiség alsó határának 2609%-a, meghaladja a különösen jelentős mennyiség alsó határát, annak 261%-a, azaz 2,6-szorosa.
[15] A bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen a IV. r. terhelt védője terjesztett elő - tartalma szerint - felülvizsgálati indítványt a bűnösség törvénysértő megállapítása miatt, "bizonyíték hiányos" felmentés érdekében.
[16] A védő indítványának indokai szerint az elsőfokú ítélet szövegesen idézett tényállása nem pontosan körülírt, mert nem rögzíti, hogy a IV. r. terhelt a cselekményt konkrétan mikor, hol és milyen cselekvőséggel követte el. Az elsőfokú ítélet indokolásában sincsenek ilyen ténymegállapítások. Ez arra sem alkalmas, hogy a vádiratot törvényesnek lehessen tekinteni. Így tényállásszerű elkövetési magatartás hiányában csak anyagi jogszabálysértéssel kerülhet sor a bűnösség megállapítására.
[17] A védő idézte a másodfokú ítéletből: "Az valóban igaz, hogy nem szerepel ebben a tényállásban az, hogy a IV. r. vádlott konkrétan mikor, kinek telefonált, mi volt ezeknek a beszélgetéseknek a tartalma, pontosan mikor váltott át forintot euróra és milyen összegben, illetve mikor és mely repülőjáratok vonatkozásában intézte a jegyek megvételét. Azonban a szükséges pontossággal behatárolásra került, hogy 2014 őszétől 2015 áprilisáig nyújtott segítséget az I. r. és a II. r. vádlottaknak a bűncselekmény elkövetéséhez és az is, hogy ez a segítség a kábítószer vásárlásához szükséges pénzösszeg forintról euróra történő átváltásában, az utazás leszervezésében és telefonos kapcsolat tartásában, valamint pénzügyi elszámolások intézésében testesült meg."
[18] Úgy látta azonban, hogy "ennek a bekezdésnek az első és második része alapjaiban ellentétesek egymással és valójában azt tartalmazza, hogy pontosan semmi nem állapítható meg és ez akkor is így van, ha ezt a megoldást a Tisztelt Ítélőtábla szükséges pontosságú behatárolásnak tartja.".
[19] A védő szerint "nem fogadható el a törvényszéknek az az álláspontja sem, hogy az eljárás során nagyrészt hallgatással élő és a javára szóló bizonyítékokat sokáig elhallgató, illetve bizonyítási indítványait késedelmesen előterjesztő vádlott esetében ezeket a körülményeket jelen ügyben a vádlott terhére lehetne értékelni", s ez egyben teljes félreértelmezése az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) a John Murray vs. Egyesült Királyság és az Averill vs. Egyesült Királyság ügyekben hozott döntéseinek.
[20] A védő úgy látta: az elsőfokú bíróság "a funkció megosztás elvét teljes mértékben megsértette, amikor bizonyítási indítványt elő nem terjesztő ügyész helyett a tárgyalási szakban - a vád időbeli kereteit is meghaladóan - saját nyomozásba kezdett, melynek során megkereste a IV. r. vádlott munkáltatóját, az R. Bankot és a V. A. H. Kft.-t és onnan szerzett be, tulajdonképpen nem is a vád tárgyát képező időszakot érintő adatokat."
[21] Ehhez kapcsolt kifogása értelmében az elsőfokú bíróság terhelő bizonyítékra vont következtetést abból, hogy a IV. r. terhelt többször járt az élettársánál Hollandiában, amit csak tíz hónap múlva követett az első szállítás, azaz nincs is összefüggés az események között. A IV. r. terhelt gyakori repülőjegy-foglalása életszerű, a bűncselekmény tekintetében indifferens, mert élettársa és testvére Hollandiában élt, légi járattal közlekedtek, míg a "marihuána" mindhárom szállítása közúton történt. Értelmezhetetlenek a banki átutalások terhelő körülményként történő értékelése, mert az 1000 eurót, illetve az annak megfelelő összeget, a személygépkocsit, a telefont az I. r. terhelt biztosította a III. r. terheltnek H.-n, valamint olyan banki átutalás nincs, amely szerint a IV. r. terhelt kábítószer megvásárlására pénzt utalt volna az I. r. terheltnek.
[22] Ilyen körülmények között a IV. r. terhelt bűnösségének a megállapítására tulajdonképpen a telefonlehallgatások anyagának értékelése alapján került sor. A beszélgetések csupán szófoszlányok, és mind az EJEB, mind a hazai joggyakorlat is következetes abban, hogy sérti a tisztességes eljárás elvét, ha kizárólag titkos bizonyítékok alapján kerül sor valaki bűnösségének megállapítására [pl. Kostovski kontra Hollandia (1990), Edwards kontra Egyesül Királyság (1992), Lüdi kontra Svájc (1992), Doorson kontra Hollandia (1996), Van Mechelen és társai kontra Hollandia (1997)].
[23] Sérelmezte, hogy a lehallgatások anyagát csak részben teszi nyílttá és használja fel bizonyítékként a nyomozó hatóság és az ügyészség, míg a további részében azokat megsemmisíti a nyomozó hatóság, miként az a jelen ügyben is történt. Állítása szerint a másodfokú bíróság iratellenes megállapítása, hogy "ezen beszélgetések alátámasztották, kiegészítették a kábítószer jelenlétére vonatkozó egyéb bizonyítékokat".
[24] A védő összegzése, hogy a bírósági ítéletek tényállásszerű magatartást a IV. r. terhelt tekintetében nem tartalmaznak, így anyagi jogi jogszabálysértéssel került sor bűnösségének megállapítására, ezért indítványozta a IV. r. terhelt "bizonyítékhiányos" felmentését.
[25] A Legfőbb Ügyészség a felülvizsgálati indítványt részben a törvényben kizártnak, részben alaptalannak találta.
[26] A jogerős ügydöntő határozattal megállapított tényállás nem támadható, miként nincs helye a bizonyítékok ismételt összevetésének, eltérő értékelésének, valamint bizonyítás felvételének sem [Be. 650. § (2) bek., 659. § (1) bek.], a védő mégis ezt kifogásolja, ezért e részében a felülvizsgálati indítvány a törvényben kizárt.
[27] Az irányadó tényállás ugyanakkor maradéktalanul tartalmazza azokat a tényeket, amelyek a terhelt bűnösségének megállapítását megalapozzák, ezért a tényállás részletezését hiányoló, erre alapítottan a bűnösség megállapítását kifogásoló részében a felülvizsgálati indítvány nem alapos.
[28] A védő által hivatkozott eljárási szabálysértések nem szerepelnek a Be. 649. § (2) bekezdés d) pontjában utalt 608. § (1) bekezdésben tételesen meghatározott eljárási szabálysértések között, ezért azokra alapítottan felülvizsgálati indítvány nem terjeszthető elő. A törvényes vád hiányával kapcsolatosan felülvizsgálati indítvány akkor terjeszthető elő, ha a bíróság nem az arra jogosult által emelt vád alapján hozta meg a határozatát [Be. 649. § (2) bek. c) pont], ami a jelen ügyben szóba sem jöhet.
[29] A Legfőbb Ügyészség a megtámadott határozat tanácsülésen történő hatályában fenntartását indítványozta a IV. r. terhelt tekintetében.
[30] A IV. r. terhelt (meghatalmazott) védőjének felülvizsgálati indítványa nem alapos.
[31] A védő a bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen egy közelebbről meg nem nevezett indítványt terjesztett elő.
[32] Nem kétséges azonban, hogy az indítvány a tartalma alapján nyilvánvalóan: felülvizsgálati indítvány.
[33] A védő szerint a IV. r. terhelt bűnösségének megállapítása törvénysértő.
[34] A felülvizsgálat olyan rendkívüli jogorvoslat, amelynek csak a Be. 649. §-ában tételesen felsorolt okokból van helye, és a jogerős ügydöntő határozattal szembeni jogi kifogás lehetőségét biztosítja.
[35] A felülvizsgálati indítványban a jogerős ügydöntő határozat által megállapított tényállás nem támadható [Be. 650. § (2) bek.]. A felülvizsgálati eljárásban a bizonyítékok ismételt egybevetésének, eltérő értékelésének, valamint bizonyítás felvételének nincs helye, a felülvizsgálati indítvány elbírálásakor a jogerős ügydöntő határozatban megállapított tényállás az irányadó [Be. 659. § (1) bek.]. A jogkövetkeztetések helyessége tehát kizárólag az irányadó tényállás alapulvételével vizsgálható.
[36] Ez azt jelenti, hogy a felülvizsgálat során nemcsak maga a tényállás, hanem mindaz, ami a tényállás megállapításához vezetett, támadhatatlan. Ennek megfelelően a tényállás megalapozottsága, a bizonyítékok mikénti mérlegelése sem külön-külön, sem pedig egymás viszonyában nem vizsgálható. Ide értendő a bizonyítási indítványok elutasítása is, mert azok indokoltságát a bíróság vizsgálat tárgyává teszi, ám szükségtelennek találja a tényállás tisztázásához. Nincs lehetőség a bíróság bizonyítékokat értékelő tevékenységének, s ezen keresztül a bűnösség kérdésének, valamint a - minősítéssel kapcsolatos, vagy más büntető anyagi jogi szabály sérelme nélkül - kiszabott büntetés, illetve annak mértéke vitatására.
[37] Felülvizsgálatnak a bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen a büntető anyagi jog szabályainak megsértése miatt helye van [Be. 648. § a) pont]. A büntető anyagi jog szabályainak megsértése miatt felülvizsgálati indítvány terjeszthető elő, ha a bíróság a büntető anyagi jog szabályainak megsértésével állapította meg a terhelt bűnösségét [Be. 649. § (1) bek. a) pont aa) alpont].
[38] Ugyanakkor a védő az indítványban - miként a Legfőbb Ügyészség helytállóan észlelte - alapvetően és kifejezetten az irányadó tényállást, illetve a bíróság mérlegelésének a helyességét támadta, a bizonyítékok mikénti értékelését vitatta, átértékelését célozta, és mindezen keresztül kifogásolta a bűnösség megállapítását - ami a felülvizsgálati eljárásban kizárt.
[39] Ezért a védői ellenérvelés helytállóságát a Kúria nem vizsgálhatta. Ez vonatkozik arra, hogy a bíróság jogszerűen vonta-e értékelés alá a IV. r. terhelt hallgatását és kései írásbeli vallomását, jogszerűen vett-e fel bizonyítást arra irányuló ügyészségi indítvány hiányában, vonható-e terhelő következtetés egyes megállapított tényekből (többször járt Hollandiában a II. r. terheltnél, gyakran foglalt repülőjegyet az I. r. és II. r. terheltnek is, bankszámláján milyen volt a pénzmozgás, mit tartalmaz a részben meg sem lévő lehallgatás anyaga, iratellenes következtetés-e, hogy a beszélgetések kiegészítőleg alátámasztották a kábítószer jelenlétét).
[40] Az, hogy a bíróság jogszerűen vehet-e fel bizonyítást arra irányuló ügyészségi indítvány hiányában, olyan jelentős kérdés, amiben mégis szükségesnek mutatkozik az érdemi válaszadás.
[41] A Kúria a Bfv.I.1323/2018/20. számú határozatában azonban már kimondta, hogy a bíróság hivatalból is elrendelhet bizonyítást. "Nincs helye felülvizsgálatnak azon körülményre hivatkozással sem, hogy az elsőfokú bíróság az eljárás során további bizonyítékokat is beszerzett. A Be. 11. §-a szerint a bíróság feladata az igazságszolgáltatás. A Be. 163. § (1), (2) és (3) bekezdéseiben írt szabályok szerint a bizonyítás azokra a tényekre terjed ki, amelyek a büntető és a büntetőeljárási jogszabályok alkalmazásában jelentősek. A bizonyítás a büntetőeljárás járulékos kérdéseinek elbírálásában jelentős tényekre is kiterjedhet. A büntetőeljárásban a bíróság, az ügyészség és a nyomozó hatóság a döntését valósághű tényállásra alapozza. A bíróság az ítélkezés során a tényállást a vád keretein belül tisztázza. A Be. 164. § (3) bekezdése szerint indítvány hiányában a bíróság bizonyíték beszerzésére és megvizsgálására nem köteles. Ez lényegében megfeleltethető a korábbi Be. 75. §-ában írt rendelkezésnek, mely szerint a bizonyítás azokra a tényekre terjed ki, amelyek a büntető és a büntetőeljárás jogi jogszabályok alkalmazásában jelentősek. A bizonyítás során a tényállás alapos, hiánytalan, a valóságnak megfelelő tisztázására kell törekedni, azonban, ha az ügyész nem indítványozza, a bíróság nem köteles a vádat alátámasztó bizonyítási eszközök beszerzésére, és megvizsgálására. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a bíróságnak ne lenne jogosultsága hivatalból rendelkezni bizonyítási eszköz beszerzése és megvizsgálása felől. [...] A másodfokon eljárt törvényszék végzése [...] bár ezzel kapcsolatban akként fogalmazott, hogy »a bíróság kénytelen volt mintegy nyomozást folytatni«, de ez nem jelenti azt, hogy az eljárás során a vád és a védelem funkciói ne különültek volna el. Az, hogy a bíróság a tényállás felderítése, valósághű megállapítása érdekében - a törvényes keretek között - nem indítványozott bizonyítást is felvesz, eljárási szabálysértésnek nem tekintendő, és felülvizsgálati okot sem képez."
[42] A Kúria ezen állásponttal messzemenőkig egyért. Mindössze hozzáteszi, hogy a bíróság által hivatalból elrendelt bizonyítás a bizonyítás eredményének a terhelt terhére vagy javára esésétől függetlenül is törvényes. Ilyetén megkötést nem tartalmaz a büntetőeljárási törvény, ami egyébiránt ellent is mondana annak a törvényi parancsnak, hogy a bíróságnak (is) valósághű tényállásra kell alapoznia a döntését. Továbbá a bíróság által hivatalból elrendelt bizonyítás osztja az indítványra elrendelt bizonyítás sorsát, hiszen abban teljességgel megegyeznek, hogy a bizonyításnak általában nincs előre kiszámítható eredménye.
[43] A védő érintőlegesen utalt rá, hogy már a vád sem volt törvényes.
[44] A bíróság ügydöntő határozata ellen felülvizsgálatnak van helye, ha a bíróság törvényes vád hiányában járt el [korábbi Be. 416. § (1) bek. c) pont, 373. § (1) bek. I.c) pont].
[45] Ellenben az új büntetőeljárási törvény szabályozásában - összefüggésben azzal, hogy nem tartalmazza a korábbi Be. 2. § (2) bekezdésében meghatározott törvényes vád fogalmát sem - a törvényes vád hiánya már nem szerepel az érdemi felülvizsgálatot megalapozó ún. feltétlen (abszolút) eljárási szabálysértések [Be. 649. § (2) bek. d) pont, 608. § (1) bek.] között.
[46] Egyébiránt a Legfőbb Ügyészség helyesen mutatott rá, hogy a Be. 649. § (2) bekezdés c) pontja kizárólag azt nevesíti az ún. feltétlen (abszolút) eljárási szabálysértések között, amikor a bíróság az arra nem jogosult által emelt vád alapján hozott határozatot. A védő viszont nem ezt kifogásolta. A kifogás a cselekmény pontos körülírásának hiányát állította.
[47] A Kúria ehhez még hozzáteszi, a korábbi Be. 2. § (2) bekezdésében adott törvényes vád fogalmának eleme volt, hogy a vádat arra jogosult emelje, így ennyiben, de csak ennyiben "tovább él" a törvényes vád hiánya.
[48] A Kúria - amennyiben a törvényes vádra hivatkozást a 2018. július 1. napja előtt benyújtott felülvizsgálati indítvány tartalmazta - az elbírálását mellőzte [Be. 870. § (3) bek.]. A 2018. július 1. napjától előterjesztett felülvizsgálati indítvány esetében annak elutasítása a helyes megoldás, mivel a korábbi felülvizsgálati ok időközben megszűnt.
[49] A Kúria jelzi: a másodfokú bíróság már érdemben foglalkozott a kérdéssel, és nem látta megvalósulni az állított törvénysértést.
[50] E részében a felülvizsgálati indítvány a törvényben kizárt.
[51] A IV. r. terhelt bűnössége megállapításának vitatása érdemben sem alapos.
[52] A Btk. 176. § (1) bekezdése szerint, aki kábítószert kínál, átad, forgalomba hoz, vagy azzal kereskedik, bűntett miatt két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A (2) bekezdés a) pontja alapján a büntetés öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekményt bűnszövetségben követik el és a (3) bekezdés értelmében a büntetés öt évtől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztés, ha a bűncselekményt jelentős mennyiségű kábítószerre követik el.
[53] A tényállás I. pontjában rögzített bűncselekményt - az elsőfokú ítélet indokolásból kitűnően - egyaránt a "kereskedik" elkövetési magatartással társtettesként az I-III. r. terhelt, míg bűnsegédként a IV. r. terhelt követte el.
[54] Tettes az, aki a bűncselekmény törvényi tényállását megvalósítja [Btk. 13. § (1) bek.]. Társtettesek azok, akik a szándékos bűncselekmény törvényi tényállását egymás tevékenységéről tudva, közösen valósítják meg [Btk. 13. § (3) bek.]. Bűnsegéd az, aki bűncselekmény elkövetéséhez másnak szándékosan segítséget nyújt [Btk. 14. § (2) bek.].
[55] A tettes (társtettes), és - szemben a védő megfogalmazásával - nem a bűnsegéd magatartásának kell az adott bűncselekmény Btk. Különös Részében meghatározott törvényi tényállásába illeszkednie.
[56] A védő nem tette kétségessé, hogy az I-III. r. terhelt törvényi tényállást kimerítő cselekvőségét a tényállás I. pontja - nem mellesleg: egyértelműen - tartalmazza. Ehhez képest a védő nyilvánvalóan azt állította, hogy a IV. r. terheltnek a tényállás I. pontjában rögzített magatartása nem alapozza meg a bűnsegédi elkövetői alakzat megállapíthatóságát.
[57] A védő a bűnsegélyként értékelt magatartásból további konkrétumokat hiányolt.
[58] A védő ezt a kérdést a vád törvényességének vitatásával ötvözve az alapügyben már felvetette. A másodfokú bíróság megállapította, hogy a tényállás "megfelelő konkrétsággal tartalmazza a IV. r. vádlott cselekvőségét", és noha a további konkrétumok valóban hiányoznak, a tényállásban rögzítetteket érintően "a szükséges pontossággal behatárolásra kerültek".
[59] A másodfokú bíróság ezzel feltehetően azt juttatta kifejezésre, hogy van olyan helyzet, amikor a rendelkezésre álló bizonyítási eszközök alapján megállapítható ugyan a bűncselekmény elkövetésének segítése, de nincs lehetőség a további konkretizálásra.
[60] A IV. r. terhelt magatartására nem csupán az elsőfokú ítélet 16. oldal 7. bekezdésében rögzítettekből áll, de ebbe betartoznak az elsőfokú ítélet indokolási részében megállapított tények is, illetőleg vonatkozik rá a tényállás I. pontjának egésze.
[61] Mindettől függetlenül a felülvizsgálatban a jogerős ítélettel megállapított tényállás az adott állapotában irányadó.
[62] A Kúria alapvetően osztotta a másodfokú bíróság álláspontját, miszerint a IV. r. terhelt bűnsegédi magatartását elégséges módon megalapozták a rögzített tények.
[63] A bűnsegélyt kimerítette, hogy a IV. r. terhelt 2014 őszétől 2015 áprilisáig, részben Hollandiában, részben Magyarországon részt vett a kábítószer-vásárláshoz szükséges pénzösszeg, legalább háromszori forintról euróra történő váltásában, részt vett az I-II. r. terhelt kábítószer beszerzésére irányuló hollandiai utazásának megszervezésében, repülőjegyek beszerzésével és rendszeres telefonkapcsolat tartásával, részt vett az I-II. r. terheltek közötti, a kábítószer folyamatos értékesítésével, behozatalával kapcsolatban felmerülő pénzügyi elszámolások intézésében. Ezen magatartások egyikének akár egyszeri tanúsítása önmagában is a bűnsegély, s ily módon a bűnösség megállapításához vezetett volna.
[64] A védő kifogásának a rendes jogorvoslat körében még helye volt, a rendkívüli jogorvoslatot képező felülvizsgálat alapjául azonban már nem szolgálhat.
[65] A védő felülvizsgálati indítványa tehát érdemben sem bizonyult alaposnak a bűnösség megállapítását kifogásoló részében.
[66] A Kúria a hivatalból elvégzett vizsgálata [Be. 659. § (6) bek.] során felülvizsgálatot megalapozó feltétlen (abszolút) eljárási szabálysértést [Be. 649. § (2) bek.] nem észlelt.
[67] A kifejtettek értelmében a Kúria - a Be. 660. § (1) bekezdés főszabálya alapján tanácsülésen, a Be. 655. § (1) bekezdés főszabálya szerinti összetételben eljárva - a IV. r. terhelt védője felülvizsgálati indítványának nem adott helyt, és a megtámadott határozatot nem ügydöntő végzéssel a IV. r. terhelt tekintetében hatályában fenntartotta [Be. 662. § (1) bek.].
(Kúria Bfv. II. 359/2019.)
A tettenérés kapcsán a jogszabály olyan feltételt nem fogalmaz meg, hogy az elfogásnak anélkül kell megtörténnie, hogy az elkövetőt szem elől tévesztették volna [Btk. 170. §, 175. §, Be. 127. § (3) bek.].
A városi bíróság - a hatályon kívül helyezést követő megismételt eljárásban - a 2011. október 14-én kihirdetett ítéletével a terheltet az ellene testi sértés bűntettének kísérlete [Btk. 170. § (1) és (2) bekezdés] és társtettesként elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette [Btk. 175. § (1) bekezdés] miatt emelt vád alól bűncselekmény hiányában felmentette.
A terhelt terhére bejelentett - bűnösség megállapítását és pénzbüntetés kiszabását célzó - fellebbezés alapján eljárva a törvényszék a 2012. április 10-én kihirdetett ítéletével az elsőfokú ítéletet megváltoztatta. A terheltet bűnösnek mondta ki testi sértés bűntettének kísérletében [Btk. 170. § (1) és (2) bekezdés] és társtettesként elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntettében [Btk. 175. § (1) bekezdés], és ezért őt 1 évre próbára bocsátotta.
A másodfokú ítélet kihirdetését követően azt a fellebbezésre jogosultak valamennyien tudomásul vették, így az jogerőre emelkedett.
Az elsőfokú bíróság az elkövetéskor hatályos büntetőtörvényt alkalmazta.
Jogi álláspontja szerint a terhelt maradéktalanul kimerítette a testi sértés és a személyi szabadság megsértésének törvényi tényállási elemeit, cselekménye alakilag jogellenes. Azonban konkrétan - a tetten ért bűnöző elfogására tekintettel -, tartalmilag nem veszélyes a társadalomra.
A jogtárgy-sértés megtörtént, a sértett megsérült, illetve beállt a mozgásszabadságának korlátozottsága. A terhelt azonban ezt megfelelő társadalmi előnnyel, egy tolvaj elfogásával és rendőrkézre juttatásával ellensúlyozta, kompenzálta. A terhelt egyébként diszpozíciószerű magatartásának köszönhető, hogy egy, a lakosságot irritáló bűncselekmény elkövetőjének személyére fény derült, és vele szemben a hatóságok eljárhattak.
A terhelt célja az volt, hogy az általa bűncselekmény elkövetése közben tetten ért sértettet átadja a hatóságnak. E társadalmilag hasznos célhoz képest az általa alkalmazott erőszak, a sértett egyszeri, könnyű sérülést okozó megütése és a rendőrség épülete irányába történő vonszolása arányos és indokolt volt.
A terhelt célzata pozitív, társadalmilag támogatandó célkitűzés, mert nem maradt közömbös, amikor bűncselekményt észlelt; előmozdította a bűnüldöző hatóságok tevékenységét.
Az elsőfokú ítélet a Be. 127. § (3) bekezdése kapcsán rögzítette, hogy a jelen ügyben tettenérés esete forog fenn függetlenül attól, hogy a sértettet nem rögtön a bűncselekmény észlelésekor és nem közvetlenül a bűncselekmény helyszínén fogták el. Indokolt a tettenérés fogalmát kiterjesztően értelmezni; a rendőrség kiértesítése és bevárása a bűncselekmény helyszínén ugyanis olyan késedelemmel járt volna, amely ellehetetlenítené a garázsfeltörők kézrekerítését. Ezt az álláspontot támasztja alá a megelőző jogos védelem (Btk. 29/A. §) törvénybe iktatása.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint az elsőfokú bíróság bűnösség kérdésében elfoglalt álláspontja téves.
A terhelt nem szólt a tanúnak, hogy értesítse a rendőröket, mert ez időveszteséggel járt volna; utóbbinak a rendőrség értesítése eszébe sem jutott, holott a telefonja nála volt. A terhelt az elkövetés helyszínétől több mint 500 méterre, és a bűncselekmény elkövetésétől 50 perc elteltével vonta kérdőre a garázsfeltörés kísérletét megvalósító sértettet, ezen idő alatt a rendőrség értesítése nem állt szándékában.
A sértett feltalálását követően nem a megyei rendőrkapitányság épületébe kísérte, hanem vonszolva őt a tanú autójába próbálták vinni; akkor bántalmazta a sértettet, amikor az tagadta a bűncselekmény elkövetését.
Ehhez képest pedig a terhelt nem a Be. 127. § (3) bekezdése alapján járt el, az elfogás nem minősül tettenérésnek, nem rövid üldözést követően fogták el. A Be. hivatkozott szabályában írt jogszerű magatartás kereteit túllépte, és még meg is ütötte a sértettet, pedig elegendő lett volna a karjánál fogva visszatartani.
Cselekménye így tényállásszerű és bűnössége megállapításának van helye.
A jogerős ügydöntő határozat ellen a terhelt terjesztett elő felülvizsgálati indítványt a testi sértés bűntettének kísérlete esetében a bűnösség megállapítása miatt, hatályon kívül helyezés és felmentés érdekében.
Indokai szerint cselekménye nem veszélyes a társadalomra, tehát a Btk. 10. § (2) bekezdése alapján nem alkalmas bűncselekmény megállapítására.
Hivatkozott arra, hogy aznap a szomszédja tájékoztatta arról: a közelükben újabb garázsfeltörés történt; ők pedig a tettes felkutatása iránt intézkedtek. A rendőrséget azért nem értesítették, mert az korábban sem vezetett eredményre.
Röviddel a feltörés után: 50 perc múlva és 500 méterrel távolabb meglátták a gyanús személyt, akiről egyébként utóbb jogerősen be is bizonyosodott, hogy ő volt az elkövető. Felelősségrevonás céljából elfogták, azonban az elfogást észlelő rendőrségi portaszolgálat velük szemben intézkedett. Csak a szükséges erőszakot alkalmazták az elkövető visszatartása érdekében, mivel az elkövető önként nem jelentkezett volna a rendőrségen és a terheltnek a saját testi épségét is védeni kellett.
A Legfőbb Ügyészség az indítványt alaptalannak tartotta és a megtámadott határozat hatályban tartását indítványozta.
Álláspontja szerint a Be. 127. § (3) bekezdése esetében tettenérés az, amikor az elkövető részben vagy egészben szemtanú jelenlétében követi el a cselekményt, s eközben - vagy közvetlenül a végrehajtás után - a szemtanú, vagy az ő felhívására más személy a helyszínen vagy nyomon üldözés, menekülés során fogja el az elkövetőt anélkül, hogy szem elől tévesztette volna.
Jelen esetben a terhelt a sértettet ugyan tetten érte a lopás közben, azonban a sértett elmenekült. A terhelt őt 50 perc keresés után fogta el, a tettenérés és elfogás tehát időben távol esik.
A másodfokú ítélet jogi indokolásában lévő ténymegállapítás szerint pedig a terheltnek a sértett elfogásáig nem állt szándékában a rendőrség értesítése, a bántalmazás azután történt, hogy a sértett tagadta előtte a bűncselekmény elkövetését, s a sértettet nem a rendőrség épületébe, hanem a terhelt-társának autójához vonszolták.
Tehát nem történt meg a tettenérést időben szorosan követő elfogás, sem pedig a hatóság haladéktalan értesítése; vagyis a terhelt a Be. 127. § (3) bekezdése szerinti törvényi engedély kereteit túllépte, ezért cselekménye jogellenes és egyben társadalomra veszélyes.
A Kúria az ügyben a Be. 420. §-ának (1) bekezdése alapján nyilvános ülést tartott.
A terhelt védője a nyilvános ülésen az indítványban foglaltakat fenntartotta és az elsőfokú ítéletben kifejtett jogi érvek elfogadását kérte.
Álláspontja szerint a Be. 127. § (3) bekezdése ritkán alkalmazott szabály, az abban megfogalmazottaknak bírósági gyakorlata nincsen. A tettenérés fogalmának helyes értelmezése kapcsán a szemtanú és annak észlelete nem azonosítható a testközelséggel. A jogszabály olyan követelményt, hogy az elfogásnak anélkül kell megtörténnie, hogy az érintettet szem elől tévesztették volna, nem fogalmaz meg. A jelen történés erkölcsi, nem pedig jogi kérdés; közelít a jogos védelem és a vészhelyzet - ugyancsak szabályozatlan - jogintézményéhez. Egyetértve az elsőbírói állásponttal, a terhelt felmentését kérte.
A Legfőbb Ügyészség képviselője a nyilvános ülésen az indítványt az átiratában foglaltakkal egyezően alaptalannak tartotta, és a megtámadott határozat hatályban tartását indítványozta.
Kiegészítésként utalt az EBH 2006/1496. számú jogesetben kifejtettekre; a bírói gyakorlat a tettenérés fogalma kapcsán a szem elől tévesztés hiányát követeli meg; a jelen konkrét esetben pedig nem ez történt. A másodfokú határozatban kifejtettek alapján a támadott határozat hatályban tartását indítványozta.
A felülvizsgálati indítvány alapos.
A Be. 416. § (1) bekezdés a) pontja alapján felülvizsgálatnak van helye, ha a terhelt bűnösségének megállapítására a büntető anyagi jog szabályának megsértése miatt került sor.
A Be. 127. § (3) bekezdése szerint a bűncselekmény elkövetésén tetten ért személyt bárki elfoghatja, köteles azonban őt a nyomozóhatóságnak haladéktalanul átadni; ha erre nincs módja, akkor a rendőrséget értesíteni.
A Be. 127. § (3) bekezdése a bűnüldözésre jogosult hatóságnak nyújtott civil jogsegély, aminek lényege, hogy az elkövetőt elfogó, visszatartó személy a hatósághoz képest helyzeti előnyben van, viszont törvényileg engedélyezett magatartása fejében sem lesz cselekménye hatósági, hanem megmarad magáncselekménynek.
Ehhez képest - hasonlóan a jogos védelemhez - olyan magatartás, aminek megítélésénél a törvényi feltételek mentén vizsgálandó, hogy jogos vagy jogtalan.
A vizsgálat pedig azért szükséges, mert az elfogás, visszatartás szükségképpen olyan fizikai ráhatás, amely alakilag értelemszerűen jogellenes.
Büntetőjogilag pedig a méltányolható okból fakadó erőszak is bűncselekményt valósít meg (önbíráskodás).
A jogos védelem, végszükség és a tetten ért elkövető elfogása, visszatartása képez eltérő megítélést.
Kétségtelen, hogy az elfogás, visszatartás fizikai ráhatást jelent, éppen ezért különösen vizsgálandó, hogy az irányadó tényállás szerinti történések azokon a kereteken belül maradnak-e, amelyeket a jogalkotó a Be. 127. § (3) bekezdése esetében meghatároz.
A tettenérés feltételezi a bűncselekmény észlelését; és ahhoz képest a cselekményt éppen elkövetőnek, az éppen eltávozó elkövetőnek, és az eltávozó elkövető üldözésből való elfogását, ekként visszatartását.
Tettenérés alatt értendő, ha a cselekmény az adott személy - a tettenérő - szeme láttára, észlelése mellett történik; olyan fizikai közelségben, amikor reális lehetősége van az elkövetéshez férni, az elkövetőt elérni, az elkövető után eredni.
Mindez a "forró nyom", az időveszteség nélküli üldözés lehetősége; és éppen ezen alapul a társadalmi elismertsége.
A jelen esetben mindez a feltétel adott.
Az irányadó tényállás szerint:
- a terhelt észrevette, hogy szomszédjának garázsajtaját a sértett és társa kalapáccsal megpróbálta kibontani, és rájuk szólt;
- a sértett és társa folytatta magatartását, mire a terhelt közölte, hogy rendőrt hívott, erre a sértett és társa elmenekült;
- a terhelt felszólt a garázs tulajdonosának, és megegyeztek, hogy az elkövetőket felkutatják;
- a terhelt és szomszédja gépkocsival a sértett és társa keresésére indult;
- a cselekmény észlelése után 50 perccel és attól 500 méterre - a rendőrkapitánysággal szemben - meglátták a sértettet egyedül;
- a terhelt kiszállt, megpróbálta elfogni a sértettet, aki menekülni próbált, a terhelt megragadta a vállát és közölte vele, hogy beviszi a rendőrségre;
- a sértett próbált szabadulni, a terhelttel szembe került, aki az aktív ellenállást tanúsító sértettet egy alkalommal, közepes erővel ököllel a bal szeme alatt megütötte;
- a sértett hanyatt esett, orra vérezni kezdett;
- ekkor odaért a terhelt szomszédja, akivel a sértettet a rendőrségre bekísérés végett megragadták;
- a sértett ellenállt, lábát előrefeszítette;
- 300 méterre a rendőrségtől a biztonsági őr látta a dulakodást, értesítette a rendőröket, akik igazoltatták a terheltet.
A bántalmazás következtében a sértett 8 napon belüli gyógytartamú sérülést szenvedett, a terhelti erőbehatás súlyosabb, 8 napon túl gyógyuló sérülést is okozhatott volna.
A sértettet a felfedezett bűncselekmény miatt utóbb a bíróság jogerősen elítélte.
Itt jegyzi meg a Kúria, hogy - szemben a másodfokú határozat indokolásában és a Legfőbb Ügyészség átiratában foglaltakkal - az irányadó tényállás nem tartalmazza, hogy a sértettet a terhelt és szomszédja az utóbbi gépkocsijához vonszolta.
Ilyen megállapítást az elsőfokú bíróság nem tett; s azzal a másodfokú bíróság sem egészítette ki a tényállást.
A törvény a bűncselekményen tetten ért személy elfogásának módjára és eszközére nem tartalmaz rendelkezést. Nyilvánvalóan, ha az eljáró személy olyan jogsérelmet okoz, amely elkerülhető lett volna, akkor azért őt felelősség terheli. A tettenérő magánszemélynek nincs joga a tetten ért személlyel szemben hatósági (rendőri) intézkedést foganatosítani, így őt például igazoltatni, megmotozni.
Jelen ügyben arról van szó, hogy a terhelt - közvetlen észlelése folytán - látta a sértett elkövetői magatartását. Közvetlen észlelését követően pedig - a garázs tulajdonosának értesítése mellett, immár vele együtt - haladéktalanul megkezdte a sértett üldözését, felkutatását.
Eséllyel - és az eredmény reményében alappal - tette ezt, mivel a lopási kísérlet elkövetőjét megfigyelhette, őt utóbb, amikor ráakadtak, nyomban fel is ismerte. Kiszállva a gépkocsiból, bizonytalanság nélkül lépett fel vele, mint az általa észlelt lopási cselekmény egyik elkövetőjével szemben.
A Legfőbb Ügyészség képviselője által hivatkozott eseti döntés szerinti tényállás viszont a jelen ügytől eltérő. Ott ugyanis a pincérek utóbb észlelték, hogy a vendégek fizetés nélkül eltávoztak a szórakozóhelyről. Nem a cselekmény folyamatában annak megvalósulását, hanem már csak utóbb, annak befejezését követően a megtörténtét tapasztalták. Ezután pedig nem a hatósághoz, hanem a cselekményről - és ebből következően az elkövetőkről - közvetlen tapasztalattal, észlelettel nem rendelkező ismerőseikhez fordultak, akik ezen közvetett információk alapján kezdtek az elkövetők utólagos felkutatásába.
Jelen ügy irányadó ítéleti tényállása többször is tartalmazza, hogy a terhelt - utóbb a hozzá csatlakozó garázstulajdonos szomszédjával együttesen - a sértettet a rendőrségre kívánták bekísérni, a hatóságnak átadni, amelynek azonban a sértett aktívan ellenállt. Éppen ezen aktív ellenállásra tekintettel bír jelentőséggel a személyi szabadság megsértése kapcsán, hogy a sértett visszatartása a terhelt részéről hogyan és mi módon történt.
Az irányadó tényállás szerint dulakodó magatartás zajlott, melynek során a sértett lábkitámasztással próbált a helyzetéből szabadulni. Ez azonban a visszatartásnak ellenálló sértettel dulakodás része, személyi szabadság megsértéseként nem értékelhető. Különben minden dulakodás automatikusan a Btk. 175. §-ába volna ütköztethető, ami nyilvánvalóan nincs így.
Ezen dulakodó magatartás-sorba illeszkedik a sértett egyszeri megütése is a terhelt részéről. Az irányadó tényállás szerint a sértett mind intenzívebben próbálta kiszabadítani magát a terhelt fogásából, s ennek során szembe is fordult a terhelttel. Az aktívan és folyamatosan ellenálló, elfutni próbáló sértett elmenekülésének megakadályozását szolgáló egyszeri megütése nem lépett túl azon a mértéken, amely még a kölcsönös dulakodás keretein belül marad (egyébként a sértett a történtek miatt magánindítvánnyal sem kívánt élni).
A terhelt magatartása tehát nem lépte túl a Be. 127. § (3) bekezdésében meghatározott kereteket, ekként pedig nélkülözi a jogellenességet; büntetőjogi felelősség megállapítására nem alkalmas.
A Kúria e körben osztja az elsőfokú bíróság álláspontját.
Ekként a Kúria - miután nem észlelt olyan eljárási szabálysértést sem, amelynek vizsgálatára a Be. 423. §-ának (5) bekezdése alapján hivatalból köteles - a felülvizsgálati indítványnak helyt adott, a megtámadott határozatokat a Be. 427. § (1) bekezdés a) pontja alapján megváltoztatta, és a terheltet az ellene emelt vád alól a Be. 331. § (1) bekezdése alapján, a Be. 6. § (3) bekezdés a) pontjára figyelemmel bűncselekmény hiányában felmentette.
(Kúria Bfv. III. 832/2012.)
I. Ha az emberölés bűntettének életfogytig tartó szabadságvesztéssel is fenyegetett súlyosabb minősítését öt körülmény is megállapíthatóvá teszi, akkor ez a terhelt szökésének, elrejtőzésének veszélyét oly mértékben alapozza meg, hogy azzal szemben a terhelt kedvező személyi körülményeire hivatkozás súlytalan, s az előzetes letartóztatásnál enyhébb kényszerintézkedés elrendelése szóba sem kerülhet.
II. A bűnismétlés veszélyét - mint további előzetes letartóztatási okot - megalapozza az a tény, hogy a terheltek közel másfél éven át követték el a törvényi egységbe foglalható ölési cselekményeiket, valamint azokat a sorozat-bűncselekmények megállapítására alkalmas további cselekvőségeiket, amelyeknek a bűnüldöző hatóság vetett véget [Be. 129. § (2) bek. b) pont, d) pont; Be. 132. § (2) bek.; 1978. évi IV. tv. 166. § (1) bek., (2) bek. a), c), f), g) és i) pont].
Az ítélőtábla a 2012. október 2. napján tanácsülésen meghozott végzésével az egyaránt 2009. augusztus 21. napjától őrizetben, 2009. augusztus 23. napjától előzetes letartóztatásban lévő I. rendű, II. rendű és III. rendű, valamint IV. rendű vádlott - vádirat benyújtása után egyaránt 2010. szeptember 30. napján fenntartott - előzetes letartóztatásának indokoltságát a Be. 132. § (2) bekezdésére hivatkozással felülvizsgálta, s azt mind a négy vádlott tekintetében a Be. 129. § (2) bekezdés b) pontja, továbbá az I. rendű, a II. rendű és a III. rendű vádlott tekintetében a d) pontja szerinti ezen túli okból továbbra is fenntartotta.
Jelenleg az I. rendű, a II. rendű és a III. rendű vádlott ellen - előre kitervelten, aljas indokból, több emberen, részben sok ember életét veszélyeztetve, részben tizennegyedik életévét be nem töltött személy ellen elkövetett emberölés bűntette [Btk. 166. § (1) bek. és (2) bek. a), c), f), g) és i) pont: I. rendű vádlott részben tettes, részben társtettes, részben bűnsegéd; a II. rendű vádlott részben társtettes, részben bűnsegéd; a III. rendű vádlott társtettes],
- társtettesként, fegyveresen, csoportosan elkövetett rablás bűntette [Btk. 321. § (1) bek. és (3) bek. a) és c) pont] és
- társtettesként elkövetett lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntette [Btk. 263/A. § (1) bek. a) pont];
- ezen túl az I. rendű vádlott ellen foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetés bűntette [Btk. 171. § (1) bek. és (3) bek. I. fordulat]
miatt elsőfokú eljárás van folyamatban a törvényszék előtt.
Az ítélőtábla végzésének indokai szerint az előzetes letartóztatás okai mindhárom vádlott tekintetében változatlanok, a terhükre rótt bűncselekmények jellege és vádirati minősítése miatt megalapozottan lehet tartani attól, hogy a büntetőeljárás elől megszöknének, elrejtőznének, valamint az I. rendű, a II. rendű és a III. rendű vádlottak tekintetében a bűncselekmény sorozatos jellege folytán a bűnismétlés veszélye sem csökkent.
A végzés ellen az I. rendű, a II. rendű és a III. rendű vádlott, és a II. rendű vádlott védője fellebbezett.
A vádlottak közül egyedül a II. rendű vádlott adott indokolást. Indítványozta a végzés megváltoztatását, az előzetes letartóztatásának a megszüntetését és a szabadlábra helyezését, házi őrizet vagy lakhelyelhagyási tilalom elrendelését. Meglátása szerint az előzetes letartóztatás nem alapulhat puszta feltételezésen, hanem csakis tényeken (BKv 93.). Ezért a szökés, elrejtőzés veszélye nem állapítható meg. Hivatkozott arra is, hogy vele szemben törvénytelenül megszerzett bizonyítékot használtak fel, így részben törvénytelen a vád is, és jogellenes a fogvatartása. Az ügyét közvetlenül ismerő törvényszék nem, csak az ítélőtábla alkalmazta az előzetes letartóztatás d) pontbeli okát. Sérelmezte, hogy a fellebbviteli főügyészség az előzetes letartóztatás fenntartására irányuló indítványait nem küldi meg a védőjének, így arra nem tud észrevételt tenni.
Fellebbezett továbbá a II. rendű vádlott védője is. Indítványozta a végzés megváltoztatását, a II. rendű vádlott előzetes letartóztatásának megszüntetését és szabadlábra helyezését, másodlagosan vele szemben házi őrizet vagy lakhelyelhagyási tilalom elrendelését. Kifejtette, hogy az előzetes letartóztatás feltételeinek vizsgálatánál konkrét, az adott ügyre vonatkozó tényeken alapulhat az a következtetés, hogy fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye (BH 2009.7.), a vádiratban szereplő bűncselekmények tárgyi súlya nem biztosít önálló következtetési alapot az előzetes letartóztatás indokoltságára [BH 2007.403.], a 26/1999. (IX. 8.) AB határozat folytán a bíróság a tények alaposabb mérlegelésére és a döntés ellenőrizhetőbb indokolására köteles. Az ítélőtábla döntése azonban nem tartalmaz konkrét adatot sem a szökés, elrejtőzés, sem a bűnismétlés veszélye kapcsán. Az előzetes letartóztatás nem lehet előrehozott büntetés, az eljáró hatóságoknak törekedniük kell arra, hogy ez a kényszerintézkedés a lehető legrövidebb ideig tartson. Az Emberi Jogok Európai Bírósága szerint az elhúzódó fogvatartás csak akkor lehet indokolt, ha a közérdek nagyobb súllyal esik latba, mint az ártatlanság vélelme (például Darvas kontra Magyarország). Hivatkozik rá, hogy a II. rendű vádlottat megnevezett személyek befogadnák, és gondoskodnának róla.
A Legfőbb Ügyészség átiratában a fellebbezést alaptalannak tartotta, egyetértett a támadott végzés indokaival és álláspontjával, és indítványozta annak helybenhagyását.
A fellebbezések nem alaposak.
Az ítélőtábla törvényesen járt el, amikor felülvizsgálta a vádlottak előzetes letartóztatásának indokoltságát a hivatkozott jogalap szerint.
Az I. rendű, a II. rendű és a III. rendű vádlottakkal szemben a vád tárgyává tett legsúlyosabb, többszörösen minősített emberölés bűntette tíz évtől tizenöt évig terjedő, vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő [Btk. 166. § (2) bek.].
A felrótt bűncselekmény - büntetési tételében is kifejeződő - tárgyi súlya kiemelkedő, amelynek a vádlottak személyére hatása van, mégpedig a szökés, elrejtőzés veszélyét reálisan megalapozó módon. Ez pedig nem hagyható figyelmen kívül a folyamatban lévő bizonyítási eljárásban szükséges vádlotti jelenléthez fűződő törvényes érdek szempontjából.
A vád nem ítéleti bizonyosság.
Kétségtelen azonban, hogy a vád adatai alapján következtetés vonható a törvényes eljárási érdek veszélyeztetettségére, ami nem a bűnösség kérdésének eldöntése.
Az eljárás adatai pedig valamennyi érintett vádlott tekintetében megalapozottan feltehetővé teszik, hogy szabadlábra kerülésük esetén az eljárási cselekményeknél a jelenlétük másképp nem biztosítható [Be. 129. § (2) bek. b) pont].
Az életfogytig tartó szabadságvesztéssel is fenyegetettség egyébként már egyszeres minősítettség mellett is fennáll, ám a jelen ügyben mindhárom vádlottnál egyidejűleg öt okból is súlyosabban minősül a vád által felrótt emberölés, s - nem tévesztve szem elől a további bűncselekmények súlyos büntethetőségét sem - emiatt okkal lehet tartani attól, hogy a vádlottak megszöknek, elrejtőznek.
Helyesen és megalapozottan döntött tehát a Fővárosi Ítélőtábla, amikor úgy ítélte meg, hogy a vádban felrótt bűncselekmények tárgyi súlya az eljárás jelen szakaszában megalapozza az előzetes letartóztatás Be. 129. § (2) bekezdés b) pontja szerinti okát. Az ilyen mérvű fenyegetettség folytán helytállóan volt következtetés vonható a szökés, elrejtőzés veszélyére. A jelölt veszély mellett pedig akár még kedvező személyi körülmények is közömbösek.
A bűnismétlés veszélye:
A vád szerint a vádlottak 2008. március 7. és 2009. augusztus 21. napjai között sorozatban követtek el büntetendő cselekményeket. Ezen belül a törvényi egységbe foglalt emberölés önmagában is több, különböző időpontban megvalósított részcselekményből áll. Az elkövetés egyértelműen sorozat-jelleget öltött, az elkövetési sornak a bűnüldöző hatóság vetett gátat, s ezáltal különösképpen megalapozott annak a veszélye, hogy esetleges szabadlábra kerülésük esetén a vádlottak szabadságvesztéssel büntetendő újabb bűncselekményt követnének el [Be. 129. § (2) bek. d) pont].
Összegezve: a Kúria - a fentiek szerint - egyetértett az ítélőtábla által az előzetes letartóztatást megalapozónak talált okok megjelölésével, ugyanakkor nem találta elfogadhatónak a vádlottak és a II. rendű vádlott védőjének fellebbezését. Az előzetes letartóztatás a jelen esetben szükségszerű és arányos kényszerintézkedés, az eljárás célja ennél enyhébbel nem biztosítható.
A Kúria megjegyzi a következőket.
Az előzetes letartóztatás tárgyában való határozathozatal nem azonos a büntetőjogi felelősség kérdésében való döntéssel, az előbbi az eljárás lefolytathatóságát biztosító kényszerintézkedés, míg az utóbbi kifejezetten érdemi, egyszersmind az eljárást lezáró döntés. A büntetőeljárási törvény rendszerében a vád részéről felrótt bizonyítékok törvényes vagy törvénytelen voltával kizárólag az érdemi döntés foglalkozhat.
A bíróságok önállóan és függetlenül hozzák meg a döntési jogkörükbe tartozó határozataikat, és ha azoknak nincs kötőereje, döntéseik eltérhetnek egymástól. Ennélfogva eredményesen nem kifogásolható önmagában az, hogy az előzetes letartóztatást megalapozó okok meglétében eltérő a két bíróság álláspontja.
Ekként a Kúria a támadott határozatot - a Be. 383. §-a szerint eljárva - a Be. 382. §-a értelmében, a Be. 371. §-ának (1) bekezdése alapján helybenhagyta.
(Kúria Bkf. III. 1.517/2012.)
I. A vád törvényessége a vádirattal szemben támasztott azoknak a tartalmi követelményeknek a minimuma, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a büntetőeljárás bírósági szakasza meginduljon, s a bíróság az eljárást lefolytathassa [Be. 2. § (2) bek., 6. § (1) bek., 217. § (3) bek., 267. § (1) bek. j), k) pont].
II. A vád tárgyává tett történeti események leírásának nem a különös részi törvényi tényállás jogi fogalmait kell felsorolnia, hanem konkrétan azokat az eseményeket, amelyek alkalmasak az indítványozott (vagy akár eltérő), ám mindenképpen büntetőtörvénybe ütköző cselekmény bíróság által történő megállapítására. Ez a feltétel teljesül, ha a vádirati tényállás a bűncselekmény tárgyi oldali ismérveit olyan részletességgel tartalmazza, amelyből az alanyi oldal szükséges elemére alapos következtetést lehet vonni [Be. 2. § (2) bek.].
III. A vád törvényessége szempontjából azonban annak megalapozottsága - bizonyíthatósága - közömbös, az a büntetőper érdemi kérdése, amelyre a bíróság ügydöntő határozata ad választ [Be. 257. § (1) bek.].
[1] A törvényszék a 2013. február hó 15. napján kelt ítéletével az I. r., a II. r., a III. r. terhelteket az 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: Btk.) 276. §-ába ütköző folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétsége miatt próbára bocsátotta, míg az I. r., a II. r., a III. r. és az V. r. terhelteket az ellenük a Btk. 318. § (1) bekezdésbe ütköző és a (6) bekezdés a) pontja szerint minősülő csalás bűntette és a Btk. 303. § (1) bekezdésébe ütköző és a (3) bekezdés b) pontja szerint minősülő pénzmosás bűntette miatt emelt vád alól részben bizonyítottság, részben bűncselekmény hiányában felmentette.
[2] Az ítélőtábla mint másodfokú bíróság a 2014. február hó 26. napján jogerős ítéletével a törvényszék ítéletének az I. r., a II. r., a III. r. és az V. r. terheltekkel szemben a Btk. 318. § (1) bekezdésbe ütköző és a (6) bekezdés a) pontja szerint minősülő csalás bűntettét és a Btk. 303. § (1) bekezdésébe ütköző és a (3) bekezdés b) pontja szerint minősülő pénzmosás bűntettét elbíráló részét hatályon kívül helyezte és az e bűncselekmények miatt indult büntetőeljárást - törvényes vád hiányában - megszüntette, ugyanakkor a magánokirat-hamisítást társtettesként és folytatólagosan elkövetettnek minősítette, és a próbára bocsátás tartamát az I. r. terhelt esetében 2 évre, a II. és III. r. terheltnél pedig 1 évre mérsékelte.
[3] Az ítélőtábla határozatában kifejtette, hogy a csalás megvalósulásához három okozati összefüggés fennállása szükséges: a tévedésnek okozati összefüggésben kell lennie a tévedésbe ejtő vagy tartó magatartással; a tévedésbe ejtett vagy tévedésben tartott személy a tévedéssel okozati összefüggésben vagyonjogi rendelkezést tesz; emellett szükséges az is, hogy a vagyonjogi rendelkezés és a bekövetkezett kár között is okozati összefüggés legyen.
[4] A másodfokú bíróság álláspontja szerint a vádiratnak azonban nem csupán e három okozati összefüggést megalapozó tényeket, a tévedésbe ejtő, tévedésben tartó elkövetési magatartást, a vagyonjogi rendelkezést, illetve a kár összegét kell tartalmaznia, hanem azoknak a tényeknek a leírását is, amelyek a vádlottak szándéka és a jogtalan haszonszerzési célzat - mint további tényállási elem - megállapításának alapjául szolgálnak. E körben kiemelendő, hogy a csalást elkövető azért cselekszik, hogy akár magának, akár másnak vagyoni hasznot szerezzen, ezen túlmenően azonban a vagyoni haszonnak jogtalannak is kell lennie, ami azt jelenti, hogy az idegen vagyonból jogcím nélkül kerül egy rész az elkövetőhöz, vagy más személyhez.
[5] A vádirati tényállásnak tehát - fejtette ki a másodfokú bíróság - mindazon tényeket tartalmaznia kell, amelyek a jogtalan haszonszerzési célzatra utalnak. Ezzel szemben a jelen ügyben tárgyalt vádban nincs leírás arról, hogy a vádlottak milyen megfontolástól vezérelve határozták el, hogy a C. Rt. sértettel faktoring szerződéseket kötnek; melyik cég, miért és hogyan szeretett volna ezáltal pénzhez jutni; pontosan mi volt a célja a pénzmozgásnak, lehetett-e valamelyik érintett céget illetően esetleg adóoptimalizálási szándék; ki és mikor állapodott meg arról, hogy a pénzt a H. Kft. számlájára utalják vagy más módon a kft. érdekeltségi köréhez tartozó személynek átadják. Mindezek annak megállapításához vezetnek, hogy sem a haszonszerzési célzat, sem annak jogtalansága tekintetében a vád leírást, ténybeli adatot nem tartalmaz, a vádirat ezen pontatlansága pedig a csalás pontos körülírásának és a vád törvényességének hiányát eredményezi.
[6] Az ítélőtábla jogi álláspontja szerint a vádirat a pénzmosás bűntette kapcsán is csupán annyit részletez, hogy a "csalás bűncselekmény elkövetéséből származó" pénznek mi lett a sorsa, azt ki, mikor és milyen módon vette fel, vagy utalta át. A vád e részében sem törvényes, ugyanis a szabadságvesztéssel büntetendő cselekmény megnevezése a történeti tényállás és a vád kellékei közül a pontosan körülírt magatartás hiányát nem pótolja.
[7] Az elsőfokú bíróság a vádirati tényállásban vád tárgyává nem tett jogtalan haszonszerzési szándékra utaló történeti leírás hiányában folytatott le feleslegesen bizonyítást, és jutott arra a következtetésre, hogy a vádlottakat ilyen szándék nem vezette. Ebből következően a vádon túlterjeszkedve járt el, és hozott felmentő rendelkezéseket. Az ügyész nem írta le, hogy a vádlottaknak mi volt az indítéka, mely alapján a Btk.-ban foglalt számos célzatos vagyon elleni, vagy gazdasági bűncselekmény, de akár büntető tényállást ki sem merítő szándék is felvethető. A pontos körülírás hiányában a vádlottak, védők a védekezésre fel sem készülhettek, a bíróság ténylegesen olyan irányú bizonyítást folytatott le, amely nem a vádiraton alapult, hanem a vád kereteit maga kísérelte meghatározni, s ezáltal megsértette a Be. 1. §-ában foglalt eljárási feladatok megoszlásában foglalt alapelvet.
[8] A fellebbviteli főügyészség a Be. 416. § (1) bekezdés c) pontjára hivatkozással az I. r., a II. r., a III. r. és az V. r. terheltek terhére nyújtott be felülvizsgálati indítványt.
[9] A felülvizsgálati indítvány szerint a vád mindkét bűncselekmény vonatkozásában törvényes, ezért a másodfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését és új eljárás lefolytatására utasítását indítványozta.
[10] A Legfőbb Ügyészség átiratában a felülvizsgálati indítványt változatlan tartalommal fenntartotta.
[11] A Kúria az ügyben nyilvános ülést tartott.
[12] A legfőbb ügyész képviselője a felülvizsgálati indítvánnyal egyezően nyilatkozott, míg a terheltek védői a másodfokú bíróság határozatának hatályában fenntartására tettek indítványt.
[13] A felülvizsgálati indítvány az alábbiak szerint alapos.
[14] A Kúria az ítélőtábla jogi okfejtésével az alábbiak szerint nem értett egyet.
[15] A Be. 416. §-a (1) bekezdésének c) pontja alapján felülvizsgálatnak van helye, ha a bíróság határozatának meghozatalára a Be. 373. § (1) bekezdésének I. b) vagy c) pontjában, illetve II-IV. pontjának valamelyikében meghatározott feltétlen hatályon kívül helyezést eredményező eljárási szabálysértéssel került sor. A Be. 373. §-a (1) bekezdésének I. c) pontja pedig előírja, hogy hatályon kívül helyezést és az eljárás megszüntetését vonja maga után, ha a bíróság törvényes vád hiányában járt el.
[16] A Kúria a másodfokú bíróság jogi álláspontjával szemben azt állapította meg, hogy az alapügyben az elsőfokú bíróság nem törvényes vád hiányában járt el, következésképpen a felülvizsgálati indítvány álláspontja helyes, és megalapozott, minden tekintetben megfelel a kialakult bírói gyakorlatnak.
[17] A Be. 2. § (1) bekezdés szerint a bíróság az ítélkezés során törvényes vád alapján jár el. A (2) bekezdés értelmében törvényes a vád, ha a vádemelésre jogosult a bírósághoz intézett indítványában meghatározott személy pontosan körülírt, büntetőtörvénybe ütköző cselekménye miatt a bírósági eljárás lefolytatását kezdeményezi.
[18] A vád tárgyává tett cselekmény körülírása akkor pontos, ha a vádló indítványában ismertetett történeti tényállás hiánytalanul tartalmazza a bűncselekmény törvényi tényállási elemeinek megfelelő konkrét tényeket: az elkövetési magatartást, a cselekmény megvalósulásának helyét idejét és egyéb körülményeit (1/2007. BK vélemény I. fejezet 2/b) pontja).
[19] A másodfokú bíróság figyelmét elkerülte, hogy a Kúria már számos elvi határozatában kifejtette a következetes, és ennek értelmében követendő bírói gyakorlattal kapcsolatos álláspontját.
[20] A vád törvényessége nem kevesebb, mint amelyet a büntetőeljárási törvény a 2. §-ának (2) bekezdésében megkövetel, de annál nem is több. A vád törvényessége valójában a vádirattal szemben támasztott tartalmi követelmények [Be. 217. § (3) bek.] minimuma, amelynek keretében a bíróság azt vizsgálja, hogy a benyújtott vád alaki és tartalmi szempontból eljárásra alkalmas-e [Be. 267. § (1) bek. j), k) pont, 309. § (1) bek., 332. § (1) bek. d) pont], s ha alkalmasnak találja, ügydöntő határozatában dönt a vádról [Be. 257. § (1) bek. 2. mondat].
[21] Nem jelenti a vádelv sérelmét, ha a bíróság ügydöntő határozatában megállapított tényállás ugyan nem fedi teljesen a vádiratban leírt tényeket, de a bűncselekmény törvényi tényállásának lényeges elemeit alkotó tények tekintetében annak megfelel (1/2007. BK vélemény I. fejezet 3/f) pontja).
[22] A törvényes vádnak nem fogalmi ismérve az, hogy a "büntetőtörvénybe ütköző cselekmény" leírása körében a törvényi tényállás jogi fogalmait használja; elégséges, ha a történeti tények leírása oly mértékben konkrét, hogy azokból - bebizonyítottságot feltételezve - a büntetőtörvénybe ütköző cselekményre lehet következtetni [BH 2011.219.].
[23] Nem helytálló a másodfokú bíróság azon megállapítása sem, amely szerint az elsőfokú bíróság a vádon túlterjeszkedett volna, amikor a terheltek jogtalan haszonszerzési szándékát vizsgálta, ugyanis a bíróság a haszonszerzési célzatot kizárólag a vád tárgyává tett tények keretein belül vizsgálta és jutott arra a következtetésre, hogy az nem állapítható meg.
[24] Megjegyzi a Kúria, hogy egyebekben a szubjektív oldal szükséges vagy esetleges ismérveinek vizsgálata a tárgyi oldalon lévő elkövetési magatartás nélkül nem is vizsgálható, ugyanis a célzat, mint speciális szándék, jellemzően a vád tárgyává tett elkövetési magatartásból - a történeti tényállásból - ismerhető fel.
[25] A fenti megállapítások vonatkoznak a pénzmosással kapcsolatos másodfokú okfejtésre is, azzal a különbséggel, hogy az V. r. terhelttel szemben utóbb benyújtott vádirati tényállás 2) pontja - amely a terheltek pénzmosási cselekményével kapcsolatos - tartalmazta, hogy "az 1-es vádpontban leírt módon megszerzett pénzösszegből, a pénz eredetének leplezése céljából az engedményező cégek képviselői az alábbi átutalásokat teljesítették".
[26] A vádirat ezt követően tételesen rögzítette azokat a tranzakciókat, amelyekkel kapcsolatosan a megtévesztés, és azzal okozati összefüggésben kár keletkezett.
[27] Figyelemmel arra, hogy az ügyek egyesítése következtében a két vádirat továbbiakban immár egységes egészet alkotott, és képezte a bírósági eljárás alapját, a vád törvényessége a pénzmosással kapcsolatos részében sem kérdőjelezhető meg.
[28] A vád törvényessége megnyitja a bíróság eljárásának folyamát, majd annak keretében a bíróság az ügydöntő határozatában foglal állást a vád anyagi jogi megalapozottságának a kérdésében. A vád törvényessége szempontjából annak ténybeli megalapozottsága - bizonyítékokkal kellően alátámasztottsága - közömbös, ez a büntetőper érdemi kérdése, amelyre a másodfokú bíróságnak a megismételt eljárásban kell választ adni.
[29] Nevezetesen abban kell állást foglalnia, hogy az I. r., a II. r., a III. r. és az V. r. terheltek felmentése - az ellenük a Btk. 318. § (1) bekezdésbe ütköző és a (6) bekezdés a) pontja szerint minősülő csalás bűntette és a Btk. 303. § (1) bekezdésébe ütköző és a (3) bekezdés b) pontja szerint minősülő pénzmosás bűntette miatt emelt vád alól - részben bizonyítottság, részben bűncselekmény hiányában - a büntető anyagi jogszabályok helyes alkalmazásával történt-e vagy sem.
[30] Ekként a Kúria a felülvizsgálati indítványnak helyt adott, és a Be. 424. § (1) bekezdése szerinti nyilvános ülésen eljárva, a Be. 373. § (1) bekezdés II/e) pontjában írt eljárási szabálysértés miatt a megtámadott határozatot a Be. 428. § (2) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és a másodfokú bíróságot új eljárás lefolytatására és új határozat meghozatalára utasította.
(Kúria Bfv. III. 942/2014.)
I. A hatályos büntetőeljárási törvény csak a teljes - a másodfokú eljárásban helyre nem hozható - megalapozatlanság okából engedi meg a hatályon kívül helyezést, míg az ítélet részleges megalapozatlanságának kiküszöbölését a másodfokú bíróság kategorikus - mérlegelést nem tűrő - kötelezettségévé teszi. A részleges megalapozatlanság ezért hatályon kívül helyezés alapjául nem szolgálhat.
E törvényi tilalom nem játszható ki olyan módon, hogy a másodfokú bíróság a részleges megalapozatlansághoz egy önmagában hatályon kívül helyezési okot meg nem valósító eljárási szabálysértést (indokolási kötelezettség megsértése) társít.
Az indokolási kötelezettség teljesítése csak a megalapozott vagy megalapozottá tett tényállás tekintetében vizsgálható, amennyiben ugyanis a tények megállapítása hiányzik, úgy az azokra vonatkozó indokolás sem kérhető számon. Ezért a részleges megalapozatlanságban szenvedő ítélet indokolásának megsértését eljárási szabálysértésként értékelni fogalmilag kizárt [Be. 592. § (1)-(2) bek., 593. §; EBH 2018.B8.III.].
II. A részleges megalapozatlanság kiküszöbölésének másodfokon igénybe vehető eszközei változatlanok és teljes körűek. A bizonyítékok felülmérlegelésének tilalma nem a megalapozatlanság kiküszöbölését korlátozza, hanem az első fokon lefolytatott bizonyítást védi. A tényállás hiányosságának pótlása, felderítetlenségének megszüntetése, az iratellenesség kiküszöbölése, avagy a helyes ténybeli következtetés levonása nem esik a felülmérlegelés tilalma alá, hanem éppen a megalapozatlanság orvoslásának törvényes eszköze, amelyet a Be. 593. §-ának (1) bekezdés c) pontja kifejezetten arra az esetre rendel alkalmazni, ha az így módosult eltérő tényállás a felmentett vádlott bűnösségének megállapításához vezethet.
A bizonyítékok felülmérlegelésének tilalma annyit jelent, hogy a fellebbviteli bíróság nem dönthet másként egy bizonyíték hitelességéről, mint ahogyan azt az elsőfokú bíróság tette [Be. 593. § (1)-(3) bek.].
III. A megalapozatlanság miatti hatályon kívül helyezés ultima ratio, amelyet a hatályos büntetőeljárási törvény részleges megalapozatlanság esetén a másodfokú eljárásban kategorikusan kizár. A törvényes okon alapuló hatályon kívül helyező végzésben azonban a másodfokú bíróság rámutathat az ítélet részleges megalapozatlanságára is, de önmagában ez utóbbi hatályon kívül helyezés alapjául nem szolgálhat.
[1] A törvényszék a 2017. november 6. napján kihirdetett ítéletével az I. r., a II. r., valamint a III. r. vádlottat az ellenük hűtlen kezelés bűntette [2012. évi C. tv. - a továbbiakban: Btk. - 376. § (1) bek. és (5) bek. a) pont] miatt emelt vád alól felmentette.
[2] Az ítélet ellen az ügyészség az I. r., II. r. és III. r. vádlottak terhére, az ítélet hatályon kívül helyezése és az elsőfokú bíróság új eljárásra utasítása érdekében jelentett be fellebbezést. A fellebbviteli főügyészségnek a másodfokú bíróság nyilvános ülésén jelen lévő képviselője - a 2017. évi XC. törvény (a továbbiakban: Be.) hatályba lépését követően - a fellebbezést módosítva tartotta fenn: a tényállás részbeni megalapozatlanságának a bizonyítást érintő ügyiratok tartalma alapján ténybeli következtetés útján való kiküszöbölése mellett a vádlottak bűnösségének megállapítására és velük szemben büntetés kiszabására tett indítványt.
[3] Az ügyészség fellebbezése alapján eljárva az ítélőtábla a 2018. július 3-án kelt végzésével az elsőfokú ítéletet az I. r., a II. r., valamint a III. r. vádlottak tekintetében hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új eljárásra utasította.
[4] A hatályon kívül helyező rendelkezés indokául kifejtettek az alábbiak voltak.
[5] A másodfokú bíróság álláspontja szerint az elsőfokú ítéletben megállapított tényállás a Be. 592. § (1) bekezdés d) pontja alapján megalapozatlan, mert az elsőfokú bíróság az általa megállapított tényekből további tényekre helytelenül következtetett, és ezzel összefüggésben indokolási kötelezettségének sem tett eleget, mely a bizonyítékok okszerűtlen, logikátlan, egymásnak ellentmondó mérlegelésére volt visszavezethető.
[6] A másodfokú bíróság utalt a Be. 593. § (2) bekezdés c) pontjára, mely ugyan lehetőséget ad a másodfokú bíróságnak arra, hogy az elsőfokú bíróság által lefolytatott bizonyítást érintő ügyiratok tartalma, ténybeli következtetés vagy az ügyészség által indítványozott bizonyítás alapján az elsőfokú bíróság által megállapított tényállástól eltérő tényállás megállapításával az elsőfokú bíróság által felmentett vádlott bűnösségét állapítsa meg, azonban ennek gátját jelenti a hivatkozott törvényhely (2) bekezdése, miszerint a másodfokú bíróság csak azokkal a tényekkel kapcsolatban értékelheti az elsőfokú bíróságtól eltérően a bizonyítékokat, amelyekre bizonyítást vett fel, kivéve, ha az elsőfokú bíróság által lefolytatott bizonyítást érintő ügyiratok tartalma vagy ténybeli következtetés alapján a vádlottat az (1) bekezdés b) pontja alapján felmenti vagy az eljárást megszünteti.
[7] Álláspontja szerint a két törvényi rendelkezés összevetésből pedig az következik, hogy a felmentett vádlott bűnösségének megállapítására eltérő tényállás alapján kizárólag bizonyítás felvétele után van lehetőség, aminek - a Be. 164. § (1) bekezdésére tekintettel - feltétele az erre irányuló ügyészi indítvány. Ugyanakkor a Be. 594. § (1) bekezdése alapján erre is csak akkor kerülhetett volna sor, ha az ügyészség a fellebbezésében az ügy érdemére vonatkozó új tényt állított, vagy új bizonyítékra hivatkozott volna.
[8] Ennek hiányában azonban a másodfokú bíróság bizonyítás felvétele nélkül csak akkor állapíthatott volna meg eltérő tényállást, ha az az elsőfokú bíróság által nem értékelt bizonyítékokon alapul; minden más eset a bizonyítékok felülmérlegelését eredményezné.
[9] Mivel jelen ügyben ilyen bizonyíték nincs, az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a Be. 609. § (1) bekezdése, valamint (2) bekezdés d) pontja alapján hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új eljárás lefolytatására utasította.
[10] A másodfokú bíróság hatályon kívül helyező végzése ellen az ügyészség, valamint mindhárom vádlott és védőik is fellebbezést jelentettek be.
[11] A vádlottak és védőik fellebbezéseiket nem indokolták.
[12] Az ügyészség fellebbezésének indokai szerint az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás az ügy elbírálása szempontjából lényeges tényeket tartalmazza, amiből következtetés vonható le arra, hogy az I. r. és a II. r. vádlottak a vagyonkezelői kötelezettségüket szándékosan megszegték, és annak következtében vagyoni hátrány keletkezett; a III. r. vádlott pedig segítséget nyújtott ehhez. A másodfokú bíróság végzése 8. oldalán e kötelességszegéseket meg is állapította, és levonta azt a következtetést is, miszerint a vádlottak a látszattal ellentétes valóságról tudva, szándékosan és rosszhiszeműen szegték meg vagyonkezelői kötelezettségüket. A Be. 593. § (1) bekezdés c) pontja biztosítja, hogy a másodfokú bíróság - egyebek mellett - helyes ténybeli következtetés útján eltérő tényállást állapítson meg, akkor is, ha az az első fokon felmentett vádlott bűnösségének megállapítását eredményezi.
[13] Ezért eltérő tényállás megállapításának, és annak alapján a vádlottak bűnössége megállapításának van helye. Tévedett tehát a másodfokú bíróság, amikor az elsőfokú ítéletet hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új eljárás lefolytatására utasította.
[14] A Legfőbb Ügyészség átiratában az ügyészség fellebbezését annak indokaival együtt fenntartotta, és a másodfokú bíróság végzésének hatályon kívül helyezésére, valamint a másodfokú bíróságnak az eljárás lefolytatására való utasítására tett indítványt.
[15] Indokai szerint a Be. 593. § (1) bekezdés c) pontja kötelezővé teszi a másodfokú bíróság számára, hogy a részbeni megalapozatlanság kiküszöbölése érdekében az elsőfokú bíróság által lefolytatott bizonyítást érintő ügyiratok tartalma, ténybeli következtetés vagy - másodfokon - az ügyészség által indítványozott bizonyítás alapján az elsőfokú bíróság által megállapított tényállástól eltérő tényállást állapítson meg akkor is, ha annak alapján az elsőfokú bíróság által felmentett vádlott bűnösségét kell megállapítani.
[16] Kétségkívül az eltérő tényállás megállapításának gátját képezi a Be. 593. § (2) bekezdésében meghatározott felülmérlegelés tilalma. Az ügyiratok tartalma, vagy helyes ténybeli következtetés alapján eltérő tényállás megállapítása azonban nem azonos az adott bizonyíték elfogadásáról alkotott elsőfokú bírói álláspont felülmérlegelésével. Az eltérő tényállás megállapítása nem szükségszerűen felülmérlegelés eredménye; az ügyiratok tartalma, illetve helyes ténybeli következtetés útján olyan új tény - és nem új bizonyíték - is a tényállás részévé tehető, amellyel kapcsolatban az elsőfokú bíróság bizonyítékot nem értékelt.
[17] A tényállás kiegészítésének és helyesbítésének pedig terjedelmi korlátja nincs, amennyiben a helyes és hiánytalan tényállás az elsőfokú bíróság által valósnak elfogadott bizonyítékok egyező adatai alapján aggálytalanul megállapítható.
[18] Jelen esetben az ítélőtábla a támadott végzésében maga is felsorolta azokat az elsőfokú ítéleti ténymegállapításokat, amelyek alapján a vádlottak bűnösségére lehet következtetést vonni. Az elsőfokú bíróság számos esetben - ítéletszerkesztési hiba folytán - jogi következtetéseit is az ítélet tényállási részében szerepeltette; ezek tekintetében a felülmérlegelés tilalma nem érvényesül; a másodfokú bíróságnak lehetősége van eltérő megállapításokra, amelyeket a hatályon kívül helyező végzésében az ítélőtábla meg is tett. Megjelölte a másodfokú bíróság végzésében az elsőfokú bíróság iratellenes és a hétköznapi logika szabályaival ellentétes megállapításait is, amelyeket a másodfokú bíróságnak - az elsőfokú bíróság által valósnak elfogadott bizonyítékok alapján - ugyancsak helyesbítenie kellett volna.
[19] Az ügyészségi álláspont szerint az eltérő tényállás megállapításának ezen módja nem ütközik a bizonyítékok felülmérlegelésének tilalmába, mert az éppen a bizonyítékok meghatározott részére vonatkozó elmulasztott mérlegelés pótlására szolgál.
[20] A II. r. vádlott védője az ügyészség fellebbezése kapcsán írásbeli észrevételt tett, és kérte az ítélőtábla kizárását a másodfokú eljárásból. Osztotta ugyan az ügyészség álláspontját abban a tekintetben, hogy az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezésére jogellenesen került sor, azonban ennek oka - az ügyészség fellebbezésétől eltérően - az, hogy az elsőfokú felmentő ítélet jogszerű, és ezért helybenhagyásának lett volna helye.
[21] A védő utalt arra, hogy az ítélőtábla harmadízben foglalt állást akként, hogy a vádlottak bűnösségét kell első fokon megállapítani. Valamennyi másodfokú döntésben olyan iratellenes megállapítások szerepeltek, amelyeket a megismételt elsőfokú eljárásokban mindig megcáfoltak. A másodfokú bíróság a sorozatos felmentő ítéleteket rendre hatályon kívül helyezi addig, amíg olyan ítélet nem születik, amely tényállásában megfelel az általa megállapítani kívánt, többszörösen iratellenes tényállásnak.
[22] Az ítélőtáblának az ügyben hozott határozataiból az következik, hogy kizárólag bűnösséget megállapító ítéletet tud másodfokon elfogadni, ami ellen viszont a további fellebbezés már kizárt; így ezzel az eljárás lényegében egyfokúvá válna.
[23] A védő álláspontja szerint az ítélőtáblának minden lehetősége megvolt arra, hogy érdemi döntést hozzon. Így az elsőfokú ítélet megváltoztatásával a vádlottak bűnösségét megállapíthatta volna, de akár helyben is hagyhatta volna az elsőfokú ítéletet. A megismételt elsőfokú eljárástól a tényállás tekintetében már semmiféle változás nem várható. Az elsőfokú bíróság a megismételt eljárásokban minden előírt eljárási cselekményt elvégzett, sőt azokat túl is teljesítette. Jelen végzése indokolása alapján azonban az ítélőtábla már azt is elő kívánja írni az elsőfokú bíróságnak, hogy milyen tényállást állapítson meg, amivel az elsőfokú bíróság mérlegelési jogkörét vonja el, és a saját hatáskörét túllépi.
[24] Ezért a védő a másodfokú végzés hatályon kívül helyezésére tett indítványt, és - arra tekintettel, hogy az ügyben az eljárt ítélőtáblának már három tanácsa is eljárt - az ítélőtábla valamennyi bírájának kizárását is kérte a másodfokú eljárásból.
[25] Az ügyészi fellebbezésre írásbeli észrevételt terjesztett elő az I. r. vádlott is. Álláspontja szerint az ügyben a bizonyítás teljeskörűen lefolytatásra került, a megismételt eljárástól új tény feltárása nem várható. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a feltárt bizonyítékokból megfelelő ténybeli, és helyes jogi következtetésekre jutott, és részletesen érvelt a másodfokú ítélet indokolásának egyes téves ténybeli következtetéseket megállapító érveivel szemben. Annak alapján a másodfokú bíróság végzésének hatályon kívül helyezésére, és "az elsőfokú bíróság ítéletének elfogadására" tett indítványt.
[26] A Legfőbb Ügyészség átiratában a II. r. vádlott védőjének kizárási indítványát törvényben kizártnak tartotta, mert egyrészt a védő az eljárás korábbi szakaszaiban ilyet nem jelentett be, másrészt a Be. 14. § (2) bekezdése szerint a hivatkozott törvényhely (1) bekezdésében írt kizárási ok kizárólag az ügyben eljáró bíróval szemben jelenthető be. Az indítványban kifejtett indokok alapján a másodfokú eljárás más bíróság általi lefolytatásának elrendelése azért is törvénysértő lenne, mert azt a célt szolgálná, hogy egy másik ítélőtábla mérlegelje eltérően a bizonyítékokat, és az elsőfokú ítéletet hagyja helyben. Ez alkalmas lenne a másodfokú bíróság döntésének befolyásolására is, mert azt a látszatot keltené, miszerint a jelen felülbírálatot elvégző bíróság nem ért egyet a másodfokú döntéssel. A másodfokú bíróságnak ilyen egyértelműen kiolvasható álláspontot megfogalmazni a megismételt eljárásra megengedhetetlen (EBH 2018.B8.).
[27] Megjegyezte a Legfőbb Ügyészség, hogy ennek irányadónak kell lennie az ítélőtábla számára is az elsőfokú határozat felülbírálata során.
[28] A Kúria a fellebbezéseket a Be. 628. § (1) bekezdés b) pontja alapján tanácsülésen bírálta el.
[29] A fellebbezések alaposak.
[30] A Kúria elöljáróban arra utal, hogy a hatályon kívül helyező végzés elleni fellebbezés lehetőségét a 2018. július 1. napján hatályba lépett Be. vezette be; a Be. 868. § (1) bekezdése szerint e törvény rendelkezéseit az ott meghatározott, jelen ügyben közömbös kivételekkel a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.
[31] A Be. 627. § (1) bekezdés b) pontja szerint a másodfokú bíróságnak az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyező és az elsőfokú bíróságot új eljárásra utasító végzése ellen fellebbezésnek van helye, ha a hatályon kívül helyezésre a Be. 609. § (1) bekezdésében meghatározott eljárási szabálysértés miatt került sor.
[32] Jelen ügyben a másodfokú bíróság a Be. hatályba lépését követően meghozott végzésében a hatályon kívül helyezés okaként a Be. 609. § (1) bekezdését, és (2) bekezdés d) pontját jelölte meg; ekként a végzés ellen fellebbezésnek helye van, és így a Be. 627. § (3) bekezdése szerinti jogosultak által előterjesztett fellebbezések joghatályosak.
[33] A Be. Tizenhetedik Része szerinti eljárásban a jogorvoslat tárgya kizárólag a másodfokú (vagy a harmadfokú) bíróság hatályon kívül helyező végzése, és a fellebbviteli bíróság ahhoz vezető eljárása. Az eljárás célja pedig annak vizsgálata, hogy a megtámadott végzés törvénysértő-e.
[34] A támadott (hatályon kívül helyező) rendelkezés ugyanis nem az ügy eldöntését, vagy az eljárás lezárását, hanem az eljárás újrakezdését jelenti. Ehhez képest a fellebbezésekkel támadott, hatályon kívül helyező és új eljárásra utasító rendelkezés tartalma nem az, hogy miért jó vagy nem jó ez a döntés, hanem az, hogy miért nem volt hozható érdemi döntés, illetve miért nem eredményezett ilyen (érdemi) döntésre alkalmas helyzetet a lefolyt eljárás. Nyitva hagyja azonban az eljárás tárgyában hozható jövőbeni döntés lehetőségét, mibenlétét (ide nem értve a hatályon kívül helyezés folytán megismételt eljárásban érvényesülő súlyosítási korlátokat). Érdemi döntés esetében a döntés (tehát a jogkövetkeztetés) és annak ténybeli alapja közötti viszony a vizsgálat tárgya; a hatályon kívül helyezés felülbírálata során azonban ez a viszonyítás nem végezhető el. A hatályon kívül helyező végzés elleni fellebbezés elbírálásakor ugyanis éppen azt kell megítélni, hogy az érdemi határozathozatal feltételeinek hiányáról - és ezért a hatályon kívül helyezésről - a másodfokú bíróság helyesen vagy indokolatlanul rendelkezett-e.
[35] Nyilvánvaló, hogy minden felülbírálat a felülbírálat tárgyának - jelen esetben a hatályon kívül helyezés - rendeltetéséhez igazodik. Ehhez képest hatályon kívül helyező végzés elleni fellebbezés elbírálása valójában nem ügy-, nem irat-, hanem túlnyomórészt határozatvizsgálat.
[36] Így, amennyiben a hatályon kívül helyezés indoka a Be. 608. § (1) bekezdésében meghatározott eljárási szabálysértés, úgy vizsgálandó, hogy a megjelölt feltétlen eljárási szabálysértés valóban megvalósult-e; ha pedig a Be. 609. § (1) bekezdésében meghatározott eljárási szabálysértés, akkor az eljárási szabálysértés megvalósulásán túl az is, hogy e szabálysértés lényeges hatással volt-e az eljárás lefolytatására, a bűnösség megállapítására, a bűncselekmény minősítésére, a büntetés kiszabására, illetve az intézkedés alkalmazására, és ha igen, az orvosolható lett volna-e a másodfokú eljárásban.
[37] Amennyiben a hatályon kívül helyezés oka a Be. 592. § (1) bekezdésében meghatározott teljes megalapozatlanság, avagy a Be 625. § (4) bekezdésében meghatározott ok, úgy vizsgálandó, hogy a fellebbviteli bíróság által hivatkozott megalapozatlanság valóban teljes körű-e, vagy csak a Be. 592. § (2) bekezdése szerinti részleges megalapozatlanság; illetve a másodfokú ítélet megalapozatlansága valóban csak bizonyítás felvételével küszöbölhető-e ki.
[38] A fellebbezés elbírálása során az eldöntendő kérdés tehát nem az, hogy a hatályon kívül helyezett alsóbb fokú ítélet megalapozott volt-e, hanem az, hogy a hatályon kívül helyező döntés alapos volt-e; így volt-e rá törvényes ok, és az eljárási ok megállapításának törvényi feltételei fennálltak-e. Ellenkező esetben a fellebbezést elbíráló bíróság átvenné a másod-, illetve a harmadfokú bíróság jogkörét.
[39] A fentiekből következően megalapozatlanság esetén a vizsgálat tárgya az, hogy a másod- vagy harmadfokú bíróság által észlelt megalapozatlanság a Be. rendelkezései alapján valóban hatályon kívül helyezést von-e maga után jogkövetkezményként, avagy az kiküszöbölhető-e a fellebbviteli eljárásban is.
[40] A Be. 611. § (1) bekezdése szerint a hatályon kívül helyező végzés indokolása tartalmazza a hatályon kívül helyezés okát, továbbá a másodfokú bíróságnak a megismételt eljárásra vonatkozó iránymutatását. A Kúria jelen eljárásában valójában e törvényi előírás, elvárás a felülbírálat szempontja, és kerete.
[41] Emellett természetesen a megtámadott határozatot hozó bíróság eljárásának vizsgálatáról is szó van [Be. 627. § (2) bek., 626. §, 618. § (1) bek. b) pont]. A Kúria már most rögzíti, hogy a megtámadott határozat meghozatala kapcsán nem észlelt feltétlen hatályon kívül helyezési okot képező eljárási szabálysértést.
[42] A fentiek előrebocsátása jelen ügyben azért is indokolt, mert a másodfokú bíróság támadott végzése szerint az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezésének törvényi oka a Be. 609. § (1) bekezdése, valamint (2) bekezdés d) pontja. E törvényi rendelkezés azt határozza meg relatív eljárási szabálysértésként, ha a bűnösség megállapítása, a felmentés, az eljárás megszüntetése, a cselekmény Btk. szerinti minősítése vagy a büntetés kiszabása, illetve az intézkedés alkalmazása tekintetében az elsőfokú bíróság az indokolási kötelezettségének nem vagy csak részben tesz eleget.
[43] Ezt megelőzően azonban az ítélőtábla kizárólag az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást vizsgálta, és a Be. 592. § (2) bekezdés d) pontját megjelölve, kizárólag ténybeli elégtelenséget állított, majd ezt követően egy relatív eljárási szabálysértést megjelölő törvényhelyre hivatkozással helyezte hatályon kívül az elsőfokú ítéletet.
[44] Az indokolási kötelezettség hatályon kívül helyezést eredményező megszegését azonban határozottan el kell különíteni a megalapozatlanságtól, ami a hatályon kívül helyezés önálló törvényi oka, feltéve, hogy az a Be. 592. § (1) bekezdése szerint teljes körű, és csak ebben az esetben hatályon kívül helyezési ok (Be. 610. §). A Be. 592. § (2) bekezdése szerinti részleges megalapozatlanság azonban minden esetben a másodfokú, illetve - a Be. 625. § (4) bekezdésében írt esetet kivéve - a harmadfokú eljárásban küszöbölendő ki. Ki kell emelni azt is, hogy az indokolási kötelezettség teljesítése csak megalapozott, illetve megalapozottá tett tényállás tekintetében vizsgálható; amennyiben ugyanis tények megállapítása hiányzik, úgy az azokra vonatkozó indokolás sem kérhető számon (EBH 2018.B8.III.).
[45] Következésképp a másodfokú ítélet második oldal ötödik bekezdésének utolsó, ezzel ellentétes mondata - amellyel az ítélőtábla a részbeni megalapozatlanság és az indokolási kötelezettség megsértése, mint eljárási szabálysértés közötti összefüggést kívánta alátámasztani - téves elméleti alap.
[46] Ehhez képest a fellebbezésekkel támadott határozat alapvető ellentmondása, hogy a másodfokú bíróság - a hatályon kívül helyezés okaként megjelölt törvényhelyből kitűnően - az indokolási kötelezettség megsértése címén hozta meg döntését, azonban kizárólag a megalapozatlanság körébe tartozó hiányosságokat rótt fel az elsőfokú bíróságnak. Tette pedig mindezt azért, mert indokai szerint eljárásjogi lehetősége nem volt az általa szükségesnek talált tényreformáció elvégzésére.
[47] Ez sem lehet azonban törvényes indok arra, hogy a másodfokú bíróság az ítélet ténybeli fogyatékossága miatt egy eljárási szabálysértést meghatározó törvényhelyre alapítva hatályon kívül helyezze az elsőfokú bíróság ítéletét, és az elsőfokú bíróságot új eljárásra utasítsa. Amennyiben az eljárási törvény adott perjogi helyzetben sem ténybeli reformációra, sem - az észlelt ténybeli elégtelenség okán - hatályon kívül helyezésre nem ad lehetőséget, úgy a másodfokú bíróságnak a Be. 591. § (1) bekezdése alapján az elsőfokú ítéletben megállapított tényállás alapulvételével kell a fellebbezéseket elbírálnia.
[48] A bizonyítékok felülmérlegelésének tilalma ilyen helyzetet valóban eredményezhet, jelen ügyben azonban nem erről van szó.
[49] A másodfokú bíróság maga rögzítette, hogy az elsőfokú ítélet megalapozatlansága részleges; az arra vonatkozó okfejtése azonban, miszerint az a Be. 593. § (2) bekezdésére tekintettel nem küszöbölhető ki, az alábbiak szerint téves.
[50] A Be. 592. § (2) bekezdése szerinti részleges megalapozatlanságot a másodfokú eljárásban minden esetben [a harmadfokú eljárásban a Be. 625. § (4) bekezdése szerinti kivétellel] a fellebbviteli eljárásban kell kiküszöbölni. Következik ez már csak abból is, hogy a Be. 607-611. §-ai nem határoznak meg a részleges megalapozatlansághoz kapcsolódó hatályon kívül helyezési okot.
[51] Ezzel párhuzamosan a Be. 592-594. §-ai a részleges megalapozatlanság másodfokon történő kiküszöbölésének lehetőségét teljes körben biztosítják; a bizonyítékok felülmérlegelésének tilalma [Be. 593. § (2) bek.] nem a megalapozatlanság kiküszöbölését korlátozza, hanem az első fokon lefolytatott bizonyítást védi. A tényállás hiányosságának pótlása, felderítetlenségének megszüntetése, az iratellenesség kiküszöbölése, avagy a téves helyett a helyes ténybeli következtetés levonása az elfogadott bizonyítékból nem esik a felülmérlegelés tilalma alá, hanem az éppen a megalapozatlanság orvoslásának törvényes eszköze, amelyet a Be. 593. § (1) bekezdés c) pontja kifejezetten alkalmazni rendel arra az esetre is, ha az így módosított eltérő tényállás a felmentett vádlott bűnösségnek megállapításához vezet. Ez nyilvánvaló összefüggésben áll azzal, hogy ilyen esetben a Be. 615. § (2) bekezdés a) pontja megengedi a másodfokú ítélet elleni fellebbezést is, ellentétben azzal, ha a mindkét fokon egyezően bűnösség, vagy a büntetőjogi felelősség hiánya kerül megállapításra.
[52] A Be. 593. § (1) bekezdés c) pontja a tényállás javításának mindhárom eszközét felsorolja; eszerint az eltérő tényállás megállapítása történhet az elsőfokú bíróság által lefolytatott bizonyítást érintő ügyiratok tartalma, ténybeli következtetés vagy az ügyészség által indítványozott bizonyítás alapján is. Az ítélőtábla ezt törvényi alap nélkül szűkítette le, amikor arra az álláspontra helyezkedett, hogy a tényállás módosítása csak akkor lett volna lehetséges, ha az ügyészség ennek érdekében bizonyítás felvételét indítványozza, és annak is további feltétele lett volna, hogy az ügy érdemére vonatkozó új tényre vagy bizonyítékra hivatkozzon; a másodfokú bíróság pedig bizonyítás nélkül csak akkor állapíthatott volna meg eltérő tényállást, ha az az elsőfokú bíróság által nem értékelt bizonyíték alapján lett volna megállapítható.
[53] A bizonyítékok felülmérlegelésének tilalma annyit jelent, hogy a fellebbviteli bíróság nem dönthet másként egy bizonyíték hitelességéről, mint ahogyan azt az elsőfokú bíróság tette. Így nem mondhatja például azt egy, az elsőfokú bíróság által elfogadott tanúvallomásra, hogy azt nem fogadja el, és az annak alapján megállapított tényeket mellőzi a tényállásból, illetve nem egészítheti ki vagy módosíthatja az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást egy általa el nem fogadott tanúvallomás, vagy vallomásrész alapján.
[54] A másodfokú bíróságnak tehát az elsőfokú bíróság által elfogadott bizonyítékokat kell alapul vennie; attól - megalapozott tényállás esetén - akkor sem térhet el, ha saját meggyőződése esetlegesen eltérő. A tényállás módosítása (ide értve: az eltérő tényállás megállapítását is) csak az elsőfokú bíróság által elfogadott bizonyítékok alapján történhet.
[55] Az elsőfokú bíróság által megállapított bizonyítást érintő ügyiratok alapján a tényállás módosítása valójában nem más, mint ugyanazon bizonyíték alapján olyan további, az elsőfokú bíróság által nem megállapított ténynek a megállapítása, amit az elsőfokú bíróság figyelmen kívül hagyott, azonban a vádlott büntetőjogi felelőssége szempontjából releváns (ide nem értve azt, ha az elsőfokú bíróság kifejezetten rögzítette, hogy az adott tény tekintetében a szóban lévő bizonyítékot nem fogadja el). Az iratellenesség kiküszöbölése azt jelenti, hogy az elsőfokú bíróság nem a valós (az ügyiratokban rögzített) tartalma szerint vette figyelembe a bizonyítékot, és ezt javítja ki a fellebbviteli bíróság az ügyiratok szerinti tartalom alapulvételével. Téves ténybeli következtetés esetén pedig az elfogadott bizonyítékból történő, a logika szabályainak meg nem felelő ténykövetkeztetést helyesbít a jogorvoslat tárgyában elbíráló bíróság. Minden esetben azonban a tényállás módosításának alapja az elsőfokú bíróság által elfogadott bizonyíték.
[56] Jelen esetben az ítélőtábla ezt tette, amikor végzésében az elsőfokú ítélet általa észlelt megalapozatlanságát kiküszöbölte. Nem lépett ezen túl F. G. tanú vallomásával kapcsolatban sem, mert nem az elsőfokú bíróság annak elfogadhatóságával kapcsolatos álláspontját kifogásolta, hanem a vallomás egészéből az általa helyesnek tartott ténybeli következtetést vonta le.
[57] A másodfokú bíróság tehát az általa észlelt helytelen ténybeli következtetéseket az elsőfokú bíróság által elfogadott bizonyítékok alapulvételével kiküszöbölte; ítélete 8. oldal második bekezdésében pedig az - álláspontja szerint - azok alapján megállapítható további, büntetőjogilag releváns tényeket pontokba szedve is szerepeltette. Ezzel mindenben a Be. 593. § (1) bekezdés c) pontjának megfelelően járt el, és így érdemi döntése meghozatalának eljárásjogi akadálya nem lett volna.
[58] A másodfokú bíróságnak a számára a törvény alapján nyitva álló tényállásjavítási eszközökkel élnie kell, azokat nem szabhatja feladatként az elsőfokú bíróság számára. Ez két okból is sértené a törvényt; egyrészt a másodfokú bíróság nem végezné el a tényjavító munkáját, másrészt - amint azt a II. r. vádlott védője észrevételében helytállón ki is fejtette - "kézi vezérlésűvé" tenné az elsőfokú bíróságot, hiszen a másodfokú bíróság végzése tartalmazza a másodfokú bíróság álláspontja szerint a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján megállapítható tényállást. A hatályon kívül helyező bíróság a bizonyítékok mérlegelésének kimenetelével kapcsolatban elvárást a megismételt eljárást lefolytató alsóbb fokú bíróság felé nem fogalmazhat meg, mert a bírói függetlenséget sértené {Kúria Bt.III.1.311/2017/12., indokolás [67] bekezdés}.
[59] A Kúria rámutat arra, hogy a hatályon kívül helyezés ultima ratio, amit a hatályos büntetőeljárási törvény részleges megalapozatlanság esetén a másodfokú eljárásban immár kategorikusan kizár. Ha van a hatályon kívül helyezésre törvényes indok, akkor amellett a fellebbviteli bíróság rámutathat az ítélet részleges megalapozatlanságára is; önmagában azonban az hatályon kívül helyezés alapjául nem szolgálhat.
[60] E tilalom értelemszerűen nem kerülhető meg olyan módon sem, hogy a bíróság a részleges megalapozatlansághoz kapcsolódó, hiányzó hatályon kívül helyezési okot eljárási szabálysértésre hivatkozással pótolja.
[61] A bíróság alaptevékenysége az ítélkezés, amely büntetőügyekben döntés a vádról. A törvény akkor teszi lehetővé a hatályon kívül helyezést, amikor ennek a döntésnek a feltételei a másod-, vagy a harmadfokú eljárásban hiányoznak. Jelen esetben azonban nem ez volt a helyzet, s ezt a másodfokú bíróság végzésében kifejtettek sem támasztották alá.
[62] Az I. r. vádlott írásbeli észrevétele kapcsán a Kúria utal arra, miszerint a fentiekben már kifejtette, hogy a Be. Tizenhetedik Része szerinti eljárásban a fellebbezést elbíráló bíróság nem bocsátkozhat a támadott végzéssel hatályon kívül helyezett határozat megalapozottságának, és ehhez képest a hatályán kívül helyező bíróság által észlelt megalapozatlanság valóságának a vizsgálatába. Ezért nem vizsgálhatta a jelen ügyben a Kúria az I. r. vádlott írásbeli észrevételében foglalt érveket, és nem is hozhatott - a hatályon kívül helyező végzés hatályon kívül helyezésén túlmenően - az indítványában írtaknak megfelelő döntést sem. Hatályon kívül helyezés címén pedig a tovább folytatandó másodfokú eljárás kimenetelére vonatkozó elvárás megfogalmazása ugyanazt jelentené, mint amit a Kúria jelen ügyben az ítélőtábla végzése kapcsán kifogásolt.
[63] A II. r. vádlott védőjének kizárási indítványa kapcsán a Kúria utal arra, hogy kétségkívül a Be. 626. §-a szerint a másodfokú és a harmadfokú bíróság hatályon kívül helyező végzése elleni fellebbezés elbírálása iránti eljárásban a harmadfokú bírósági eljárásra vonatkozó rendelkezéseket kell - az e Részben foglalt eltérésekkel - értelemszerűen alkalmazni, s ekként - a Be. 617. §-ára tekintettel - felmerülhetne a Be. 611. § (2) bekezdésének alkalmazása is.
[64] A Be. 630. § (1) bekezdése szerinti rendelkezés következménye értelemszerűen a Tizennyolcadik Rész szerinti megismételt eljárás, és ugyanez elmondható a Be. 630. § (3) bekezdése szerinti döntés esetében is. Ugyanakkor a Be. 630. § (2) bekezdése szerinti döntés következménye nem a Tizennyolcadik Rész szerinti megismételt eljárás, hanem a másod-, avagy harmadfokú eljárás továbbfolytatása, ami ezért sem a Be. 611. § (2) bekezdése szerinti más tanács - vagy más bíróság - kijelölésével nem járhat, és nem vezethet a 14. § (3) bekezdés c) pontjának érvényre jutásához sem.
[65] Így a hatályon kívül helyező végzés hatályon kívül helyezése esetén csak akkor rendelkezhet a fellebbezést elbíráló bíróság más tanács vagy bíróság kijelöléséről, ha döntése a Be. 630. § (3) bekezdésén alapszik, azaz a másod- vagy harmadfokú bíróság maga valósított meg az eljárásában feltétlen hatályon kívül helyezést eredményező eljárási szabálysértést.
[66] Jelen esetben azonban nem ez a helyzet, hanem a másodfokú bíróság az eljárási törvény szabályainak megsértésével rendelkezett az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezéséről.
[67] Ekként a Kúria az ítélőtábla másodfokú végzését a Be. 630. § (2) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és az ítélőtáblát a másodfokú eljárás lefolytatására utasította [Be. 629. § (2) bek. b) pont első ford.].
(Kúria Bhar. III. 1.436/2018.)
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság tényállásában írtakat elírás vagy számítási hiba esetén akkor is helyesbítheti, ha a korlátozott felülbírálatra tekintettel annak megalapozottságát nem vizsgálhatja, ez azonban érdemi változást nem eredményezhet [Be. 453. § (1) és (6) bek., 583. § (3) bek. a) pont, 590. § (3) bek.].
[1] A járásbíróság a 2018. szeptember 11. napon kihirdetett ítéletével az I. r. vádlott bűnösségét jármű önkényes elvételének bűntettében [Btk. 380. § (1) bek.], 2 rendbeli társtettesként elkövetett lopás vétségében [Btk. 370. § (1) bek., (2) bek. a) pont], társtettesként elkövetett lopás vétségében [Btk. 370. § (1) bek., (2) bek. b) pont bf) alpont] és bódult állapotban elkövetett járművezetés vétségében [Btk. 237. § (1) bek.] állapította meg, s ezért, mint különös és többszörös visszaesőt halmazati büntetésül 3 év szabadságvesztésre, 3 év közügyektől eltiltásra és 1 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte. A szabadságvesztést végrehajtási fokozatát börtönben határozta meg, rendelkezett a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontjáról, valamint az előzetes fogvatartásban töltött időnek a kiszabott szabadságvesztésbe történő beszámításáról.
[2] A II. r. vádlottat bűnösnek mondotta ki 2 rendbeli társtettesként elkövetett lopás vétségében [Btk. 370. § (1) bek., (2) bek. a) pont] és társtettesként elkövetett lopás vétségében [Btk. 370. § (2) bek. b) pont bf) alpont], ezért - halmazati büntetésül - 300 óra közérdekű munka büntetésre ítélte azzal, hogy a közérdekű munkát fizikai munkakörben köteles letölteni.
[3] Az ítélet ellen az ügyész a vádlottak terhére, a kiszabott büntetések súlyosítása, a vádlottak és védőik a büntetés enyhítése érdekében jelentett be fellebbezést.
[4] A megyei főügyészség a védelmi fellebbezéseket alaptalannak tartotta, ugyanakkor az ügyészi fellebbezést maradéktalanul fenntartotta.
[5] Kifejtette: az elsőfokú bíróság megalapozott tényállást állapított meg, ám az elírás, illetve számítási hiba folytán két mozzanat tekintetében is kijavításra szorul; a tényállás hibái azonban nem minősülnek megalapozatlansági oknak, hanem a Be. 453. § (1) bekezdésében foglaltak szerint kijavítás útján helyesbíthetőek.
[6] A fellebbezések alaptalanok.
[7] Minthogy a bejelentett fellebbezések kizárólag a kiszabott büntetés neme és mértéke ellen irányultak, vagyis a Be. 583. § (3) bekezdés a) pontjának rendelkezésén alapultak, a Be. 590. § (3) bekezdése rendelkezésének értelmében a törvényszék - mindkét vádlott tekintetében - az ítéletnek csak a fellebbezéssekkel sérelmezett rendelkezését, illetve részét bírálta felül (korlátozott felülbírálat).
[8] Ennek keretében megvizsgálta a Be. 590. § (5) bekezdésében foglaltakat, amelynek során megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a Be. 607. § (1) bekezdése, valamint a 608. § (1) bekezdése szerinti hatályon kívül helyezést eredményező eljárási szabálysértést nem vétett.
[9] A fellebbezés jogalapjára (tartalmára) figyelemmel a Be. 591. § (2) bekezdése alapján az elsőfokú bíróság ítéletének a megalapozottsága nem volt vizsgálható, ennélfogva az általa megállapított tényállás a másodfokú eljárásban is irányadó volt [Be. 591. § (1) bek.].
[10] Ennek alapulvételével végezte el a törvényszék a Be. 590. § (5) bekezdésének b), c) és d) pontján alapuló további vizsgálatot, amelynek eredményeképpen megállapította azt is: a tényállásban rögzítettek figyelembevételével az elsőfokú bíróság okszerűen következtetett a vádlottak bűnösségére.
[11] Ugyanakkor - egyetértve a főügyészség álláspontjával - leszögezhető: a tényállásban írt, H. B.-né sértett sérelmére elkövetett vagyon elleni bűncselekménnyel összefüggésben elírás, illetve számítási hiba eredményeképpen téves összegben került meghatározásra az okozott kár összege, ennek azonban a bűncselekmény minősítésére nincs érdemi kihatása.
[12] A tényállás szerint: "A raktárból az I. r. és a II. r. vádlottak különféle árucikkeket, összesen 47 766 forint értékben […] kivittek magukkal és bepakolták a kukába, majd a kukát húzva távoztak a helyszínről."
[13] A tényállásban részletezett és H. B.-né sértett tulajdonát képező tárgyak összértéke azonban helyesen 74 766 forint.
[14] A tényállás szerint: "A vádlottak a fenti cselekményükkel H. B.-né sértettnek a PB gázpalackok és a vegyesbolt árucikkeinek eltulajdonításával összesen 92 166 forint kárt okoztak."
[15] A tényállásból kitűnik: a 2 db gázpalack értéke összesen 30 400 forint, amelyhez a 74 766 forintot hozzáadva a matematikai művelet helyes eredménye, azaz a H. B.-né sértett sérelmére okozott kár összege helyesen: 105 166 forint.
[16] Az imént említett számjegy-felcserélésből eredő elírást és számítási hibát a törvényszék a Be. 453. § (1) és (6) bekezdésének alkalmazásával a fentiek szerint kijavította.
[17] A törvényszék megítélése szerint ugyanis, ha a másodfokú bíróság a korlátozott felülbírálat [Be. 583. § (3) bek. a) pont, Be. 590. § (3) bek.] folytán a tényállás megalapozottságát nem vizsgálhatja, ez nem akadálya annak, hogy a másodfokú bíróság a tényállás esetleges elírásait, vagy számítási hibáit kijavítás útján [Be. 453. § (1) és (6) bek.] korrigálja; ám ez a korrekció nem jelentheti az elsőfokú határozat érdemi változtatását.
[18] Az irányadó tényállást alapul véve az elsőfokú bíróság a büntető anyagi jogi szabályokkal összhangban, törvényesen minősítette a vádlottak cselekményeit.
[19] A törvényszék úgy ítélte meg, hogy a vádlottakkal szemben az elsőfokú bíróság - az egyéniesítés követelményeit [Btk. 80. § (1) bek.] szem előtt tartva - tettarányos büntetést szabott ki. A vádlottakra kiszabott büntetések elégségesek, egyúttal feltétlenül szükségesek is a büntetési célok valóra váltására. Ennélfogva sem a büntetések súlyosítására, sem pedig azok enyhítésére nem kerülhetett sor.
[20] Az ítélet egyéb rendelkezései megfelelnek a jogszabályoknak.
[21] A kifejtettek alapján a törvényszék az elsőfokú bíróság ítéletét mindkét vádlott tekintetében a Be. 605. § (1) bekezdésének alkalmazásával helybenhagyta.
(Balassagyarmati Törvényszék 3. Bf. 198/2018.)
I. A 2018. július 1. napján hatályba lépett 2017. évi XC. törvény, a Be. rendelkezéseit a hatálybalépésekor folyamatban lévő harmadfokú eljárásban is alkalmazni kell [Be. 868. § (1) bek.].
II. Amennyiben a másodfokú bíróság a vádlott bűnösségét olyan bűncselekményben is megállapította, amelyről az elsőfokú bíróság nem rendelkezett, az elsőfokú bíróságéval ellentétes döntést hozott, úgy ítélete ellen fellebbezésnek van helye. A fellebbezéssel azonban csak az ellentétes döntés, illetve a másodfokú bíróság ítéletének azon rendelkezése vagy része támadható, amelyet az elsőfokú bíróság ítéletének az ellentétes döntéssel összefüggő felülbírálata eredményezett.
A másodfokú ítéletnek egyéb rendelkezése, illetve része ellen nincs helye fellebbezésnek [Be. 615. § (2) bek. c) pont, (3) és (5) bek.].
III. A korábbi jogszabály alapján még joghatályosan előterjesztett olyan rendelkezés elleni fellebbezés elbírálását a bíróság mellőzi, amely ellen a Be. alapján már nincs helye fellebbezésnek [Be. 870. § (3) bek.].
IV. Nincs helye harmadfokú felülbírálatnak a másodfokú ítéletben megállapított olyan bűncselekmény kapcsán, ami a vádlott terhére már az elsőfokú bíróság által megállapított bűncselekménnyel alaki halmazatban áll, mivel a másodfokú ítéleti változtatás nem eredményezett a bűnösség kérdésében eltérő döntést, csupán annak a cselekménynek a minősítését érintette, amelyben az elsőfokú bíróság a vádlott bűnösségét már megállapította [Be. 615. § (2) bek. c) pont].
V. A harmadfokú bíróság a határozatát arra a tényállásra alapítja, amely alapján a másodfokú bíróság az ítéletét meghozta, kivéve, ha a másodfokú bíróság ítélete a fellebbezéssel érintett ellentétes döntés tekintetében megalapozatlan; azaz a harmadfokú bíróság kizárólag a fellebbezhető ítéleti rendelkezés kapcsán vizsgálja a tényállás megalapozottságát, a fellebbezéssel nem érintett bűncselekmény tekintetében ezt nem vizsgálhatja [Be. 619. § (1) és (4) bek.].
VI. A harmadfokú bíróság akkor bírálja felül a kiszabott büntetést vagy alkalmazott intézkedést is, ha az a fellebbezés, amely a másodfokú bíróság ítéletének azon rendelkezését vagy részét sérelmezi, amely az ellentétes döntéssel összefügg, eredményes, és a harmadfokú bíróság e körben a bűnösség megállapítására, illetve a bűncselekmény minősítésére vonatkozó rendelkezést megváltoztatja [Be. 590. § (5) bek. d) pont, 615. § (3) bek. b) pont, 618. § (3) bek. b) pont].
VII. Az eredményes másodfellebbezés következménye, hogy a harmadfokú bíróság az ítélet fellebbezéssel nem érintett része tekintetében is felülbírálja az ítéletet, ideértve a bűnösség megállapítására vonatkozó rendelkezést - ha a terheltet fel kell menteni vagy vele szemben az eljárást meg kell szüntetni -, továbbá a bűncselekmény minősítését, a kiszabott büntetést, valamint az intézkedést [Be. 590. § (5) bek. a)-c), d) pont, 618. § (3) bek. a), b) pont].
[1] A törvényszék a 2016. május 4. napján kihirdetett ítéletével a vádlottat bűnösnek mondta ki a Btk. 164. § (1) bekezdésébe ütköző és a (6) bekezdés a) pontjának II. fordulata, valamint d) pontja szerint minősülő - aljas indokból elkövetett, maradandó fogyatékosságot és súlyos egészségromlást okozó - testi sértés bűntettében, továbbá a Btk. 366. § (1) bekezdés b) pontjába ütköző kifosztás bűntettében. Ezért halmazati büntetésül négy év szabadságvesztésre, hat év közügyektől eltiltásra, valamint öt évre az orvosi foglakozástól eltiltásra ítélte azzal, hogy a szabadságvesztést börtönben kell végrehajtani és abból a vádlott a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. Rendelkezett a vádlott által előzetes fogvatartásban töltött idő beszámításáról, a bűnjelekről és az állam által előlegezett 1 701 450 forint bűnügyi költség viseléséről is.
[2] Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az ügyész a vádlott terhére a büntetés súlyosításáért, a vádlott az ok megjelölése nélkül, védője pedig a vádlott felmentéséért jelentett be fellebbezést.
[3] A másodfokon eljárt ítélőtábla a 2017. március 10. napján kelt ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, a vádlottat bűnösnek mondta ki magánlaksértés vétségében [Btk. 221. § (1) bek.] is, a vádlott terhére megállapított testi épség elleni cselekményt a Btk. 164. § (1) bekezdésére figyelemmel a (8) bekezdés I. fordulata szerint minősítette, az ugyancsak a terhére megállapított vagyon elleni erőszakos bűncselekményt okirattal visszaélés vétségének [Btk. 346. § (1) bek. c) pont] és készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés vétségének [Btk. 393. § (1) bek. a) pont] is minősítette, a szabadságvesztés tartamát kilenc évre, a közügyektől eltiltás tartamát ugyancsak kilenc évre, az orvosi foglalkozástól eltiltást pedig végleges hatályúra súlyosította. Módosította a bűnjelekre vonatkozó rendelkezéseket és kötelezte a vádlottat a magánfél részére 250 000 forint kártérítés, továbbá az ez után járó eljárási illeték megfizetésére, továbbá a magánfél jogi képviseletével kapcsolatban felmerült bűnügyi költség viselésére is. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
[4] A másodfokú ítélet ellen a fellebbviteli főügyészség a vádlott terhére a szabadságvesztés súlyosítása érdekében, a vádlott és védője elsősorban a vádlott felmentése, másodsorban a megtámadott határozat hatályon kívül helyezése végett fellebbezést jelentett be.
[5] A Kúria harmadfokon eljárva a 2017. június 13. napján meghozott végzésével a másodfokú ítéletet az 1998. évi XIX. törvény 351. § (2) bekezdés b) és d) pontja szerinti okból, a 399. § (5) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és a másodfokú bíróságot új eljárásra utasította.
[6] A hatályon kívül helyezés folytán megismételt másodfokú eljárásban az ítélőtábla a 2018. február 22. napján meghozott ítéletével az elsőfokú ítéletet megváltoztatta; a vádlottat bűnösnek mondta ki a Btk. 194. § (1) bekezdése szerinti személyi szabadság megsértésének bűntettében és a Btk. 194. § (1) bekezdése szerinti magánlaksértés vétségében is, a terhére megállapított testi épség elleni cselekményt a Btk. 164. § (1) bekezdésébe ütköző és a (8) bekezdés I. fordulata szerinti - életveszélyt okozó - testi sértésnek, az ugyancsak a terhére megállapított kifosztás bűntettét a Btk. 346. § (1) bekezdés c) pontja szerinti okirattal visszaélés vétségének, továbbá a Btk. 393. § (1) bekezdés a) pontja szerinti készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés vétségének is minősítette; a szabadságvesztés tartamát kilenc évre, a közügyektől eltiltás tartamát ugyancsak kilenc évre, az orvosi foglalkozástól eltiltást végleges hatályúra súlyosította.
[7] Ezen túl rendelkezett egyes bűnjelekről, kötelezte a vádlottat a magánfél részére 250 000 forint kártérítés és a jogi képviseletével összefüggésben felmerült további 192 025 forint bűnügyi költség megfizetésére, valamint a polgári jogi igény után járó eljárási illeték viselésére, a kiszabott szabadságvesztésbe beszámította a vádlott által az elsőfokú ítélet meghozatalát követően előzetes fogvatartásban töltött időt, és kötelezte a másodfokú eljárásban felmerült bűnügyi költségből az állam részére 351 951 forint, a magánfél részére pedig a jogi képviseletével kapcsolatban felmerült 265 176 forint bűnügyi költség viselésére is.
[8] Egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
[9] A másodfokú ítélet ellen az ügyész a vádlott terhére a kiszabott szabadságvesztés és közügyektől eltiltás súlyosítása érdekében, a vádlott és védője elsősorban a vádlott felmentése, másodsorban az első- és másodfokú ítélet hatályon kívül helyezése és az elsőfokú bíróság új eljárásra utasítása érdekében jelentettek be fellebbezést.
[10] A fellebbviteli főügyészség fellebbezésének indokolásában arra hivatkozott, hogy a halmazatiként kiszabott büntetés nem áll arányban a vádlott terhére megállapított bűnhalmazatban álló, immár hat bűncselekmény együttes súlyával.
[11] A Legfőbb Ügyészség a fellebbviteli főügyészség fellebbezését fenntartotta.
[12] Írásbeli indítványában - egyezően a fellebbviteli főügyészség fellebbezésének indokolásával - kifejtette, hogy megítélése szerint az ítélőtábla az eljárási szabályokat betartotta, a megismételt másodfokú eljárásban a bizonyítási eljárást a Kúria hatályon kívül helyező határozatában írtaknak megfelelően lefolytatta, az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást erre figyelemmel helyesbítette, illetve kiegészítette, az megalapozott, és az ítélőtábla indokolási kötelezettségének is eleget tett.
[13] Arra hivatkozott, hogy az 1998. évi XIX. törvény 388. § (1) bekezdése szerint a harmadfokú bíróság ítéletét arra a tényállásra alapítja, amely alapján a másodfokon eljárt bíróság a megtámadott határozatát meghozta, és miután a kiegészítéssel, illetve helyesbítéssel a tényállás megalapozott, abból az eljárt bíróságok helyesen következtettek a vádlott bűnösségére, törvényes a bűncselekmények minősítése, és az alkalmazott joghátrányok neme is.
[14] Álláspontja szerint azonban az egyébként helyesen feltárt súlyosító és enyhítő körülményeket az ítélőtábla nem a súlyuknak megfelelően értékelte, tévedett a vádlott javára mutatkozó, csekély jelentőségű enyhítő körülményekhez képest a súlyosító körülmények nyomatékának megítélésében.
[15] Minderre figyelemmel - a fellebbviteli főügyészséggel egyezően - arra tett indítványt, hogy a Kúria mind a generális, mind a speciális prevenció érdekében súlyosítsa a szabadságvesztés és a közügyektől eltiltás tartamát.
[16] A védő fellebbezésének írásbeli indokolásában arra hivatkozott, hogy a tényállás a másodfokú bíróság kiegészítése, illetve helyesbítése ellenére továbbra is megalapozatlan, a megismételt másodfokú eljárásban felvett bizonyítás nem oszlatta el a kétségeket, emellett az ítélőtábla nem is tett eleget maradéktalanul a Kúria által a hatályon kívül helyező határozatban megfogalmazott előírásoknak, és részletesen elemezve az eljárt bíróság által figyelembe vett bizonyítékokat kifejtette, hogy azok közvetettek, nem alkotnak zárt logikai láncot, ezért azokból az első- és másodfokú bíróság tévesen következtetett védence bűnösségére.
[17] Ezért elsősorban azt indítványozta, hogy a Kúria az általa megalapozatlannak ítélt tényállást módosítsa, és a vádlottat mentse fel az ellene emelt vád alól.
[18] A hatályon kívül helyezésre vonatkozó másodlagos indítványát pedig azzal indokolta, hogy akkor, ha a Kúria nem lát lehetőséget a megtámadott másodfokú határozat megváltoztatására és a vádlott felmentésére, a kételyek eloszlatására csak a megismételt eljárás keretében kerülhet sor.
[19] A vádlott a másodfokú ítélet elleni fellebbezésének írásbeli indokolásában részletesen elemezte a bíróság által megítélése szerint helytelenül értékelt bizonyítékokat, teljes mértékben megalapozatlannak találva az ítéleti tényállást és abból a bűnösségére levont következtetést. Felmentését erre tekintettel kérte.
[20] A magánfélként fellépő sértett jogi képviselője a másodfokú határozatra írásban tett észrevételeiben arra hivatkozott, hogy az ítéleti tényállás megalapozott, azonban tévesen minősítette az ítélőtábla testi sértésként a vádlott terhére megállapított cselekményt, annak helyes minősítése álláspontja szerint emberölés bűntettének kísérlete, mivel mind a vádlott által végrehajtott altatás, mind a lúggal maratás halálos eredményhez vezethetett volna, a halál bekövetkezésének lehetőségét a vádlott tudata átfogta, és csak a véletlennek és a szerencsének tudható be, hogy az nem következett be. Mindezt kiegészítette azzal, hogy a cselekmény emberölés kísérleteként történő minősítése esetén a Kúriának figyelemmel kellene lenni annak előre kiterveltségére, a vádlott aljas céljára, az elkövetés különösen kegyetlen módjára és a sértett védekezésre képtelen voltára.
[21] Utalt arra is, hogy megítélése szerint a vádlott terhére kifosztásként értékelt cselekmény helyes minősítése rablás bűntette, míg a személyi szabadság megsértésének bűntettét a vádlott aljas indokból, a sértett sanyargatásával, védekezésre képtelen személy sérelmére és jelentős érdeksérelmet okozva követte el, így a bűncselekmény minősített esetének megállapítása indokolt. A magánlaksértés kapcsán pedig kifejtette, hogy miután a vádlott kötelet, injekciós tűt, altatót és erős lúgot tartott magánál, azt felfegyverkezve követte el, azaz ugyancsak a cselekmény minősített esete megállapításának lenne helye.
[22] A bejelentett fellebbezések a bejelentés időpontjában hatályos büntetőeljárási szabályokat tartalmazó 1998. évi XIX. törvény 386. § (1) bekezdés b) pontjára figyelemmel megnyitották a harmadfokú eljárás lehetőségét, azok e törvény szerint joghatályosak voltak.
[23] Ezért a Kúria az ügyben a másodfellebbezések elbírálására nyilvános ülést tűzött ki.
[24] A nyilvános ülésen a legfőbb ügyész képviselője az ügyészi fellebbezést fenntartotta, azt az írásban kifejtettekkel egyezően indokolta.
[25] A védő és a vádlott fellebbezése kapcsán pedig utalt arra, hogy a büntetőeljárásról szóló, 2018. július 1. napján hatályba lépett 2017. évi XC. törvény (Be.) 868. § (1) bekezdésére figyelemmel e törvény rendelkezéseit a hatálybalépéskor folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell.
[26] Kifejtette, hogy bár a fellebbezések a bejelentéskor az 1998. évi XIX. törvény hivatkozott rendelkezésére figyelemmel a vádlott terhére megállapított életveszélyt okozó testi sértés bűntette kapcsán joghatályosak voltak, azonban a Be. 615. §-a alapján már nincs helye fellebbezésnek a másodfokú bíróság ezen ítéleti rendelkezése ellen. Álláspontja szerint ugyanis a másodfokú bíróság nem hozott a Be. 615. § (2) bekezdésének megfelelő ellentétes döntést a testi sértésként értékelt cselekmény kapcsán, ezért a Be. 618. § (3) bekezdésére figyelemmel korlátozott felülbírálatnak van csak helye; fellebbezésnek és erre tekintettel harmadfokú eljárásnak kizárólag a vádlott terhére a másodfokú ítéletben megállapított személyi szabadság megsértése és a magánlaksértés vétsége miatt van helye.
[27] Utalt arra is, hogy a harmadfokú bíróság a Be. 619. § (4) bekezdésére tekintettel nem vizsgálhatja a másodfokú bíróság ítéletének megalapozottságát a fellebbezéssel nem érintett bűncselekmény kapcsán, és határozatát a másodfokú bíróság által alapul vett tényállásra alapítja.
[28] Megítélése szerint a másodfokú bíróság ítélete a fellebbezéssel érintett személyi szabadság megsértésének bűntette és a magánlaksértés vétsége tekintettében megalapozott, a tényállás hiánytalan, az ítélőtábla helyesen következtetett a vádlott bűnösségére e cselekmények kapcsán is és azok minősítése is törvényes.
[29] Az írásban is kifejtett indokokra tekintettel arra tett indítványt, hogy a Kúria a megtámadott másodfokú határozatot változtassa meg, a kiszabott szabadságvesztést és a közügyektől eltiltást súlyosítsa, egyebekben azonban azt hagyja helyben.
[30] A sértett jogi képviselője felszólalásában arra utalt, hogy a másodfokú bíróság által kiegészített, illetve helyesbített tényállás megalapozott, ahogy a vádlott bűnösségére levont következtetés is, téves azonban a bűncselekmények minősítése. Ennek kapcsán álláspontját az általa írásban kifejtettekkel egyezően adta elő.
[31] A vádlott védője perbeszédében ugyancsak fenntartotta az általa írásban kifejtetteket.
[32] Emellett kifejtette, hogy az ítélőtábla a Be. 615. § (2) bekezdésében meghatározott ellentétes döntést valóban csak a személyi szabadság megsértésének bűntette és a magánlaksértés vétsége kapcsán hozott, azonban ezen ellentétes döntések alapja a nem ellentétes döntés, az életveszélyt okozó testi sértés bűntettével kapcsolatos tényállás. Így álláspontja szerint akkor, ha e két bűncselekményre vonatkozóan a tényállás nem megalapozott, az szükségszerűen érinti a testi sértés kapcsán megállapított tények megalapozottságát is.
[33] Erre hivatkozva vitatta a testi sértésként értékelt bűncselekménnyel összefüggő tényállás alapjául szolgáló bizonyítékok hitelességét, azt bizonyítékonként külön-külön is indokolva, és támadta a bíróság bizonyítékértékelő tevékenységét.
[34] Hangsúlyozta, hogy az eljárt bíróságok által figyelembe vett bizonyítékok egyébként is csak közvetettek és nem alkotnak logikailag zárt láncot, így védencének bűnösségét valamennyi bűncselekményben már a törvényszék törvénysértően állapította meg.
[35] Mindezek alapján azt indítványozta, hogy a Kúria a vádlottat mentse fel az ellene emelt vádak alól, amennyiben pedig ezt nem látja indokoltnak, helyezze hatályon kívül mind az első-, mind a másodfokú határozatot és kötelezze az elsőfokú bíróságot új eljárásra.
[36] A vádlott az utolsó szó jogán megismételte a beadványaiban előadottakat, azokat mindenben fenntartva.
[37] 2018. július 1. napján - azaz a nyilvános ülést megelőzően - hatályba lépett a 2017. évi XC. törvény (Be.), felváltva a büntetőeljárásról szóló korábbi, azaz az 1998. évi XIX. törvényt.
[38] A Be. 868. § (1) bekezdése szerint a törvény rendelkezéseit - a 868-876. §-ban meghatározott eltérésekkel - a hatálybalépésekor folyamatban lévő büntetőeljárásokban is alkalmazni kell. Mivel a harmadfokú eljárásra a megjelölt jogszabályhelyek nem tartalmaznak eltérő rendelkezést, így az ügyben e törvény szabályai az irányadóak.
[39] A Be. 615. § (1) bekezdése szerint a másodfokú bíróság ítélete ellen fellebbezésnek van helye a harmadfokú bírósághoz a másodfokú bíróságnak az elsőfokú bíróságéval ellentétes döntése esetén.
[40] A 615. § (2) bekezdés szerint ellentétes a döntés, ha a másodfokú bíróság
[41] a) olyan vádlott bűnösségét állapította meg vagy olyan vádlott kényszergyógykezelését rendelte el, akit az elsőfokú bíróság felmentett vagy vele szemben az eljárást megszüntette,
[42] b) az első fokon elítélt vádlottat felmentette vagy vele szemben a büntetőeljárást megszüntette,
[43] c) a vádlott bűnösségét olyan bűncselekményben állapította meg, amelyről az elsőfokú bíróság nem rendelkezett.
[44] Az adott ügyben a másodfokú bíróság a vádlott bűnösségét olyan bűncselekményben - személyi szabadság megsértésének bűntettében és magánlaksértés vétségében - is megállapította, amelyről az elsőfokú bíróság nem rendelkezett, így a 615. § (2) bekezdés c) pontjának megfelelően az elsőfokú bíróságéval ellentétes döntést hozott.
[45] Ezen rendelkezés alapján az ügyész által a büntetés súlyosítása érdekében a vádlott terhére, míg a vádlott és védője által a vádlott e bűncselekményekben megállapított bűnössége miatt bejelentett fellebbezés joghatályos és ezek kapcsán helye van a harmadfokú eljárásnak.
[46] A Be. 615. § (3) bekezdése szerint a fellebbezés az ellentétes döntést, illetve kizárólag a másodfokú bíróság ítéletének azon rendelkezését vagy részét sérelmezheti, amelyet az elsőfokú bíróság ítéletének az ellentétes döntéssel összefüggő felülbírálata eredményezett.
[47] A Be. 615. § (5) bekezdésére figyelemmel a másodfokú ítéletnek a (3) bekezdésben meghatározottakon kívüli rendelkezése, illetve része ellen nincs helye fellebbezésnek.
[48] Így az adott ügyben a vádlott terhére megállapított testi sértés bűntette és a kifosztás bűntette kapcsán nincs helye harmadfokú eljárásnak, mivel másodfokon nem született ezekkel összefüggő, az elsőfokú bíróságétól eltérő döntés.
[49] Ezt támasztja alá egyébként a Be. 870. § (3) bekezdése is, amely szerint a korábbi jogszabály alapján előterjesztett fellebbezés elbírálását a bíróság mellőzi, ha e törvény alapján nincs helye fellebbezés előterjesztésének.
[50] Ugyancsak nincs helye harmadfokú felülbírálatnak a vádlott terhére a másodfokú ítélet szerinti okirattal visszaélés vétsége és készpénz-helyettesítő fizetési eszköz vétsége kapcsán, miután e két bűncselekmény a vádlott terhére már az elsőfokú bíróság által megállapított kifosztás bűntettével alaki halmazatban áll. Azaz a másodfokú ítéleti változtatás nem eredményezett a bűnösség kérdésében eltérő döntést, csupán annak a cselekménynek a minősítését érintette, amelyben az elsőfokú bíróság a vádlott bűnösségét már megállapította.
[51] A felülbírálat terjedelmét a Be. 618. §-a határozza meg. Ennek (1) bekezdése szerint a harmadfokú bíróság
[52] a) a másodfokú bíróság ítéletének
[53] aa) a fellebbezéssel sérelmezett ellentétes döntését,
[54] ab) azon rendelkezését, illetve részét, amelyet az elsőfokú bíróság ítéletének a sérelmezett ellentétes döntéssel összefüggő felülbírálata eredményezett, és
[55] b) az elsőfokú és a másodfokú bírósági eljárást
[56] arra tekintet nélkül bírálja felül, hogy ki, milyen okból fellebbezett.
[57] Azaz azt, hogy az eljárt bíróságok az eljárási szabályokat megtartották-e, a harmadfokú felülbírálat során fellebbezéstől függetlenül mind az első-, mind a másodfokú eljárás kapcsán vizsgálni kell. Egyebekben azonban a felülbírálat csak a fellebbezéssel sérelmezett ellentétes döntésre, illetve az ezzel összefüggő rendelkezésekre terjedhet ki.
[58] A Be. 618. § (3) bekezdés a) pontja alapján akkor, ha a 615. § (3) bekezdése szerinti fellebbezést a harmadfokú bíróság alaposnak találja, az ítélet fellebbezéssel nem érintett része tekintetében is felülbírálja az 590. § (5) bekezdés a)-c) pontjában meghatározottakat, azaz
[59] - az elsőfokú bírósági eljárást és ennek során vizsgálja azon eljárási szabályok megtartását, amelyek megsértése feltétlen hatályon kívül helyezést eredményez, így a 607. § (1) bekezdése, valamint a 608. § (1) bekezdése szerinti esetleges eljárási szabálysértéseket,
[60] - a bűnösség megállapítására vonatkozó rendelkezést, azonban csak akkor, ha a terheltet fel kell menteni, vagy vele szemben az eljárást meg kell szüntetni,
[61] - és a bűncselekmény minősítésére vonatkozó rendelkezést.
[62] Miután a Kúria a vádlott terhére bejelentett, a Be. 615. § (3) bekezdés b) pontja szerinti fellebbezést alaposnak találta, és a másodfokú bíróság által megállapított személyi szabadság megsértése bűntettének minősítését megváltoztatta, ennek kapcsán a 618. § (3) bekezdésére figyelemmel - az 590. § (5) bekezdésben meghatározott korlátok között - az ítéletet a fellebbezéssel nem érintett része tekintetében is felülbírálta.
[63] A vád tárgyává tett cselekmények szorosan összefüggenek; a fellebbezéssel érintett személyi szabadság megsértését az követte el, aki a vádlott terhére megállapított és fellebbezéssel nem támadható testi sértés bűntettét, kifosztás bűntettét és az ezzel alaki halmazatban álló okirattal visszaélés és készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés vétségét, ezért a Kúria döntésének indokait először e cselekmények kapcsán fejti ki.
[64] A Kúria a Be. 618. § (3) bekezdés a) pontja alapján - a Be. 590. § (5) bekezdés a) pontjára figyelemmel - vizsgálta, hogy e bűncselekmények kapcsán az első- és másodfokú bíróság betartotta-e az eljárási szabályokat.
[65] Megállapította, hogy mindkét bíróság az eljárása idején hatályos törvényi rendelkezéseknek megfelelően járt el és nem követett el a Be. 607. § (1) bekezdése, valamint a 608. § (1) bekezdése szerinti - feltétlen hatályon kívül helyezést eredményező - eljárási szabálysértést.
[66] A Be. 618. § (3) bekezdés a) pontja alapján - a Be. 590. § (5) bekezdés b) pontjára figyelemmel - vizsgálta a Kúria a bűnösséget megállapító és fellebbezéssel nem támadható rendelkezések kapcsán azt, hogy a vádlottat nem kell-e felmenteni, vagy vele szemben nem kell-e az eljárást megszüntetni.
[67] A Be. 619. § (1) bekezdése szerint a harmadfokú bíróság a határozatát arra a tényállásra alapítja, amely alapján a másodfokú bíróság az ítéletét meghozta, kivéve, ha a másodfokú bíróság ítélete a fellebbezéssel érintett ellentétes döntés tekintetében megalapozatlan; azaz a harmadfokú bíróság kizárólag a fellebbezhető ítéleti rendelkezés kapcsán vizsgálhatja a tényállás megalapozottságát.
[68] A 619. § (4) bekezdése pedig kifejezetten akként is rendelkezik, hogy a fellebbezéssel nem érintett bűncselekmény tekintetében a harmadfokú bíróság nem vizsgálja a másodfokú bíróság ítéletének megalapozottságát és határozatát a másodfokú bíróság által alapul vett tényállásra alapítja.
[69] Miután az adott ügyben az életveszélyt okozó testi sértés bűntette, a kifosztás bűntette és az ezzel alaki halmazatot alkotó okirattal visszaélés és készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés vétsége kapcsán nem hozott a másodfokon eljárt ítélőtábla az elsőfokú bíróságéval - a 615. § (2) bekezdésének megfelelő - ellentétes döntést, és így ezek kapcsán fellebbezésnek a másodfokú ítélet ellen a hatályos törvény szerint nincs helye, ezért az e cselekményekhez kapcsolódó tényállás megalapozottsága nem vizsgálható.
[70] Így nem vizsgálható az sem, hogy a tényállás alapjául szolgáló bizonyítékok törvényesek, illetve hitelesek-e.
[71] Azaz a vádlott és a védő a bíróság által figyelembe vett bizonyítékok helytállóságát, a bíróság bizonyítékértékelő tevékenységét vitató érveit a Kúria nem vizsgálhatta, és nem is vizsgálta.
[72] Ugyanígy nem vizsgálhatta a vádlott és a védő által a nyilvános ülésen a nem eltérő döntések kapcsán a tényállás megalapozottságára vonatkozóan kifejtetteket.
[73] Az elsőfokú bíróság által megállapított, a másodfokon eljárt ítélőtábla által kiegészített, illetve helyesbített tényállás lényege szerint a vádlott volt az, aki 2013. március 12. napján kb. 7 óra 30 perckor a sértett lakásához ment, és oda belépve az ajtót kinyitó sértett nyakát megragadva őt hátára fordította, azzal fenyegette, hogy elvágja a torkát, ha sikít, majd hassal a földre fektette, a lakás ajtaját bezárta, a magával hozott gyorskötözővel megkötözte a sértett kezeit, az ugyancsak magával hozott ragasztószalaggal összeragasztotta a lábait és leragasztotta a száját, majd combjába az ugyancsak magával hozott injekciós tűvel és fecskendővel fájdalomcsillapításra, illetve altatásra szolgáló, kifejezetten műtétek során használt Ketamint és az elsősorban a Ketamin hallucinogén hatását csökkentő, ugyancsak altató hatású Midazolamot fecskendezett. Az emiatt öntudatlan állapotba került sértettet a fürdőszobába vitte, ahol meztelenre vetkőztette, a fürdőkádba fektette és a nemi szervére, valamint annak környékére ismeretlen eredetű lúgot öntött. Ezt követően a meztelen sértettet bevitte a szobába, és egy pokrócba tekerve a díványra fektette, majd 8 óra 30 perc körül távozott a lakásból, annak ajtaját bezárva.
[74] Miután a sértett nem jelent meg munkahelyén, munkatársai és volt férje a sértett lakáshoz mentek, és a volt férj kulcsával kinyitva az ajtót megtalálták a sértettet, akihez 12 óra 5 perckor mentőt hívtak.
[75] Ugyancsak rögzíti a tényállás, hogy a lúgos leöntés következtében a sértett az alhason, az elülső hasfalon, a szeméremtájékon, a gáttájékon, a hüvelybemenet belső egyharmadán, mindkét comb elülső és belső felszínén, jobb lábfején II-III. fokú égési sérüléseket szenvedett el, amelyek közvetett életveszélyt jelentettek. Az égési sérülések következtében a nemi szerv funkciója súlyos mértékben, a szexuális élete véglegesen korlátozottá vált. A sértetten több korrekciós műtétet hajtottak végre, és a sérülések maradandó fogyatékosságot és súlyos egészségromlást okoztak.
[76] E tényállásra figyelemmel a testi sértésként értékelt bűncselekmény kapcsán a vádlottat nyilvánvalóan nem kell felmenteni, illetve vele szemben az eljárást nem kell megszüntetni.
[77] Ugyanez irányadó a kifosztás bűntette, illetve az okirattal visszaélés vétsége és a készpénz-helyettesítő fizetőeszközzel visszaélés vétsége kapcsán.
[78] A nem támadható tényállás szerint ugyanis a vádlott - mielőtt a lakásból távozott - magához vette és elvitte a sértett laptopját, két mobiltelefonját, személyazonosító igazolványát, lakcímkártyáját, társadalombiztosítási és adókártyáját, két bankkártyáját, továbbá lakáskulcsát.
[79] Így felmentésnek, illetve az eljárás megszüntetésének e bűncselekmények miatt sincs helye.
[80] A Be. 590. § (5) bekezdés c) pontjára figyelemmel, a 618. § (3) bekezdés a) pontja alapján vizsgálta a Kúria azt is, hogy ezen bűncselekmények minősítése törvényes-e.
[81] Miután az irányadó tényállás tartalmazza, hogy a sértett vádlott által okozott sérülései életveszélyesek voltak, helytálló a bűncselekmény életveszélyt okozó testi sértésként minősítése.
[82] A sértett jogi képviselője által a felszólalásában hivatkozott orvos szakértői véleményt az ítélőtábla ugyan ismertette, azonban az abban a képviselő által megjelölteket nem állapította meg tényként. Erre tekintettel nem megalapozott a jogi képviselő azon észrevétele, amely szerint a cselekmény helyes minősítése emberölés kísérlete, mivel olyan tényt sem az első-, sem a másodfokú bíróság ítélete nem tartalmaz, amely a vádlott ölési szándékát igazolná.
[83] Ugyancsak helytálló a magával vitt értéktárgyak, okiratok és bankkártyák kapcsán a vádlotti cselekmény kifosztás bűntettekénti, okirattal visszaélés, illetve készpénz-helyettesítő fizetőeszközzel visszaélés vétségekénti minősítése.
[84] Azonban a kifosztás bűntettét a vádlott nem erőszak, nem fenyegetés hatása alatt álló, hanem védekezésre képtelen személy sérelmére követte el.
[85] A Btk. 459. § (1) bekezdés 29. pontja szerint védekezésre képtelennek kell tekintetni azt is, aki helyzeténél vagy állapotánál fogva ideiglenesen vagy véglegesen nem képes ellenállás kifejtésére.
[86] Miután a kifosztás bűntettét a vádlott az öntudatlan állapotban lévő, tehát védekezésre képtelen sértett sérelmére követte el, a vádlott terhére megállapított kifosztás bűntette helyesen a Btk. 366. § (1) bekezdés c) pontjába ütköző bűncselekmény.
[87] Az eltérő minősítés azonban az e cselekmény miatt kiszabható szabadságvesztés mértékét nem érinti.
[88] A fellebbezéssel támadható, a vádlott bűnösségét személyi szabadság megsértésének bűntettében és magánlaksértés vétségében is megállapító, az elsőfokú bíróságéval ellentétes másodfokú döntés kapcsán pedig a Kúria a következőkre mutat rá:
[89] Vizsgálta ezek kapcsán is, hogy az első fokon eljárt törvényszék és a másodfokon eljárt ítélőtábla betartotta-e az eljárási szabályokat.
[90] E vizsgálat során megállapította, hogy eljárási szabálysértést egyik bíróság sem vétett.
[91] A Be. már idézett 619. §-ának (1) bekezdése szerint a harmadfokú bíróság ítéletét arra a tényállásra alapítja, amely alapján a másodfokú bíróság a határozatát meghozta, kivéve, ha az a fellebbezéssel sérelmezett ellentétes döntés tekintetében megalapozatlan.
[92] Az elsőfokú bíróság ítéletének tényállását a másodfokú bíróság kiegészítésével, illetve helyesbítésével a Kúria megalapozottnak találta e cselekmények kapcsán; iratellenes megállapítást, téves ténybeli következtetést nem észlelt és az összhangban áll a vádlott terhére megállapított egyéb cselekményekre vonatkozó - és nem támadható - tényállással.
[93] Ahogy azt az irányadó tényállás tartalmazza: a vádlott a sértett akarata ellenére, személye elleni erőszakkal ment be a sértett lakásába, és ezzel - ahogy azt az ítélőtábla indokolásában helyesen kifejtette - elkövette a magánlaksértés vétségét is.
[94] Mivel az ezt megalapozó tényeket mind a vádirat, mind az elsőfokú ítélet tartalmazta, és a vádlott terhére fellebbezést jelentett be az ügyész, nem volt eljárásjogi akadálya annak, hogy az ítélőtábla e bűncselekményben is megállapítsa a vádlott bűnösségét, és arra abból helyesen is következtetett.
[95] Így az e bűncselekmény kapcsán a vádlott felmentésére irányuló fellebbezések nem megalapozottak.
[96] A cselekmény minősítése is törvényes.
[97] Nem megalapozott ugyanis az a sértett jogi képviselője által e bűncselekmény minősítése kapcsán kifejtett álláspont, amely szerint ezt a cselekményt a vádlott felfegyverkezve követte el, ezért a bűncselekmény minősített esetét kell megállapítani a terhére.
[98] A Btk. 459. § (1) bekezdés 6. pontja szerint felfegyverkezve követi el a bűncselekményt, aki az ellenállás leküzdése vagy megakadályozása érdekében az élet kioltására alkalmas eszközt tart magánál.
[99] A felfegyverkezve történő elkövetés alanyi feltétele az, hogy az elkövető az ilyen eszközt az ellenállás megakadályozása vagy leküzdése érdekében tartsa magánál, tárgyi feltétele pedig az, hogy a cselekmény kifejtésekor magánál tartott eszköz az élet kioltására ténylegesen alkalmas legyen.
[100] A tényállásban azonban olyan adat, amely szerint a magánlaksértés elkövetése érdekében a vádlott ilyen eszközt tartott volna magánál, nincs. A kötelet, ragasztószalagot, az altató és kábító hatású szereket, a lúgot nem a magánlaksértés, hanem a testi sértés elkövetése érdekében vitte magával.
[101] Az előzőekben kifejtetteknek megfelelően nem volt eljárásjogi akadálya annak sem, hogy az ítélőtábla a személyi szabadság megsértésének bűntettében is megállapítsa a vádlott bűnösségét.
[102] A megalapozott tényállás szerint ugyanis a vádlott a testi sértés elkövetése után úgy hagyta el a sértett lakását, hogy a bántalmazott sértettre rázárta az ajtót, a kulcsot magával vitte, ahogy a sértett mobiltelefonjait is, ezzel lehetetlenné téve - legalábbis átmenetileg - a sértett helyváltoztatását. Így - ahogy azt az ítélőtábla kifejtette - elkövette a személyi szabadság megsértésének bűntettét is.
[103] Tévedett azonban az ítélőtábla, amikor ezt a cselekményt a Btk. 194. § (1) bekezdése szerinti - három évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett - bűntettnek minősítette.
[104] A vádlott az általa súlyosan bántalmazott sértettet azért fosztotta meg személyi szabadságától, zárta a lakásba, hogy a testi sértés miatt a felelősségre vonást elkerülje. Ráadásul azzal, hogy a mobiltelefonjait magával vitte, azt is megakadályozta, hogy segítséget kérjen.
[105] A következetes bírói gyakorlat szerint az ilyen cselekmény aljas indokból elkövetett (BH 2016.237.)
[106] Ahogy arra a Kúria a kifosztás bűntette kapcsán már utalt, a Btk. 459. § (1) bekezdés 29. pontja szerint védekezésre képtelennek kell tekintetni azt is, aki helyzeténél vagy állapotánál fogva ideiglenesen vagy véglegesen nem képes ellenállás kifejtésére;
[107] A személyi szabadság megsértését a vádlott az öntudatlan állapotban lévő, tehát védekezésre képtelen sértett sérelmére követte el.
[108] Így ez a cselekmény helyesen a Btk. 194. § (1) bekezdésbe ütköző és a (2) bekezdés b) és d) pontja szerint minősülő, aljas indokból és védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett, egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett személyi szabadság megsértésének bűntette.
[109] Ezért a Kúria a másodfokú ítéletet a Be. 624. § (1) bekezdése alapján megváltoztatta, a kifosztás bűntettét és a személyi szabadság megsértésének bűntettét a fentieknek megfelelően minősítette.
[110] Törvényesen járt el az ítélőtábla - ahogy a törvényszék is -, amikor a vádlottal szemben nem az elkövetéskor, hanem az elbíráláskor hatályos büntető anyagi jogi szabályokat alkalmazta, és ezt kellően meg is indokolta, így a minősítésváltoztatásnál is erre kellett figyelemmel lenni.
[111] A 618. § (3) bekezdés b) pontra figyelemmel felülbírálja a Kúria az 590. § (5) bekezdés d) pontjában meghatározottakat, azaz a büntetés kiszabására vagy intézkedés alkalmazására vonatkozó rendelkezést is, ha a 615. § (3) bekezdés b) pontja szerinti, azaz az a fellebbezés, amely a másodfokú bíróság ítéletének azon rendelkezését vagy részét sérelmezi, amely az ellentétes döntéssel összefügg, eredményes és a harmadfokú bíróság a körben a bűnösség megállapítására, illetve a bűncselekmény minősítésére vonatkozó rendelkezést megváltoztatja.
[112] Miután a személyi szabadság megsértésének bűntette kapcsán a megtámadott határozathoz képest súlyosabb minősítés megállapítására került sor, így helye volt a büntetés kiszabására vonatkozó rendelkezés felülbírálatának is.
[113] A Kúria a Legfőbb Ügyészség súlyosításra irányuló fellebbezését alaposnak találta.
[114] A vádlott terhére megállapított bűnhalmazatot hat cselekmény alkotja, amely közül a törvény a legsúlyosabbat - az életveszélyt okozó testi sértés bűntettét - két évtől nyolc évig, két cselekményt - a kifosztás bűntettét és az aljas indokból, védekezésre képtelen állapotban lévő személy sérelmére elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntettét - egy évtől öt évig, további két cselekményt - az okirattal visszaélés és a magánlaksértés vétségét - két évig, egy cselekményt pedig - a készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés vétségét - egy évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni.
[115] Azaz a halmazatot képező bűncselekmények miatt kiszabható büntetések együttes tartama igen magas.
[116] Azonban az ítélőtábla által idézett szabályra, a Btk. 81. § (3) bekezdésére figyelemmel a vádlottal szemben halmazati büntetésként kiszabható szabadságvesztés alsó határa két év, felső határa pedig tizenkét év; a szabadságvesztést e keretek között kell kiszabni.
[117] A büntetés kiszabása során irányadó körülményeket az első fokon eljárt törvényszék, illetve a másodfokon eljárt ítélőtábla zömmel feltárta és túlnyomórészt súlyuknak megfelelően értékelte.
[118] További súlyosító körülményként értékelendő azonban, hogy a személyi szabadság megsértésének bűntette két oknál fogva is súlyosabban minősül.
[119] Az eljárt bíróságok által a vádlott terhére értékelt körülmények közül pedig különösen nagy súlyú az, hogy a vádlott a testi sértést előre kitervelten, orvosi esküjét megszegve, orvosi tudását felhasználva, különös kegyetlenséggel, súlyos sérüléseket és egészségromlást, maradandó fogyatékosságot és feldolgozhatatlan lelki sérülést okozva követte el.
[120] Jelentős a nyomatéka annak is, hogy a vádlott a cselekménye következményeivel nem csupán tisztában volt, hanem célja azok előidézése volt, így nem csupán az általa elkövetett cselekmények, hanem a személye is jelentős társadalmi veszélyességgel bírnak.
[121] Ezért a Kúria - osztva a Legfőbb Ügyészség álláspontját - arra a következtetésre jutott, hogy vele szemben az irányadó büntetési tételkeret felső határát megközelítő szabadságvesztés kiszabása indokolt, ezért azt súlyosította.
[122] A vádlott javára mutatkozó - és az elsőfokú bíróság által feltárt - enyhítő körülmények közül azonban az időmúlásra, azaz arra tekintettel, hogy az elkövetés óta több mint öt év eltelt, a halmazatiként kiszabható büntetés felső határt el nem érő mértékű, tizenegy évi szabadságvesztést tartott megfelelőnek.
[123] Nem kétséges az sem, hogy az ilyen nagy tárgyi súlyú bűncselekményeket elkövető vádlott méltatlan a közügyek gyakorlására, így indokolt, hogy a mellékbüntetés mértéke elérje annak törvényi felső határát.
[124] Ezért a Kúria a szabadságvesztés és a mellékbüntetés tartamát is súlyosította.
[125] Osztotta az ítélőtábla azon álláspontját is, hogy az orvosi hivatásával ilyen aljas módon visszaélő vádlottat az orvosi foglalkozás gyakorlásától véglegesen el kell tiltani.
[126] A másodfokú ítélet egyéb - járulékos kérdésekben hozott - rendelkezései azonban törvényesek.
[127] Minderre figyelemmel a Kúria a megtámadott másodfokú ítéletet a Be. 624. § (1) bekezdése alapján részben a minősítést, részben a büntetést érintően megváltoztatta, egyebekben azonban helybenhagyta.
(Kúria Bhar. I. 690/2018.)
I. Másodfokon hatályon kívül helyezésnek kizárólag a teljes, azaz a fellebbviteli eljárásban ki nem küszöbölhető megalapozatlanság esetén van helye; részleges megalapozatlanság hatályon kívül helyezés alapjául nem szolgálhat, a részleges megalapozatlanság kiküszöbölését a törvény a másodfokú bíróság kötelezettségévé teszi. Nem vezethet ezért hatályon kívül helyezéshez a feltétlen hatályon kívül helyezést nem eredményező eljárási szabálysértésre, így az indokolási kötelezettség megsértésére hivatkozás a részleges megalapozatlanság kiküszöbölésének elkerülése érdekében [Be. 593. § (1) bek.; EBH 2018.B.8.III.].
II. Amennyiben a másodfokú vagy a harmadfokú bíróság hatályon kívül helyező végzése ugyanazon bűncselekmény több vádlottját is érinti, bármely jogosult által bejelentett fellebbezés valamennyi vádlott tekintetében felfüggeszti a hatályon kívül helyező határozat végrehajthatóságát; arra azonban nincs törvényes lehetőség, hogy a hatályon kívül helyező végzés elleni fellebbezést elbíráló bíróság határozata érintse a felülbírált határozatnak a fellebbezéssel nem érintett vádlottra vonatkozó rendelkezését is [Be. 590. § (11) bek., 617. §, 626. §, 627. § (5) bek.].
[1] A megyei főügyészség vádiratában az I. r. vádlottat mint visszaesőt és a II. r. vádlottat mint többszörös visszaesőt társtettesként, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével [Btk. 160. § (1) bek., (2) bek. b), d) és k) pontok], míg a III. r. vádlottat segítségnyújtás elmulasztásának vétségével [Btk. 166. § (1) bek.] vádolta.
[2] A vádirati tényállás lényege a következő:
[3] Az I. és II. r. vádlott ismerték egymást, a II. r. vádlott az I. r. vádlott apjának a keresztfia, a III. r. vádlottat azonban egyikük sem ismerte.
[4] Az 1932. október 11-én született sértett egyedül lakott P.-n, a B. úton lévő ház V. emeleti lakásában. 2014 januárjában az I. r. vádlott felújítási munkát végzett a sértett lakásában, ennek során tapasztalta, hogy a sértett jó anyagi körülmények között él, a lakásban értékesebb ingóságok is vannak. A sértett és a II. r. vádlott nem ismerték egymást.
[5] A III. r. vádlott korábban a sértettel azonos munkahelyen dolgozott, valamint régebben ő is ugyanabban a házban lakott. Miután 2009-től anyagi helyzete megromlott, időnként kisebb kölcsönöket kért és kapott a sértettől, tartozásait rendszeresen megadta.
[6] 2014. június hónapban az I. és II. r. vádlott között szóba került, hogy a sértett idős korú, egyedül él, és bűncselekmény révén értékei megszerezhetők. 2014. június 26. napján a reggeli órákban a vádlottak találkoztak, majd autóbusszal P. belvárosába mentek, a sértett lakóhelyére kb. 9 órakor érkeztek meg. A kaputelefonon az I. r. vádlott felcsengetett, amire a sértett a vádlottakat beengedte a lépcsőházba. Mindketten felmentek az V. emeletre, az I. r. vádlott becsengetett, a sértett az ajtót kinyitotta, és a vádlott bement a lakásba, a II. r. vádlott a lépcsőházban maradt. Az I. r. vádlott a sértettel beszélve elterelte a figyelmét, ezáltal a bejárati ajtó nyitva maradt. Amíg az I. r. vádlott a sértettel együtt a konyhában tartózkodott, a II. r. vádlott besurrant a lakásba és a szobákban eltulajdonítható értékek után kutatott. A sértett azonban felfigyelt a II. r. vádlottra, a konyhából kimenve az előszobába rájött, hogy a vádlottak összejátszanak egymással, ezért számon kérte őket. A vádlottak lelepleződésük miatt és a sértett értékeinek eltulajdonítása érdekében egy henger alakú eszközzel ütni kezdték a sértettet a fején, a vállán, és nyak- és lapockatájékon. A sértett az elszenvedett ütésektől az előszobából nyíló hálószobába esett.
[7] A II. r. vádlott a hálószobában lévő, a sértett tulajdonát képező táska tartalmát átkutatta, az abban lévő pénztárcából kivette a sértett által 2014. június 23. napján megkapott nyugdíjából megmaradt kb. 100 000 forintot, majd a lakásból eltávozott.
[8] Ezt követően a házhoz érkezett a III. r. vádlott azzal a céllal, hogy a sértettől korábban kölcsönként kapott 500 forint tartozását megadja. A kaputelefonon felcsengetett a sértettnek, és az I. r. vádlott beengedte abban a tudatban, hogy a kaputelefonon a II. r. vádlott csenget. A III. r. vádlott a sértett lakásához érkezve látta, hogy a bejárati ajtó résnyire nyitva van. Bement a lakásba, meglátta a földön fekvő, szemmel láthatóan segítségre szoruló, sérült, nyöszörgő hangot adó sértettet, és a hálószobában tartózkodó I. r. vádlottat. Pánikba esett, kirohant a lakásból, a sértettnek nem nyújtott tőle elvárható segítséget, sem a rendőrséget, sem a mentőket nem értesítette.
[9] Ezután az I. r. vádlott magához vett két Zsolnay eozin vázát, egy-egy Zsolnay eozin női figurát és szüretelőpoharat, összesen 80 000 forint értékben, majd a lakást bezárta és távozott. A magával vitt tárgyakat unokatestvére közreműködésével - aki azok eredetéről nem tudott - még aznap délelőtt, illetve másnap p.-i bizományi áruházakban értékesítette.
[10] Az I. és II. r. vádlottak attól tartva, hogy a sértett esetleg életben maradt és így lelepleződhetnek, megállapodtak abban, hogy a helyszínre visszamennek, és a sértettet - ha még életben van - megölik.
[11] 2014. június 26. napján 15 órát követően a két vádlott ismét a sértett lakásához ment, a kaput és a lakást az I. r. vádlott által magával vitt kulcsokkal kinyitották, a lakásba bementek, és a bántalmazástól már eszméletlen állapotban, de még életben lévő sértett fejét és arcát éles-hegyes eszközzel többször megszúrták, majd a helyszínről eltávoztak.
[12] A sértett halála - az élettel össze nem egyeztethető sérülést jelentő - agyroncsolódás miatti heveny légzésbénulás következtében beállt. Halálának közvetlen oka az agyroncsolódás, következményes légzés és a keringés leállása volt, melyhez hozzájárult a szúrt sérülések okozta további vérvesztés is. A sértett halála nem közvetlenül a koponyacsonttörést okozó sérülések elszenvedésének pillanatában következett be, a sértett azokat eszméletlen állapotban, több órával is túlélhette. A jobb halántéktáj, az erre merőleges fejtetői, valamint a tarkótájon elszenvedett sérülések, mindkét válltájék hátsó felszínének bőr alatti bevérzései, a bal könyökcsúcs, a tomportáj, az arcon az orrtájék, szemkörnyék, álltájék bőrbevérzései időben keletkezhettek több órával korábban is, mint a szúrt sérülések. A kialakult agysérülés az élettel össze nem egyeztethető elváltozást képezett, így a sértett életét az idejében érkező, szakszerű orvosi segítséggel sem lehetett volna megmenteni.
[13] A törvényszék a 2018. március 14-én meghozott ítéletével
- a 2015. május 18. napjától előzetes fogvatartásban lévő I. r. vádlottat bűnösnek mondta ki emberölés bűntettében [Btk. 160. § (1) bek., (2) bek. b) és d) pont], ezért mint visszaesőt életfogytig tartó, fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy a szabadságvesztésből legkorábban 30 év elteltével bocsátható feltételes szabadságra, továbbá 80 000 forint vagyonelkobzást rendelt el vele szemben;
- a 2016. február 29-től 2017. április 20-ig előzetes fogvatartásban volt, azóta más ügyben jogerősen kiszabott szabadságvesztés-büntetését töltő II. r. vádlottat bűnösnek mondta ki lopás bűntettében [Btk. 370. § (1) bek., (2) bek. bb) alpont, (3) bek. b) pont], ezért mint többszörös visszaesőt 1 év 10 hónap - börtönben végrehajtandó - szabadságvesztésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható, továbbá 100 000 forint vagyonelkobzást rendelt el vele szemben;
- a 2014. július 3-tól 2015. november 3-ig előzetes fogvatartásban volt, azóta szabadlábon lévő III. r. vádlottat bűnösnek mondta ki segítségnyújtás elmulasztása vétségében [Btk. 166. § (1) bek.], ezért 490 napi tétel pénzbüntetésre ítélte, egynapi tétel összegét 1000 forintban állapította meg, rendelkezett a pénzbüntetés meg nem fizetés esetére történő átváltoztatásáról;
[14] továbbá rendelkezett a vádlottak által az előzetes fogvatartásban töltött idő beszámításáról, a bűnjelekről és a bűnügyi költség viseléséről.
[15] A törvényszék által megállapított tényállás lényege a következő:
[16] A néhai sértett 1932. október 11-én született, 2014. október 11-én töltötte volna be 82. életévét.
[17] A sértett lakása előszobából, három szobából, konyhából, fürdőszobából és WC helyiségből állt, abban a sértett egyedül lakott. A lakás bejárati ajtaja fából készült és befelé nyíló. Az ajtón belülről kilincs, kívülről "gomb" található. A bejárati ajtó három zárszerkezettel, továbbá egy biztonsági lánccal volt ellátva. A bejárati ajtón kémlelőnyílás is volt, mintegy másfél méter magasságban a talajszinttől.
[18] A sértett nyugdíjának havi összege 2014. júniusban 174 320 forint volt. A nyugdíjat a postai kézbesítőtől a lakcímén kapta meg. A sértettnek lakossági folyószámlája, ezen túlmenően ugyanazon pénzintézetnél kötvénye is volt, 5 320 000 forint névértéken.
[19] A II. r. vádlott szülei a vádlott gyermekkorában jó ismerősi kapcsolatba kerültek az I. r. vádlott édesapjával, így ő lett a II. r. vádlott keresztapja. A két vádlott között baráti kapcsolat ugyan nem volt, azonban néha találkoztak egymással. Köztük és a III. r. vádlott között korábban semmilyen kapcsolat nem volt, nem ismerték egymást.
[20] Az I. r. vádlott 2014. évben a II. r. vádlottat rendszeresen meglátogatta, közöttük jó kapcsolat alakult ki, gyakran beszéltek egymással telefonon is.
[21] 2014. januárban az I. r. vádlott a sértett lakásán két napon át felújítási munkát végzett, ekkor járt ott először. Ezalatt találkozott a sértettel és beszélgetett is vele, az általa használt egyik mobiltelefon számát is megadta neki, aki azt az I. r. vádlott neve mellé egy papírlapra leírta. A sértett a vádlottnak elmondta, hogy van egy barátnője, az ő házának homlokzati felújítási munkálatait is el kellene végezni, erre az I. r. vádlott vállalkozott volna. Azonban a sértett a vádlottat nem hívta fel.
[22] Az I. r. vádlott 2014. júniusban elhatározta, hogy a sértett sérelmére vagyon elleni bűncselekményt követ el. Elment a II. r. vádlotthoz, akinek elmondta, hogy korábban dolgozott egy idős néninél - a sértettnél -, akinek a lakásán nagyon sok készpénz lehet, ezért felvetette annak lehetőségét, hogy kövessenek el bűncselekményt az illető sérelmére. Megbeszélték, hogy 2014. június 26-án a reggeli órákban együtt a sértett lakására mennek, az I. r. vádlott - mivel őt ismeri a sértett - bemegy hozzá, megpróbálja a lakás bejárati ajtaját nyitva hagyni, majd a sértettel a konyhában beszélgetve eltereli annak figyelmét, eközben a II. r. vádlott a nyitott bejárati ajtón keresztül besurranva a lakásban értékek után kutathat.
[23] Az I. r. vádlott tájékoztatta társát a lakás belső elrendezéséről és arról, hogy a pénz a nagyszobában lehet valamelyik szekrényben. A II. r. vádlott közölte, hogy ő akkor, ha egy lakásba lopási szándékkal bemegy, ott csak rövid ideig - két-három percig - tartózkodik, majd azt követően akár talál valamit, akár nem, elmegy.
[24] Az I. r. vádlott reggel 8 óra körül elment a II. r. vádlotthoz, magával vitt egy hátizsákot is, és abban egy olyan, szigetelőszalaggal körbetekert tűzőgépet, amelyet az ácsok használnak fóliázáshoz.
[25] A vádlottak mobiltelefonjaikat a II. r. vádlott lakásában hagyták, hogy a helyszínen azok nehogy megszólaljanak.
[26] Az I. r. vádlott a kaputelefonon felcsengetett a sértetthez és azt mondta, hogy a "burkoló vagyok". A sértett a kaputelefon segítségével a lépcsőház bejárati ajtaját kinyitotta, a vádlottak felmentek, a II. r. vádlott azonban egy emelettel lejjebb maradt annak érdekében, hogy őt a sértett ne lássa meg, az I. r. vádlott pedig a sértett lakásának ajtajához menve becsöngetett, mire a sértett beengedte.
[27] A sértett rendszerint elővigyázatos volt az idegenekkel és az általa ismert személyekkel szemben is, a bejárati ajtaját még akkor is több zárral zárta, amikor valaki a lakásban tartózkodott. Most azonban a lakás bejárati ajtaja nyitva maradt, így a II. r. vádlott oda be tudott surranni. Ezalatt az I. r. vádlott és a sértett a lakásnak az előszobából bal felé nyíló konyhájában voltak, és míg az I. r. vádlott szóval tartotta a sértettet, így annak figyelmét elterelve megakadályozta azt, hogy a sértett észrevehesse a II. r. vádlottat. A II. r. vádlott kutatott a lakás bejárati ajtajával szemben található hálószobában, a sértett fotelban elhelyezett fehér színű táskájában, valamint az előszobából jobbra nyíló nagyszobában és az abból nyíló kisebb szobában is, a szekrények fiókjait kihúzogatva azokat gyorsan átnézte.
[28] A sértett 2014. június 23-án kézhez vett nyugdíjából a cselekmény elkövetésekor a lakásban legkevesebb 100 000 forint volt. Pontosan nem állapítható meg, hogy melyik helyiségben, azonban a II. r. vádlott a pénzt megtalálta és magához vette, majd ezt követően a lakásból távozott.
[29] A II. r. vádlott távozásakor a bejárati ajtót - figyelemmel arra, hogy annak külső részén kilincs nem volt - behúzta maga után, az kattant egyet, ezután gyalogosan lement a földszintre, majd kiment a lépcsőház hátsó kapuján a parkolóba és ott várakozott társára.
[30] Az ajtó csukását meghallotta a sértett, ezért kiment az előszobába és észrevette, hogy valaki volt a lakásban. Kiabálni kezdett az I. r. vádlottal, aki ököllel megütötte a fején, aminek hatására a sértett az előszobát és a hálószobát elválasztó ajtóhoz esett. Az I. r. vádlott a hátizsákjából elővette a fóliatűző gépet és azzal közepes, illetve nagy erővel, több alkalommal megütötte a földön fekvő sértett fejét. A sértett az ütésekkel szemben védekezni nem tudott, azok hatására elveszítette az eszméletét és a továbbiakban már nem is tért magához. Az I. r. vádlott ezután a lakásban értékek után kutatott, mivel nem tudta, hogy a II. r. vádlott mit talált. Ennek során az előszobától jobbra nyíló nappali szobában és az abból nyíló kisebb szobában is kihúzogatta a fiókokat, kidobálta a sértett szekrénybe akasztott ruháit.
[31] A III. r. vádlott elhatározta, hogy a május óta fennálló 500 forint tartozását ezen a napon fogja a sértettnek megadni. Kaputelefonon felcsengetett a sértett lakásába, aki ebben az időben már cselekvőképtelen, eszméletlen állapotban volt, így a bejárati ajtót kinyitni nem tudta. Az I. r. vádlott azt hitte, hogy a II. r. vádlott kíván a lakásba visszamenni, mivel nem tudja, hogy mi van az I. r. vádlottal, ezért anélkül, hogy beleszólt volna a kaputelefonba, kinyitotta a lépcsőház bejárati ajtaját.
[32] A III. r. vádlott lifttel ment az V. emeletre, majd abból kiszállva a sértett lakásának bejárati ajtajához ment. Az I. r. vádlott a bejárati ajtót is kinyitotta, hogy általa vélten a II. r. vádlott oda akadálytalanul bejusson. A III. r. vádlott a résnyire nyitva lévő ajtót teljesen kinyitotta, majd bement az előszobába. A sértett a bejárati ajtóval szemben, a hálószoba ajtajában feküdt a testének bal oldalán, lélegzett, nyöszörgött és hörgött, mindezeket a III. r. vádlott észlelte. Az I. r. vádlott ezalatt a hálószobában tartózkodott és ott kutatott. Majd a két vádlott meglátta egymást, a III. r. vádlott megijedt, a lakásból gyorsan távozott, és az általa észleltekről sem a rendőrséget, sem pedig a mentőket nem értesítette, nem hívott segítséget, habár erre módja lett volna.
[33] Az I. r. vádlott úgy gondolta, hogy a III. r. vádlott értesíteni fogja a rendőrséget, ezért a III. r. vádlott távozását követően a magával vitt hátizsákba tett néhány értékkel nem bíró dobozt és két Zsolnay zsugormázas vázát, továbbá egy Zsolnay eozin hárfázó női figurát és egy Zsolnay eozin szüretelő poharat, majd a lakás bejárati ajtajának kulcsát magához vette és a bejárati ajtót behúzva távozott. Az elvitt tárgyak összértéke 80 000 forint volt.
[34] A lépcsőházból a hátsó kapun ment ki, majd a rá várakozó társával együtt a II. r. vádlott házához mentek. Az I. r. vádlott a házban a hátizsákból kipakolta az általa elhozott tárgyakat, a II. r. vádlott pedig azt állította, hogy a lakásban nem találta meg a pénzt, semmit nem hozott el onnan. Az I. r. vádlott ezután elmondta, hogy mi történt a II. r. vádlott távozását követően, majd elővette a hátizsákjából a véres állapotú, szigetelőszalaggal körbetekert kapcsozó eszközt. A II. r. vádlott ekkor nagyon indulatos lett, kiabálni kezdett társával, akit megrúgott, majd elment a házból.
[35] Az I. r. vádlott az általa elhozott tárgyakat két részletben, az elkövetés napján és másnap, unokatestvére közreműködésével - akinek azok eredetéről nem számolt be - p.-i zálogházakban eladta.
[36] A cselekmény napján, a kora délutáni órákban az I. r. vádlott mobiltelefonon felhívta a II. r. vádlottat. Elmondta neki, tart attól, hogy a sértett a bántalmazástól nem halt meg, és ha magához tér, akkor rá terhelő vallomást tud tenni. Kérte társát, hogy találkozzanak a belvárosban és menjenek vissza a sértett lakásába megnézni, hogy életben van-e még. A II. r. vádlott ezt elutasította azzal, hogy őt a sértett nem látta, sőt nem is ismeri, ezért rá terhelő vallomást tenni nem tud, majd közölte társával, hogy oldja meg ezt úgy, ahogy tudja.
[37] Az I. r. vádlott délután 15 és 16 óra között visszament a sértett lakásához, s mivel nem észlelt rendőri jelenlétet, a lakásba a bejárati ajtó nála lévő kulcsával bement. A sértett ekkor még életben volt, bár már teljesen cselekvőképtelen állapotban. Az I. r. vádlott annak érdekében, hogy a sértett halála biztosan bekövetkezzen, a földön, bal oldalán fekvő sértett fejét - az arc-és agykoponyán - több alkalommal közepes-nagy erővel éllel, illetve heggyel bíró tárgyakkal megszúrta, majd a lakásból elmenve a bejárati ajtót maga után behúzta, az eszközöket pedig magával vitte.
[38] A sértett állapotát az I. r. vádlott által újonnan okozott sérülések tovább rontották, mivel a szúrások következtében további vérzés is megindult, így a szúrások a halálhoz vezető folyamatot felgyorsították. A sértett halála délután 16 és este 20 óra közötti időben - pontosan nem állapítható időpontban - következett be.
[39] Az ítélet ellen az ügyész az I. és a II. r. vádlott terhére a vádirattól eltérő minősítés miatt, a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségének kizárása mellett életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabása végett jelentett be fellebbezést, míg a III. r. vádlott tekintetében tudomásul vette; az I. r. vádlott és védője felmentés érdekében, a III. r. vádlott és a védője a pénzbüntetés enyhítése és intézkedés alkalmazása érdekében jelentett be fellebbezést, a II. r. vádlott és a védője az ítéletet tudomásul vette.
[40] A fellebbviteli főügyészség az ügyész jogorvoslati kérelmét módosítva azt az elsőfokú bíróság ítéletének a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (továbbiakban: korábbi Be.) 376. § (1) bekezdése - a másodfokú eljárásban ki nem küszöbölhető megalapozatlansága -, valamint a 375. § (1) bekezdése - az indokolási kötelezettség nem megfelelő teljesítése - szerinti ok miatt annak hatályon kívül helyezése és az elsőfokú bíróság új eljárásra utasítása érdekében tartotta fenn.
[41] Álláspontja szerint a felderítetlenség döntően arra vezethető vissza, hogy a 2016. október 2. napján tartott tárgyaláson meghallgatott orvos szakértők véleménye alapján körültekintőbben kellett volna vizsgálni, hogy a vádiratban írt kétmozzanatú elkövetés valósult-e meg, emellett az elsőfokú bíróság nem adta meggyőző indokát annak sem, hogy a két személy általi elkövetés miért kizárt.
[42] Hivatkozott arra, hogy a rendelkezésre álló bizonyítékok meglehetősen szűkösek, nehezíti a tényállás felderítését az is, hogy a vádlottak egyike sem tett következetes vallomást az ügyben, az I. és II. r. vádlott először még azt is tagadta, hogy az elkövetés időpontjában a sértett lakásában jártak, végül odáig jutottak, hogy voltak a lakásban, de a bűncselekmény elkövetését egyikük sem ismerte el, egymásra tettek terhelő vallomást. A III. r. vádlottnak is igen sokféle vallomása van, bár a nyomozás során még részletes beismerő vallomást tett. Ezért aggályosnak tartotta az elsőfokú bíróság azon álláspontját, amely szerint az I. és II. r. vádlott vallomásának egymást kizáró jellege miatt, e vallomások egybevetése alapján azok közül a II. r. vádlott vallomása az, amelyet a rendelkezésre álló bizonyítékok jobban alátámasztanak, illetve amelyet kevésbé cáfolnak.
[43] Hivatkozott arra, hogy az orvos szakértők egyetértettek abban: a sértett sérülései még életében keletkeztek, a halál beállta után keletkezett sérülések nem voltak a sértett testén észlelhetők, és már a nyomozás során beszerzett szakvélemények is tartalmazták, hogy a jobb halántéktáji sérülés esetében volt sejtes reakció, ami arra utal, hogy az a halál beállta előtt kb. fél órával-négy órával korábban jöhetett létre, és a tárgyaláson dr. K. F. szakértő nyilatkozata szerint a sejtes reakcióból az a következtetés volt levonható, hogy legkevesebb fél órát, de akár négy órát is túlélt a sértett, míg dr. S. J. szakértő szerint a benyomatos koponyacsonttörés keletkezett a legelején, ott volt a sejtes reakció is, a többi sérülés közel egyidejűleg is, de akár több órával később is bekövetkezhetett, és ahol nincs sejtes reakció, ott ez a fél óra-négy óra és öt-hat óra közötti időintervallum is előfordulhat; dr. S. G. szakértő szerint a szövettani lelet alapján kevésbé valószínű, hogy pár percen belül történtek a fejet ért ütés és a szúrások, az valószínűbb, hogy legalább fél órával, illetve néhány órával később keletkeztek a szúrt sérülések, mint a benyomatos koponyacsonttörés. Ezért álláspontja szerint arra figyelemmel, hogy mindhárom szakértő lehetségesnek tartotta, miszerint a halálos eredménnyel járó agysérülés és a szúrások között csak fél óra telt el, szükséges lett volna annak vizsgálata, hogy a cselekmény a vádban írtak szerint történt-e, tehát úgy, hogy a bántalmazás két fázisa között órák teltek el, illetve ettől eltérően a cselekmény elkövetése csak a délelőtti órákban történt.
[44] Megítélése szerint dr. K. F. szakértő a tárgyaláson egymással ellentétesnek tűnő nyilatkozatokat tett a védőnek arra a kérdésére, hogy gyakorlatilag nem lehet tudni, mennyi a túlélési idő, lehetett-e fél óra és akár hat óra is, erre szakértőtársaihoz hasonlóan igennel válaszolt, korábban viszont azt nyilatkozta, hogy a koponyasérüléstől még egy-két órát élhetett a sértett, holott akkor, ha ez utóbbi vélemény helytálló, a sértett a szúrásos sérüléseket nem szenvedhette el az ítéletben írt délutáni időszakban, hiszen akkor már nem élt, sérülései pedig még életében keletkeztek, és ezt a lehetőséget nem zárja ki a halál időpontjára vonatkozó megállapítás, amely szerint a sértett halála június 26. napján 12.00-24.00 óra között következhetett be. Utalt arra is, hogy a holttestet a helyszínen vizsgáló dr. A. M. a sérülések bekövetkezésének lehetséges sorrendjéről a szakértőktől eltérően nyilatkozott.
[45] Álláspontja szerint nem helytálló az ítélet indokolásának az a része, miszerint a rendelkezésre álló bizonyítékok egyikéből sem következik az, hogy a két vádlott egy időben, közösen bántalmazta volna a sértettet akár a tompa tárggyal, akár a heggyel, illetve éllel bíró eszközzel, mivel dr. K. F. szakértő véleménye szerint a szúrt sérülések több, minimum kétféle eszköztől származnak, a benyomatos koponyacsonttörést akár rúgás is létrehozhatta, dr. S. J. szakértő pedig a tompa erőbehatás következtében létrejött sérülések tekintetében több elkövetési eszközt is lehetségesnek tartott.
[46] Dr. T. F. és felesége vallomása szerint a sértett rendkívül óvatos volt, az ajtót még akkor is bezárta, amikor ők mentek fel hozzá, így szerinte ez - azaz a sértett hozzátartozókkal szembeni viselkedése - erősen megkérdőjelezi a II. r. vádlott vallomását, amely szerint az I. r. vádlott nyitva hagyta a lakás bejárati ajtaját és oda ő be tudott surranni, sőt úgy tudott kutatni, hogy azt a sértett nem észlelte.
[47] Ezért azt indítványozta, hogy az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a korábbi Be. 376. § (1) bekezdése - a másodfokú eljárásban ki nem küszöbölhető megalapozatlanság -, valamint a 375. § (1) bekezdése - az indokolási kötelezettség nem megfelelő teljesítése - alapján helyezze hatályon kívül és az elsőfokú bíróságot utasítsa új eljárásra.
[48] A jogorvoslattal megtámadott határozat meghozatalát követően 2018. július hó 1. napján hatályba lépett a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény (a továbbiakban: Be.), melynek rendelkezéseit a 868. § (1) bekezdése értelmében a 868-876. §-okban meghatározott eltérésekkel a hatálybalépésekor folyamatban lévő büntetőeljárásokban alkalmazni kell.
[49] Ennek megfelelően a fellebbviteli főügyészségnek a másodfokon eljárt ítélőtábla nyilvános ülésén jelen volt képviselője az ügyészség jogorvoslati kérelmét módosította, és az elsőfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését a Be. 592. § (1) bekezdés b) pontjában írt okból - mert álláspontja szerint a tényállás teljes egészében felderítetlen -, továbbá a Be. 609. § (2) bekezdés d) pontjában írt indokolási kötelezettség megsértése miatt indítványozta.
[50] A nyilvános ülésen az I. r. vádlott védője a bejelentett jogorvoslati kérelmének megfelelő tartalommal szólalt fel, a II. r. vádlott védője az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását indítványozta, míg a III. r. vádlott védője az enyhítésre irányuló jogorvoslati kérelmét változatlan tartalommal fenntartotta.
[51] A másodfokon eljárt ítélőtábla a 2018. október 30. napján meghozott végzésével a törvényszék ítéletét hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárásra utasította arra tekintettel, hogy az elsőfokú bíróság ítélete részben megalapozatlan, mert a tényállás részben felderítetlen, az elsőfokú bíróság - a megalapozatlansági okkal szoros összefüggésben - az indokolási kötelezettségének sem tett megfelelő módon eleget, és ez utóbbi körülmény a másodfokú eljárásban nem volt orvosolható.
[52] Végzését a következőkkel indokolta.
[53] - Az elsőfokú bíróság a bizonyítékokból megismerhető tények egybevetése és valódi értékelése helyett többnyire az eljárás során beszerzett vallomások és szakértői vélemények pertörténeti jellegű felsorolására, illetve tartalmuknak a puszta bemutatására szorítkozott, ugyanakkor az ügy ténybeli és jogi megítélése szempontjából döntő jelentőségű részletek mélyreható elemzése háttérbe szorult, vagy az történt, hogy a levont következtetések helyességéről - az e körben elvégzett mérlegelés okszerűtlensége folytán - nem lehetett meggyőződni.
[54] - Az egyes vádlotti előadások gyakori és esetenként teljességgel következetlen megváltoztatásának okával, a módosításoknak a vallomások tartalmi hitelességére gyakorolt hatásával az elsőfokú bíróság egyáltalán nem, illetve alig foglalkozott. Nem vette figyelembe, hogy a vádlottak a nyomozás aktuális állásához igazították vallomásuk változtatásait, olyképpen, hogy saját magatartásukat negligálták, míg a másik vádlottra terhelő vallomást tettek. Mindez egyben azt is jelentette, hogy a bizonyítékok mérlegelése nem felelt meg a Be. 167. § (4) bekezdésében írt követelményeknek, miután az túlnyomórészt a felkutatott és összegyűjtött adatok elkülönített, egyenkénti vizsgálatára korlátozódott.
[55] - Az elsőfokú bíróság az egyébként teljeskörűen feltárt, illetve beszerzett bizonyítékokat a logika szabályaival ellentétesen, részben egyoldalúan értékelte. A múltban lezajlott események rekonstruálására irányuló tevékenysége a bizonyítékok helytelen értékelése miatt ezért részben megalapozatlan tényállás megállapítását eredményezte, amely nem tükrözi a történeti igazságot. Az elsőfokú bíróság ítéletében rögzített tények indokolása és a kifejtett jogi érvek meggyőző ereje - különösen a II. r. vádlott cselekvősége és bűnössége körében - messze elmaradt a minden kétséget kizáró bizonyosságtól.
[56] - Az elsőfokú ítélet bizonyítékokat értékelő része terjedelmében eltúlzott, több bizonyíték tekintetében indokolatlanul aprólékos és részletes. Megnehezíti az ítélet áttekinthetőségét, hogy a bíróság egy adott bizonyítéknak az értékelését és a többi bizonyítékkal történő összevetését nem egy helyen végezte el, hanem az indokolás különböző részeiben több alkalommal visszatért ugyanannak a bizonyítéknak az értékelésére, más szempont alapján vizsgálva azt, ami a bizonyítékok mérlegelésében ellentmondásokat is okozott.
[57] - A sértett halálát okozó bántalmazásra, az ennek folytán keletkezett sérülések jellegére, azok súlyosságára vonatkozóan a rendelkezésre álló igazságügyi orvos szakértői vélemények aggálytalanok voltak. Nem voltak ugyanakkor egybehangzóak a szakvélemények abban a vonatkozásban, hogy a sértett a különböző sérüléseket időben egy alkalommal történt bántalmazás következtében, avagy legalább két alkalommal - akár több óra elteltével - szenvedte el. A szakértők nem zárták ki annak lehetőségét sem, hogy a bántalmazást két személy tanúsította, de azt sem, hogy egy elkövető volt a bántalmazó.
[58] - Az elsőfokú bíróság a vádlottak vallomásai közül a II. r. vádlottét fogadta el, mert álláspontja szerint ez a vallomás az, amelyet a rendelkezésre álló bizonyítékok jobban alátámasztanak, illetve amelyet kevésbé cáfolnak. A vallomások ily módon történő mérlegelése alapján pedig azt állapította meg, hogy a II. r. vádlott nem vett részt a sértett bántalmazásában, mindössze a sértett lakásába jogtalanul behatolva tőle idegen ingó vagyontárgyat vett el. Nem értékelte ugyanakkor a törvényszék kellő körültekintéssel azt a körülményt, hogy az I. és a II. r. vádlottak különböző vallomásai az ellentmondások tekintetében nem térnek el annyira egymástól, amelyek csak és kizárólag a II. r. vádlott vallomásának az elfogadását teszik indokolttá.
[59] - További hiányossága volt a lefolytatott bizonyítási eljárásnak, hogy az elsőfokú bíróság elmulasztotta a 2016. október 12-i tárgyaláson meghallgatott orvos szakértők véleményei alapján körültekintően vizsgálni azt, hogy a vádiratban írt két mozzanatú elkövetés valósult-e meg. Nem adta meggyőző indokát annak sem, hogy a két személy általi elkövetés miért kizárt. Miután mindhárom szakértő lehetségesnek tartotta azt is, hogy a halálos eredménnyel járó agysérülés és a szúrások között csak fél óra telt el, szükséges lett volna annak vizsgálata, hogy a cselekmény a vádban írtak szerint történt-e, tehát úgy, hogy a bántalmazás két fázisa között órák teltek el, vagy ettől eltérően a cselekmény elkövetése csak a délelőtti órákban történt.
[60] - Az elsőfokú bíróság nem észlelte, hogy dr. K. F. orvos szakértő a tárgyaláson egymással ellentétesnek tűnő nyilatkozatokat tett, ezért szükséges lett volna tisztázni, hogy melyik nyilatkozatát tartja fenn; amennyiben az egy-két órás túlélésre vonatkozót, akkor arra is nyilatkoztatni kellett volna, hogy ezt a véleményét mire alapítja.
[61] Utalt arra is, hogy a holttestet a helyszínen vizsgáló dr. A. M. a sérülések bekövetkezésének lehetséges sorrendjéről a szakértőktől eltérően nyilatkozott.
[62] - A fellebbviteli főügyészség álláspontjával egyezően kifejtette, miszerint nem helytálló az ítélet indokolásának az a része, amely szerint a rendelkezésre álló bizonyítékok egyikéből sem következik az, hogy az I. és II. r. vádlott egy időben, közösen bántalmazta volna a sértettet akár a tompa tárggyal, akár a heggyel, illetve éllel bíró eszközzel, továbbá dr. T. F. és felesége vallomása alapján kétséges lehet a II. r. vádlott vallomása, amely szerint társa nyitva hagyta a lakás bejárati ajtaját és oda ő be tudott surranni, sőt úgy tudott kutatni, hogy azt a sértett nem észlelte, végezetül a III. r. vádlott többféle vallomása közül ugyan egyik sem tartalmazott olyat, hogy több személyt látott volna a helyszínen, ez azonban nem zárja ki azt a lehetőséget, hogy a II. r. vádlott sem távozott a lakásból, hiszen a háromszobás lakásban tartózkodhatott olyan helyen, ahol a III. r. vádlott nem láthatta.
[63] Ezért a részbeni megalapozatlanságra és az indokolási kötelezettség nem megfelelő teljesítésére tekintettel - miután ez lényeges hatással volt a bűnösség megállapítására, a cselekmény Btk. szerinti minősítésére és a büntetés kiszabására - az elsőfokú bíróság ítéletét a Be. 609. § (2) bekezdés d) pontjára figyelemmel hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárásra utasította.
[64] Az ítélőtábla rendelkezése szerint az eljárást a bírósági szaktól kell megismételni. Ennek során ismételten ki kell hallgatni a vádlottakat, valamint a tanúk közül az I. r. vádlott volt zárkatársait. Vallomásukat a tényállás megállapítása során értékelni kell, azt zárkatársi minőségük önmagában nem teszi "nyilvánvalóan" elfogadhatatlanná. Ismételten meg kell hallgatni az igazságügyi orvos szakértőket, valamint jelenlétükben a holttestet a helyszínen vizsgáló dr. A. M.-et tanúként. Dr. A. M. tanúkénti kihallgatásakor nyomatékkal figyelemmel kell lenni arra, hogy a tanú a sérülések bekövetkezésének lehetséges sorrendjéről a szakértőktől eltérően nyilatkozott. A szakértők meghallgatását, a szakvélemények közti ellentmondások feloldását követően lesz az elsőfokú bíróság abban a helyzetben, hogy megalapozottan állást tudjon foglalni abban a lényeges kérdésben, hogy a sértett időben elhúzódóan - délelőtt és délután -, vagy folyamatosan szenvedte el a halálát okozó sérüléseket. A szakvélemények értékelése - összevetve a vádlotti vallomásokkal - ad eligazítást annak a kérdésnek a megválaszolásában is, hogy egy vagy több eszközzel történt a sértett bántalmazása, és a sérüléseket egy vagy két elkövető okozta.
[65] A végzés ellen a II. r. vádlott és védője jelentettek be fellebbezést és az ügy érdemi elbírálását kérték.
[66] A Legfőbb Ügyészség a fellebbezéseket alaptalannak találta.
[67] Álláspontja szerint a másodfokon eljárt ítélőtábla a fellebbezéssel támadott végzésében helytállóan állapította meg, hogy az elsőfokú ítélet indokolása a bizonyítékokból megismerhető tények egybevetése és valódi értékelése helyett többnyire az eljárás során beszerzett vallomások és szakértői vélemények pertörténeti jellegű felsorolására, illetőleg tartalmuk puszta bemutatására szorítkozott, az ügy ténybeli és jogi megítélése szempontjából döntő jelentőségű részletek mélyreható elemzése háttérbe szorult, vagy a levont következtetések helyességéről - az e körben elvégzett mérlegelés okszerűtlensége folytán - nem lehetett meggyőződni.
[68] Arra hivatkozott, hogy az elsőfokú bíróság egyáltalán nem, illetve alig foglalkozott a vádlotti előadások gyakori, esetenként teljességgel következetlen megváltoztatásának a vallomások hitelességére gyakorolt hatásával, nem vette figyelembe, hogy a vádlottak a nyomozás aktuális állásához igazították vallomásváltoztatásaikat, olyképpen, hogy saját magatartásukat negligálták, míg a másik vádlottra terhelő vallomást tettek, a bizonyítékok mérlegelése túlnyomórészt a felkutatott és összegyűjtött adatok elkülönített, egyenkénti vizsgálatára korlátozódott.
[69] Megítélése szerint emellett az elsőfokú bíróság az egyébként teljeskörűen feltárt, illetve beszerzett bizonyítékokat a logika szabályaival ellentétesen, részben egyoldalúan értékelte, és ez részben megalapozatlan tényállás megállapítását eredményezte, az indokolás egy adott bizonyítéknak az értékelését és a többi bizonyítékkal történő összevetését nem egy helyen végezte el, hanem az indokolás különböző részeiben, több alkalommal visszatért ugyanannak a bizonyítéknak az értékelésére, más szempont alapján vizsgálva azt, ami a bizonyítékok mérlegelésében ellentmondásokat is okozott.
[70] Utalt arra, hogy a bíróság elmulasztotta a meghallgatott orvos szakértők véleménye alapján körültekintően vizsgálni azt, hogy a vádiratban írt kétmozzanatú elkövetés valósult-e meg, nem adta meggyőző indokát annak, hogy a két személy általi elkövetés miért kizárt, és nem helytálló az elsőfokú ítélet indokolásának az a része, amely szerint a rendelkezésre álló bizonyítékok egyikéből sem következik, hogy az I. és II. r. vádlottak egy időben, közösen bántalmazták volna a sértettet akár a tompa tárggyal, akár a heggyel, illetve éllel bíró eszközzel.
[71] Álláspontja szerint helytállóan állapította meg a másodfokú bíróság, hogy az indokolási kötelezettség megsértése részbeni megalapozatlanságra is vezetett, a hatályon kívül helyezésnek azonban nem ez, hanem az indokolási kötelezettség megsértése az oka. Az elsőfokú bíróság az ügy ténybeli és jogi megítélése szempontjából lényeges körülmények mélyreható elemzését, a bizonyítékok teljes körű egybevetését részben elmulasztotta, illetőleg a bizonyítékok értékelése során a logika szabályait egyes esetekben megsértette, lényeges körülményeket az értékelés során figyelmen kívül hagyott, és ez önmagában is olyan súlyos eljárási szabálysértés, melynek következtében az ítélet felülbírálatra alkalmatlan.
[72] Ezért azt indítványozta, hogy a Kúria az ítélőtábla végzését a Be. 628. § (1) bekezdés b) pontja szerinti tanácsülésen, a Be. 630. § (1) bekezdése alapján hagyja helyben.
[73] A Be. 627. § (1) bekezdés b) pontja alapján a másodfokú bíróságnak az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyező végzése ellen fellebbezésnek van helye, ha a hatályon kívül helyezésre a Be. 609. § (1) bekezdésében meghatározott eljárási szabálysértés miatt került sor.
[74] Tekintettel arra, hogy a jelen ügyben ez volt a hatályon kívül helyezés oka, a II. r. vádlott és védője fellebbezése a Be. 627. § (1) bekezdés b) pontjára figyelemmel joghatályos.
[75] A hatályon kívül helyezés ellen bejelentett fellebbezést elbíráló bíróság - jelen esetben a Kúria - a hatályon kívül helyező végzés esetlegesen törvénysértő voltát és a fellebbviteli bíróság eljárását vizsgálja. A hatályon kívül helyező végzés elleni fellebbezés elbírálásakor azt kell megítélni, hogy az érdemi határozathozatal feltételeinek hiányáról - és ezért a hatályon kívül helyezésről - a másodfokú bíróság törvényesen rendelkezett-e (EBH 2019.B9.).
[76] A Be. 627. § (5) bekezdése szerint akkor, ha a másodfokú bíróság hatályon kívül helyező végzése egy bűncselekmény több vádlottját érinti, bármely jogosult által bejelentett fellebbezés valamennyi vádlott tekintetében felfüggeszti a hatályon kívül helyező határozat végrehajthatóságát.
[77] A Kúria álláspontja szerint ugyanakkor a megtámadott határozat csak a fellebbezéssel érintett, így jelen esetben a II. r. vádlott tekintetében bírálandó felül, mert a törvényből nem vezethető le az, hogy a jogalkotó jogot kívánt volna biztosítani a hatályon kívül helyezést elrendelő végzés elleni jogorvoslat során eljáró bíróságnak a fellebbezéssel nem érintett vádlottra vonatkozó rendelkezés megváltoztatására.
[78] A Be. - másodfokú eljárásra vonatkozó - LXXXII. Fejezetében az 590. § (11) bekezdése lehetőséget ad arra, hogy a másodfokú bíróság a fellebbezéssel nem érintett terheltre vonatkozó elsőfokú ítéleti rendelkezéseket - a jogerő értelemszerű feloldása mellett - megváltoztassa.
[79] A törvényhely azonban csak arra biztosít lehetőséget - a favor defensionis (védelemnek kedvezés) elvéből kiindulva -, hogy a másodfokú bíróság a jogorvoslattal nem érintett terheltet felmentse, bűncselekményének enyhébb minősítése folytán törvénysértően súlyos büntetését, illetve a vele szemben büntetés helyett alkalmazott intézkedést enyhítse, vagy az elsőfokú bíróság ítéletének rá vonatkozó részét hatályon kívül helyezze és vele szemben az eljárást megszüntesse, illetve az elsőfokú bíróságot új eljárásra utasítsa.
[80] E rendelkezés alkalmazásához két feltételnek kell együttesen érvényesülnie. Egyrészt a fellebbezéssel érintett és nem érintett terheltek terhére megállapított bűncselekmény között összefüggő oknak kell fennállnia, másrészt a jogerő feloldására kizárólag a fellebbezéssel nem érintett terhelt javára kerülhet sor.
[81] Nyilvánvaló, hogy amennyiben a hatályon kívül helyezés valamennyi terheltet érinti, a jogerő feloldásáról nem lehet beszélni, mivel a hatályon kívül helyezett határozat egyik terheltre nézve sem emelkedett jogerőre.
[82] A harmadfokú eljárásban e döntés lehetőségét a Be. 617. §-a biztosítja, amely szerint a harmadfokú bírósági eljárásban a másodfokú bírósági eljárásra vonatkozó rendelkezéseket - az erre vonatkozó fejezetben foglalt eltérésekkel - kell alkalmazni; a fellebbezéssel nem érintett terheltre vonatkozóan pedig a másodfokú eljárásban irányadóktól eltérő rendelkezés nincs a harmadfokú eljárás szabályai között.
[83] A Be. Tizenhetedik Részére vonatkozóan azonban ezek a másodfokú, és a fentieknek megfelelően a harmadfokú eljárásra is irányadó rendelkezések nem értelmezhetőek.
[84] A jelen ügyben az I-II. r., illetve a III. r. vádlott terhére megállapított bűncselekmények között összefüggő ok sincs, hiszen a III. r. vádlott cselekvősége elválik az I. és II. r. vádlottakétól.
[85] Emellett a Tizenhetedik Rész szabályaiból kizárólag a fellebbezés kockázatmentességéhez fűződő érdek vezethető le, az, hogy a fellebbezés folytán ne szülessen olyan döntés, amire a fellebbező szándéka nem irányult. Különösen igaz ez olyan terheltre vonatkozóan, aki nem is élt jogorvoslati jogával a hatályon kívül helyező végzéssel szemben.
[86] Semmiképpen nem értelmezhető az ügyben a fellebbezéssel nem érintett vádlottak javára szóló döntés lehetősége sem; ez a III. r. vádlott esetében azért sem jöhet szóba, mivel az ítélőtábla hatályon kívül helyező végzéséből nem derül ki egyértelműen, hogy az ő esetében miért került sor az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezésére, az I. r. vádlott terhére pedig a megismételt eljárásban hátrányosabb döntés is születhet, amennyiben a lefolytatandó bizonyítás alapján akár az elsőfokú, akár a másodfokú bíróság a bűnösségét a vádirattal egyezően megállapítja a társtettesként elkövetett emberölés bűntettében.
[87] A Be. 627. § (5) bekezdése pedig csak arra biztosít lehetőséget, hogy a bármely jogosult által bejelentett fellebbezés valamennyi vádlott tekintetében felfüggessze a hatályon kívül helyező határozat végrehajthatóságát. Ennek a rendelkezésnek az a célja, hogy a hatályon kívül helyezéssel érintett vádlottak közül a fellebbező és a nem fellebbező vádlottak perjogi helyzete ne váljon el egymástól. E rendelkezésen kívül azonban a hatályon kívül helyező végzés elleni fellebbezést elbíráló bíróság számára a törvény nem biztosít olyan döntési lehetőséget, amellyel a fellebbezéssel nem érintett vádlottakra vonatkozó rendelkezéseket is érinthetné.
[88] Azaz nincs a fellebbezéssel nem érintett terheltekre vonatkozó olyan rendelkezés, amely feljogosítaná a hatályon kívül helyező végzés elleni fellebbezést elbíráló bíróságot arra, hogy döntését e terheltekre kiterjedően is meghozza, és ettől eltérő álláspont a Be. 626. §-ából sem vezethető le.
[89] A bíróság döntési jogköre tehát kizárólag a fellebbező vádlottakat érintő hatályon kívül helyező rendelkezésekre vonatkozik.
[90] Mindezekre tekintettel a Kúria számára semmilyen törvényes lehetőség nem volt arra, hogy az ítélőtábla megtámadott határozatát - annak törvénysértő, vagy indokolatlan voltát megállapítva - esetlegesen ne csak a fellebbezést bejelentő II. r., hanem a hatályon kívül helyező végzést jogorvoslattal meg nem támadó I. r. és III. r. vádlottak tekintetében is hatályon kívül helyezze és a másodfokú bíróságot új másodfokú eljárás lefolytatására utasítsa.
[91] Mindezeket előrebocsátva a Kúria a felülbírálat során megállapította, hogy a II. r. vádlott és védője fellebbezése nem alapos.
[92] Az ítélőtábla helytállóan észlelte az elsőfokú bíróság ítéletének részbeni megalapozatlanságát a sértett sérüléseinek keletkezési módjával, időbeliségével kapcsolatban, és e körben a törvényszék az indokolási kötelezettségének sem tett teljes mértékben eleget, holott az a tény, hogy a sejtek regenerálódási folyamata beindult, és ez két dologra utalhat, vagy elhúzódó haldoklásra, vagy a kétszakaszos bántalmazásra, kihatással lehet a II. r. vádlott büntetőjogi felelősségére. Okszerűen mutatott rá arra, hogy az elsőfokú bíróság az orvos szakértők kompetenciájába tartozó bizonyítékokat nem elemezte kellő részletességgel.
[93] A Kúria osztotta az ítélőtábla végzésében a szakértői vélemények esetleges ellentmondásaira, illetve az azokból levezethető logikai következtetésekre vonatkozóan kifejtetteket is.
[94] Ezt a részbeni megalapozatlanságot azonban a másodfokú eljárásban a Be. 593. § (2) bekezdés alkalmazásával, bizonyítás felvételével az ítélőtáblának ki kellett volna küszöbölnie, az orvos szakértőket és a holttestet a helyszínen vizsgáló orvost ki kellett volna hallgatni, mivel így módja lett volna arra, hogy a II. r. vádlott elkövetési magatartását megállapítsa és cselekményét ennek megfelelően minősítse.
[95] Az ítélőtábla álláspontja, mely szerint az indokolási kötelezettség megsértése indokolja az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését, sem fogadható el teljes mértékben.
[96] Az ítélőtábla végzése ugyanis belső logikai ellentmondásokat is tartalmaz. A 4. oldal 5. bekezdésében arra mutatott rá, hogy a határozat a bizonyítékokból megismerhető tények egybevetése és valódi értékelése helyett többnyire az eljárás során beszerzett vallomások és szakértői vélemények pertörténeti jellegű felsorolására, illetve tartalmuknak a puszta bemutatására szorítkozott, ugyanakkor az ügy ténybeli és jogi megítélése szempontjából döntő jelentőségű részletek mélyreható elemzése háttérbe szorult.
[97] Ezzel ellentétben a végzés 5. oldal 4. bekezdésében már azt rögzítette, hogy az elsőfokú ítélet bizonyítékokat értékelő része terjedelmében eltúlzott, több bizonyíték tekintetében indokolatlanul aprólékos és részletes.
[98] Emellett álláspontja szerint az elsőfokú bíróság azt nem indokolta meg, hogy miért lopásban, és nem emberölésben állapította meg a II. r. vádlott bűnösségét. Azonban az elsőfokú bíróság ítéletében a 33. oldaltól a 49. oldalig és az 54. oldaltól a 60. oldalig terjedően éppen ezt indokolta, ítéletének a 36. oldal 6. bekezdésében pedig kifejtette azon álláspontját, mely szerint az ölési cselekmény tekintetében egy elkövető általi magatartás a valószínűsíthető.
[99] Nem helytálló az ítélőtábla azon megállapítása sem, mely szerint a törvényszék inkább csak bemutatta, semmint értékelte a bizonyítékokat. Ez ugyanis csak az orvos szakértői vélemények értékelése tekintetében igaz, a többi bizonyítékot illetően az elsőfokú bíróság eleget tett a bizonyítékokat értékelő és mérlegelő tevékenységének, és erről kellő módon számot is adott.
[100] A másodfokú végzésben kifejtettekkel ellentétben az elsőfokú bíróság részletes indokolást adott a terhelti vallomásokkal kapcsolatban, ezért legfeljebb az az ítélőtáblai - az előzőekkel azonban ellentmondásban lévő - álláspont lehet helytálló, mely szerint az elsőfokú bíróság az egyébként teljeskörűen feltárt, illetve beszerzett bizonyítékokat a logika szabályival ellentétesen értékelte.
[101] Az ítélőtábla - osztva a fellebbviteli főügyészség érveit - olyan tények megállapítását is felrója a törvényszéknek, melyeket az eljárás alapját képező vád is tartalmaz, és amit az első fokon eljárt ügyészség az eljárás során mindvégig tényként kezelt; így azt, hogy a lakásba a II. r. vádlott a nyitva hagyott ajtón keresztül jutott be, valamint azt, hogy a sértett bántalmazására két - időben többórás különbséggel - elkülönült szakaszban került sor. Az ügyészség álláspontjának e változására tekintettel az ítélőtábla e körben elmulasztotta annak tisztázását, hogy pontosan milyen magatartások képezik a vád tárgyát.
[102] A megismételt eljárás során így a törvényszéknek kell az ügyészséget erre vonatkozóan nyilatkoztatni.
[103] Az ítélőtábla indokolási kötelezettségét megsértve nem adott kellő módon számot arról sem, hogy az általa megjelölt tanúk - a volt zárkatársak - kihallgatása milyen okból szükséges, illetve e tanúk kihallgatására milyen okból nem került sor a másodfokú eljárásban a részleges megalapozatlanság kiküszöbölése érdekében.
[104] A Kúria a teljesség kedvéért megjegyzi, hogy ugyan a felülbírálat lehetősége csak a II. r. vádlott vonatkozásában állt fenn, azonban észlelte, hogy az ítélőtábla nem indokolta meg azt sem, hogy a III. r. vádlott tekintetében milyen okból helyezte hatályon kívül a törvényszék ítéletét. E terhelt kapcsán ugyanis sem a tényállás, sem a jogi minősítés nem volt vitatott, a felülbírálat tárgya csupán a vele szemben alkalmazott jogkövetkezmény volt, és erről az ítélőtábla a rendelkezésre álló adatok alapján dönthetett volna. Nem indokolta meg továbbá azt sem, hogy az általa elrendelt megismételt eljárásban milyen okból szükséges a III. r. vádlott kihallgatása, figyelemmel arra is, hogy a vádlottak már az elsőfokú eljárás során sem tettek vallomást, csupán a korábbi vallomásaik felolvasására került sor.
[105] A hatályon kívül helyező végzés szerint a részleges megalapozatlansághoz eljárási szabálysértésként társuló indokolási kötelezettség megsértése a másodfokú eljárásban nem volt orvosolható; ezért ez az eljárási szabálysértés és nem a részbeni megalapozatlanság vezetett a hatályon kívül helyezéshez.
[106] Ennek ellenére a hatályon kívül helyező végzés indokolása alapvetően a részbeni felderítetlenség tényére helyezte a hangsúlyt. Kérdéses, hogy abban az esetben, ha valamennyi szóba jöhető bizonyítékot beszerezte az elsőfokú bíróság, hogyan lehet a tényállás részben felderítetlen; ez csak az eljárt orvos szakértők és a holttestet vizsgáló orvos együttes meghallgatásának elmaradása miatt fogadható el.
[107] A Kúria ugyanakkor rámutat arra, hogy a törvény helyes értelmezése alapján kizárólag a teljes, azaz a másodfokú eljárásban ki nem küszöbölhető megalapozatlanság esetén van helye hatályon kívül helyezésnek. A másodfokú bíróság által is feltárt részleges megalapozatlanság kiküszöbölését ugyanis a törvény a másodfokú bíróság kötelezettségévé teszi; részleges megalapozatlanság hatályon kívül helyezés alapjául nem szolgálhat. Nem vezethet ezért hatályon kívül helyezéshez a feltétlen hatályon kívül helyezést nem eredményező eljárási szabálysértésre, így az indokolási kötelezettség megsértésére hivatkozás a részleges megalapozatlanság kiküszöbölésének elkerülésének érdekében (EBH 2019.B9.I.).
[108] Mindebből következően tehát a megalapozatlanság miatti hatályon kívül helyezésre csak végső esetben, teljes megalapozatlanság esetén kerülhet sor; ezt részleges megalapozatlanság esetén a másodfokú eljárásban a törvény kategorikusan kizárja (EBH 2019.B9.III.).
[109] A fentieknek megfelelően tehát a Kúriának azt kellett vizsgálnia, hogy az ítélőtábla által a hatályon kívül helyezés okaként megjelölt relatív eljárási szabálysértés tényleges kihatással volt-e az eljárás lefolytatására, illetve a büntetőjogi főkérdések eldöntésére, és ez a másodfokú eljárásban orvosolható lett volna vagy nem.
[110] A már hivatkozott EBH 2019.B9. indokolásában a Kúria rámutatott arra, hogy a hatályon kívül helyező végzés elleni fellebbezés elbírálása során nem az az eldöntendő kérdés, hogy az elsőfokú bíróság ítélete megalapozott volt-e, hanem az, hogy alapos volt-e a fellebbviteli bíróság hatályon kívül helyező döntése.
[111] Ugyanakkor az indokolási kötelezettség teljesítése csak megalapozott, vagy megalapozottá tett tényállás tekintetében vizsgálható (EBH 2018.B8.III.).
[112] Az ítélőtábla ezért tévesen jutott arra a következtetésre, hogy a részleges megalapozatlanság kiküszöbölése helyett relatív eljárási szabálysértés miatt az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezésének van helye; ugyanis az indokolási kötelezettség megsértésére alapozva alkalmazta kasszációs jogkörét, végzésének indokolásában azonban ennek ellenére megalapozatlansági hibákat rótt az elsőfokú bíróság terhére.
[113] A Be. előzőekben már hivatkozott 627. § (5) bekezdése arról ugyan rendelkezik, hogy bármely jogosult által bejelentett fellebbezés valamennyi vádlott tekintetében felfüggeszti a hatályon kívül helyező határozat végrehajthatóságát, emellett azonban - szemben a másodfokú és harmadfokú eljárásban biztosított törvényi lehetőségekkel - a Tizenhetedik Rész szerinti eljárásban nincs törvényes lehetőség arra, hogy a hatályon kívül helyező végzés elleni fellebbezést elbíráló bíróság határozata érintse a fellebbezéssel nem érintett vádlottra vonatkozó rendelkezést is.
[114] Ebből következően a hatályon kívül helyező végzésnek a Be. 630. § (2) bekezdése szerinti hatályon kívül helyezése és a másodfokú bíróság új fellebbviteli eljárásra utasítása kizárólag a fellebbező terheltet érintené, a fellebbezéssel nem érintett terhelt vagy terheltek vonatkozásában azonban a megismételt elsőfokú eljárást le kellene folytatni.
[115] Így az, ha a Kúria a II. r. vádlottra vonatkozóan hatályon kívül helyezné az ítélőtábla hatályon kívül helyező végzését, azt eredményezné, hogy társaival szemben megindulna a törvényszéken a megismételt elsőfokú eljárás, míg vele szemben az ítélőtáblán a másodfokú eljárás folyna. Erre figyelemmel pedig olyan helyzet is előállhatna, hogy a társtettességben elkövetett bűncselekménnyel vádolt több terhelt büntetőjogi felelőssége vonatkozásában ez első- és másodfokú bíróság "azonos időben" eltérő jogi álláspontra helyezkedne.
[116] A törvény ugyan egyértelműen nem zárja ki, hogy a Kúria a fellebbezéssel érintett II. r. vádlott esetében a Be. 630. § (2) bekezdése alapján kizárólag rá vonatkozóan hatályon kívül helyezze a másodfokú bíróság határozatát; azonban ilyen döntés meghozatalát az egységes elbírálás igénye nem teszi lehetővé. A büntető anyagi jogi igény, a büntetőjogi főkérdések eldöntésének igénye az egységes elbírálást kívánja. Különösen igaz ez a társtettességben elkövetett emberöléssel vádolt I. és II. r. vádlottak esetében; az az alapvető és törvényes kívánalom, hogy az ügydöntő határozat jogerőre emelkedése előtt egységesen történjen meg a vád tárgyává tett bűncselekmények elbírálása és a másodfokú felülbírálat.
[117] Mivel az I. és II. r. vádlottra vonatkozóan nincs alapos indoka az ügy kettéválasztásának és ugyanazon bizonyítás lefolytatásának az egymástól elkülönülő első- és másodfokú eljárásban, a Kúria az ítélőtábla törvénysértő döntését nem változtathatta meg.
[118] Ezért a megtámadott végzést a Be. 630. § (1) bekezdése alapján - a II. r. terhelt tekintetében - helybenhagyta.
(Kúria Bhar. I. 166/2019.)
Perújítás megengedhetőségéhez nem a bizonyítási eszköznek, hanem a bizonyítéknak kell újnak lennie. Ugyanaz a bizonyíték más forrásból, más bizonyítási eszköz révén nem új bizonyíték.
A sikkasztás bűntette miatti alapeljárásban fel sem merült, s ezért a bíróság által figyelembe sem vehetett, majd a védő által perújítás céljából becsatolt munkaszerződés formálisan új bizonyítási eszköz, de perújításra alkalmatlan, mert azt a tényt, amelynek bizonyítására benyújtották (hogy a cég rendelkezésére álló pénzeszközök felhasználásáért nem a terhelt, hanem ügyvezető tulajdonostársa tartozott felelősséggel) - mint a vádlott védekezését - a bíróság már ismerte, vizsgálta, s indokoltan megcáfoltnak ítélte [Be. 637. § (1) bek. a) pont aa) alpont].
[1] Az ítélőtábla a 2019. október 8. napján kelt végzésével a terhelt védője által a törvényszék, illetőleg az ítélőtábla ítélete ellen előterjesztett perújítási indítványát, valamint a szabadságvesztés-büntetés végrehajtása félbeszakítása iránti indítványát elutasította.
[2] A törvényszék a 2014. október 10. napján meghozott ítéletével a terheltet bűnösnek mondta ki sikkasztás bűntettében [Btk. 372. § (1) bek., (5) bek. a) pont], ezért a terheltet 3 év 6 hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztés-büntetésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte. Elrendelte az E.-i Városi Bíróság ítéletével kiszabott 2 év börtönbüntetés, és az S.-i Városi Bíróság ítéletével kiszabott 7 hónap börtönbüntetés utólagos végrehajtását.
Védelmi fellebbezés alapján eljárva az ítélőtábla a 2016. február 18. napján jogerős ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét annyiban változtatta meg, hogy a felfüggesztett szabadságvesztések végrehajtásának utólagos elrendeléséről szóló rendelkezést mellőzte, egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
[3] A terhelt védője ebben az ügyben már terjesztett elő perújítási indítványt, melyet az ítélőtábla a 2016. július 4. napján kelt végzésével elutasított. E határozatot a Kúria a 2016. szeptember 9. napján kelt végzésével helybenhagyta.
[4] Ezt követően a terhelt védője az 1998. évi XIX. törvény (korábbi Be.) 416. § (1) bekezdés a) pontjára hivatkozással az eljárt bíróság ügydöntő határozata ellen felülvizsgálati indítványt nyújtott be, melyet a Kúria a 2017. február 15. napján meghozott végzésével elutasított.
[5] Az ítélőtábla fellebbezéssel támadott végzésének indokai szerint az ismételt perújítási indítványhoz mellékelt munkaszerződés az alapügyben nem merült fel, ekként azt az eljárt bíróságok nem is vehették figyelembe. Ez azonban tartalmilag nem, csupán formai értelemben tekinthető új bizonyítéknak. A védő ugyanis ezen okiratot annak igazolására csatolta, hogy a cég rendelkezésére álló pénzeszközök felhasználása miatti felelősség nem a terheltet, hanem az ügyvezető tulajdonostársát, B. A.-t terheli. Az ítélőtábla álláspontja szerint erre a körülményre a terhelt és a védő már az alapügyben is hivatkozott, ezen védekezésüket az eljárt bíróságok már értékelték. Utalt arra is, hogy a további perújítási okként megjelölt, a Kúria korábbi, felülvizsgálati indítványt elutasító végzése szerinti indok (a cselekmény más minősülése) nem alapozhatja meg a perújítás elrendelését, mivel a terhelt felmentését, vele szemben lényegesen enyhébb büntetés kiszabását vagy az eljárás megszüntetését nem valószínűsíti.
[6] A perújítási indítványt elutasító végzés ellen a terhelt védője útján jelentett be fellebbezést. Indokai szerint az eljárt bíróság tévedett, amikor a perújítási indítványhoz csatolt megbízási szerződést nem tekintette új bizonyítéknak, holott az az alapeljárás iratai között nem található meg. A szerződésnek az alapeljárásban kihallgatott tanúk - a megismételt eljárásban történő - elé tárása, és a Kúria korábbi döntésében hivatkozott csalás bűncselekményének vizsgálata együttesen a korábbi jogerős határozat megváltoztatását eredményezné.
[7] A Legfőbb Ügyészség átiratában a fellebbezést alaptalannak tartotta és - az ítélőtábla indokaival és jogi álláspontjával egyetértve - az elsőfokú végzés helybenhagyását indítványozta.
[8] A fellebbezés nem alapos.
[9] A perújítás a jogerős ítélet elleni ténybeli kifogás lehetőségét biztosító rendkívüli jogorvoslat. Igénybevételére kizárólag a Be. 637. § (1) bekezdés a)-g) pontjában felsorolt perújítási okok valamelyikének maradéktalan teljesülése esetén - a perújítás okától és irányától függően - a hivatkozott törvényhely (2), (3), (4) és (5) bekezdésében írt további feltételek mellett van mód.
[10] Az ítélőtábla helyesen utalt arra - a perújítási indítványban foglaltakat részletesen megvizsgálva -, hogy az indítvány indokai miért nem adnak alapot a Be. 637. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontja szerinti perújítás elrendelésére.
[11] A Be. 637. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontja alapján a bíróság jogerős ügydöntő határozatával befejezett büntetőeljárás esetén perújításnak van helye, ha az alapügyben akár felmerült, akár fel nem merült tényre vonatkozóan olyan új bizonyítékot hoznak fel, amely valószínűvé teszi, hogy a terheltet fel kell menteni, lényegesen enyhébb büntetést kell kiszabni vagy a büntetés helyett intézkedést kell alkalmazni, illetve a büntetőeljárást meg kell szüntetni.
[12] Helyes szempontok és sorrend figyelembevételével vizsgálta az új bizonyítékként felhozott körülmény kapcsán a perújítás megengedhetősége feltételeinek meglétét.
[13] Rámutat a Kúria arra, hogy a bizonyíték a bizonyítási eszközből megismerhető tény, amiből következtetés vonható a bizonyítandó - adott ügyben a büntető anyagi vagy eljárásjogi szabály alkalmazása szempontjából jelentős - tényre. A bizonyíték a bizonyítandó tény bizonyítója, a bizonyíték forrása (a bizonyíték megismerésének biztosítója) pedig a bizonyítási eszköz.
Bizonyítási eszköz tehát a tanú, illetve vallomása, bizonyíték pedig a vallomás tartalma stb.
[14] Nem a bizonyítási eszköznek, hanem a bizonyítéknak kell újnak lennie. Ugyanaz a bizonyíték más forrásból, más bizonyítási eszköz révén nem új bizonyíték.
[15] Kétségtelen, hogy a perújítási indítványhoz mellékelt munkaszerződés az alapügyben nem merült fel, ekként azt az eljárt bíróság nem is vehette figyelembe. A védő ezen okiratot annak igazolására csatolta, hogy a cég rendelkezésére álló pénzeszközök felhasználása miatti felelősség nem a terheltet, hanem az ügyvezető tulajdonostársát, B. A.-t terheli.
[16] A jogerős ítéleti tényállás szerint a terhelt a B. S. s.r.o. szlovákiai bejegyzésű gazdasági társaság résztulajdonosa volt B. A. mellett. A társaság ügyvezetője B. A. volt, azonban a terhelt az ügyvezető meghatalmazása alapján ugyanolyan jogkörrel járt el mint az ügyvezető, a cég bankszámlái felett rendelkezési joggal bírt, megrendeléseket fogadott a cég nevében eljárva, tárgyalt az üzleti partnerekkel, ténylegesen ő végezte a kereskedelmi tevékenységet a társaságban. A tényállás tartalmazza azt is, hogy a B. S. s.r.o. nevében a C. Kft. részére vállalt szerződés kapcsán a megrendelt áru vételárának átutalását követően nem szállított le egyetlen terméket sem a megrendelt termékek közül, ezt követően elérhetetlenné vált mind a megrendelő sértett képviselője, mind pedig üzlettársa, B. A. számára. A terhelt a C. Kft. által saját megrendelése teljesítése céljából átutalt, ezáltal a rábízott pénzt nem a megrendelés teljesítésére fordította, hanem más beszerzésekre, korábbi megrendelések finanszírozására, így azzal a B. S. s.r.o. nevében sajátjaként rendelkezett.
[17] Ehhez képest valóban olyan új bizonyítékról van szó, amely bizonyítandó tényre vonatkozik, azonban - amint azt az ítélőtábla is megállapította - nem alkalmas a célzott bizonyítandó tény jogerős határozattól eltérő megállapítására.
[18] Ugyanis a terhelt terhére rótt cselekmény szempontjából az a körülmény, hogy a terhelt a gazdasági társaságban az ügyvezetőtől származó meghatalmazás, avagy az indítvány által hivatkozott munkaszerződés alapján tevékenykedett, valójában közömbös. E körülményre és a Kúria felülvizsgálati eljárásban hozott határozatban írt eltérő jogi minősülésre - csalás - alapítottan az indítvány a bizonyítási eljárás továbbfolytatása, ismételt tanúkihallgatások, újabb szakértői vélemény beszerzése révén az alapügyben mérlegelt bizonyítékok újraértékelését célozza.
[19] A perújítás lényege, hogy perdöntő tény hiányzik az alapügyből. A hiány azonban nem fakadhat az alapügyben mérlegelt (meglévő) bizonyítékok újraértékeléséből, illetve a felajánlott új bizonyítékkal együtt való újraértékeléséből (BH 2004.229., 2006.387.).
[20] Ez ugyanis azt jelentené, hogy nem új bizonyítékról van szó, hanem arról, hogy az adott bizonyítási eszköznek ugyan perújítást célzó, azonban nem önálló, csupán az indítvány által feltételezett, illetve az indítvány általi értékelésen nyugvó tartalma van.
[21] Ehhez képest az indítvány szerinti új bizonyíték tartalmának ismeretében nem alkalmas a perújítási indítványban hivatkozott tények jogerős határozattól eltérő értékelése lehetőségének valószínűsítésére.
[22] Ekként az ítélőtábla végzése törvényes, ezért azt a Kúria a Be. 645. § (4) bekezdés II. fordulata szerinti tanácsülésen eljárva, figyelemmel a Be. 614. § (1) bekezdésében írtakra, a Be. 605. § (1) bekezdése alapján helybenhagyta.
(Kúria Bpkf. III. 1.389/2019.)
A Be. 637. § (1) bekezdés a) pont ab) alpontjában foglalt perújítási ok megvalósulása szempontjából az alapügyben hozott jogerős határozatban kiszabott büntetés mértéke az alapvető jelentőségű, és ehhez való viszonyítás alapján kell eldönteni, hogy az új bizonyíték előreláthatólag lényegesen súlyosabb büntetés kiszabását eredményezi-e.
A perújítás nem eleve a kiszabott büntetés kritikájaként veendő, hanem csupán az új, perdöntő tény közvetítése révén lehet ilyen szempontja.
Kétségtelen azonban, hogy amennyiben eleve enyhe, illetve súlyos büntetésről van szó, akkor ahhoz képest a perdöntő ténynek az új minősítésre vonatkozó hatása is más lehet.
Ehhez képest jelentősége lehet annak is, hogy az új minősítés adott esetben más büntetési nemet is lehetővé tesz. Viszont az sem kizárt, hogy önmagában egy büntetési nemen belüli magasabb mérték kiszabása válik lehetővé.
Erre nézve sem matematikai alapú, számszaki arányosság, sem kötelező zsinórmérték nem adható, ilyet a törvény sem tartalmaz [Be. 637. § (1) bek. a) pont ab) alpont].
[1] Az ítélőtábla katonai tanácsa a 2020. október 7. napján meghozott végzésével a fellebbviteli főügyészség által a törvényszék katonai tanácsa 2017. január 24. napján kihirdetett és jogerős ítélete ellen előterjesztett perújítási indítványt - mint alaptalant - elutasította.
[2] Az alapügy jogerős ítélete közúti baleset okozásának vétsége [Btk. 235. § (1) bek.] miatt a terhelttel szemben 130 napi tétel, napi tételenként 1500 forint, összesen 195 000 forint pénzbüntetést szabott ki. Rendelkezett a részletfizetés engedélyezéséről és a bűnügyi költség viseléséről.
[3] Az ítélőtábla indokai szerint helytállóan hivatkozott arra a fellebbviteli főügyészség, hogy a perújítási eljárás lefolytatásának eredményeként az alapügy terheltjével szemben a Btk. 235. § (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés a) pont I. fordulata szerint minősülő maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset okozása vétsége megállapításának lehet helye. Kifejtette, hogy perújítás elrendelésének akkor van helye, ha a cselekménnyel kapcsolatos bűnösség körének, vagy a cselekmény jogi minősítésének megváltoztatására utaló új bizonyítékok lényegesen enyhébb, illetőleg lényegesen súlyosabb büntetés kiszabását valószínűsítik. Ezen perújítási ok megvalósulása szempontjából a jogerős határozatban kiszabott büntetés mértékének van alapvető jelentősége, és ehhez való viszonyítás alapján kell eldönteni, hogy az új bizonyíték előreláthatólag lényegesen súlyosabb, illetőleg enyhébb büntetés kiszabását eredményezi-e. A közúti baleset gondatlan okozásának alapesete egy évig, míg maradandó fogyatékossággal járó minősített esete három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Az alapügyben a Btk. 33. § (4) bekezdésének alkalmazásával került sor pénzbüntetés kiszabására, és ez a lehetőség fennáll a minősített eset megállapítása esetén is. Álláspontja szerint nem mellőzhető, hogy a perújítás megengedhetősége tárgyában eljáró bíróság a lényegesen súlyosabb büntetés, mint perújítási feltétel megléte, vagy hiánya vizsgálatakor figyelemmel legyen a fontosabb lehetséges büntetéskiszabási körülményekre. Így arra, hogy a bűncselekmény elkövetése óta már több mint öt év, és az alapítélet meghozatala és jogerőre emelkedése óta is több mint 3 és fél év eltelt, mely időtartamok meghaladják a kiszabható szabadságvesztés-büntetés felső határát. A terhelt elismerte a bűnösségét, és a baleset okozására eleve közlekedési balesettel összefüggő halaszthatatlan feladat elvégzése, helyszínre történő kivonulás során került sor. Ezen körülményekre, valamint a kialakult büntetéskiszabási gyakorlatra is figyelemmel nem állapítható meg a Be. 637. § (1) bekezdés a) pont ab) alpontban írt perújítási ok esetében az a feltétel, hogy valószínű, hogy a terhelttel szemben lényegesen súlyosabb büntetést kellene kiszabni. Mindezek alapján az ítélőtábla a perújítási indítványt mint alaptalant elutasította.
[4] A perújítási indítványt elutasító végzés ellen a fellebbviteli főügyészség jelentett be fellebbezést.
[5] A Legfőbb Ügyészség az ügyészi fellebbezést fenntartotta. A fellebbezés indokai szerint az ítélőtábla tévesen utasította el a perújítási indítványt. Az alapügyben a terhelttel szemben 130 napi tétel pénzbüntetést szabott ki a bíróság. A Btk. 50. § (3) bekezdése alapján a pénzbüntetés legkisebb mértéke harminc, legnagyobb mértéke ötszáznegyven napi tétel. A súlyosabb eredményre figyelemmel a terhelttel szemben - még az időmúlás tekintetbevétele mellett is - lényegesen magasabb, a legnagyobb mértékhez közeli napi tételszámú pénzbüntetés kiszabása indokolt, ami az alapügyben kiszabotthoz képest lényegesen súlyosabb büntetést eredményezne. Mindezek alapján indítványozta, hogy a Kúria az ítélőtábla végzését változtassa meg, és a perújítást rendelje el.
[6] Az ügyészi fellebbezés nem alapos.
[7] A perújítás a jogerős, vádról rendelkező ítélet elleni ténybeli kifogás lehetőségét biztosító rendkívüli jogorvoslat.
[8] Igénybevételére kizárólag a Be. 637. § (1) bekezdés a)-g) pontjában felsorolt perújítási okok valamelyikének maradéktalan teljesülése esetén - a perújítás okától és irányától függően - a hivatkozott törvényhely (2), (3), (4) és (5) bekezdésében írt további feltételek mellett van mód.
[9] Az ítélőtábla katonai tanácsa helyesen utalt arra, hogy az ügyészség a perújítási indítványát a Be. 637. § (1) bekezdés a) pont ab) alpontjában írt okra alapította.
[10] Az ítélőtábla a perújítási indítványban foglaltakat megvizsgálva helyes érvekkel fejtette ki, hogy az indítvány indokai miért nem adnak alapot a Be. 637. § (1) bekezdés a) pont ab) alpontja szerinti perújítás elrendelésére.
[11] A perújítási indítvány és a fellebbezés kapcsán rámutat a Kúria arra, hogy a Be. 637. § (1) bekezdés a) pontja szerinti perújítási ok a jogerős, vádról rendelkező ítélettel szembeni ténybeli kifogás lehetőségét biztosítja nem feltétlenül, hanem három egymásra épülő feltétel fennállása esetén. Ez okból ugyanis akkor rendelhető el a perújítás, ha
- a bejelentett bizonyíték újnak tekinthető, az alapügyben nem merült fel, vagy felmerült, de azt az eljárt bíróság nem értékelte, és
- az (ekként) újnak tekintendő bizonyíték alkalmas arra, hogy valamely tény - jogerős határozatban foglaltaktól - eltérő, vagy önmagában új tény megállapítását eredményezze, s végül
- az újnak tekintendő bizonyíték az eltérő, illetve új tény megállapítására alkalmassága folytán perdöntő jellegű, egyben azt is valószínűsíti, hogy lényegesen meg kell változtatni a jogerős határozat bűnösségre, vagy büntetéskiszabásra vonatkozó rendelkezését, illetve az eljárást meg kell szüntetni.
[12] A Be. értelmében tehát ebben a sorrendben kell egyenként és minden új bizonyítékként felhozott körülmény kapcsán az egyes feltételek meglétét vizsgálni. Ha valamelyik feltétel esetében nemleges az eredmény, akkor értelemszerűen a további vizsgálata már közömbös.
[13] Jelen ügyben az ügyészség az alapügyben felmerült tényre hozott új bizonyítékot, nevezetesen a perújítási nyomozás során kirendelt igazságügyi orvosszakértő kiegészítő szakvéleményét. A szakértő az alapügyben adott szakvéleményét egészítette ki, és megállapította, hogy a sértett a baleseti eredetű jobb oldali térdsérüléssel összefüggésben maradandó fogyatékosságot szenvedett el, azonban súlyos egészségromlás nem alakult ki.
[14] Az indítványozó által becsatolt igazságügyi orvosszakértői vélemény az alapügyben már felmerült tényre vonatkozó új bizonyíték. A törvényszék katonai tanácsa ítéletének indokolása tartalmazza, hogy a vészfékezés miatt a villamoson utazó sértett elesett, és 8 napon túl gyógyuló, 3 hónap gyógytartamú sérülést - jobb térd belső oldalszalag-szakadást - szenvedett, amely következtében maradandó fogyatékosság kialakulása sem zárható ki. A perújítási nyomozás során kirendelt igazságügyi orvos szakértő az alapügyben adott szakvéleményét egészítette ki, melyben megállapította, hogy a sértett a térdsérüléssel összefüggésben maradandó fogyatékosságot szenvedett el, de súlyos egészségromlás nem alakult ki.
[15] Kétségtelen, hogy az új bizonyíték alapján a perújítási eljárás lefolytatásának eredményeként az alapügy terheltjével szemben a Btk. 235. § (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés a) pont I. fordulata szerint minősülő maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset okozása vétsége megállapításának lehet helye.
[16] Rámutat a Kúria, hogy a következetes ítélkezési gyakorlat szerint a büntetés mértéke miatt akkor van helye perújítás elrendelésének, ha a cselekménnyel kapcsolatos bűnösség körének, vagy a cselekmény minősítésének változtatására utaló új bizonyíték a terhelttel szemben lényegesen enyhébb, vagy lényegesen súlyosabb büntetés kiszabását teszi valószínűvé, mint amilyen büntetés az alapeljárásban kiszabásra került. Jelen ügyben ez azt jelenti, hogy az új bizonyítéknak alkalmasnak kell lennie arra, hogy az alapján megnyíljon egy olyan eltérő tényállás megállapításának lehetősége, amely valószínűsíti, hogy a terhelttel szemben lényegesen súlyosabb büntetést kellene kiszabni (BJD 2279., 33/2007. BK vélemény).
[17] A büntetés kisebb mérvű megváltoztatása viszont a perújítás alapja és célja nem lehet.
[18] Kizárólag a minősítés megváltoztatása végett ugyancsak nincs helye perújításnak, csak akkor, ha az a büntetés lényeges enyhítését vagy súlyosítását valószínűsíti.
[19] A Be. 637. § (1) bekezdés a) pont ab) alpontjában foglalt perújítási ok megvalósulása szempontjából az alapügyben hozott jogerős határozatban kiszabott büntetés mértéke az alapvető jelentőségű, és ehhez való viszonyítás alapján kell eldönteni, hogy az új bizonyíték előreláthatólag lényegesen súlyosabb büntetés kiszabását eredményezi-e.
[20] Nem a kiszabott büntetés önmagában vett enyhesége vagy súlyossága a kérdés, hanem az új körülménynek az adottnak vett büntetésre való hatásának (BH 1976.341.).
[21] Ugyanis a perújítás nem eleve a kiszabott büntetés kritikájaként veendő, hanem csupán az új, perdöntő tény közvetítése révén lehet ilyen szempontja.
[22] Kétségtelen azonban, hogy amennyiben eleve enyhe, illetve súlyos büntetésről van szó, akkor ahhoz képest a perdöntő ténynek az új minősítésre vonatkozó hatása is más lehet.
[23] Ehhez képest jelentősége lehet annak is, hogy az új minősítés adott esetben más büntetési nemet is lehetővé tesz. Viszont az sem kizárt, hogy önmagában egy büntetési nemen belüli magasabb mérték kiszabása válik lehetővé.
[24] Erre nézve sem matematikai alapú, számszaki arányosság, sem kötelező zsinórmérték nem adható, ilyet a törvény sem tartalmaz.
[25] Az alapügyben eljárt bíróság a jogerős ítéletben a Btk. 235. § (1) bekezdésébe ütköző és aszerint minősülő közúti baleset okozásának vétségében mondta ki bűnösnek a terheltet. Ezen bűncselekmény büntetési tétele egy évig terjedő szabadságvesztés. A bíróság a Btk. 33. § (4) bekezdése alkalmazásával a terhelttel szemben 130 napi tétel pénzbüntetést szabott ki. Az új bizonyíték alapján a perújítási eljárás lefolytatásának eredményeként az alapügy terheltjével szemben a Btk. 235. § (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés a) pont I. fordulata szerint minősülő maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset okozása vétségének megállapítása valószínűsíthető, mely esetén a büntetési tétel három évig terjedő szabadságvesztés. Ezen büntetési tétel esetében is alkalmazható azonban a Btk. 33. § (4) bekezdése, mely alapján, ha a bűncselekmény büntetési tételének alsó határa nem éri el az egy év szabadságvesztést, szabadságvesztés helyett pénzbüntetés is kiszabható. A Btk. 50. § (3) bekezdése szerint a pénzbüntetés legkisebb mértéke harminc, legnagyobb mértéke ötszáznegyven napi tétel.
[26] A bíróság által megállapított minősítéshez kapcsolódó büntetési keret - figyelembe véve a Btk. Általános Része rendelkezéseit is - büntetést meghatározó alapvető tényező. Ez jelöli ki azokat a határokat, amelyek között a súlyosító és enyhítő - a büntetést befolyásoló - körülmények a büntetést alakíthatják. A büntetést befolyásoló körülményeket a konkrét ügy tényeire vonatkoztatva kell értékelni.
[27] Jelen ügyben a perjogi helyzet az, hogy a jogerős határozat nem tartalmazza - törvényi engedéllyel - a büntetéskiszabási körülményeket. Ezek számbavétele a jogerős határozat alapján azonban megismerhető. Következésképpen az alapügyben eljárt bíróság a kiszabott büntetést a büntetlen előéletű, a cselekményben való bűnösségét beismerő terhelttel szemben, a cselekmény elkövetését követő másfél év múlva szabta ki. Figyelemmel kell lenni arra is, hogy az alapügyben hozott ítélet jogerőre emelkedése óta 4 év, míg az elkövetés óta közel hat év telt el.
[28] Mindezek alapján, bár kétségtelen, hogy a pénzbüntetés napi tételszáma önmagában nézve nem tekinthető eltúlzottnak, azonban - az adott perjogi körülmények mellett - az esetleges perújítás következtében annak súlyosítási lehetősége eleve nem vehető lényegesnek. E tekintetben valójában közömbös a fellebbviteli főügyészség általi mértékre vonatkozó álláspont. Mint ahogy a Kúria attól is tartózkodik, hogy határozatában kifejezetten meghatározza a jövőbeni perújítás eredményeként kiszabható büntetés mértékének nagyságát.
[29] Így helyes a következtetés, mely szerint az indítványozó által megjelölt új bizonyíték nem valószínűsíti, hogy a terhelttel szemben lényegesen súlyosabb büntetést kellene kiszabni.
[30] Ekként az ítélőtábla katonai tanácsa végzése törvényes, ezért azt a Kúria a Be. 645. § (4) bekezdés II. fordulata szerinti tanácsülésen eljárva, figyelemmel a Be. 614. § (1) bekezdésében írtakra, a Be. 605. § (1) bekezdése alapján helybenhagyta.
(Kúria Bpkf. III. 1.277/2020.)
I. A büntetés törvénysértő kiszabása miatt valósul meg felülvizsgálati ok, ha a szabadságvesztés felfüggesztése esetén a próbaidő tartama rövidebb a kiszabott szabadságvesztésnél [1978. évi IV. tv. 89. § (2) bek.; Btk. 85. § (2) bek.; Be. 416. § (1) bek. b) pont III. ford.].
II. A kiszabott szabadságvesztés felfüggesztése próbaidejének tartamára vonatkozó kötelező törvényi előírások megsértése a felülvizsgálati eljárásban a Kúria felülbírálati jogkörét a kiszabott büntetés egészének törvényességi vizsgálatára megalapozza.
Ekként a törvénynek megfelelő határozat meghozatala érdekében a Kúria döntési jogköre nemcsak a próbaidő, hanem a kiszabott szabadságvesztés tartamának megváltoztatása által is megvalósulhat [Be. 423. § (4) bek.].
[1] A járásbíróság a 2013. június 27-én kihirdetett ítéletével bűnösnek mondta ki a terheltet 2 rb. folytatólagosan elkövetett önbíráskodás bűntettének kísérletében [1978. évi IV. tv. (a továbbiakban: korábbi Btk.) 273. § (1) bek.]. Ezért őt halmazati büntetésül 1 év 6 hónapi - börtönben letöltendő - szabadságvesztésre ítélte, aminek végrehajtását 2 évi próbaidőre felfüggesztette.
[2] Védelmi fellebbezés alapján eljárva a törvényszék a 2014. március 31-én meghozott ítéletével az elsőfokú határozatot annyiban változtatta meg, hogy
[3] - megállapította, hogy a terhelt cselekménye az elbíráláskor hatályos Btk., a 2012. évi C. törvény 368. § (1) bekezdése szerinti önbíráskodás bűntette kísérletének minősül és
[4] - a végrehajtás felfüggesztése próbaidejének tartamát 1 évre csökkentette.
[5] Egyben megállapította, hogy a terhelt legkorábban a büntetés 2/3 részének letöltése után bocsátható feltételes szabadságra.
[6] Egyebekben a másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
[7] A felülvizsgálati indítvány elbírálása szempontjából elsőfokú ítélettel megállapított - és a másodfokú bíróság által is irányadónak tartott - tényállásból annak van jelentősége, hogy a felrótt cselekmény elkövetésének időpontja 2010. szeptember és 2011. január közötti.
[8] A másodfokú bíróság jogerős ügydöntő határozatával szemben a főügyészség 2014. július 8-án a terhelt terhére terjesztett elő - a Be. 416. § (1) bekezdés b) pontját megjelölve - felülvizsgálati indítványt a végrehajtás felfüggesztése próbaidejének törvénysértő megállapítása miatt, megváltoztatás érdekében.
[9] Indokai szerint az 1978. évi IV. törvény szerinti Btk. 89. § (2) bekezdése és a 2012. évi C. törvény szerinti Btk. 85. § (2) bekezdésének egyező rendelkezése alapján a szabadságvesztés végrehajtása felfüggesztése esetén a próbaidő tartama nem lehet rövidebb a kiszabott szabadságvesztésnél.
[10] A Legfőbb Ügyészség az átiratában a felülvizsgálati indítványt - indokaival és jogi álláspontjával egyetértve - fenntartotta és a jogerős ítélet megváltoztatását, és törvénynek megfelelő határozat meghozatalát indítványozta.
[11] A Kúria a Be. 420. § (1) bekezdése és 424. § (1) bekezdése alapján nyilvános ülést tartott, melyen a legfőbb ügyész képviselője a felülvizsgálati indítványt fenntartva, írásbeli nyilatkozatában foglaltaknak megfelelő tartalommal szólalt fel és a próbaidő tartamának a törvényes mértékre emelését indítványozta.
[12] A védő felszólalásában - tekintettel arra, hogy a másodfokú bíróság a büntetés enyhítése érdekében rendelkezett, bár tévesen - ezzel szemben a kiszabott büntetés mértékének oly mértékű csökkentését indítványozta, amely mellett a próbaidő másodfokú bíróság által nem érintett tartama törvényessé válik.
[13] A felülvizsgálati indítvány a következők szerint alapos.
[14] A Be. 416. § (1) bekezdés b) pontja három egymástól jól elkülöníthető felülvizsgálati okot szabályoz. Úgymint:
[15] - azt az esetet, ha a bűncselekmény törvénysértő minősítése miatt törvénysértő büntetést szabtak ki, vagy törvénysértő intézkedést alkalmaztak (I. fordulat);
[16] - azt az esetet, ha a büntetőjog más szabályának megsértése miatt szabtak ki törvénysértő büntetést, vagy alkalmaztak törvénysértő intézkedést (II. fordulat); végezetül
[17] - azt az esetet, ha a büntetés végrehajtását a Btk. 86. § (1) bekezdésében foglalt kizáró ok ellenére függesztették fel (III. fordulat).
[18] Ezen okok bármelyikére hivatkozva az ügyész a Be. 417. § (1) bekezdés II. pontjának a) alpontja és Be. 418. § (1) bekezdése szerint a terhelt terhére a jogerős ügydöntő határozat közlésétől számított 6 hónapon belül jogosult felülvizsgálati indítványt benyújtani.
[19] Előrebocsátja a Kúria, hogy a szabadságvesztés végrehajtása felfüggesztésének kérdése - azon eseteken kívül, amikor a felfüggesztés lehetőségét a törvény kizárja - szabadon mérlegelhető; a felfüggesztés próbaidejére viszont kötelező törvényi rendelkezések is vonatkoznak.
[20] Ilyen a próbaidő - kiszabott szabadságvesztéshez is igazodó - legrövidebb és leghosszabb (generális) tartama.
[21] Kétségtelen a büntetés végrehajtásának kizáró ok [Btk. 86. § (1) bek.] ellenére történt felfüggesztése a Be. 416. § (1) bekezdés b) pontjának III. fordulata szerint a törvényben speciálisan szabályozott, ezáltal a törvénysértő büntetés más eseteitől elkülönült felülvizsgálati ok.
[22] Nem kétséges az sem, hogy (bár az nem önálló büntetési nem) a végrehajtásában felfüggesztett büntetés kiszabása körében a Be. 416. § (1) bekezdés b) pontjának III. fordulatában meghatározott esetkörön kívül is megvalósulhat anyagi jogszabálysértés, akár a felfüggesztés alá eső szabadságvesztési tartam, akár a felfüggesztés próbaidejének hossza tekintetében.
[23] A végrehajtás felfüggesztése próbaidejének a törvény kötelező rendelkezésébe ütköző meghatározása tehát ekként valójában azt jelenti, hogy az így kiszabott büntetés nem illeszkedik a törvénybe, azaz törvénysértő.
[24] Mégpedig vagy azért, mert a törvényi rendelkezésnél korábban megszünteti a végrehajtás lehetőségét, vagy pedig azért, mert azt tovább tartja fenn.
[25] Ehhez képest a végrehajtás felfüggesztése próbaidejének tartamára vonatkozó kötelező törvényi előírások megsértése - lényegét tekintve egyezően az enyhítő, avagy a büntetés felső határát emelő, és kötelező törvényi szabályok szerinti büntetéskiszabási előírások megszegésével - egyben a Be. 416. § (1) bekezdés b) pontjának II. fordulata szerinti, az adott büntetés törvénysértő kiszabását jelentő felülvizsgálati okot valósít meg.
[26] Általános érvénnyel kimondható, hogy a Be. 416. § (1) bekezdés b) pontjának III. fordulatában meghatározott esetkört meghaladóan törvénysértő büntetés címén - a Be. 416. § (1) bekezdés b) pontjának II. fordulata szerinti - felülvizsgálati ok az olyan anyagi jogi szabály megszegése, aminek alkalmazását a büntetés (intézkedés) meghatározása esetében a törvény az ítélőbíró számára korlátok közé szorítva biztosítja, és ennek elvétése miatt a Be. különleges eljárás keretében nem ad jogorvoslati lehetőséget.
[27] A Btk. 85. § (2) bekezdése szerint a próbaidő tartama - ha a törvény eltérően nem rendelkezik - egy évtől öt évig terjedhet, de a kiszabott szabadságvesztésnél rövidebb nem lehet. [Ugyanígy rendelkezett az elkövetéskori Btk. 89. § (2) bekezdése.]
[28] Törvényt sértett tehát a másodfokon eljárt bíróság, amikor az 1 év 6 hónapi szabadságvesztés végrehajtását 1 évi próbaidőre függesztette fel.
[29] E törvénysértés miatt - szemben a Be. 416. § (1) bekezdés b) pontjának III. fordulatával - a Kúria felülbírálati jogköre a Be. 423. § (4) bekezdése szerint a büntetés törvényességének vizsgálata a kiszabott büntetés egészére kiterjed.
[30] Ekként a törvénynek megfelelő határozat meghozatala érdekében a Kúria döntési jogköre nem csupán a próbaidő, hanem a kiszabott szabadságvesztés tartamának megváltoztatása révén is gyakorolható. Erre a Be. 423. § (4) bekezdésének zárófordulata szerinti jogkör is lehetőséget ad.
[31] Jelen esetben a Kúria ez utóbbi döntést látta helyesnek.
[32] Ekként a Kúria - mivel nem észlelt olyan eljárási szabálysértést, aminek vizsgálatára a Be. 423. §-ának (5) bekezdése alapján hivatalból köteles - a felülvizsgálati indítványnak helyt adott, és a megtámadott határozatot a terhelt tekintetében a Be. 427. § (1) bekezdés b) pontja alapján megváltoztatta, és az első-, valamint a másodfokú határozatban értékelt változatlan büntetéskiszabási körülmények mellett, azonban a kísérleti szakban maradásnak nagyobb nyomatékot tulajdonítva, a kiszabott szabadságvesztés tartamát 1 évre enyhítette. Nem érintette értelemszerűen a megállapított bűnösséget, a jogi minősítést, és a végrehajtás felfüggesztésére vonatkozó rendelkezést.
[33] Észlelte a Kúria, hogy az elsőfokú bíróság a bűncselekmény elkövetésekor hatályos 1978. évi IV. törvényt alkalmazta, viszont az elbíráláskor hatályos 2012. évi C. törvény (Btk.) elvárása szerint rendelkezett a szabadságvesztés végrehajtási fokozatáról. A másodfokú bíróság pedig áttért az elbíráláskor hatályos 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: hatályos Btk.) alkalmazására - egyébként helyesen -, és mivel megváltoztatási szándéka csupán a próbaidő tartamára terjedt ki, nem érintette az elsőfokú bíróság e kifogásolható rendelkezését.
[34] A Kúria ezért tartotta indokoltnak, hogy határozata rendelkező részében a szabadságvesztés kapcsán a börtön fokozatra hivatkozzon. Ezáltal vált ugyanis egyértelművé és egyhangúvá az eljárt bíróságok ezen rendelkezése.
(Kúria Bfv. III. 951/2014.)
I. Az önkormányzati testület működése során döntéseit természetes személy tagjainak szavazata által hozza meg. A testület tagjai a testületi döntést létrehozó szavazataikért felelősséggel tartoznak, mely felelősségük a testületi döntésben nem oldódik fel (nem tűnik el).
Az önkormányzati képviselő testületben elfoglalt helye és a gazdálkodás során kifejtett képviselői tevékenysége megalapozhatja a büntetőjogi felelősségének vizsgálatát, ha leadott szavazatával beláthatóan olyan döntés meghozatalához járul hozzá, amely valamely bűncselekmény törvényi tényállásának ismérveit valósítja meg (Btk. 376. §).
II. Az önkormányzati képviselő nem felelőtlen, mert felelősségrevonhatóságának korlátozottsága csak politikai természetű, és védelmet csak jogszerűen kifejtett tevékenysége körében élvezhet. A felelősségre vonás korlátozhatósága azt jelenti, hogy választópolgárok általi visszahívása kizárt, politikai felelőssége csak a választások során realizálódhat, rossz, téves (de nem jogsértő) döntéséért nincs eredményfelelőssége, azonban kárfelelőssége és büntetőjogi felelőssége a képviselői megbízatása során elkövetett jogsértő magatartások miatt fennáll [Be. 719. §; 2011. évi CLXXXIX. tv. (Mötv.)].
III. Az önkormányzat a tulajdonába került korlátozottan forgalomképes műemlék jellegű épületek elidegenítéséről testületileg dönt, amely vagyongazdálkodási tevékenység. Ezért a hűtlen kezelés bűntettének tettesei azok az önkormányzati képviselők, akik a polgármestert az önkormányzati ingatlan versenyeztetési eljárás nélküli forgalmi értéken aluli értékesítésére és adásvételi szerződés megkötésére hatalmazzák fel, amelynek következtében az önkormányzat vagyonában 162 000 000 forint kár keletkezik [1978. évi IV. tv. (régi Btk.) 20. § (1) bek., 138/A. § d) pont, 319. § (1) bek., (3) bek. c) pont].
[1] A törvényszék a 2017. január 24-én kihirdetett ítéletével a VII. r. terheltet bűnösnek mondta ki társtettesként elkövetett hűtlen kezelés bűntettében [2012. évi C. tv. (a továbbiakban: Btk.) 376. § (1) bek., (5) bek. a) pont]. Ezért őt 1 év 8 hónapi - végrehajtásában 3 évi próbaidőre felfüggesztett - szabadságvesztésre ítélte, s a terheltet előzetes mentesítésben részesítette. A XV. r. terheltet bűnösnek mondta ki társtettesként elkövetett hűtlen kezelés bűntettében [Btk. 376. § (1) bek., (5) bek. a) pont]. Ezért őt 1 év 6 hónapi - végrehajtásában 2 évi próbaidőre felfüggesztett - szabadságvesztésre ítélte, s a terheltet előzetes mentesítésben részesítette. Mindkét terhelt esetében a szabadságvesztés végrehajtási fokozatát börtönben határozta meg azzal, hogy a végrehajtás elrendelése esetén a terhelt legkorábban a büntetés kétharmad része kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. Kötelezte a VII. r. és XV. r. terheltet - a többi terhelttel - egyetemlegesen 131 700 000 forint és annak 2004. június 24. napjától járó törvényes kamata megfizetésére a T.-város Önkormányzata magánfél részére, az állam javára pedig 900 000 forint illeték megfizetésére. A magánfél ezt meghaladó igényének érvényesítését egyéb törvényes útra utasította.
[2] Kétirányú fellebbezések alapján eljárva az ítélőtábla mint másodfokú bíróság a 2018. február 28-án meghozott ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét a VII. r. és a XV. r. terhelt tekintetében megváltoztatta. A VII. r. és a XV. r. terheltnek felrótt bűncselekményt hanyag kezelés vétségének [1978. évi IV. tv. (a továbbiakban: korábbi Btk.) 320. § (1) és (2) bek.] minősítette, a társtettesi elkövetésre utalást mellőzte, és mindkét terheltet megrovásban részesítette. A megítélt polgári jogi igény összegét 123 010 000 forintra mérsékelte, a kamatfizetésre vonatkozó rendelkezést akként módosította, hogy annak kezdő napja 2004. október 6., és e naptól kezdődően kötelesek a terheltek a késedelemmel érintett naptári félévet megelőző utolsó napon érvényes jegybanki alapkamattal megegyező mértékű kamatot fizetni; továbbá a magánfél megnevezését helyesbítette. Egyebekben a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a VII. r. és a XV. r. terhelt tekintetében helybenhagyta.
[3] Az elsőfokú bíróság által megállapított - és a másodfokú bíróság által helyesbített - tényállás lényege a következő.
[4] A II. r., a III. r., a IV. r., az V. r., a VI. r., a VII. r., néhai dr. R. L. (VIII. r.), a IX. r., a X. r., a XI. r., a XII. r., a XIII. r. és a XV. r. terhelt 2004. évben a T.-város Önkormányzata képviselő-testületének tagjai voltak. A kerület polgármestere néhai V. I. (I. r. terhelt) volt, a II. r. terhelt pedig a vagyonügyekért felelős alpolgármesterként járt el.
[5] T.-város Önkormányzata a jogszabályi felhatalmazások alapján a vagyongazdálkodás körében a következő önkormányzati rendeleteket alkotta.
[6] Az önkormányzat 2000. december 12. napján 2001. január 1-jei hatállyal megalkotta az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek elidegenítésének feltételeiről szóló T.-város Önkormányzat képviselő-testületének 38/2000. (XII. 12.) számú rendeletét (a továbbiakban: Lakásrendelet), melynek hatálya alá tartoztak az önkormányzat kizárólagos tulajdonában álló - lakásokat és/vagy helyiségeket magukba foglaló - épületek is. A rendelet 1. számú melléklete határozta meg azokat az épületeket, közöttük - a 2002 óta a Világörökség részét képező A. úton lévő - A. út 47. és az A. út 3. szám alatti műemléki épületeket is, melyeket az önkormányzat átalakításra, korszerűsítésre, felújításra jelölt ki. Ezen ingatlanokra a Lakásrendelet 9. § (3) bekezdése alapján elidegenítési szerződés értékhatártól függetlenül csak kijelölés útján volt köthető. A Lakásrendelet szerint - az elidegenítésre kijelölés során - az önkormányzat képviselő-testülete dönt arról, hogy a bentlakó bérlőknek vagy harmadik személynek kell megvásárlásra felajánlani az ingatlant [10. § (1) bek.], s ha nem a bérlőknek kell a képviselő-testület döntése alapján értékesíteni az épületet, a bérleti joggal terhelt lakás csak olyan feltétel előírásával jelölhető ki elidegenítésre, hogy a megállapodásnak a tulajdonjog átszállására vonatkozó része akkor léphet hatályba, ha a bérlő bérleti jogviszonya megszűnik [10. § (3) bek.]. A Lakásrendelet 31. § (1)-(4) bekezdése szerint, ha az 1. és 2. számú mellékletben felvett, a képviselő-testület döntése alapján nem a bérlők által használt lakásokra és helyiségekre harmadik személy vételi szándékot jelent be, abban meg kell jelölnie a felajánlott vételárat és a vételár megfizetésének feltételeit.
[7] 2004. május 25-i keltezéssel 2004. június 1-jei hatállyal a képviselő-testület megalkotta az önkormányzat tulajdonában lévő vagyonnal való gazdálkodás és rendelkezés szabályairól szóló T.-város Önkormányzat 25/2004. (V. 25.) rendeletet (a továbbiakban: Vagyonrendelet) annak érdekében, hogy vagyonát megóvja és lehetővé tegye annak leggazdaságosabb, legcélszerűbb felhasználását azzal, hogy azokban a kérdésekben kell a rendelet szabályait alkalmazni, melyekre az önkormányzat egyéb rendeletében nem rendelkezett.
[8] A Vagyonrendelet II. fejezete rögzítette az önkormányzati vagyon részeit, az ennek felhasználása során döntésre jogosultak körét. A Vagyonrendelet 6. § c) pontja a műemlék épületeket az önkormányzat korlátozottan forgalomképes törzsvagyonának vagyontárgyai körébe sorolta. A Vagyonrendelet 11. § (1) és (2) bekezdése szerint tulajdonosi döntéseket - többek között - a képviselő-testület hozhat, míg az önkormányzat tulajdonosi döntéséről szóló jognyilatkozatait a polgármester bocsátja ki. A Vagyonrendelet 14. § (2) bekezdés c) pontja szerint a korlátozottan forgalomképes ingatlan elidegenítéséről 30 000 000 forint összegű értékhatár felett a képviselő-testület dönt. A Vagyonrendelet IV. fejezete - az Áht. 108. § (1) bekezdésében írt felhatalmazás alapján - tartalmazta az értékesítés szabályait, így a 16. § a versenyeztetés szabályait rögzítette. A 16. § (1) bekezdése értelmében a 8. § szerint megállapított értékű, 200 000 000 forint összegű értékhatár feletti vagyontárgy, vagyonrész egyedi elidegenítése, hasznosítása, valamint a 300 000 000 forint összegű értékhatár feletti vagyontömeg együttes elidegenítése, hasznosítása - ha a törvény kivételt nem tesz - csak nyilvános, indokolt esetben zártkörű versenyeztetési eljárás útján, a legjobb ajánlatot tevő részére lehetséges, ideértve azt is, ha a kezelésbe adás nem önkormányzati vagyonkezelőnek vagy nem önkormányzati gazdasági társaságnak, önkormányzati társulásnak történik. A 16. § (4) bekezdése szerint a versenyeztetési eljárástól az önkormányzat érdekében a képviselő-testület - minősített többséggel elfogadott határozatával - eltekinthet, ha olyan kérdésben is meg kell állapodni, amelyek feltételei a kiírásban nem határozhatók meg vagy amelyek egyoldalú meghatározása az elidegenítést, hasznosítást meghiúsítaná.
[9] A Kúria Önkormányzati Tanácsa a Köf.5083/2012/4. számú, 2013. február 13. napján kelt határozatával megállapította, hogy T.-város Önkormányzata Képviselő-testületének az önkormányzat tulajdonában lévő vagyonnal való gazdálkodás és rendelkezés szabályairól szóló Vagyonrendelete 16. § (4) bekezdése törvényellenes volt.
[10] Tényállás 1. pontja
[11] Az A. út 47. szám alatti műemlék épület a magyar állam tulajdonában és az ingatlankezelő vállalat kezelésében volt. Az ingatlan 1960. óta műemlék, majd a magyar állam az önkormányzat tulajdonába adta, az önkormányzat tulajdonjoga 1994. január 21. napján került az ingatlan-nyilvántartásban bejegyzésre. Az A. út 47. szám alatti ingatlan az önkormányzat korlátozottan forgalomképes vagyonába került, elidegenítéséhez a környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter nevében eljáró Országos Műemlékvédelmi Hivatal (a továbbiakban: OMVH) hozzájárulása volt szükséges, amit a fenti szakigazgatási szerv részletes tervdokumentáció megléte esetén adhatott meg. Az O. Vendéglátó Kft. (az ingatlan egyik üzlethelyiségének bérlője) 2003. május 20. napján vételi szándékot jelentett be az épület egészére, magára vállalva az épület műemléki előírások alapján történő felújításának költségeit. Az O. Vendéglátó Kft. képviselői, mivel ajánlatukra az önkormányzattól nem kaptak választ, 2003 őszén megbeszélést kezdeményeztek a II. r. terheltnél, az önkormányzat akkori vagyonügyekért felelős alpolgármesterénél, aki tájékoztatta őket, hogy az önkormányzat az ingatlan elidegenítése tárgyában előrehaladott tárgyalásokat folytat az E. Kft.-vel.
[12] Az E. Ingatlanfejlesztő Kft.-t (a továbbiakban: E. Kft.) a 2004. január 21. napján kelt alapító okirattal, 3 000 000 forint jegyzett tőkével alakult. Az E. Kft. 2004. január 22. napján kelt - alapító okirata keltezésének napját követő nappal - levelében ugyancsak vételi ajánlatot tett az önkormányzatnak az ingatlan megvásárlására vonatkozóan az általános forgalmi adót is magában foglaló, összesen 140 000 000 forint vételárért. Az értékbecslést az önkormányzat - vételárképzésre vonatkozó önkormányzati Lakásrendelet szabályainak megjelölése nélkül - megbízása alapján 2004 februárjában a D. L. Kft. végezte el, mely az ingatlan műemléki védettség alatt állását is értékelve a lakott állapotú értékét 138 946 000 forint + áfában, míg beköltözhető forgalmi értékét 694 729 000 forint + áfában állapította meg. Az általános forgalmi adó csak a helyiségeket terhelte. A Kulturális és Örökségvédelmi Hivatal által előírt felújítási munkálatok költségét 839 256 646 forintban határozta meg. Az ingatlan beköltözhető forgalmi értéke - a D. L. Kft. értékbecslésével szemben - 2004. évben 780 000 000 forint, míg lakott értéke 312 000 000 forint volt. Az E. Kft. 2004. június 9. napján kelt, néhai V. I. polgármesterhez címzett újabb beadványában megerősítette vételi szándékát, így az épületért lakott állapotban, a várható kiürítési költségek figyelembevételével 150 000 000 forint vételárat ajánlott fel. Azt azonban - szemben az első ajánlatával - nem tüntette fel, hogy ez nettó vagy bruttó összeg.
[13] Az F. & Co. Ingatlantanácsadási Kft. 2004. június 2. napján kelt vételi ajánlatát 2004. június 10. napján nyújtotta be az önkormányzathoz; az ingatlan 150 000 000 forintért történő megvételére, a bérlőkkel közös gazdasági társaság keretében történő fejlesztésére, üzemeltetésére tett ajánlatot. A vételi ajánlatban szereplő ár az áfát is tartalmazta, illetve az ingatlanon végrehajtandó felújítási munkálatok költségét 850-900 millió forint közé tette, míg a teljes beruházás értékét 1 300 000 000 forintban becsülte meg.
[14] M. M. az írországi J. I. képviseletében 2004. június 16. napján írásbeli vételi ajánlatot tett az ingatlanra bruttó 170 000 000 forintos vételár megjelölése mellett. Az ajánlat 2004. június 17. napján került beadásra a polgármesteri hivatalba, azt S. J., néhai V. I. polgármester titkárnője vette át. Az aznapi képviselő-testületi vitában - erre a vételi ajánlatra utalva - a pályáztatásra irányuló javaslat indokaként elhangzott, hogy más ajánlat is érkezett be az önkormányzathoz.
[15] A II. r. terhelt és a polgármester az előkészítés során az általuk akkor ismert E. Kft., valamint F. & Co. Kft. ajánlatait áttekintette, és megbeszélték, hogy azok közül csak az E. Kft. ajánlatát továbbítják a képviselő-testület felé. A II. r. terhelt az ajánlat továbbításakor azt a szóbeli instrukciót adta a képviselő-testülethez benyújtandó határozati javaslatra vonatkozó előterjesztés elkészítéséhez, hogy azt az E. Kft. kérelemében foglaltak szerinti feltételekkel, versenytárgyalás mellőzésének feltüntetésével szövegezzék meg, annak ellenére, hogy tudatában volt, miszerint mind a vételárként felajánlott összeg, mind az ingatlan versenytárgyaláson kívül történő elidegenítése a Lakásrendelet és a Vagyonrendelet szabályaival ellentétes.
[16] A képviselő-testület 2004. június 17-i ülésén tárgyalta az előterjesztést. Az ülésen számos olyan képviselői indítvány és észrevétel hangzott el, melyben a konstrukció helyességét vitatták, a vételárat kifogásolták, valamint ellenőrző igazságügyi értékbecslést és nyilvános, továbbá meghívásos pályáztatást, de az előterjesztés napirendről történő levételét, illetőleg az elidegenítés tárgyában történő döntés elhalasztását is indítványoztak, ezeket azonban az előterjesztő a II. r. terhelt és támogatói sorra elutasították.
[17] A képviselő-testület 13 igen szavazatával, 6 nem, és 1 tartózkodó szavazat mellett az eredeti formájában elfogadta az előterjesztést, és úgy rendelkeztek, hogy "a képviselő-testület a versenytárgyalás tartásától eltekint". A terheltek a Vagyonrendelet versenyeztetésre vonatkozó szabályait anélkül mellőzték, hogy a Vagyonrendelet 16. § (4) bekezdésében meghatározott feltételek fennálltak volna.
[18] 2004. szeptember 6-án több, részleteiben már fel nem deríthető további vételi ajánlat is érkezett az A. út 47. szám alatti ingatlanra a polgármesteri hivatalhoz, továbbá az önkormányzat képviselő-testület Polgári Koalíció frakciójának tagjai is vételi ajánlatot jelentettek be a 2004. október 21. napján kelt és néhai V. I. polgármesternek címzett levelükben, tiltakozásuk kifejezésére. A 2004. október 21. napján megtartott testületi ülésén ismét számos módosító javaslat született, amelyet a képviselő-testület többsége nem támogatott. Az önkormányzat a képviselő-testület határozata alapján 2004. november 24. napján kötötte meg az adásvételi szerződést az E. Kft.-vel, a társaság az összesen 169 887 250 forint vételár kifizetését 2005. április 25. napján teljesítette az önkormányzat részére. Az A. út 47. szám alatti ingatlanra az ingatlan-nyilvántartási hatóság 2005. május 2. napján bejegyezte az E. Kft. tulajdonjogát.
[19] A másodfokú bíróság a tényállás 1. pontja vonatkozásában helyesbítésként rögzítette a következőket.
[20] A II. r. terhelt és a polgármester határozatban azért döntöttek a versenyeztetés mellőzése mellett, hogy kizárólag az E. Kft. ajánlatáról lehessen dönteni. A többi terhelt azért döntött a törvényben írt versenyeztetési kötelezettségük mellőzése mellett, mert a tőlük elvárható körültekintést elmulasztották, és ekként gondatlanságból nem tudtak arról, hogy a versenyeztetés mellőzésére felhozott indokok erre nem nyújtottak törvényes alapot. Mindezek alapján a II. r., a III. r., a IV. r., az V. r., a VI. r., a VII. r., a IX. r., a X. r., a XI. r., a XII. r. és a XIII. r. terheltek azzal, hogy az A. út 47. szám alatti ingatlan elidegenítésére vonatkozó előterjesztésben szereplő határozati javaslatot 2004. június 17. napján az önkormányzat képviselő-testületének tagjaként az Ötv. 80. § (1) bekezdésén alapuló vagyonkezelői jogkörben megszavazták, közreműködtek abban, hogy az önkormányzati tulajdonban álló ingatlant az önkormányzati vagyonnal való felelős, rendeltetésszerű gazdálkodásnak az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 104. § (3) bekezdésében meghatározott, valamint a 108. § (1) bekezdése szerinti, a kötelező versenyeztetésre vonatkozó rendelkezések megszegésével, valamint a Vagyonrendelet 16. §-ában írt szabályok megszegésével értékesítették az E. Kft. részére, amellyel a II. r. terhelt eshetőleges szándékkal, a többi terhelt pedig gondatlanságból az önkormányzat sérelmére 162 000 000 forint vagyoni hátrányt okoztak az ingatlan tényleges beköltözhető forgalmi értékének (780 000 000 forint) 60%-a, vagyis a 312 000 000 forint és az E. Kft. mint vevő által ténylegesen kifizetett nettó 150 000 000 forint különbözete alapján.
[21] Tényállás 2. pontja
[22] Az A. út 3. szám alatti műemlék épület (S. palota) az önkormányzat tulajdonába került, a tulajdonjog változásának bejegyzésére 1995. február 14. napján került sor. A műemléki jelleg a tulajdoni lapra 1996. április 13. napján került bejegyzésre. Az A. út 3. szám alatti ingatlan az önkormányzat korlátozottan forgalomképes vagyonába került, elidegenítéséhez a környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter nevében eljáró OMVH hozzájárulása volt szükséges.
[23] Az A. E. Ingatlanbefektetési Kft. a 2004. június 4. napján kelt alapító okirattal, 3 000 000 forint jegyzett tőkével alakult, összesen három vételi ajánlatot nyújtott be; a cégnyilvántartásba 2004. július 20. napján - 2004. június 4-i hatállyal - bejegyzett kft. előtársaságként, ebbéli minőségének fel nem tüntetésével 2004. június 7. napján (ún. második) vételi ajánlatot tett. Az A. E. Kft. ajánlataiban - mivel az első ajánlat idején a cég még létre sem jött, a második és harmadik ajánlat idején pedig még bejegyzésére sem került sor - valótlan volt a referenciákra hivatkozás és annak megjelölése is, hogy a bérleti jogok megváltásához szükséges 500-650 millió forintot a társaság folyamatosan rendelkezésre tartja.
[24] A II. r. terhelt a 2004. június 7. napján kelt és a 2004. június 17-i ülésre szóló előterjesztésében javasolta a képviselő-testületnek az ingatlan elidegenítését az A. E. Kft.-nek. Az előterjesztés, valamint a határozati javaslat szövege szerint az ingatlan vételára 328 110 000 forint, és tartalmazta, hogy a képviselő-testület a Vagyonrendelet 16. § (4) bekezdése alapján tekintsen el a versenytárgyalás tartásától.
[25] Az ingatlan - az alkotórészét képező műtárgyakkal együttes - 2004. júniusi beköltözhető forgalmi értéke 919 690 000 forint, míg a lakott értéke 451 210 000 forint volt a D. L. Kft. értékbecslésével szemben.
[26] A képviselő-testület a 2004. június 17. napján tartott ülésen, 26. számú napirendként tárgyalta az előterjesztést. Az ülésen ezen ingatlan tekintetében is több képviselői indítvány és észrevétel hangzott el, melyben a napirend levételét, az ingatlan versenytárgyaláson történő értékesítését, a műemléki elemek felértékelésének hiánya miatt ellenőrző értékbecslés készítését javasolták, illetve annak mellőzésének indokaira kérdeztek rá. Ezen túl a hozzászóló képviselők előadták, hogy ez a legjobb állapotban lévő A. úti önkormányzati tulajdonú épület, és erre tekintettel a vételár igen alacsony. A II. r. terhelt mint előterjesztő a javaslatokat nem fogadta be, majd ezt követően a napirendről történő levételt, az ellenőrző értékbecslés készítését és a licit útján történő értékesítést a képviselő-testület három külön, név szerinti szavazás keretében elutasította.
[27] A képviselő-testület néhai V. I., a II. r., a III. r., a IV. r., az V. r., a VI. r., a VII. r., néhai dr. R. L., a IX. r., a X. r., a XI. r., a XII. r., a XIII. r. és a XV. r. terhelt igen szavazatával, 5 nem és 1 tartózkodó szavazat mellett az előterjesztést eredeti formájában elfogadta, és határozatban úgy rendelkezett, hogy a képviselő-testület a versenytárgyalás tartásától eltekint, és a Vagyonrendelet 14. § (2) bekezdés c) pontja alapján úgy dönt, hogy az ingatlant tulajdonjog-fenntartással elidegeníti az A. E. Kft. részére.
[28] Az önkormányzat a képviselő-testület határozata alapján 2004. június 24. napján kötötte meg az adásvételi szerződést az A. E. Kft.-vel, melyet az önkormányzat részéről néhai V. I. polgármester írt alá, illetve ellátta kézjegyével a II. r. terhelt is. A vevő a szerződéskötéssel egyidejűleg 32 820 000 forint foglalót - ténylegesen azonban csak 2004. július 7. napján - fizetett meg, a fennmaradó 295 380 000 forint vételár megfizetésére 2004. szeptember 6-án került sor, az A. E. Kft. tulajdonjoga pedig a földhivatal 2004. október 6. napján kelt határozatával az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzésre került.
[29] A másodfokú bíróság a tényállás 2. pontja vonatkozásában helyesbítésként rögzítette a következőket.
[30] A III. r., a IV. r., az V. r., a VI. r., a VII. r., a IX. r., a X. r., a XI. r., a XII. r., a XIII. r., a XV. r. terheltek a törvényben előírt versenyeztetési kötelezettség mellőzésével azért értett egyet, mert a tőlük elvárható körültekintést elmulasztották, és ekként gondatlanságból nem tudtak arról, hogy a versenyeztetés mellőzésére felhozott indokok erre nem nyújtottak törvényes alapot. Mindezek alapján néhai V. I., a II. r., a III. r., a IV. r., az V. r., a VI. r., a VII. r., néhai dr. R. L., a IX. r., a X. r., a XI. r., a XII. r., a XIII. r. és a XV. r. terheltek azzal, hogy az A. út 3. szám alatti ingatlan elidegenítésére vonatkozó előterjesztésben szereplő határozati javaslatot 2004. június 17. napján az önkormányzat képviselő-testületének tagjaként, az Ötv. 80. § (1) bekezdésén alapuló vagyonkezelői jogkörben megszavazták, a II. r. terhelt szándékosan, a további terheltek gondatlanságból megszegték az önkormányzati vagyonnal való felelős, rendeltetésszerű gazdálkodásnak az Áht. 104. § (3) bekezdésében meghatározott, valamint a 108. § (1) bekezdése szerinti, a kötelező versenyeztetésre vonatkozó rendelkezéseket, a Vagyonrendelet 16. §-ában írt szabályokat, így közreműködtek abban, hogy az önkormányzat a 919 690 000 beköltözhető forgalmi értékű, 451 210 000 forint lakott értékű ingatlanvagyontárgyát - a későbbi adásvételi szerződésben szereplő, a határozat szerinti összegnél 90 000 forinttal magasabb vételárra is figyelemmel - 328 200 000 forintért értékesítse az A. E. Kft. részére. Ezzel a II. r. terhelt szándékosan, a III. r., a IV. r., az V. r., a VI. r., a VII. r., a IX. r., a X. r., a XI. r., a XII. r., a XIII. r. és a XV. r. terheltek gondatlanságból 123 010 000 forint vagyoni hátrányt okoztak az önkormányzat sérelmére.
[31] A bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen a VII. r. terhelt és védője az 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: korábbi Be.) 416. § (1) bekezdés a) és b) pontját, a XV. r. terhelt védője a 2017. évi XC. törvény (a továbbiakban: Be.) 649. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontját megjelölve terjesztett elő felülvizsgálati indítványt.
[32] A VII. r. terhelt és védője által benyújtott felülvizsgálati indítvány elsődlegesen a büntetőeljárás elévülés miatti megszüntetését, másodlagosan a VII. r. terhelt felmentését célozta. Indokai szerint a VII. r. terhelt terhére megállapított hanyag kezelés elévülési ideje az elkövetéskor hatályban volt büntetőtörvény alapján három év volt. A 2004. június 17-én történt "feltételezett" elkövetés és a 2010. évi gyanúsítás között ennél több idő telt el, így a cselekmény már elévült. Hivatkozott a BH 2016.300. szám alatt közzétett eseti döntésre, mely szerint: "II. A nyomozás elrendelése nem szakítja meg azonban az elévülést azzal szemben, aki ellen az adott bűncselekmény miatt elévülési idején belül nem folyik a nyomozás; akár azért, mert az elkövető létezése sem volt ismert a hatóság előtt, akár azért, mert a nyomozó hatóság annak ellenére sem folytatott vele szemben semmilyen nyomozati cselekményt, hogy kiléte - e cselekmény elkövetése kapcsán - név szerint ismert volt". Álláspontja szerint bűncselekmény elkövetésére nem került sor, a VII. r. terhelt nem követett el jogsértést, szabályszegést, a VII. r. terhelttel szemben téves volt a gondatlan elkövetés megállapítása is, tévedése miatt. Mind az A. út 47., mind az A. út 3. szám alatti ingatlan esetében az általános pályáztatási kötelezettség alóli kivétel érvényesült, így nem sérült a vagyonkezelői kötelezettség, az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 108. § (1) bekezdésében foglaltakat a bíróság figyelmen kívül hagyta; a terheltek a gazdálkodás során képviselői minőségben (a szavazatukért) nem vonhatók büntetőjogi felelősségre, így sérült a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 90. § (1) bekezdése. Utalt arra, hogy a vád nem volt törvényes, hiányzik az egyediesítés, azaz a terheltek személyes közrehatásának leírása egyénenként, így a vád nem írta pontosan körül a cselekményt. A védelemhez való jog sérült azzal, hogy a másodfokú bíróság szándékos elkövetés helyett gondatlan elkövetést állapított meg, melyre vonatkozóan nem folytatott bizonyítást; a másodfokú bíróság kiüresítette a jogorvoslati jogot, mivel a terheltek és a védők kifogásainak, érveinek, következtetéseinek jelentős részét nem értékelte, és a releváns problémákat megválaszolatlanul hagyó eljárását nem indokolta. Kifogásolta, hogy tévesen hagyta figyelmen kívül a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által elfogadott ingatlanszakértői véleménnyel kapcsolatos védelmi kifogásokat, így téves értékmeghatározásokra került sor, dr. T. Zs. Á. szakértő kapcsán kizárási ok merült fel. Az indítvány szerint a VII. r. terhelt szavazatainak leadásánál jóhiszeműen járt el, sem szándékosan, sem gondatlanul kárt nem okozhatott az önkormányzatnak, és nem is okozott. Mindent megtett annak érdekében, hogy a hasznosítások során a jogszabályoknak megfelelően járjon el. A versenyeztetés mellőzését és ezzel párhuzamosan az ingatlan-vagyontömeg értékhatár alatti meghatározásait az 1993 óta alkalmazott szakmai gyakorlat, szóbeli-írásbeli ok- és érvrendszer visszaigazolta, állásfoglalásaival megerősítette, a VII. r. terhelt azokat a hozzáértő és illetékes szakemberektől elfogadta. Emellett vitatta a bíróság által megállapított tényállás megalapozottságát, a bizonyítékok mikénti értékelését, az indokolási kötelezettség megfelelő teljesítését, sérelmezte továbbá a nyomozó hatóság és az ügyészség eljárását is.
[33] A XV. r. terhelt védőjének álláspontja szerint a XV. r. terhelt terhére megállapított bűncselekmény büntethetősége elévült, ezért a XV. r. terhelttel szemben a Be. 567. § (1) bekezdés a) pontja alapján az eljárás megszüntetését indítványozta. Indokai szerint a XV. r. terhelttel szemben kizárólag az ítélet 2. tényállása, az A. út 3. szám alatti ingatlan értékesítése kapcsán indult büntetőeljárás, amely cselekmény elkövetési ideje 2004. június 17. napja. A XV. r. terhelt terhére megállapított hanyag kezelés vétségének elévülési ideje 3 év, így a cselekmény 2007. június 17. napján elévült. A nyomozás elrendelésére ugyanakkor már csak az elévülés bekövetkeztét követően, 2009. április 24. napján került sor.
[34] A Legfőbb Ügyészség átiratában a VII. r. terhelt és védője által benyújtott felülvizsgálati indítványt részben kizártnak, részben alaptalannak, a XV. r. terhelt védője által benyújtott felülvizsgálati indítványt pedig alaptalannak tartotta. Az ügyészi álláspont szerint a VII. r. terhelt és védőjének felülvizsgálati indítványa részben a tényállás megalapozottságát vitatja, a bíróságok bizonyítékokat értékelő tevékenységét kifogásolja, jogi álláspontját az irányadótól eltérő tényállásra alapítja, ezért a törvényben kizárt. Az elsőfokú bíróság által megállapított és a másodfokú bíróság által kiegészített, illetőleg pontosított irányadó tényálláshoz képest ugyanakkor az eljárt bíróságok törvényesen állapították meg a VII. r. terhelt bűnösségét, és a másodfokú bíróság törvényesen minősítette a cselekményt hanyag kezelés vétségének. Az irányadó tényállás maradéktalanul tartalmazza azokat a tényeket, amelyek a VII. r. terhelt bűnösségének megállapítását, valamint cselekményének a jogerős ítélet szerinti minősítését megalapozzák. Az elévülést érintően kifejtette, hogy az A. út 47. szám alatti ingatlan kapcsán a nyomozás elrendelésére 2006. november 3. napján, a VII. r. terhelt gyanúsítotti kihallgatására 2009. január 22. és február 25. napján, majd a Központi Nyomozó Főügyészség előtt 2010. március 24. napján, a vádemelésre 2011. március 8. napján került sor. Ezen eljárási cselekmények az elévülést megszakították, közöttük a hároméves elévülési idő nem telt el. A cselekmény elkövetésétől a nyomozás elrendeléséig szintén nem telt el az elévülési idő. A bírósági eljárásban egyebek között a tárgyalás kitűzése, valamint a tárgyalások az elévülést ugyancsak megszakították, közöttük három év szintén nem telt el, így e cselekmény kapcsán az elévülés szóba sem jöhet. A Gy. Zs. által a T.-városi képviselő-testület tagjai ellen tett feljelentés kapcsán a BRFK Gazdaságvédelmi Főosztálya 2006. június 6. napján nyomozást rendelt el. Gy. Zs. a 2006. július 5. napján foganatosított tanúkihallgatásakor feljelentését kiegészítette, azt kiterjesztette egyebek között az A. út 3. szám alatti ingatlanra is. A nyomozó hatóság ezt követően kiterjesztette a nyomozást az A. út 3. szám alatti ingatlan értékesítésére is. Megállapította, hogy az értékbecslést ezen ingatlanról a D. L. Kft. készítette el, majd 2006. október 20. napján megkereste a D. L. Kft.-t az értékbecslés beszerzése iránt. A tanúkihallgatások során több tanúnak is az A. út 3. szám alatti ingatlan értékesítésével kapcsolatos kérdést tett fel a nyomozó hatóság. Dr. I. Z. 2009. április 15. napján - egyebek közt az A. út 3. szám alatti ingatlan értékesítésére vonatkozóan - tett feljelentése alapján a főügyészség 2009. április 24. napján nyomozást rendelt el, melynek teljesítésével a BRFK Gazdaságvédelmi Főosztályát bízta meg. A BRFK Gazdaságvédelmi Főosztálya a 2009. május 26. napján kelt határozatával a Gy. Zs., illetőleg dr. I. Z. feljelentései alapján tett büntetőügyeket egyesítette. A nyomozás során különböző nyomozati cselekmények elvégzésére került sor, így például 2011. szeptember 20. napján szakértő kirendelésére az ingatlanok elidegenítéskori értékére. A XV. r. terhelt gyanúsítotti kihallgatása 2012. június 5. napján, a VII. r. terhelt gyanúsítotti kihallgatása 2012. június 25. napján és 2012. július 9. napján történt meg. A vádemelésre ez ügyben 2014. május 10. napján került sor. Egyebek közt a fent részletezett eljárási cselekmények az elévülést az A. út 3. szám alatti ingatlan esetében is megszakították, így az elévülés ez esetben sem következett be. Ezért a felülvizsgálati indítványok a büntethetőség elévülésére vonatkozó részükben alaptalanok. Az ügyész szerint a VII. r. terhelt és védője felülvizsgálati indítványában hivatkozott egyéb eljárási szabálysértések megvalósulásuk esetén is legfeljebb olyan relatív eljárási szabálysértések, amelyek felülvizsgálattal támadható eljárási szabálysértések körébe nem tartoznak. Mindezek alapján indítványozta, hogy a Kúria a megtámadott határozatot a VII. r. és a XV. r. terhelt tekintetében hatályában tartsa fenn.
[35] A VII. r. terhelt és védője a Legfőbb Ügyészség átiratában foglaltakra tett észrevételében az indítványban foglaltakat változatlanul fenntartotta, a XV. r. terhelt védője - változatlan érvei mellett - csatlakozott a VII. r. terhelt védője indítványában felhozott kifogásokhoz.
[36] A VII. r. terhelt és védője, valamint a XV. r. terhelt védője által előterjesztett felülvizsgálati indítvány egyaránt nem alapos.
[37] A felülvizsgálat rendkívüli jogorvoslat, a Be. 648. §-a valamennyi felülvizsgálati okra kiterjedően rögzíti, miszerint felülvizsgálatnak csak a bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen van helye és a jogerős bírósági határozatban rögzített tényállás alapulvételével, kizárólag a Be. 648. § a)-c) pontjában megjelölt anyagi és eljárásjogi okokra hivatkozással vehető igénybe, a felülvizsgálati okok törvényi köre nem bővíthető.
[38] Kétségtelen, hogy a Be. 649. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontja - miként a korábbi Be. 416. § (1) bekezdés a) pontja - szerint felülvizsgálatnak van helye, ha a terhelt bűnösségének megállapítására a büntető anyagi jog szabályainak megsértése miatt került sor.
[39] Nem sértett törvényt az eljárt bíróság, amikor a VII. r. terhelt és a XV. r. terhelt büntetőjogi felelősségét megállapította, és helyes az alkalmazandó Btk. megválasztása is.
[40] A VII. r. terhelt és védője indítványában hivatkozott arra, hogy bűncselekmény elkövetésére nem került sor, a VII. r. terhelt szabályszegést nem vétett. Az A. út 47. és az A. út 3. szám alatti ingatlan esetében az általános pályáztatási (versenyeztetési) kötelezettség alóli kivétel érvényesült, így vagyonkezelői kötelezettségszegés nem következett be. Utalt arra, hogy a terheltek mint önkormányzati képviselők a gazdálkodás során képviselői minőségükben leadott szavazatukért nem vonhatók büntetőjogi felelősségre; a VII. r. terhelt szavazatainak leadása során jóhiszeműen járt el, sem szándékosan, sem gondatlanul kárt nem okozott, ezért esetében téves a gondatlan alakzat megállapítása is. A versenyeztetés mellőzését és ezzel párhuzamosan az ingatlan vagyontömeg értékhatár alatti meghatározásait az 1993 óta alkalmazott szakmai gyakorlat, szóbeli-írásbeli ok- és érvrendszer visszaigazolta, ezért azokat a terhelt elfogadta.
[41] Eldöntendő kérdés tehát, hogy az önkormányzati (állami) vagyonnal való gazdálkodás során az önkormányzati képviselő terheltek, a szóban forgó ingatlanok versenyeztetés nélküli értékesítése tárgyában hozott határozatok meghozatala során leadott igenlő szavazatukkal büntetőjogi tilalomba ütköző - hűtlen vagy hanyag kezelés törvényi tényállásába illeszkedő - elkövetési magatartást tanúsítottak-e, magatartásuk és a vagyoni hátrány között okozati összefüggés fennáll-e, alanyi oldalon bűnösségük (szándékosság vagy gondatlanság) megállapítható-e.
[42] Az elsőfokú bíróság a VII. r. terhelt és a XV. r. terhelt bűnösségét - a váddal egyezően - társtettesként elkövetett hűtlen kezelés bűntettében állapította meg [Btk. 376. § (1) bek. és (5) bek. a) pont].
[43] A Btk. 376. § (1) bekezdése - az elkövetés idején hatályos korábbi Btk. 319. § (1) bekezdésével egyezően - kimondja, hogy akit idegen vagyon kezelésével bíztak meg, és ebből folyó kötelességének megszegésével vagyoni hátrányt okoz, hűtlen kezelést követ el.
[44] A másodfokú bíróság a terheltek terhére megállapított bűncselekményt hanyag kezelés vétségének [korábbi Btk. 320. § (1) és (2) bekezdés] minősítette, a társtettesi elkövetésre utalást mellőzte
[45] A 320. § (1) bekezdése szerint, akit olyan idegen vagyon kezelésével, felügyeletével bíztak meg, amelynek kezelése vagy felügyelete törvényen alapul, és ebből folyó kötelességének megszegésével vagy elhanyagolásával gondatlanságból vagyoni hátrányt okoz, vétséget követ el. A (2) bekezdés alapján a cselekmény három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, ha a hanyag kezelés különösen nagy vagy ezt meghaladó vagyoni hátrányt okoz.
[46] Az elkövetéskori Alkotmány 9. § (1) bekezdésének az a tétele, hogy a "köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlő védelemben részesül", mindkét fajta tulajdonnak a saját eszközeivel való védelmét jelenti. A köztulajdon vonatkozásában a köz használatára szánt vagyon, valamint a közcélok megvalósítását, ellátását célzó vagyon e célra tekintettel és annak érdekében védendő. A közvagyon kezelésének átláthatósága közérdek. A közvagyonnak az Alkotmány 11. §-a szerinti magánjogi formációban vagy más szervezeti formában való kezelése e felelősséget nem oldja fel, a közvagyonnal való gazdálkodást nem teszi magángazdálkodássá.
[47] Ezzel egyező, összhangban álló az Alaptörvény 38. cikk (5) bekezdése, melynek értelmében az állam és a helyi önkormányzat tulajdonában álló gazdálkodószervezetek törvényben meghatározott módon, önállóan és felelősen gazdálkodnak a törvényesség, a célszerűség és az eredményesség követelményei szerint.
[48] Az állam vagyonával való gazdálkodás, az állami vagyon működtetése az elfogadott költségvetés szabta keretek között, a vagyon vonatkozásában meghatározott állami célok, a közcél, a közérdek javára történik. Ennek betartásáért mindenki felelős, legelső sorban az állami hatalommal felruházott személyek, testületek, és a közvagyon vagy annak valamely része kezelésével megbízott köztisztviselők, közalkalmazottak. Az állam vagyonával való gazdálkodás során érvényes a kétezer éves európai norma: a köz érdeke a legfőbb törvény (a salus rei publicae suprema lex elve), ennek tartalmi, lényeg szerinti betartása és betartatása a felsorolt személyek, testületek felelőssége.
[49] Kétségtelen, hogy bizonyos cselekvések motiváltsága erősen cél-, illetve eredményorientált lehet. Ezek a piacgazdaságban tapasztalható szokásos, sokszor kizárólagos motiváltságok gyakran szubjektív megfontolások. Ugyanakkor a közpénzzel, közvagyonnal gazdálkodás természetéből adódóan e területeken a gazdálkodás biztonságának szempontja nem szorulhat az eredményességi elvárások mögé, azt nem lehet kiszolgáltatni szubjektív megfontolásoknak.
[50] Az intézményi, hatásköri és pénzügyi/számviteli rend megléte és betartása épp azért szükséges, hogy az állami, illetve önkormányzati szervek piaci veszteségének elkerülése ne esetleges, szubjektív megfontolásokon, vakmerőségen múljon. Ezen rend valamely elemének megszegése minden esetben kötelességszegés, ami óhatatlanul szaporítja az adott gazdálkodás esetlegességeit, és növeli a hátrány bekövetkezésének kockázatát, illetve csökkenti annak elkerülése esélyeit. Vagyis ilyen kötelességszegés esetén egyfelől gyengül az adott gazdálkodási tevékenység feletti, közérdekből gyakorolt uralom, másfelől erősödik a piaci érdekeknek való kiszolgáltatottság, mindennek pedig velejárója, hogy a szubjektív alapú bizakodás válik a piaci veszteség elkerülésének zálogává.
[51] Merőben eltérő a helyzet, ha a gazdálkodási tevékenység nem az állami, önkormányzati tulajdont jelentő vagyoni kört érinti. E gazdálkodó szervezetek a gazdasági tevékenységük keretében piaci szereplőként szükségszerűen az elérhető legnagyobb haszon elérésére törekednek, és a különböző jogügyletek megkötése során ezt a sajátos érdeküket nyilvánvalóan igyekeznek érvényesíteni. Optimális esetben az ekként létrejött megállapodás mindegyik szerződő fél igényét kielégíti, előfordulhat azonban, hogy valamelyik fél különböző megfontolásokból - akár gazdasági kényszer, akár stratégiai, üzletpolitikai ok folytán - hátrányosabb feltételekkel is vállalja az ügyletkötést, ami a másik fél számára természetesen a szokásosnál nagyobb előnnyel jár. Ez utóbbi helyzet sem változtat azon, hogy az ügyleti akarat kialakítása mindig a szokásos gazdasági racionalitást tükröző mérlegelés eredménye. Ilyenkor az elért gazdasági előny (hátrány) - jogszerű voltánál fogva - a büntetőjog körén kívül esik, még akkor is, ha a szerződés (megállapodás) az adott jogviszonyra vonatkozó előírásoknak nem mindenben felelt meg (BH 2018.161.).
[52] A magyar büntető anyagi jog bűnösségen alapuló felelősségi elvéből [korábbi Btk. 10. § (1) bek., Btk. 7. és 8. §] következően az alanyi bűnösség (szándékosság vagy gondatlanság) minden bűncselekmény szükséges ismérve. Következésképpen a magyar büntetőeljárásnak valamely természetes személy büntetőjogi felelősségének tisztázása a célja [vö. korábbi Be. 2. § (2) bek., Be. 6. § (2) bek.].
[53] Jelen ügyben eldöntendő kérdés, hogy az irányadó tényállás alapján igényel-e érdemben büntetőjogi megítélést valamely tényállás szerinti (és a vádban felrótt) magatartás.
[54] Az igen szavazat leadása magatartás, s mint ilyen büntetőjogilag vizsgálható, ha pedig büntetőjogi tényállás megvalósításához vezet, akkor büntetőjogilag értékelhető. Az egyébként tényállásszerű magatartás megléte esetében vizsgálni kell a tényállásszerű magatartás jogellenességét.
[55] A Kúria vizsgálta ehhez képest az irányadó tényállás alapján, hogy van-e tényállásszerűség, ha igen, mely bűncselekményre nézve, és megállapítható-e a bűnösség. Ez tehát a tárgyi oldalról kiinduló és az alanyi oldal elemeivel összefüggő vizsgálat. Mindig először az tisztázandó, hogy mi történt, és utána, hogy az milyen tudattal valósult meg.
[56] Kétségtelen, hogy az alanyi bűnfelelősség elvén alapuló Btk. érzéketlen a bűnelkövető és valamely jogi személy, szervezet, testület között meglévő, s cégjogi, szervezeti-működési szabályzattal lefedett, leplezett - orgazda, nyerészkedő, palástoló - tartalmú kapcsolat iránt. Erre egyfelől a jogi személlyel szemben alkalmazható büntetőjogi intézkedésekről szóló 2001. évi CIV. törvény rendelkezései adnak megoldást.
[57] Nyilvánvaló, hogy ugyanezen kérdés a testületi működés, döntéshozatal kapcsán szintén felmerülhet. E körben adott egyfajta iránymutatást az eljárt bíróság által is felidézett eseti döntés. Eszerint a testület a döntéseit a természetes személy tagjainak szavazatával hozza. A testületi döntés tehát nem jöhet létre a tagjainak a közreműködése nélkül. Ebből következik, hogy a testület tagjai a testületi döntés kialakítását jelentő szavazataikért felelősséggel tartoznak, a felelősségük a testületi döntésben nem oldódhat fel. A testület tagjainak személyes felelősségére vonatkozó ezen megállapítás általános érvényű, ami azt jelenti, hogy a testület természetes személy tagjainak a felelőssége nemcsak polgári jogi lehet, hanem büntetőjogi is, amennyiben a testületi döntés meghozatala során tanúsított magatartásukkal a büntetőtörvényben meghatározott valamely bűncselekmény törvényi tényállását valósítják meg. Ez az általános érvényű megállapítás a hűtlen vagy hanyag kezelés bűncselekményére is vonatkozik (BH 2005.43.).
[58] Ehhez képest szembetűnő különbség azonban jelen ügyben, hogy bár szintén állami vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos döntéshozatalról van szó, viszont nem egy részvénytársaság igazgatóságának tagjai, hanem népképviseleti alapon választott testület tagjai esetében.
[59] A helyi önkormányzatokról szóló törvény meghatározza a települési képviselő feladatait, alapvető jogait, kötelességeit. A törvény a képviselői feladatok között első helyen határozza meg a választók érdekeinek képviseletét, mely a település egészéért vállalt felelősséggel kell, hogy megvalósuljon. A képviselő felelőssége a testületi döntések meghozatalánál és képviselői tevékenysége során ebből ered; a választások során a képviselő-testület a település egésze érdekeinek képviseletére kap megbízást. Mindezt akkor tudja képviselni, ha él a részére biztosított jogosítványaival, és azokat a közösség érdekében gyakorolja.
[60] Valójában tehát nem önmagában a választás során kialakult politikai viszony alapján való megállapodások vezetnek jogellenes helyzethez, hanem általában véve az, ha rejtett, eltitkolt körülmény válik egy döntéshozatal során jelentőssé.
[61] Jelen esetben kétségtelen, hogy az adott önkormányzat - választás eredményeként kialakult - belső politikai viszonyai nem voltak rejtettek, amint az sem, hogy abban ki mit képvisel.
[62] A büntetőjog alanyi bűnfelelősség elve alapján bűncselekmény alanya lehet olyan bűnelkövető, aki egyedül vagy társas (társtettes, részes, csoportos) elkövetés formájában valósítja meg a törvényi tényállást. Ha azonban az elkövetés valamely testület működése során, annak keretében valósul meg, akkor az elkövetői magatartás nem társas bűnelkövetői kapcsolat, hanem minden esetben önálló tettesség. Ez azonos elvi alapot jelent a kiskorú veszélyeztetése bűncselekményének alapesetét megvalósító elkövető önálló tettesi minőségével. Az elkövetői magatartás önálló kifejtésének és nem pedig a közös vagy együttes elkövetésnek van jelentősége, mivel minden elkövető személyre (a saját személyére) szabott kötelezettséget szeg meg.
[63] A hűtlen kezelés jogi tárgya a vagyon megóvásához fűződő tulajdonosi érdekek. Hűtlen kezelés: vagyoni hátrányt okozó visszaélés az idegen vagyon kezelésére vonatkozó megbízatással; elkövetési magatartása a vagyonkezelési kötelezettség megszegése. A vagyonkezelési kötelezettség tartalmát megállapíthatják jogszabályok, hatósági határozatok, megbízási szerződések, belső szabályzatok, a társaság legfőbb szervének utasításai és belső szokásjogi szabályok egyaránt. Mindezeknek közös lényege, hogy a vagyonkezelőnek a rendes gazdálkodás szabályai szerint kell eljárnia, és nem tanúsíthat olyan magatartást, amely a tulajdonos vagyoni érdekeinek sérelmével jár. Vagyis a vagyonkezelő megbízása teljesítése során a tulajdonos érdekeinek megfelelően és javára köteles eljárni.
[64] A hűtlen kezelés olyan szándékosan megvalósítható bűncselekmény, amely csak akkor állapítható meg, ha az idegen vagyon kezelésével megbízott személy magatartása, és a tulajdonos oldalán bekövetkezett vagyoni hátrány között okozati összefüggés fennáll; vagyis a törvényi tényállásból az is következik, hogy a vagyoni hátrány elszenvedője végső soron a vagyon tulajdonosa lehet.
[65] Az elkövetés idején hatályos, az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (továbbiakban: régi Áht.) 104. § (1) bekezdése kimondja, hogy az államháztartás alrendszereihez kapcsolódó vagyon rendeltetése a közérdek szolgálata. A (2) bekezdés szerint az államháztartás körébe tartozik a kincstári vagyon, az a vagyon, amelynek tulajdonjogát a törvény köztestületre bízta, a helyi önkormányzatok, a helyi kisebbségi önkormányzatok és a társadalombiztosítás vagyona.
[66] A régi Áht. 104. § (3) bekezdése alapján a vagyonnal felelős módon, rendeltetésszerűen kell gazdálkodni.
[67] A 108. § (1) bekezdése kimondta, hogy az államháztartás alrendszereihez kapcsolódó - a költségvetési törvényben, a kincstári vagyon kezelésére vonatkozó kormányrendeletben, illetőleg a helyi önkormányzatoknál a helyi önkormányzat rendeletében, valamint a helyi kisebbségi önkormányzat határozatában meghatározott értékhatár feletti - vagyont értékesíteni, az állami tulajdonban lévő vagyon feletti vagyonkezelés jogát, a vagyon használatát, illetve a hasznosítás jogát (ha törvény vagy törvény felhatalmazása alapján kiadott jogszabály kivételt nem tesz) csak nyilvános (indokolt estben zártkörű) versenytárgyalás útján, a legjobb ajánlatot tevő részére lehet.
[68] Az elkövetéskor hatályos helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (továbbiakban: Ötv.)
[69] - 1. § (6) bekezdés a)-b) pontja szerint a helyi önkormányzat önállóan alakíthatja szervezetét és működési rendjét; önkormányzati tulajdonával önállóan rendelkezik;
[70] - 9. § (1) bekezdése szerint az önkormányzat jogi személy; az önkormányzati feladat- és hatáskörök a képviselő-testületet illetik meg; a képviselő-testületet a polgármester képviseli;
[71] - 9. § (2) bekezdése szerint az önkormányzati feladatokat a képviselő-testület és szervei: a polgármester, a képviselő-testület bizottságai, a részönkormányzat testülete, a képviselő-testület hivatala látják el;
[72] - 9. § (3) bekezdése szerint a képviselő-testület egyes hatásköreit a polgármesterre ruházhatja;
[73] - 18. § (1) bekezdése szerint a képviselő-testület a működésének részletes szabályait a szervezeti és működési szabályzatról szóló rendeletében határozza meg;
[74] - 80. § (1) bekezdése szerint a helyi önkormányzatot - az Ötv.-ben meghatározott eltérésekkel - megilletik mindazok a jogok és terhelik mindazok a kötelezettségek, amelyek a tulajdonost megilletik, illetőleg terhelik; a tulajdonost megillető jogok gyakorlásáról a képviselő-testület rendelkezik.
[75] Ehhez képest
[76] - a polgármester a képviselő-testület egyik szerve [5/2010. (XI. 15.) KJE határozat], az önkormányzat képviselő-testületének akaratát végrehajtó személy (BH 1994.112.), képviseleti joga nem jelenti a képviselő-testület hatáskörének gyakorlását (BH 2009.183.);
[77] - az önkormányzati vagyon felett a tulajdonosi jogok gyakorlásáról a képviselő-testület rendelkezik (BH 2009.302.);
[78] - az Ötv. rendelkezései alapján az önkormányzat jogi személy [9. § (1) bek.], az önkormányzatnak van tulajdona [Ötv. 1. § (6) bek. b) pont, 77. § (1) bek., 78. § (1) bek., 80. § (1) bek.], a tulajdonosi jogok gyakorlásáról pedig - törvény erejénél fogva - a képviselő-testület rendelkezik [80. § (1) bek.].
[79] Következésképpen az önkormányzat tulajdonában álló vagyon - törvény erejénél fogva (ex lege) - az önkormányzat képviselő-testületére bízott. Ennélfogva a képviselő-testületre bízott önkormányzati vagyon a testület (tagjai) számára idegen vagyon.
[80] A tulajdonjog a római jog szerint (dominium, proprietas) az a jog, melynél fogva a tulajdonos (dominus) a tulajdonjog tárgyául szolgáló dologra bárki jogosulatlan behatását kizárhatja, és dolgában megteheti mindazt, ami más jogait nem sérti. A tulajdon tehát - így az állami, önkormányzati tulajdon is - állandó; a képviselő-testületre bízott idegen vagyonnal való rendelkezési jog gyakorlásának módja, mikéntje pedig a jog által (Áht., Ötv.) megszabott keretek között történik, az önkormányzati választási ciklusok szerinti személyi összetételű képviselő-testület által. Ez utóbbi viszont nyilvánvalóan nem jelentheti azt, hogy a képviselő-testületre bízott önkormányzati vagyon a testület (tagok) számára ne lenne idegen vagyon; avagy a választási ciklus tartama alatt feltétlen, kizárólag saját belátáson alapuló tulajdonlásról lenne szó.
[81] Az önkormányzat vagyona, és az azzal való gazdálkodás tehát jogilag szabályozott rendszert képez. Az állami szintű, törvényi szabályozás kötelező erején nem változtat az sem, ha a törvény bizonyos esetekben kivételt enged; a szabályozás célja ettől függetlenül a törvényes működés (közvagyonnal való gazdálkodás) biztosítása. A törvényi kivétel értelemszerűen nem vezet bűnös magatartáshoz, de valamely bűnös magatartás bizonyosan eltérést jelent a törvényi céltól.
[82] Körültekintően kell tehát - és mindig az adott elkövetés ténybeliségéhez mérten, illetve igazodóan - vizsgálni, hogy az egyébként meglévő szabályozási, döntési, vagyonkezelői jogkör átfordult-e jogellenes célra. Jelen ügyben erről van szó.
[83] Az önkormányzat képviselő-testületének, az önkormányzat tulajdonában lévő vagyonnal való gazdálkodás és rendelkezés szabályairól szóló Vagyonrendeletének 16. § (1) bekezdése főszabálynak tekinti a vagyongazdálkodása terén a versenyeljárás lefolytatását. További rendelkezéseivel ugyanakkor a versenyeztetés főszabályának érvényesülését korlátozza, illetve a 16. § (4) bekezdése lényegében kizárja azt. A rendelkezés értelmében "[a] versenyeztetési eljárás az Önkormányzat érdekében a Kt. (Képviselő-testület) - minősített többséggel elfogadott határozatával - eltekinthet, ha olyan kérdésben is meg kell állapodni, amelyek feltételei a kiírásban nem határozhatók meg, vagy amelyek egyoldalú meghatározása az elidegenítést, hasznosítást meghiúsítaná".
[84] A Kúria Önkormányzati Tanácsa Köf.5083/2012/4. számú határozata (Magyar Közlöny 2013/32. szám, 2013. február 26.) a következőket fejtette ki. Az Áht. 108. §-ának kihirdetésétől kezdődően egyértelmű főszabálya az államháztartás alrendszeréhez tartozó vagyon elidegenítésénél a versenyeztetési eljárás. Áttekintve a régi Áht. 108. §-ának módosításait, megállapítható, hogy a főszabály alól 2004. január 1-ig szinte kizárt volt a kivételek alkalmazása, azt követően pedig egyedileg meghatározott vagyontömeg tekintetében, tehát tárgyhoz kötötten adott mentesítést a törvényalkotó a versenyeztetés kötelezettsége alól. Az önkormányzati rendeletalkotó régi Áht. 108. §-án alapuló szabályozási felhatalmazása ebben a körben arra terjedt ki, hogy azt az értékhatárt határozza meg, amely fölött kötelező, illetve amely alatt az önkormányzati vagyon elidegenítésekor nem volt szükséges a versenyeztetési eljárás lebonyolítása.
[85] Az Alkotmánybíróság gyakorlatában egyértelművé tette, hogy az önkormányzat nem alkothat alkotmányosan olyan szabályt, amely az ingatlan (lakás vagy nem lakás céljára szolgáló helyiség) értékétől függetlenül teszi lehetővé a versenytárgyalás nélküli elidegenítést. A régi Áht. 108. § (1) bekezdésébe ütközően alkotmányellenesnek mondta ki azokat az önkormányzati rendelkezéseket is, amelyek - a versenytárgyalás kizárásával - meghatározott személy részére (bérlő vagy az azzal azonos megítélés alá eső személy) kizárólagos vásárlási lehetőséget biztosítottak. Egy határozatában megállapította azt is, hogy a régi Áht. 108. § (1) bekezdésének főszabálya alól részben a 108. § (1) bekezdés a)-c) pontjai, részben pedig törvény vagy állami vagyon esetén törvényi felhatalmazás alapján kiadott jogszabály tehet kivételt. Az állam tulajdonából az önkormányzat tulajdonába került helyiségek elidegenítése esetében ilyen törvényi rendelkezésnek minősítette a lakások és helyiségek bérletére, valamint elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Ltv.) egyes rendelkezéseinek azon szabályait, amelyek az elidegenítés feltételeit - ideértve a vételár mértékének meghatározását - önkormányzati rendelet szabályozására utalták. A vételár meghatározása azonban ilyen körülmények között sem az önkormányzat belátása szerint, sajátos érdekeinek megfelelően alakult, hanem az ingatlan forgalmi értékéhez igazodhatott.
[86] Összességében tehát az Alkotmánybíróság gyakorlatából is az a következtetés adódik, hogy az önkormányzat szabadságában áll a vagyonával való gazdálkodás, amelynek során azonban érvényesülnie kell az értékgarancia elvének, az önkormányzati vagyon gyarapításának, de legalábbis értéken történő megőrzésének. A Kúria Önkormányzati Tanácsa megállapította, hogy az önkormányzat Vagyonrendelete 16. § (4) bekezdése hatályának fennálltakor nem illeszkedett a hatályos jogrendbe, mivel törvényi felhatalmazás nélkül, a régi Áht. 108. § (1) bekezdésében megfogalmazódó törvényi követelmények figyelmen kívül hagyásával teremtette meg a lehetőségét az önkormányzati vagyon elidegenítésének. A Vagyonrendelet 16. § (4) bekezdése szerinti kivételszabály a régi Áht. 108. § (1) bekezdésével ellentétesen nem garantálta az önkormányzati vagyon értékmegőrzését, annak gyarapítását.
[87] A Vagyonrendelet 16. § (4) bekezdése, a minősített többséget igénylő döntés meghozatalának feltételrendszerét "a versenykiírásban nem meghatározható kérdések", illetve az ügylet meghiúsulását előidéző egyoldalú kérdésekben jelöli meg. E feltételrendszer nem egyértelmű, rendkívül tág, mondhatni diszkrecionális döntési szabadságot enged a képviselő-testület számára abban, hogy mely kérdést tekinti a feltételrendszerbe illeszkedőnek és ezért döntése alapjának. A szabályozás ezen módja nem köti, sőt éppen eloldja az önkormányzat képviselő-testületét határozata meghozatalakor az értékesíteni kívánt önkormányzati vagyon forgalmi értékének szempontjától, a versenyeztetési eljárással elérhető legmagasabb értékesítési érték vagyongazdálkodási szempontjának középpontba helyezésétől.
[88] A másodfokú bíróság szerint, mivel a Kúria a sérelmezett rendelkezést csak utóbb, 2013. február 13-án kelt határozatával semmisítette meg, ezért az abban foglaltaknak a terheltek büntetőjogi felelőssége körében nincs jelentősége.
[89] Kétségtelen, hogy a büntetőjogi felelősség megállapítása szempontjából önmagában közömbös, hogy az adott magatartás szabályszerűsége kérdésében más jogág alapján milyen válasz adható [korábbi Be. 10. §, Be. 7. § (5) bek.].
[90] Jelentősége annak van, hogy - a már kifejtettek szerint - az igen szavazat leadása magatartás, s mint ilyen büntetőjogilag vizsgálható, ha pedig büntetőjogi tényállás megvalósításához vezet, akkor büntetőjogilag értékelhető.
[91] Ehhez képest nyilvánvalóan jelentősége van annak, ha egy alacsonyabb szintű szabályozás megalkotása, alkalmazása a törvényi szintű rendelkezésekkel összhangban álló, vagy azzal ellentétes, azt megkerülő. Ez utóbbi nem más, mint egy adott, avagy későbbi (jogszerűtlen) magatartás hivatkozási alapjának megteremtése, s mint ilyen - egyéb feltételek megléte esetén - büntetőjogi felelősség megállapításához vezethet. Ha ugyanis - ekként - a szabályozott döntéshozatali folyamat biztosítja a jogellenes célt, és az abban résztvevők tudattartalma tisztázott, akkor hűtlen vagy hanyag kezelés bűncselekménye megvalósul.
[92] E tekintetben az utólagos törvényességi álláspont pedig valójában csupán azt teszi kétségtelenné, azt az egyébként nyilvánvaló álláspontot erősíti meg, hogy törvényi felhatalmazás nélkül nincs mód olyan értelmezésre, ami a törvényi szabályozással ellentétes eredményre biztosít lehetőséget. Az ilyen utólagos törvényességi álláspont azonban nem jelenti, hogy a törvényi szabályozást megkerülő értelmezés, illetve a törvényi szabályozást megkerülő önkormányzati rendelkezés a törvényellenessége kinyilvánításáig - azaz a maga idejében - büntetőjogilag nem vizsgálható, avagy jogszerű magatartás alapját képezné.
[93] Az indítvány az Ötv. 90. § (1) bekezdésével összefüggésben hivatkozott arra, hogy a terheltek a gazdálkodás során képviselői minőségben leadott szavazatukért nem vonhatók felelősségre, vagyis az önkormányzati képviselőt immunitás illeti meg.
[94] Ez a hivatkozás alapvetően téves. Az önkormányzati képviselő nem felelőtlen, mert felelősségrevonhatóságának korlátozottsága csak politikai természetű, és védelmet csak jogszerűen kifejtett tevékenysége körében élvezhet. A felelősségre vonás korlátozhatósága azt jelenti, hogy választópolgárok általi visszahívása kizárt, politikai felelőssége csak a választások során realizálódhat, rossz, téves (de nem jogsértő) döntéséért nincs eredményfelelőssége, azonban kárfelelőssége és büntetőjogi felelőssége a képviselői megbízatása során elkövetett jogsértő magatartások miatt fennáll. Hasonló a helyzet a képviselő-testület felelősségrevonhatósága tekintetében is. (2011. évi CLXXXIX. törvényhez fűzött kommentár 131. oldal, Complex Kiadó 2013.)
[95] Az önkormányzati képviselő jogállása eltér az országgyűlési képviselőtől, mert nem illeti meg az utóbbira vonatkozó mentelmi jog, és a Be. XCVII. Fejezet rendelkezései sem vonatkoznak reá.
[96] Az önkormányzati képviselő testületben elfoglalt helye és a gazdálkodás során kifejtett képviselői tevékenysége megalapozhatja a büntetőjogi felelősségének vizsgálatát, ha a leadott szavazatával beláthatóan olyan döntés meghozatalához járul hozzá, amely valamely bűncselekmény törvényi tényállásának ismérveit valósítja meg.
[97] Az Ötv. 90. § (1) bekezdése pedig valójában arról rendelkezik, hogy a helyi önkormányzat gazdálkodásának biztonságáért a képviselő-testület, a gazdálkodás szabályszerűségéért a polgármester felelős.
[98] Eldöntendő kérdés tehát, hogy egy testületi döntés előkészítése, meghozatala (szavazás) és végrehajtása során a hűtlen (hanyag) kezelés szempontjából mely magatartás az, amely az adott törvényi tényállásba való belépést jelenti.
[99] Mindkét bűncselekmény elkövetési magatartása a vagyonkezelői megbízásból folyó kötelesség megszegése, ezzel okozati összefüggésben szükséges a vagyoni hátrány (eredmény) bekövetkezése, mellyel a cselekmények befejezetté válnak. Az elkövetés megkezdését, a kísérlet megvalósulását a kötelességszegés által a kár bekövetkeztéhez vezető okfolyamat megnyitása jelenti.
[100] Az irányadó tényállás szerint olyan testületi döntések meghozataláról, a döntésben igen szavazat révén való részvételről van szó, amely
- önkormányzati tulajdont képező, korlátozottan forgalomképes, műemléki ingatlanok esetében,
- versenyeztetési eljárás lebonyolítása nélkül,
- a határozatban szereplő vételáron,
- felhatalmazást ad a polgármester számára az E. Kft.-vel, és az A. E. Kft.-vel való adásvételi szerződések megkötésére, és hozzájárul a vételár megfizetését követően a vevők tulajdonjogának bejegyzéséhez.
[101] A Kúria álláspontja szerint az ilyen vagyonelidegenítésről való testületi döntésben, igen szavazattal részt vevő terheltek esetében a hűtlen (hanyag) kezelés megvalósulása szempontjából a törvényi tényállásba lépés kezdetét, az elkövetési magatartás (kötelességszegés) megkezdését a határozatról történő szavazás pillanata, a szavazat leadása jelenti.
[102] Ha a szavazás során nem jön létre a határozathozatalhoz szükséges többség, vagy létrejön, de utóbb a határozat (a polgármester által) nem kerül végrehajtásra, a cselekmény kísérleti szakban marad, mégpedig alkalmatlan kísérlet formájában. Ha a kifogásolt döntést a végrehajtás előtt visszavonják, az a cselekménytől való elállást jelent, függetlenül attól, hogy a visszavonást jelentő döntés milyen alanyi (azonos vagy különböző) összetételű testülethez kötődik, mivel az önkormányzat akarata nem jött létre vagy módosult; erre pedig mindig lehetősége van. Ezzel ellentétes értelmezés, vagyis a végre nem hajtott döntések utólagos átértékelése, kísérleti stádiumának megállapítása - a vagyoni hátrány bekövetkezése hiányában - a demokratikus döntéshozatali eljárás alapelveit kérdőjelezné meg. Az olyan kötelességszegések pedig, melyek még nem nyitják meg az eredmény bekövetkezéséhez vezető okfolyamatot, csupán előkészület körébe tartoznak.
[103] Ha a testületi döntést végrehajtják - amelynek érvényességi, ekként közvetlen okozati előzménye (akarati feltétele) a képviselői szavazat - a vagyoni hátrány bekövetkezésével a cselekmény befejezetté válik, és az okfolyamatban igenlő szavazás révén való közreműködés egyéni bűnfelelősség megállapításához vezethet, az alanyi oldal hiánytalan megvalósulása esetén.
[104] Az ítélőtábla álláspontja szerint a képviselő-testület tagjai (II. r. terhelt kivételével) abban a téves feltevésben voltak, hogy eljárásuk nem ellentétes az irányadó jogszabályokkal, tévedésüket azonban saját felróható magatartásuk okozta; a ténylegesen bekövetkezett normaszegést és annak eredményeként a vagyoni hátrány bekövetkezésének lehetőségét a terheltek azért nem látták előre, mert a tőlük elvárható gondosságot, körültekintést elmulasztották, vagyis mind a vagyonkezelői kötelességszegésre, mind pedig a vagyoni hátrányra (eredményre) nézve hanyag gondtalanságuk terjedt ki. Ez az álláspont téves.
[105] A hűtlen kezelés bűncselekményének elkövetési magatartása vagyonkezelői kötelesség megszegése, amely csak szándékos lehet; a kötelességszegés és az eredmény között nemcsak okozati összefüggésnek kell fennállnia, hanem az elkövető szándékának a vagyoni hátrány bekövetkezésére is ki kell terjednie, amely lehet eshetőleges.
[106] A hanyag kezelés viszont nem a hűtlen kezelés gondatlan alakzata; elkövetői köre más (a tényállás a felügyelet kifejezést is tartalmazza), a kötelességszegés lehet szándékos és gondatlan, az eredmény tekintetében az elkövetőt csak gondatlanság terhelheti. A konkrét elkövetés egyes tényeiből lehet következtetni, hogy az elkövető belenyugodott-e magatartása lehetséges következményeibe, avagy könnyelműen bízott azok elmaradásában.
[107] Az eshetőleges szándék esetén az elkövető értelmileg valószínűnek tartja az eredmény bekövetkezését, és annak jelentkezése iránt közömbös. Tudatos gondatlanság esetén pedig értelmileg valószínűtlennek, távolinak ítéli az eredmény bekövetkezését és bízik annak elmaradásában. A két tudattartalom kétféle irányú. Az eshetőleges szándékú elkövető túljutott a rossz eredmény lehetőségének mérlegelésén, azt valóságosnak tartja és bekövetkeztébe belenyugszik, mellé áll. A tudatos gondatlan elkövető szintén mérlegelte a rossz eredmény lehetőségét, viszont azt valószínűtlennek tartja, nem is áll mellé, hanem bízik az elmaradásában. Ez az elhatárolás alapja.
[108] A másodfokú bíróság a VII. r. és a XV. r. terheltet érintő tudati tények jogi értékelésének ellenőrzése helyett határozatával az ítéleti tényállásba illesztette az egyes terheltek szándékára vonatkozó - eltérő - jogi következtetéseit.
[109] Ehhez képest a másodfokú bíróság ellentmondásos helyzetet hozott létre, amikor eltérő ténybeli alapokból vont le az egyes terheltek szándékosságára eltérő jogkövetkeztetést. Ennek gyökere pedig az, hogy bár a terheltek tudattartalmára vont következtetés valóban nem ténybeli, hanem jogi természetű, azonban az ítélőtábla erre hivatkozással valójában nem az elsőfokú bíróságnak a terhelt szándékosságára való jogkövetkeztetését, hanem a terhére rótt bűncselekmény tényállási elemeinek ismeretére vonatkozó ténymegállapításait bírálta felül, és ítélte meg eltérően.
[110] A tényből tényre vont (azaz ténybeli) következtetés is ténymegállapító tevékenység.
[111] A tényből vont jogi következtetés az, ami már nem ténymegállapítás, hanem valamely jogtétel (így törvényi tényállási elem) igazolása, azzal való megfeleltetés, ekként jogi értékelés.
[112] Különböző tehát, amikor a bíróság a bizonyítékokat méri össze, mérlegeli, s annak eredményeként tényt, tényállást állapít meg, és amikor a már megállapított tényt (a bizonyítéktól, illetve annak forrásától függetlenül) veti össze a törvénnyel. Előbbi a ténymegállapító tevékenység, aminek eredménye a tényállás; utóbbi a jogkövetkeztető (valójában a döntéshozó) tevékenység, aminek eredménye a rendelkezés.
[113] Büntetőítélet alapja csak bizonyított ismeret lehet. Ehhez képest bizonyítás a jogi értékelés célja nélkül, és jogi értékelés bizonyítás nélkül, önmagában nem történhet (értelemszerű kivétel a Be. 163. § (4) bekezdése [korábbi Be. 75. § (3) bek.], valamint a megdönthetetlen törvényi vélelemmel, vagy a tudományos igazsággal ellentétes bizonyítás esete) .
[114] A jogkövetkeztetésnek alaposnak és helyesnek, a tényállásnak megalapozottnak kell lennie.
[115] Az elkövető tudatának tartalma törvényi tényállási elem, az ún. alanyi okozatosság: a tárgyi oldal elemeinek (elkövetési magatartás, eredmény stb.) külvilágban való megnyilvánulása, ténybelisége és az elkövető ahhoz való akarati viszonyulása.
[116] Ez a viszonyulás az elkövetőn belüli, külvilágtól elzárt. Ezért az elkövetési magatartásról (eredményről stb.) való, tudatban előzetesen, illetve egyidejűen meglévő képzet mindig csak valamely a külvilágban megjelenő fizikai, illetve mérhető (számszaki stb.) tényből következtetéssel ragadható meg, s mint ilyen ténykérdés. Ebből a szándékosságra, gondatlanságra, illetve annak mikéntjére, s a bűnösségre vont következtetés jogi értékelés, ami pedig jogkérdés.
[117] A másodfokú bíróság álláspontja tehát téves. Az ítéleti tényállásban rögzített, a terheltek tudattartalmára vonatkozó megállapítások ún. tudati tények nem a jogi értékelés részei, hanem a bíróság ténymegállapító tevékenységének eredménye. A tényállás körébe tartozik a bűncselekmény elkövetésével összefüggő valamennyi körülményre vonatkozó ténymegállapítás, a terhelt személyi körülményeivel összefüggő adatok, valamint az elkövető tudattartalmára - egyes események megtörténtére vagy meg nem történtére vonatkozó ismereteire, céljaira - mint tudati tényekre vont következtetés is (BH 2005.167.). Ebből következik egyébként az is, hogy a tudati tények vitatása felülvizsgálati eljárásban kizárt; az ugyanis a jogerős határozat által megállapított tényállás támadásának tekintendő (BH 2011.3.II.).
[118] A tudati - és más - tények megállapításától határozottan el kell különíteni a megállapított tények jogi értékelését, ami a valónak már elfogadott fizikai és tudati tényeknek a jogi normával történő egybevetése, a törvény szövegének való megfeleltetése. Ennek eredménye pedig már jogi fogalmak formájában jelenik meg (pl. szándékosság, gondatlanság, különös kegyetlenség, szándékerősítő jelenlét stb.). Ez utóbbi viszont felülvizsgálat során a felülbírálati jogkör része.
[119] A kettő közötti kapcsolatot az teremti meg, hogy ha az irányadó tényállás valamely külvilágban megjelenő tényt és abból vont ténybeli következtetést ("tisztában volt", "tudata átfogta") egyaránt rögzíti, és utóbbi helyes, akkor a jogi értékelésnek, s ekként a törvényi tényállás adott eleme megállapításának alapja van.
[120] A korábbi Btk. 13. §-a (Btk. 7. §) szerint szándékosan követi el a bűncselekményt, aki magatartásának lehetséges következményeit kívánja, vagy e következményekbe belenyugszik.
[121] A 14. § (Btk. 8. §) kimondja, hogy gondatlanságból követi el a bűncselekményt, aki előre látja magatartásának lehetséges következményeit, de könnyelműen bízik azok elmaradásában; úgyszintén az is, aki e következmények lehetőségét azért nem látja előre, mert a tőle elvárható figyelmet vagy körültekintést elmulasztotta.
[122] Tehát azt kell vizsgálni, hogy egy adott tudattartalomnak van-e
- értelmi eleme (előrelátás lehetősége fennáll-e),
- ha igen, az annak alapját képező (tudati) tényekhez milyen érzelmi viszonyulás kapcsolódik.
[123] Ha az értelmi elem hiányzik (hanyag gondatlanság), akkor nyilvánvaló érzelmi viszonyulás sincsen, ezért objektív mércét kell alkalmazni.
[124] Jelen ügyben viszont nem lehet azt mondani, hogy az igennel szavazó terheltek tudattartalmának értelmi eleme - az igen szavazatuk leadását megelőzően - hiányzott.
[125] Az irányadó tényállás egyértelműen rögzíti, hogy a II. r. terhelt kifejezetten azért tett javaslatot a versenyeztetés mellőzésére, mert szándéka az volt, hogy az általa kiszemelt vevőknek értékesítse az épületeket az önkormányzat. Amint azt az eljárt bíróság - egyébként helyesen - kifejtette, jelen ügyben fel sem merülhet, hogy a képviselő-testületet (így az egyes képviselőket) a döntéshez szükséges releváns tények tekintetében bárki (ideértve az ajánlattevőket, a II. r. terheltet) megtévesztette volna, a testületnek valós adatok alapján kellett állást foglalnia.
[126] Ez pedig a következő volt: önkormányzati tulajdont képező ingatlan értékesítése, versenyeztetés nélkül, az előterjesztésben és a határozati javaslatban szereplő áron és vevő részére.
[127] Mindezen tények nemcsak az előterjesztésben, hanem a döntésre feltett határozati javaslat szövegében, miként az elfogadott határozatban is szerepeltek, és amelyekkel szemben a más képviselők e tényeket kifejezetten megkérdőjelezve, szabályszerű eljárás lefolytatását szorgalmazva kifogást is emeltek. Következésképpen nem arról van szó, hogy az igen szavazat leadása során a terheltek bármelyike ne tudta volna, hogy szavazata (magatartása) mire vonatkozik.
[128] Ha pedig a tudattartalom szempontjából az értelmi oldal megvan, akkor a hanyag gondatlanság eleve fel sem merülhet.
[129] Az értelmi oldal megléte esetében ugyanis az igennel szavazó tudattartalma - értelemszerűen - 3 lehetséges következményre vonatkozó: (forgalmi) értéken felüli áron történő elidegenítés, értékarányos elidegenítés, áron aluli értékesítés, elidegenítés. Objektíve ez a három lehetőség. Itt válik kérdésessé az, hogy az igen szavazat egyes terheltek esetében az érzelmi viszonyulás körében tudatos gondatlanságot jelent (alappal bízhat-e abban, hogy a 3 lehetséges következmény közül csupán az első kettő következhet be), avagy belenyugszik abba, hogy akár áron (forgalmi értéken) alul történik az ingatlan eladása, és ezáltal akár vagyonvesztés is bekövetkezhet. Az eredmény elmaradásába vetett bizakodás a veszély mértékének felismerésével és az eredmény bekövetkezése valószínűségének az előrelátásával függ össze. Minél nagyobb a magatartással létrehozott s felismert veszély mértéke és minél nagyobb az eredmény bekövetkezésének előre látott valószínűsége, annál inkább köteles az elkövető a magatartás tanúsításától tartózkodni. Ha pedig az eredmény bekövetkezését valószínűnek tartja és a magatartást e felismerése ellenére is tanúsítja, az eredmény bekövetkezését értelmileg elfogadta. Az eredmény értelmi elfogadása mellett jelentőségét veszti annak érzelmi elutasítása, a "jószerencsében" bizakodás.
[130] A Kúria álláspontja szerint a versenyeztetési eljárás kötelezővé tétele - 2004. január 1-ig szinte kizárt volt ez alól kivétel, ezt követően pedig csak igen szűk körben, tárgyhoz kötötten a törvényi keretek között - éppen azt a jogalkotói célt szolgálta, hogy az állami, önkormányzati vagyont érintően kiküszöbölje azt az esetlegességet, amely az áron alul történő eladás lehetőségét magában hordozza. Az ugyanis nem más, mint csupán szerencse elemen nyugvó, vakmerő bizakodás, és nélkülözi az igazolt ismeretet.
[131] Az Áht. rendelkezése egyértelmű a tekintetben, hogy a vagyonnal felelős módon, rendeltetésszerűen kell gazdálkodni; a versenyeztetés elvárása valójában kívülállók számára is megismerhetővé, ellenőrizhetővé teszi egy adott döntés indokait, melynek célja nyilvánvalóan a legjobb ajánlat kiválasztása. Ha versenyeztetési eljárás keretében kerül sor akár egy kedvezőtlenebb ajánlat elfogadására, az nem jelent feltétlen bűnös szándékot, mivel indokai megismerhetők. Ez esetben ugyanis maga az eljárás rendje, törvényi szabályozásba illeszkedő feltételrendszere teremti meg a döntés jogszerűségét.
[132] Tehát a (szabályszerű) versenyeztetés léte nem feltétlenül jelenti, hogy annak eredményeként ne lenne hozható bármely szempontból kedvezőtlen döntés, de azt viszont jelenti, hogy azzal szemben kizárólag ezen az alapon, ez okból utóbb észszerű kétely már nem támasztható.
[133] Ehhez képest, aki ilyen körülmények között a versenyeztetésre vonatkozó törvényi előírások figyelmen kívül hagyásával, annak elmaradásával igenlően szavaz a szóban forgó ingatlanok eladásáról, az egyidejűleg belenyugszik az áron alul történő értékesítés (vagyonvesztés) lehetőségének bekövetkezésébe, és nem pedig könnyelműen bízik annak elmaradásában. Ilyenkor ugyanis valójában az ilyen (igen) szavazatával a képviselő megkérdőjelezi a törvényi szintű szabályozás kockázatkiküszöbölő hatását, ezáltal pedig teljes mértékben magára veszi a döntés felelősségét.
[134] Másképpen szólva, kérdés, hogy lehetséges-e az önkormányzati tulajdont képező vagyon versenyeztetés nélküli elidegenítése során alappal (könnyelműen) bizakodni a vagyoni hátrány elmaradásában. A versenyeztetés jelentősége többletismeret, több lehetőség figyelembevétele a döntés meghozatalát megelőzően. Ennek elmaradása ettől eleve elzárja a döntéshozókat, innentől kezdve a bizakodás alaptalan, mert a vakmerőség, kockázati és szerencseelemek válnak a döntés részévé. Ez utóbbi viszont a közvagyont érintően nem megengedett.
[135] Ez egyben azt is jelenti, hogy jelen ügyben tudatos gondatlanság (luxuria) megállapításának sincs helye, ezért a VII. r. és a XV. r. terhelt cselekménye hanyag kezelés vétségének minősítése téves; ezen belül még inkább téves a hanyag gondatlanságra vonatkozó okfejtés, miként az egyes terheltek magatartása között ezen az alapon való különbségtétel is.
[136] A kifejtettek kapcsán az irányadó tényállás 1. pontja kifejezetten rögzíti a következőket:
- az A. út 47. szám alatti műemlék épület, az ingatlan az önkormányzat korlátozottan forgalomképes vagyonába került, elidegenítéséhez a környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter nevében eljáró OMVH hozzájárulása volt szükséges, amit a fenti szakigazgatási szerv részletes tervdokumentáció megléte esetén adhatott meg;
- az E. Ingatlanfejlesztő Kft. a 2004. január 21. napján kelt alapító okirattal, 3 000 000 forint jegyzett tőkével alakult;
- az E. Kft. 2004. június 9. napján kelt, néhai V. I. polgármesterhez címzett újabb beadványában megerősítette vételi szándékát, így az épületért lakott állapotban, a várható kiürítési költségek figyelembevételével 150 000 000 forint vételárat ajánlott fel;
- az F. & Co. Ingatlantanácsadási Kft. 2004. június 2. napján kelt vételi ajánlatát 2004. június 10. napján nyújtotta be T.-város Önkormányzatához; az ingatlan 150 000 000 forintért történő megvételére, a bérlőkkel közös gazdasági társaság keretében történő fejlesztésére, üzemeltetésére tett ajánlatot. A vételi ajánlatban szereplő ár az áfát is tartalmazta, illetve az ingatlanon végrehajtandó felújítási munkálatok költségét 850-900 000 000 forint közé tette, míg a teljes beruházás értékét 1 300 000 000 forintban becsülte meg;
[137] - M. M. az írországi J. I. képviseletében 2004. június 16. napján írásbeli vételi ajánlatot tett az ingatlanra bruttó 170 000 000 forintos vételár megjelölése mellett. Az ajánlat 2004. június 17. napján került beadásra a polgármesteri hivatalba, azt S. J., néhai V. I. polgármester titkárnője vette át. Az aznapi képviselő-testületi vitában - erre a vételi ajánlatra utalva - a pályáztatásra irányuló javaslat indokaként elhangzott, hogy más ajánlat is érkezett be az önkormányzathoz;
- a II. r. terhelt és a polgármester az előkészítés során az általuk akkor ismert E. Kft., valamint F. & Co. Kft. ajánlatait áttekintette, és megbeszélték, hogy azok közül csak az E. Kft. ajánlatát továbbítják a képviselő-testület felé. A II. r. terhelt az ajánlat továbbításakor azt a szóbeli instrukciót adta a képviselő-testülethez benyújtandó határozati javaslatra vonatkozó előterjesztés elkészítéséhez, hogy azt az E. Kft. kérelmében foglaltak szerinti feltételekkel, versenytárgyalás mellőzésének feltüntetésével szövegezzék meg, annak ellenére, hogy tudatában volt, miszerint mind a vételárként felajánlott összeg, mind az ingatlan versenytárgyaláson kívül történő elidegenítése a Lakásrendelet és Vagyonrendelet szabályaival ellentétes;
- a képviselő-testület 2004. június 17-i ülésén tárgyalta az előterjesztést. Az ülésen számos olyan képviselői indítvány és észrevétel hangzott el, melyben a konstrukció helyességét vitatták, a vételárat kifogásolták, valamint ellenőrző igazságügyi értékbecslést és nyilvános, továbbá meghívásos pályáztatást, de az előterjesztés napirendről történő levételét, illetőleg az elidegenítés tárgyában történő döntés elhalasztását is indítványoztak, ezeket azonban az előterjesztő a II. r. terhelt, és támogatói sorra elutasították;
- a képviselő-testület 13 fő igen szavazatával, 6 nem és 1 tartózkodó szavazat mellett az eredeti formájában elfogadta az előterjesztést, és határozatban úgy rendelkeztek, hogy "a képviselő-testület a versenytárgyalás tartásától eltekint";
- a terheltek a Vagyonrendelet versenyeztetésre vonatkozó szabályait anélkül mellőzték, hogy a Vagyonrendelet 16. § (4) bekezdésében meghatározott feltételek fennálltak volna;
- 2004. szeptember 6-án több, részleteiben már fel nem deríthető további vételi ajánlat is érkezett az A. út 47. szám alatti ingatlanra a polgármesteri hivatalhoz, továbbá az önkormányzat képviselő-testületének Polgári Koalíció frakciójának tagjai szintén vételi ajánlatot jelentettek be a 2004. október 21. napján kelt és néhai V. I. polgármesternek címzett levelükben, tiltakozásuk kifejezésére;
- 2004. október 21. napján megtartott testületi ülésén ismét számos - az ingatlan liciten történő értékesítésére, a vevő személyében való döntésre az összes ajánlat figyelembevételével kerüljön sor, az ingatlan vételárának legalább 350 000 000 forintban történő meghatározására irányuló - módosító javaslat született, amelyet a képviselő-testület többsége nem támogatott;
- az önkormányzat a képviselő-testület határozata alapján 2004. november 24. napján kötötte meg az adásvételi szerződést az E. Kft.-vel, a társaság az összesen 169 887 250 forint vételár kifizetését 2005. április 25. napján teljesítette az önkormányzat részére.
[138] A kifejtettek kapcsán a tényállás 2. pontja kifejezetten rögzíti a következőket:
- az A. út 3. szám alatti műemlék épület (S. palota) az önkormányzat tulajdonába került, a tulajdonjog változásának bejegyzésére 1995. február 14. napján került sor. A műemléki jelleg a tulajdoni lapra 1996. április 13. napján került bejegyzésre. Az A. út 3. szám alatti ingatlan az önkormányzat korlátozottan forgalomképes vagyonába került, elidegenítéséhez a környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter nevében eljáró OMVH hozzájárulása volt szükséges;
- az A. E. Ingatlanbefektetési Kft. a 2004. június 4. napján kelt alapító okirattal, 3 000 000 forint jegyzett tőkével alakult, összesen három vételi ajánlatot nyújtott be; a cégnyilvántartásba 2004. július 20. napján - 2004. június 4-i hatállyal - bejegyzett kft. előtársaságként, ebbéli minőségének fel nem tüntetésével 2004. június 7. napján (ún. második) vételi ajánlatot tett;
- az A. E. Kft. ajánlataiban - mivel az első ajánlat idején a cég még létre sem jött, a második és harmadik ajánlat idején pedig még bejegyzésére sem került sor - a referenciákra hivatkozás és annak megjelölése is, hogy a bérleti jogok megváltásához szükséges 500-650 000 000 forintot a társaság folyamatosan rendelkezésre tartja, valótlan volt;
- a II. r. terhelt a 2004. június 7. napján kelt és a 2004. június 17-i ülésre szóló előterjesztésében javasolta a képviselő-testületnek az ingatlan elidegenítését az A. E. Kft.-nek. Az előterjesztés, valamint a határozati javaslat szövege szerint az ingatlan vételára 328 110 000 forint, és tartalmazta, hogy a képviselő-testület a Vagyonrendelet 16. § (4) bekezdése alapján tekintsen el a versenytárgyalás tartásától;
- az ingatlan - az alkotórészét képező műtárgyakkal együttes - 2004. júniusi beköltözhető forgalmi értéke 919 690 000 forint, míg a lakott értéke 451 210 000 forint volt a D. L. Kft. értékbecslésével szemben;
- a képviselő-testület a 2004. június 17. napján tartott ülésen, 26. számú napirendként tárgyalta az előterjesztést. Az ülésen ezen ingatlan tekintetében is több képviselői indítvány és észrevétel hangzott el, melyben a napirend levételét, az ingatlan versenytárgyaláson történő értékesítését, a műemléki elemek felértékelésének hiánya miatt ellenőrző értékbecslés készítését javasolták, illetve annak mellőzésének indokaira kérdeztek rá. Ezen túl a hozzászóló képviselők előadták, hogy ez a legjobb állapotban lévő A. úti önkormányzati tulajdonú épület, és erre tekintettel a vételár igen alacsony. A II. r. terhelt mint előterjesztő a javaslatokat nem fogadta be, majd ezt követően a napirendről történő levételt, az ellenőrző értékbecslés készítését és a licit útján történő értékesítést a képviselő-testület három külön, név szerinti szavazás keretében elutasította;
- a képviselő-testület néhai V. I., a II. r., a III. r., a IV. r., az V. r., a VI. r., a VII. r., néhai dr. R. L., a IX. r., a X. r., a XI. r., a XII. r., a XIII. r. és a XV. r. terhelt igen szavazatával, 5 nem és 1 tartózkodó szavazat mellett az előterjesztést eredeti formájában elfogadta, és határozatban úgy rendelkezett, hogy a képviselő-testület a versenytárgyalás tartásától eltekint és a Vagyonrendelet 14. § (2) bekezdés c) pontja alapján úgy döntött, hogy az ingatlant tulajdonjog-fenntartással elidegeníti az A. E. Kft. részére;
- az önkormányzat a képviselő-testület határozata alapján 2004. június 24. napján kötötte meg az adásvételi szerződést az A. E. Kft.-vel, melyet az önkormányzat részéről néhai V. I. polgármester írt alá, illetve ellátta kézjegyével a II. r. terhelt is. A vevő a szerződéskötéssel egyidejűleg 32 820 000 forint foglalót - ténylegesen azonban csak 2004. július 7. napján - fizetett meg, a fennmaradó 295 380 000 forint vételár megfizetésére 2004. szeptember 6-án került sor, az A. E. Kft. tulajdonjoga pedig a földhivatala 2004. október 6. napján kelt határozatával az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzésre került.
[139] Mindezek alapján - amint azt egyébként az eljárt bíróság is megállapította - fel sem merülhet, hogy a terheltek a döntés meghozatala során, és azt azt követő időben (módosító javaslatok idején) a releváns tényekkel ne lettek volna tisztában.
[140] Ilyen ténybeli körülmények között, vagyis több ajánlat léte esetén a versenyeztetés lehetőségétől való eltekintés, minden, az előterjesztéssel (annak módosításával) szemben felhozott ellenérv figyelmen kívül hagyása a műemléki jelleget hordozó ingatlanoknak 3 000 000 forint törzstőkével rendelkező kft.-k részére történő elidegenítésére adott felhatalmazás - függetlenül a Vagyonrendelet törvénnyel ellentétes, törvényi szabályozást jogellenesen kikerülő rendelkezésétől - eleve kizárja az önkormányzati vagyon értékmegőrzésének, a legjobb ajánlat megválasztásának lehetőségét. Különösen így van ez az A. út 3. számú ingatlan esetén, ahol a vevő az első ajánlattétel idején még létre sem jött, második és harmadik ajánlat idején be sem jegyzett társaság volt, referenciáira, vagyoni helyzetére való hivatkozásai pedig valójában valótlanok voltak.
[141] Ez a magatartás nem csupán vakmerőség, hanem nyilvánvalóan a régi Áht. 108. § (1) bekezdésének megsértését jelenti, és egyben a magatartás lehetséges következményébe, a vagyoni hátrány bekövetkeztébe való belenyugvást is.
[142] Szemben az ítélőtábla álláspontjával, az ilyen testületi döntés meghozatalában igen szavazatával közreműködő VII. r. és XV. r. terheltek tehát vagyonkezelői kötelezettségüket szándékosan megszegték, tudatuk a vagyoni hátrány bekövetkezésének lehetőségét eshetőleges szándékkal átfogta, és abba belenyugodva cselekedtek. A testületi döntés végrehajtásával, a vagyoni hátrány bekövetkeztével pedig a cselekmény befejezetté vált.
[143] Ekként a VII. r. terhelt és a XV. r. terhelt cselekményének törvényes minősítése jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette [az elkövetés idején hatályos korábbi Btk. 319. § (1) és (3) bekezdés c) pont, 138/A. § d) pont], melyet mint önálló tettesek valósítottak meg. E helyütt jegyzi meg a Kúria (a később kifejtettek mellett), hogy a helyes minősítéshez igazodóan e cselekmény büntetési tételkerete két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, elévülési ideje - mindkét törvény alapján egyezően - nyolc év, így büntethetőséget megszüntető ok, miként a polgári jogi igény elévülése fel sem merülhet.
[144] A Be. 649. § (1) bekezdés b) pont ba) alpontja lehetővé teszi a felülvizsgálatot, ha a bűncselekmény törvénysértő minősítése, illetve a Btk. más szabályainak megsértése miatt törvénysértő büntetést szabtak ki.
[145] A büntetés (illetve az intézkedés) törvényessége esetében a felülvizsgálat oka a Btk. - adott büntetés kiszabása (intézkedés alkalmazása) anyagi jogi alapjára, valamint a nemére, mértékére vonatkozó - mérlegelést nem tűrő rendelkezésének megszegése.
[146] Konkrét ügyben a büntetés (intézkedés) anyagi jogi alapja részint a helyes minősítést meghatározó, részint az adott büntetés kiszabására (intézkedés alkalmazására), valamint nemére, mértékére vonatkozó anyagi jogi rendelkezés. A minősítés azonban önmagában nem oka a felülvizsgálatnak. Kizárólag minősítésre vonatkozó kifogás esetében felülvizsgálatnak nincs helye. Felülvizsgálatnak akkor van helye, ha a téves minősítés következtében törvénysértő a büntetés és az így kiszabott büntetés is sérelmezett. Ha pedig törvénysértő a minősítés, akkor vizsgálandó, hogy helyes minősítés esetében mennyiben helytálló a kiszabott büntetés.
[147] Az eljárt bíróság a VII. r. terheltet és a XV. r. terheltet a korábbi Btk. 71. §-a alapján megrovásban részesítette. Ezen intézkedés alkalmazására elviekben bármely bűncselekmény miatt sor kerülhet.
[148] Jelen ügyben a felülvizsgálati indítvány benyújtása mindkét terhelt esetében a Be. 651. § (2) bekezdésére tekintettel, javukra szólóan történt. Ehhez képest az alkalmazott joghátrány további vizsgálata a Be. 659. § (5) bekezdésének korlátjába ütközik.
[149] A felülvizsgálati indítvány szerint a VII. r. terhelt terhére megállapított hanyag kezelés elévülési ideje az elkövetéskor hatályban volt büntetőtörvény alapján három év volt, a 2004. június 17-én történt "feltételezett" elkövetés és a 2010. évi gyanúsítás között ennél több idő telt el, így a cselekmény már elévült, hivatkozva a BH 2016.300. szám alatt közzétett eseti döntésre; míg a XV. r. terhelttel szemben kizárólag az ítélet 2. tényállása, az A. út 3. szám alatti ingatlan értékesítése kapcsán indult büntetőeljárás, amely cselekmény elkövetési ideje 2004. június 17. napja, így a XV. r. terhelt terhére megállapított cselekmény 2007. június 17. napján évült el, a nyomozás elrendelésére ugyanakkor már csak az elévülés bekövetkeztét követően, 2009. április 24. napján került sor.
[150] A korábbi Btk. 33. § (1) bekezdés b) pontja alapján a büntethetőség elévül a büntetési tétel felső határának megfelelő idő, de - ha a törvény másképpen nem rendelkezik - legalább három év elteltével.
[151] A 34. § a) pontja szerint az elévülés határidejének kezdőnapja befejezett bűncselekmény esetén az a nap, amikor a törvényi tényállás megvalósul.
[152] A 35. § (1) bekezdése értelmében az elévülést félbeszakítja a büntetőügyekben eljáró hatóságnak az elkövető ellen a bűncselekmény miatt foganatosított büntetőeljárási cselekménye. A félbeszakítás napjával az elévülés határideje ismét elkezdődik.
[153] Az irányadó tényállásból kitűnően az 1. tényállási pontban írt cselekmény 2005. május 2-án, a 2. tényállási pontban írt cselekmény 2004. október 6-án, a vevők tulajdonjogának ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzésével, vagyis a vagyoni hátrány bekövetkezésével, nem pedig a határozati javaslatról történő szavazással vált befejezetté [34. § a) pont].
[154] A következetes ítélkezési gyakorlat az elévülést félbeszakító eljárási cselekmények tekintetében több tartalmi követelményt is megfogalmaz. Mindenekelőtt azt, hogy annak ténybeli alapja egyező legyen az eljárásra okot adó cselekmény lényeges részleteivel, azokkal a történésekkel és eseményekkel, amelyek végső soron a vád tárgyát képezik. Ezen túlmenően meghatározott személy ellen kell irányulnia. Célja az, hogy az ügy előbbrevitelét az említett tények bekövetkeztében, illetve előidézésében az elkövető szerepét tisztázza. E feltételek együttes teljesülése esetén az elévülés félbeszakad, függetlenül attól, hogy a nyomozás elrendelésére ismeretlen személy, az elkövető (terhelt), illetve más ismert személy vonatkozásában került sor. Nincs jelentősége annak sem, hogy a terheltet gyanúsítottként kihallgatták-e már, vagy közölték-e vele a bűncselekmény megalapozott gyanúját; az elévülést a fenti követelményeknek maradéktalanul megfelelő eljárási cselekmények minden alkalommal félbeszakítják (BH 2007.363.; 2008.110.).
[155] A Btk. 35. § (1) bekezdésének megfogalmazásából nem kérdéses az sem, hogy a törvény kifejezetten az elkövető anyagi jogi fogalmát és nem a terhelt eljárásjogi fogalmát használja, s az elkövetővel, nem pedig a terhelttel szemben végrehajtott eljárásjogi cselekményhez fűz elévülést félbeszakító hatást, ezért félbeszakítja az elévülést az ismeretlen tettes kilétének felderítése végett, ismeretlen tettes elleni eljárásban foganatosított eljárási cselekmény is. Természetesen előállhat az is, hogy a nyomozás egyszerre több - részben ismert, részben ismeretlen - elkövető ellen, ezen belül értelemszerűen az utóbbiak kilétének megállapítása, és az ismert elkövetőkkel való közös cselekményeinek feltárása érdekében is folyik. Ilyen esetben az ügy előbbrevitelét célzó eljárási cselekmények mind az ismert, mind az ismeretlen elkövetők tekintetében megszakítják az elévülést. Ez utóbbi feltétele, hogy a nyomozás irányuljon az ő szerepük, kilétük felderítésére is. Ezen álláspont változatlan az indítványban hivatkozott eseti döntésben kifejtettek szerint (BH 2016.300. [59]-[61] bekezdése). Büntetőeljárási az olyan cselekmény, mely a Be.-ben kifejezetten szabályozott, illetve elvégzésére a Be. szabályai adnak felhatalmazást, teljesítése a büntetőeljárás érdekében áll. Ehhez képest a büntetőügyben eljáró hatóság általi büntetőeljárási cselekmény egyrészt az, melynek megtételéhez már önmagában - tartalmától függetlenül - joghatást fűz a Be. (nyomozás elrendelése, vádemelés, ítélet meghozatala stb.). Másrészt olyan cselekmény, amely valamely konkrét, reálcselekmény foganatosítása (házkutatás, lefoglalás, elfogatóparancs, elfogás, idézés, kiadatás stb.).
[156] Nyilvánvaló azonban, hogy nem esik egybe a büntetőigény érvényesítésének és az eljárási jogok gyakorolhatóságának kezdete. Az eltérés oka ugyancsak értelemszerű: az elkövető magatartása keletkezteti a büntetőigényt, aminek a büntetőügyben eljáró hatóság általi érvényesítése teszi szükségessé az eljárási joggyakorlás lehetőségének biztosítását, s nem pedig fordítva. "Az elévülés beálltával megszűnik az állam büntető igénye, és az elkövető jogot szerez a büntetlenségre. Amíg azonban az elévülési idő folyik, az elévülés elsősorban a bűnüldöző hatóságnak szól, és annak kezében van: a törvény szerint a hatóság félbeszakítással újból megindíthatja a teljes idő folyását anélkül, hogy az elkövetőnek tudnia kellene erről" [11/1992. (III. 5.) AB határozat indokolás V/2-3. pont]. Másfelől viszont vannak olyan bűncselekmények, amelyek esetében az állam soha nem mond le büntetőigénye érvényesíthetőségéről, az időmúlás az elkövető számára nem eredményez büntetlenséget. A védői érveléssel szemben az elévülési idő megszakítása nem korlátlanul érvényesíthető, éppen ezért félbeszakító hatás csak bizonyos eljárási cselekményekhez fűzhető.
[157] Következésképpen a VII. r. terhelt bűncselekménye miatti büntethetősége elévülése legkorábban 2005. május 2-án kezdődött az A. út 47. szám alatti ingatlan kapcsán, és azt az iratok szerint
- a nyomozás elrendelése 2006. november 3. napján a BRFK-n indult eljárásban;
- a VII. r. terhelt gyanúsítotti kihallgatása 2009. január 22. és február 25. napján, majd a Központi Nyomozó Főügyészség előtt folytatódott eljárásban 2010. március 24. napján;
- a vádemelés 2011. március 8. napján félbeszakította.
[158] Ezen eljárási cselekmények között a hároméves elévülési idő nem telt el.
[159] A XV. r. terhelt bűncselekménye miatti büntethetőségének elévülése 2004. október 6-án kezdődött az A. út 3. számú ingatlan esetében, és az iratok szerint
- a másodfokú bíróság által megjelölt tényekkel szemben a BRFK eljárása keretében, a Gy. Zs. által tett feljelentés nyomán a nyomozást 2006. június 6-án elrendelték, a feljelentés a 2006. július 5-i tanúkihallgatás alkalmával kifejezetten kiegészült az A. út 3. szám alatti ingatlant érintő tényekkel;
- ennek nyomán a nyomozó hatóság a D. L. Kft.-től értékbecslés beszerzése iránt intézkedett 2006. október 20. napján;
- a hatóság tanúkihallgatásokat foganatosított 2006. október 27. - 2007. május 18. között;
- a XV. r. terheltet pedig 2007. március 9-én tanúként is kihallgatták, melynek tárgya kifejezetten a következő volt "Hatóságunk büntetőeljárást folytat a T.-város Önkormányzata vonatkozásában hűtlen kezelés bűntett elkövetése miatt, ...az A. út 3., 19., 21 ... stb. ingatlanok értékesítése kapcsán";
- a hatóság 2009. október 6-án kelt megkeresésével a főügyészség magánjogi főosztályához fordult - egyebek mellett - ezen ingatlant érintően is további iratok beszerzése iránt;
- a szakértő kirendelésére az ingatlanok forgalmi értékének meghatározása érdekében 2011. szeptember 20. napján került sor;
- a XV. r. terheltet 2012. június 5-én, a VII. r. terheltet 2012. június 25. és július 9. napján hallgatták ki gyanúsítottként, vádemelés 2014. május 10. napján történt.
[160] E cselekmények az elévülést félbeszakították.
[161] A BRFK Gazdaságvédelmi Főosztálya a 2009. június 29-én kelt határozatával a több feljelentés alapján folyó ügyeket - így a dr. I. Z. feljelentése alapján indult ügyet - egyesítette. Önmagában ugyanazon ténybeli kereteket tartalmazó ismételt feljelentés miatti párhuzamos nyomozás elrendelése, miként az ügyek egyesítése az elévülést nem szakította meg.
[162] A bírósági eljárásban a tárgyalás kitűzése, valamint a 2013. február 4-től 2017. január 24-ig tartó elsőfokú tárgyalások, 2018. február 7-28. közötti másodfokú nyilvános ülések az elévülést ugyancsak megszakították, közöttük három év szintén nem telt el.
[163] Ehhez képest az elévülést félbeszakító egyes eljárási cselekmények között a korábbi Btk. 33. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott, VII. r. terhelt esetében az 1. és 2. tényállási pontban, XV. r. terhelt esetében a 2. tényállási pontban írt cselekmények kapcsán a hároméves elévülési határidő nem telt el. A polgári jogi igény elévülésével kapcsolatban az eljárt bíróság jogi álláspontját a Kúria mindenben osztotta (BH 2009.366.; ÍH 2012.155.).
[164] A felülvizsgálati indítvány több részében vitatta a bíróság által megállapított tényállás megalapozottságát, a bizonyítékok mikénti értékelését, az indokolási kötelezettség megfelelő teljesítését. Kifogásolta továbbá a nyomozó hatóság és az ügyészség eljárását is, valamint azt, hogy tévesen hagyta figyelmen kívül a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által elfogadott ingatlanszakértői véleménnyel kapcsolatos védelmi kifogásokat, így téves értékmeghatározásokra került sor, dr. T. Zs. Á. szakértő kapcsán kizárási ok merült fel. Hivatkozott arra, hogy a vád nem volt törvényes, hiányzott az egyediesítés, azaz a terheltek személyes közrehatásának leírása egyénenként, így a vád nem írta pontosan körül a cselekményt, a sértett pedig közrehatott a vagyoni hátrány mértékében.
[165] A Be. 659. § (1) bekezdése alapján a felülvizsgálati eljárásban a bizonyítékok ismételt egybevetésének, eltérő értékelésének, valamint bizonyítás felvételének nincs helye, a felülvizsgálati indítvány elbírálásakor a jogerős ügydöntő határozatban megállapított tényállás az irányadó.
[166] Ez azt jelenti, hogy felülvizsgálatban a tényállás megalapozottsága, a bizonyítékok mikénti mérlegelése sem külön-külön, sem pedig egymás viszonyában nem vizsgálható. Nincs lehetőség a bíróság bizonyítékokat értékelő tevékenységének, s ezen keresztül a bűnösség kérdésének, valamint a minősítéssel kapcsolatos, vagy más büntető anyagi jogszabály sérelme nélkül a kiszabott büntetés, illetve annak mértéke vitatására. A jogkövetkeztetések helyessége az irányadó tényállás alapulvételével vizsgálható.
[167] Az indítvány tényállás megalapozatlanságát, a szakértői vélemény, értékmeghatározás elfogadását, az eljárt bíróság mérlegelési tevékenységét kifogásoló részei valójában az irányadó tényállás támadását jelenti, amely felülvizsgálati eljárásban eredményre nem vezethet.
[168] Az indítvány sérelmezte, hogy az eljárt bíróságok törvényes vád hiányában állapították meg a terheltek büntetőjogi felelősségét, és indokolási kötelezettségüket sem teljesítették.
[169] A Be. 649. § (2) bekezdése taxatíve felsorolja azon eljárási szabálysértéseket, amelyek felülvizsgálat alapjául szolgálhatnak.
[170] Eszerint felülvizsgálatnak a bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen akkor van helye, ha a bíróság határozatát
a) joghatóság hiányában,
b) a magánindítvány, a feljelentés, vagy a legfőbb ügyésznek a 4. § (9) bekezdésében, vagy a Btk. 3. § (3) bekezdésében meghatározott rendelkezése hiányában,
c) nem az arra jogosult által emelt vád alapján,
d) a 608. § (1) bekezdésében meghatározott eljárási szabálysértéssel, vagy
e) a súlyosítási tilalom megsértésével hozta meg.
[171] A Be. 608. § (1) bekezdése szerint a másodfokú bíróság nem ügydöntő végzésével hatályon kívül helyezi az elsőfokú bíróság ítéletét és az elsőfokú bíróságot új eljárásra utasítja, ha
a) a bíróság nem volt törvényesen megalakítva, vagy a tárgyaláson a tanács tagjai nem voltak mindvégig jelen,
b) az ítélet meghozatalában a törvény szerint kizárt bíró vett részt,
c) a bíróság hatáskörét túllépte, katonai büntetőeljárásra, vagy más bíróság kizárólagos illetékességébe tartozó ügyet bírált el,
d) a tárgyalást olyan személy távollétében tartották meg, akinek jelenléte a törvény értelmében kötelező,
e) a bíróság az 567. § (1) bekezdés a)-b) és d)-e) pontjában, valamint a (2) bekezdésében meghatározott valamely ok törvénysértő megállapítása miatt az eljárást megszüntette,
f) az elsőfokú ítélet indokolása a rendelkező résszel teljes mértékben ellentétes.
[172] A korábbi Be. 416. § (1) bekezdés c) pontja körébe eső, abszolút hatályon kívül helyezést eredményező eljárási szabálysértések közé tartozott, ha a bíróság törvényes vád hiányában járt el [373. § (1) bek. I/c) pont].
[173] A Be. 868. § (1) bekezdése alapján a törvény rendelkezéseit - a 868-876. §-ban meghatározott eltérésekkel - a hatálybalépéskor folyamatban lévő büntetőeljárásokra is alkalmazni kell.
[174] A rendelkezések összevetéséből következően felülvizsgálati eljárásban a hatályos eljárási törvény szerint a vád törvényessége a vádlói jogosultság hiánya okán kifogásolható [a bíróság nem az arra jogosult által emelt vád alapján járt el, Be. 649. § (2) bek. c) pont].
[175] A Be. 608. § (1) bekezdés e) pontja pedig a Be. 567. § (1) bekezdés b) pontjával összefüggésben e megszüntető ok törvénysértő megállapítása miatti - eljárás megszüntetését eredményező - ügydöntő határozat esetében teszi lehetővé a felülvizsgálatot (annak irányából következően értelemszerűen) az ügyész számára.
[176] A Be. 649. § (2) bekezdése, a Be. 608. § (1) bekezdésében fel nem sorolt - relatív - eljárási szabálysértések esetén nem teszi lehetővé a felülvizsgálatot.
[177] A Be. 609. § (1) bekezdése és (2) bekezdés d) pontja értelmében azonban a jelenleg hatályos eljárási törvény szerint, ha a bíróság az indokolási kötelezettségének nem, vagy csak részben tett eleget, már nem abszolút, hanem relatív eljárási szabályszegésnek minősül.
[178] A Be. 870. § (3) bekezdése értelmében pedig a korábbi jogszabály alapján előterjesztett panasz, felülbírálati indítvány, fellebbezés vagy egyéb indítvány elbírálását e törvény hatálybalépése után a nyomozó hatóság, az ügyészség, illetve a bíróság mellőzi, és erről az előterjesztőt tájékoztatja, ha e törvény alapján nincs helye panasz, felülbírálati indítvány, fellebbezés vagy egyéb indítvány előterjesztésének, vagy annak címzettje e törvény alapján nem jogosult a döntésre.
[179] Mindezekből következően a törvényes vád hiányát és az indokolási kötelezettség teljesítését kifogásoló részében a felülvizsgálati indítvány elbírálását a Kúria mellőzte.
[180] A Kúria a Be. 649. § (2) bekezdése szerinti olyan további felülvizsgálati okot, melynek vizsgálatára a Be. 659. § (6) bekezdése alapján hivatalból köteles, nem észlelt.
[181] Ekként a Kúria a VII. r. terhelt és védője, a XV. r. terhelt védője által benyújtott felülvizsgálati indítványt elbírálva a megtámadott határozatot a Be. 660. § (1) bekezdése szerinti tanácsülésen eljárva, a Be. 662. § (1) bekezdés a) pontja alapján mindkét terhelt tekintetében hatályában fenntartotta.
(Kúria Bfv. III. 1.310/2018.)
