B/1 kiegészítés

Kiegészítések az B/1. tételsorhoz

 

BH 2018.5.134

I. A közösség tagja elleni erőszak bűntettének tényállási elemeit megvalósító cselekmény esetén is helye lehet a jogos védelem körébe tartozó elhárító magatartásnak, azonban a jogtalanság talaján álló javára közvetlenül fenyegető támadás veszélyének hiányában nem kerülhet sor ezen büntethetőséget kizáró ok megállapítására. A támadás akkor tekintendő közvetlenül fenyegetőnek, ha megkezdésétől azonnal, vagy igen rövid időn belül tartani lehet és kifejtésének nincs akadálya. Önmagában az általános fenyegetettségi érzés, a jogtalan támadás bekövetkezésének csak távoli veszélye nem nyújt alapot a jogos védelemre [Btk. 22. § (1) bek.].

II. Annak a csoportnak a tagjai, akik különféle támadóeszközökkel felfegyverkezve, több utcán át kergetik a lakóhelyükön felvonuló csoportot, nem lehetnek tévedésben cselekményük társadalomra veszélyességét illetően [Btk. 20. § (2) bek.].

III. A garázdaság bűncselekménye nem minősül személy elleni erőszakos bűncselekménynek, a garázdaság elkövethető erőszakos, támadó fellépéssel is, vagy olyan, más személyre gyakorolt támadó jellegű fizikai ráhatással is, amely nem alkalmas testi sérülés okozására [Btk. 216. § (1) bek. és (3) bek. e) pont, 339. § (1) bek., (2) bek. a), b) és d) pont, 459. § (1) bek. 4. és 26. pont].

[1] A járásbíróság a 2015. november 24-én meghozott ítéletével - mely a XV. r. terhelt tekintetében a törvényszék végzésével 2016. november 8-án jogerőre emelkedett - a XV. r. terheltet bűnösnek mondta ki csoportosan, köznyugalmat súlyosan megzavarva, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettében, mint társtettest [Btk. 339. § (1) bek., (2) bek. a), b) és d) pont], ezért tíz hónap szabadságvesztésre ítélte, melynek végrehajtását egy év próbaidőre felfüggesztette, a szabadságvesztést végrehajtása esetén börtön fokozatban rendelte végrehajtani, és megállapította, hogy a terhelt a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.

[2] A jogerős ügydöntő határozat ellen a XV. r. terhelt védője nyújtott be a törvényhely felhívása nélkül, tartalma alapján a Be. 416. § (1) bekezdés a) pontjára alapított felülvizsgálati indítványt.

[3] Az indítvány előterjesztőjének álláspontja szerint a bíróság törvénysértő módon minősítette a terhelt cselekményét garázdaság bűntettének, ugyanis a terhelt magatartása nem merítette ki a törvényi tényállás egyik elemét, az erőszakot. A cselekmény során a két szemben álló csoport között semmilyen testi kontaktus nem jött létre, míg a 34. BK vélemény szerint az erőszakos magatartás megállapíthatóságához minimálisan a garázdaságba beolvadó tettleges becsületsértés szükséges. Ennek hiányában a XV. r. terhelt cselekménye nem bűncselekmény, hanem a 2012. évi II. törvény 170. §-a szerint garázdaság szabálysértéseként minősül. Hivatkozott arra is, hogy a XV. r. terhelt a cselekménye elkövetésekor menthető felindulása miatt tévedett annak társadalomra veszélyességében. Nevezett lakóhelyén 2012-ben igen nagy társadalmi feszültségek voltak tapasztalhatóak, és a XV. r. terhelt élettársa volt az, aki bejelentést tett az I-VII. r. terheltek csoportja által tartott félelemkeltő demonstrációról. A helyszínen rasszista kiabáláson túl ostorcsattogtatás, petárdázás is volt és másnap gázlőszereket is találtak, ezért a családját és gyerekeit alappal féltő, de senkivel fizikai kontaktusba sem kerülő XV. r. terhelt esetében ezen okból is büntethetőségi akadály állapítható meg.

[4] Ezért azt indítványozta, hogy a Kúria a jogerős határozatot változtassa meg, és a XV. r. terheltet a Btk. 20. § (2) bekezdésében meghatározott büntethetőségi akadály miatt az ellene emelt vád alól mentse fel.

[5] A Legfőbb Ügyészség nyilatkozata szerint a felülvizsgálati indítvány nem megalapozott.

[6] Arra hivatkozott, hogy a garázdaság bűncselekményének helyes megítélésére vonatkozóan kialakult bírói gyakorlat szerint a más törvényi tényállásokban meghatározott erőszak és a garázdaság tényállásában írt erőszakos magatartás nem azonos fogalom. A személy ellen irányuló erőszakos magatartással elkövetett garázdaság esetén az erőszak általában más személy testének támadó megérintését jelenti, és a testi sértés okozására nem alkalmas támadó jellegű fizikai ráhatás is erőszakos magatartásnak minősül [Btk. 459. § (1) bek. 4. pont]. Garázdaság megvalósításához azonban az erőszakos magatartás tanúsítása is elégséges, ha a bűncselekmény megállapításának egyéb feltételei is megvalósultak.

[7] A törvényi tényállásban szereplő erőszakos magatartás aktív, támadó jellegű cselekvés; a fogalom szélesebb körű, mint az erőszak, mert a személy vagy dolog elleni erő közvetlen alkalmazásán túlmenően magában foglalja az erő alkalmazására irányuló kísérletet vagy a testi épség ellen irányuló olyan közvetlen fenyegetést is, amikor a sértett személy meghátrálással, meneküléssel tudja kivonni magát vagy a dolgot az erőszak alól.

[8] A tényállás szerint a helyszínen tartózkodó XV. r. terheltnek terhelttársai és a csoport más tagjai kihívóan közösségellenes, erőszakos jellegű magatartását - ekként az eszközökkel való felfegyverkezettséget is - szükségképpen észlelnie kellett, és ennek tudatában, társai cselekményével azonosulva, velük szándék- és akarategységben csatlakozott a csoport tevékenységéhez; abban - az egymás testközelségében történt elkövetés körülményeiből adódóan - társtettesi elkövetői magatartást fejtett ki. Ebből következően az eljárt bíróságok a rögzített tényállásból okszerűen vontak következtetést a XV. r. terhelt garázdaság bűncselekményében való bűnösségére, és törvényesen került sor a súlyosabban minősítő körülmények felrovására is.

[9] A XV. r. terhelt, valamint társai személyét, életét, testi épségét vagy javait közvetlenül a cselekményük elkövetését megelőzően támadás nem érte, sőt cselekményük megkezdésekor őket ilyen közvetlen támadás veszélye sem fenyegette. Ebből következik, hogy az adott időben és elkövetési körülmények mentén a terheltnek nem volt alapos oka arra sem, hogy a személye vagy javai elleni támadással közvetlenül fenyegető helyzetet tévesen feltételezzen; ezzel szemben cselekményének jogilag tilalmazott és tudatosan antiszociális mivoltát nyilvánvalóan felismerte. Ekként a XV. r. terhelt javára a vélt jogos védelmi helyzetben cselekvés - és azzal összefüggésben a cselekmény társadalomra veszélyességében való tévedés jogkövetkezménye - nem állapítható meg és nem alkalmazható.

[10] Ezért azt indítványozta, hogy a Kúria a megtámadott határozatokat hatályában tartsa fenn.

[11] Az indítvány előterjesztője a Legfőbb Ügyészség nyilatkozatára tett észrevételében álláspontját változatlanul fenntartotta, és azt kiegészítette azzal, hogy nélkülözi a kihívó közösségellenességet a jogos védelmi helyzetben - a személy ellen intézett támadás elhárítása érdekében - kifejtett erőszakos magatartás, ezért az garázdaságot nem valósít meg.

[12] A Kúria a megtámadott határozatokat - a Be. 424. § (1) bekezdése alapján tanácsülésen eljárva - a Be. 423. § (4) bekezdésének megfelelően a felülvizsgálati indítványban meghatározott okok alapján, a felülvizsgálati indítvánnyal megtámadott részében vizsgálta felül.

[13] Emellett a Be. 423. § (5) bekezdése szerint eljárva a 416. § (1) bekezdés c) pontjában felsorolt esetleges eljárási szabálysértésekre is tekintettel volt, azonban ilyen, a 373. § (1) bekezdésének I. b) és c) pontjában, valamint II-IV. pontjának valamelyikében meghatározott - feltétlen hatályon kívül helyezést eredményező - eljárási szabálysértést nem észlelt.

[14] A felülvizsgálati eljárásban a Be. 423. § (1) bekezdése szerint a jogerős határozatban megállapított tényállás az irányadó.

[15] Eszerint C. egyik városrészében 2012. évben az ott lakó roma, illetve magyar lakosság között feszültség keletkezett azért, mert rendkívüli módon megszaporodtak a vagyon elleni bűncselekmények. Ezért a lakosság egy része fórumokat tartott, a helyi önkormányzati, illetve országgyűlési képviselőkkel egyeztetett, majd kis időn belül az egyik politikai párthoz tartozó politikusok is megjelentek a helyszínen.

[16] A terheltek közül az I-VI. r. terheltek több más - részben ismeretlenül maradt - személy társaságában 2012. augusztus 18. napján az esti órákban a VII. r. terhelt tulajdonát képező ingatlanon egy baráti bográcsozáson vettek részt.

[17] Ugyanezen az estén 22 óra körüli időben mind a hét terhelt, egy, az eljárás során rajtuk kívül ismeretlenül maradt mintegy 20-30 fős csoporttal együtt, akik hasonló ruházatot viseltek - jellemzően fekete nadrágot és bakancsot, fehér pólót, esetleg fekete mellényt - C.-n két utcában egységes akaratelhatározásukból eredően felvonultak, majd a felvonulás során a csoport tagjai az utcában lakó személyekben félelmet, riadalmat és megbotránkozást keltettek azzal, hogy a náluk lévő karikás ostort csattogtatták, petárdákat dobáltak, illetőleg kiabáltak az ott lakó roma lakosság felé. A csoport tagjai részéről többször kiabálva elhangzott, hogy "Meg fogtok halni büdös cigányok. Menjetek vissza Indiába, nem vagytok magyarok.". Ezen fellépésük következtében személyi sérülés azonban nem keletkezett.

[18] Mivel a két utcában és a környező utcákban lakó roma személyekben a terheltek és társaik fentebb írt cselekménye félelmet keltett, rövid időn belül nagyobb, több tucat főből álló - pontosabban már meg nem határozható méretű - csoportosulás jött létre, amelynek tagjai az eljárás során IX-X., XII-XV. r., és a XVII-XVIII. r. terheltek voltak más személyek mellett. Ezen csoportosulás tagjai különböző eszközökkel, baseballütővel, kaszával, kapával és más tárgyakkal felfegyverkezve szándékegységben, egymást segítve és támogatva, támadólag léptek fel a fentebb írt, az I-VII. r. terheltekkel együtt vonuló csoporttal szemben, amelynek tagjai ezen kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartást látva a helyszínről elmenekültek. A felfegyverkezve elkövetett, szándékegységben megvalósuló erőszakos magatartás messzemenőkig alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást és riadalmat keltsen és C. adott városrészében a köznyugalmat súlyosan megzavarta. A fenti cselekmények következtében személyi sérülés nem keletkezett.

[19] Az eseményeket követően a rendőrség nagy erőkkel jelent meg, majd a köznyugalmat több nap alatt sikerült csak visszaállítani.

[20] A felülvizsgálati eljárásban irányadó tényálláshoz tartozónak kell tekinteni a jogerős határozat indokolása bármely részében szereplő minden ténymegállapítást, amely az elbírált bűncselekmény büntetőjogi megítélésénél jelentős (BH 2006.392.).

[21] Következésképpen szintén a tényállás részét képezi - bár helytelen ítéletszerkesztés miatt az indokolás más részében írt - azon tény is, hogy a gépkocsizó járőr a c.-i P. utcából kifordulva, mintegy 25 fős, civil ruhás sétáló csoportra lett figyelmes, mely csoportból egy főt, a II. r. terheltet igazoltatás alá is vonták, aki azt mondta, hogy hazafelé tartanak.

[22] Miután a járőrök további intézkedés nélkül a helyszínt elhagyták, azonban ismételt feljelentések történtek csendháborítás miatt, ezért a helyszínre visszatérve, a P. utcában találták fel a csoportot, ahol már észlelték, hogy az ott lakó romák kiabálnak, csoportokba szerveződnek és kezükben különböző eszközökkel, lapáttal, kapával, deszkával, léccel az igazoltatás alá vont csoport irányába tartottak.

[23] A járőrök a csoportot körülfogva, őket az A. és az Sz. utca kereszteződéséhez kísérték ki és ott igazoltatás alá vonták. A csoport tagjai között voltak akkor az I. és a III-VI. r. terheltek is mások kíséretében.

[24] A jogerős határozatok szerint az I-VII. r. terheltek által megvalósított magatartás a Btk. 216. § (1) bekezdés és (3) bekezdés e) pontja szerint csoportosan elkövetett közösség tagja elleni erőszak bűntettének minősül.

[25] A tényállás szerint a csoport tagjai e magatartásukat már befejezték, a helyszínről távozóban voltak és hazafelé tartottak, amikor velük szemben az első igazoltatásra sor került, és ekkor a rendőrség sem tartotta szükségesnek további intézkedés megtételét.

[26] A rendőrség ismételt fellépésére akkor került sor, amikor IX-XVIII. r. terheltek - köztük a felülvizsgálattal érintett XV. r. terhelt - támadó szándékkal üldözőbe vette az I-VII. r. terheltekből és más társaikból álló csoportot, akiket ekkor a rendőrség körbefogott, ezáltal azt is megakadályozva, hogy a két csoport között tényleges összecsapásra kerüljön sor.

[27] A felülvizsgálati eljárás során eldöntendő jogi kérdés az volt, hogy a XV. r. terhelt valódi vagy vélt jogos védelmi helyzetben volt-e, illetve ha esetében büntethetőségi akadály nem állapítható meg, akkor magatartása bűncselekmény-e, továbbá az miként minősül.

[28] A Btk. 22. § (1) bekezdése szerint nem büntetendő az a cselekmény, amely a saját, illetve más vagy mások személye, javai vagy a közérdek ellen intézett, illetve ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához szükséges.

[29] A közösség tagja elleni erőszak bűntettének tényállási elemeit megvalósító cselekmény esetén is helye lehet a jogos védelem körébe tartozó elhárító magatartásnak.

[30] Az elsőfokú bíróság ítéletének indokolásában helytállóan fejtette ki, hogy a jogos védelem eleve támadást feltételez, mégpedig a jogtalanság talaján állót, ennek - illetve az ilyen támadás közvetlen veszélyének - hiányában nem kerülhet sor ezen büntethetőséget kizáró ok megállapítására. Tényként rögzíthető a bírói gyakorlat szerint is, hogy a támadás mindig egy aktív erőszakos magatartást jelent, mely legtöbbször közvetlenül személy, ritkábban dolog ellen irányul, mégpedig úgy, hogy a támadásnak intézettnek és közvetlenül fenyegető jellegűnek kell lennie.

[31] Jelen esetben azonban kétségkívül az volt megállapítható, hogy 2012. augusztus 18. napján az I-VII. r. terheltek és társaik fellépése bár riadalmat keltő volt és a roma kisebbség ellen irányult, de ellenük intézett és folyamatos támadást nem tanúsítottak. A támadás akkor tekintendő közvetlenül fenyegetőnek, ha megkezdésétől azonnal, vagy igen rövid időn belül tartani lehet és kifejtésének nincs akadálya, következésképpen a támadás veszélyének objektíven is közvetlennek kell lenni.

[32] A felülvizsgálati eljárásban is irányadó tényállás szerint azonban az elkövetési körülmények miatt az általános fenyegetettségi érzés, a jogtalan támadás bekövetkezésének csak távoli veszélye volt megállapítható, ez pedig a jogos védelem alkalmazására kétségkívül nem nyújtott alapot. Ezt támasztotta alá a járásbíróság megállapítása szerint a tényállás alapján az is, hogy a helyszínre küldött rendőr járőrök határozottan és szakszerűen léptek fel, a két csoport egymással közvetlen érintkezésbe sem került.

[33] A másodfokon eljárt törvényszék is helytállóan fejtette ki, hogy a IX-X., XII-XV., XVII-XVIII. r. terheltek részéről az sem foghat helyt, hogy tévedésben voltak cselekményük társadalomra veszélyességét illetően, mert ezen csoport tagjai különféle eszközökkel felfegyverkezve, több utcán át kergették a lakóhelyükön felvonuló csoportot. Ez pedig nyilvánvalóan nem értékelhető jogkövető állampolgári magatartásként.

[34] A jogos védelmi helyzet azért sem állapítható meg a XV. r. terhelt javára, mert a városban volt szervezett rendőri erő, melynek feladata volt a bűncselekmények, így a közösség elleni erőszak elkövetésének esetére történő fellépés, és a tényállásból az is megállapítható, hogy a rendőrség e feladatának eleget is tett.

[35] A jogos védelem csak addig áll fenn, amíg a megtámadott reálisan tarthat a támadás megkezdésétől vagy annak folytatásától. A tényállás szerint a helyszínről távozó csoport tagjai esetében támadástól tartani nem kellett, így az őket a korábbi cselekményük miatt üldöző csoport tagjai emiatt is a jogtalanság talajára helyezkedtek.

[36] Felülvizsgálat keretében valamely büntethetőséget kizáró ok - így a végszükség vagy a tévedés - hiányára vont következtetés helyessége kizárólag az irányadó tények alapulvételével vitatható (EBH 2011.2395.). Az irányadó tényállás azonban nem rögzít olyan ténybeli körülményeket, amelyek alkalmat adhatnának ilyen - a felülvizsgálati indítványban kifejtett, a vélt jogos védelmi helyzet fennállását taglaló - jogkövetkeztetés levonására.

[37] Mindezek miatt a felülvizsgálati indítványnak sem a jogos, sem a vélt jogos védelem megállapítására irányuló indítványa nem megalapozott.

[38] A Legfőbb Ügyészség nyilatkozatában helytállóan fejtette ki, hogy az irányadó ítéleti tényállás alapján a XV. r. terhelt és terhelttársai, valamint más, ismeretlenül maradt személyek az éjszakai órákban az utcán rövid időn belül egy nagyobb, több tucat főből álló csoportosulást alkottak, és különböző, köztük az élet kioltására is alkalmas eszközökkel - baseballütővel, kaszával, kapával, deszkával - felfegyverkezve megindultak az I-VII. r. terheltekkel együtt vonuló csoport irányába; velük szemben támadólag léptek fel, a csoportot - amelynek tagjai mindezt látván menekülőre fogták - több utcán át kergették, és csak a határozott rendőri fellépésnek volt köszönhető az, hogy a "gárdistákat" tényleges testi vagy más sérelem nem érte. Mindezek alapján a XV. r. terhelt és társai magatartásának kihívó közösségellenességéhez, ahhoz, hogy a közösség nyugalmát semmibe véve cselekedtek, valamint e magatartás megbotránkozás és riadalom keltésére alkalmasságához kétség nem férhet; a védő indítványában e tényállási elemek megvalósulását nem is vitatta.

[39] A Btk. 339. § (1) bekezdése alapján a garázdaság bűncselekményét az követi el, aki olyan kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartást tanúsít, amely alkalmas arra, hogy másokban megbotránkozást, vagy riadalmat keltsen, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg.

[40] A garázdaság vétségének tényállásszerűségéhez megkívánt kihívó közösségellenesség azt jelenti, hogy a tanúsított magatartás a környezetre gyakorolt hatása révén közvetlenül és durván sérti vagy sértheti a közösség nyugalmát. A garázda magatartást tanúsító elkövető felismeri, hogy cselekménye a közösség nyugalmának megzavarására alkalmas, ám tettét a közösségi érdek leplezetlen semmibevételével hajtja végre. Az elkövető által kifejtett erőszakos magatartás esetleges belső, személyes indítéka a garázdaság megállapíthatóságát nem zárja ki, mert a közösségi érdekkel történő nyílt szembeszegülés a személyes motívumból fakadó cselekményben is megjelenhet (EBH 2014.B23.).

[41] A jogerős határozatban megállapított tényállás adatai alapján - a védő érvelésétől eltérően - a XV. r. terheltnek felrótt cselekmény erőszakos jellege is megállapítható. A XV. r. terhelt a helyszínen tartózkodott és aktív magatartást tanúsított annak a nagyobb létszámú csoportnak a tevékenységében, amelynek tagjai az élet kioltására is alkalmas eszközökkel megjelenve, egyidejűleg és közösen támadólag léptek fel a szemben álló csoporttal szemben. Ez a magatartás a "gárdisták" csoportja körében félelmet keltett, hiszen a helyszínről menekültek; őket a XV. r. terhelt ütőeszközökkel felszerelkezett csoportja utcákon keresztül kitartóan kergette. Az, hogy az összecsapás és a tényleges személy elleni erőszak - testre irányuló támadó jellegű fizikai ráhatás - nem következett be, döntően az eredményes rendőri közbeavatkozásnak tudható be. Mindez azt jelenti, hogy a XV. r. terhelt és társainak támadó jellegű cselekvése a fentiekben jellemzett, a testi épséget közvetlenül fenyegető erő alkalmazására irányuló kísérlet valamennyi tényállásszerű ismérvét magán hordozta, amely csak azért nem fordult át testbántalmazásba, mert az alól a "gárdistáknak" meneküléssel sikerült magukat kivonni, illetve azt a rendőri kimentés megakadályozta. Az "erőszak" és az "erőszakos magatartás" nem azonos fogalom. Garázdaság megvalósításához az erőszakos magatartás tanúsítása is elégséges, ha a bűncselekmény megállapításának egyéb feltételei is megvalósultak (EBH 2007.1589.).

[42] Az együttesen fellépő csoport tagjainak számára, valamint a felsorolt eszközök jellegére és tulajdonságaira figyelemmel - mely utóbbiak megfelelnek a Btk. 459. § (1) bekezdésének 6. pontjában írt törvényi feltételeknek - a csoportosan és felfegyverkezve elkövetés tényeit a tényállás hiánytalanul tartalmazza.

[43] Kétségtelen tény, hogy a Btk. 459. § (1) bekezdés 4. pontja alapján erőszakos magatartásnak minősül a más személyre gyakorolt támadó jellegű fizikai ráhatás is, abban az esetben is, ha az nem alkalmas testi sérülés okozására.

[44] A garázdaság bűncselekménye ugyanakkor nem minősül a Btk. 459. § (1) bekezdés 26. pontja alapján személy elleni erőszakos bűncselekménynek. A garázdasághoz megkívánt erőszakos magatartás megállapításához nem szükséges személy testét ténylegesen érintő erőszak. Ennek megfelelően fejti ki a 34. BK vélemény indokolása, hogy a garázdaság elkövethető olyan erőszakos, támadó fellépéssel, amely még könnyű testi sértéssel sem jár.

[45] Az irányadó tényállás pedig pontosan tartalmazza a XV. r. terhelt által elkövetett azon erőszakos, támadó fellépést, amely erőszaknak nem, hanem a garázdasághoz megkívánt erőszakos magatartásnak minősül. Nem lehet kétséges ugyanis, hogy a XV. r. terhelt és garázdaságot megvalósító társai - egyébként - a tényleges tettlegességre felkészülve valósították meg erőszakos magatartásukat.

[46] Mivel a cselekmény C. város közösségének a nyugalmát és biztonságérzetét megzavarta - nagyszámú rendőri erőre volt szükség ahhoz, hogy a köznyugalmat a későbbiekben fenntartsák -, a köznyugalmat súlyosan megzavarva elkövetés is megvalósult.

[47] Következésképpen törvényesen minősítette a bíróság a jogerős határozatában a XV. r. terhelt cselekményét társtettesként, csoportosan, köznyugalmat súlyosan megzavarva, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettének, a felülvizsgálati indítványnak a jogi minősítést támadó része sem megalapozott.

[48] Ezért a Kúria a megtámadott határozatokat a XV. r. terhelt tekintetében a Be. 426. §-a alapján hatályában fenntartotta.

(Kúria Bfv. I. 980/2017.)

* * *

TELJES HATÁROZAT

A Kúria Budapesten, a 2017. év november hó 16. napján megtartott tanácsülésen meghozta a következő

v é g z é s t:

A közösség tagja elleni erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban volt büntetőügyben a XV. rendű terhelt védője által benyújtott felülvizsgálati indítványt elbírálva a Ceglédi Járásbíróság 6.Fk.612/2013/69. számú ítéletét és a Budapest Környéki Törvényszék 3.Fkf.451/2016/28. számú végzését a XV. rendű terheltre vonatkozó részében hatályában fenntartja.

A végzés ellen fellebbezésnek és felülvizsgálatnak nincs helye, és ebben az ügyben sem az indítvány előterjesztője, sem azonos tartalommal más jogosult újabb felülvizsgálati indítványt nem nyújthat be.

I n d o k o l á s

A Ceglédi Járásbíróság a 2015. november 24-én meghozott 6.Fk.612/2013/69. számú ítéletével - mely a XV. rendű terhelt tekintetében a Budapest Környéki Törvényszék 3.Fkf.451/2016/28. számú végzésével 2016. november 8-án jogerőre emelkedett - a XV. rendű terheltet bűnösnek mondta ki csoportosan, köznyugalmat súlyosan megzavarva, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettében, mint társtettest [Btk. 339. § (1) bekezdés, (2) bekezdés a), b) és d) pont], ezért tíz hónap szabadságvesztés büntetésre ítélte, melynek végrehajtását egy év próbaidőre felfüggesztette, a szabadságvesztés büntetést végrehajtása esetén börtön fokozatban rendelte végrehajtani, és megállapította, hogy a terhelt a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.

A jogerős ügydöntő határozat ellen a XV. rendű terhelt védője nyújtott be a törvényes ok megjelölése nélkül, tartalma alapján a Be. 416. § (1) bekezdés a) pontjára alapított felülvizsgálati indítványt.

Az indítvány előterjesztőjének álláspontja szerint a bíróság törvénysértő módon minősítette a terhelt cselekményét garázdaság bűntettének, ugyanis a terhelt magatartása nem merítette ki a törvényi tényállás egyik elemét, az erőszakot. A cselekmény során a két szemben álló csoport között semmilyen testi kontaktus nem jött létre, míg a 34/2007. számú Büntető kollégiumi vélemény az erőszakos magatartás megállapíthatóságához minimálisan a garázdaságba beolvadó tettleges becsületsértést kíván meg. Ennek hiányában a XV. rendű terhelt cselekménye nem bűncselekmény, hanem a 2012. évi II. törvény 170. §-a szerint garázdaság szabálysértéseként minősül. Hivatkozott arra is, hogy a XV. rendű terhelt a cselekménye elkövetésekor menthető felindulása miatt tévedett annak társadalomra veszélyességében. Nevezett lakóhelyén 2012-ben igen nagy társadalmi feszültségek voltak tapasztalhatóak, és a XV. rendű terhelt élettársa, V. T. volt az, aki bejelentést tett az I-VII. rendű terheltek csoportja által tartott félelemkeltő demonstrációról. A helyszínen rasszista kiabáláson túl ostorcsattogtatás, petárdázás is volt és másnap gázlőszereket is találtak, ezért a családját és gyerekeit alappal féltő, de senkivel fizikai kontaktusba sem kerülő XV. rendű terhelt esetében ezen okból is büntethetőségi akadály állapítható meg.

Ezért azt indítványozta, hogy a Kúria a jogerős határozatot változtassa meg, és a XV. rendű terheltet a Btk. 20. § (2) bekezdésében meghatározott büntethetőségi akadály miatt az ellene emelt vád alól mentse fel.

A Legfőbb Ügyészség írásbeli nyilatkozata szerint a felülvizsgálati indítvány nem megalapozott.

A garázdaság bűncselekményének helyes megítélésére vonatkozóan kialakult bírói gyakorlat szerint a más törvényi tényállásokban meghatározott erőszak és a garázdaság tényállásában írt erőszakos magatartás nem azonos fogalom. A személy ellen irányuló erőszakos magatartással elkövetett garázdaság esetén az erőszak általában más személy testének támadó megérintését jelenti, és a testi sértés okozására nem alkalmas támadó jellegű fizikai ráhatás is erőszakos magatartásnak minősül [Btk. 459. § (1) bekezdés 4. pont]. Garázdaság megvalósításához azonban az erőszakos magatartás tanúsítása is elégséges, ha a bűncselekmény megállapításának egyéb feltételei is megvalósultak.

A törvényi tényállásban szereplő erőszakos magatartás aktív, támadó jellegű cselekvés; a fogalom szélesebb körű, mint az erőszak, mert a személy vagy dolog elleni erő közvetlen alkalmazásán túlmenően magába foglalja az erő alkalmazására irányuló kísérletet vagy a testi épség ellen irányuló olyan közvetlen fenyegetést is, amikor a sértett személy meghátrálással, meneküléssel tudja kivonni magát vagy a dolgot az erőszak alól.

A tényállás szerint a helyszínen tartózkodó XV. rendű terheltnek terhelt- társai és a csoport más tagjai kihívóan közösségellenes, erőszakos jellegű magatartását - ekként az eszközökkel való felfegyverkezettséget is - szükségképpen észlelnie kellett, és ennek tudatában, társai cselekményével azonosulva, velük szándék- és akarategységben csatlakozott a csoport tevékenységéhez; abban - az egymás testközelségében történt elkövetés körülményeiből adódóan - társtettesi elkövetői magatartást fejtett ki. Ebből következően az eljárt bíróságok a rögzített tényállásból okszerűen vontak következtetést a XV. rendű terhelt garázdaság bűncselekményében való bűnösségére, és törvényesen került sor a súlyosabban minősítő körülmények felrovására is.

A XV. rendű terhelt, valamint társai személyét, életét, testi épségét vagy javait közvetlenül a cselekményük elkövetését megelőzően támadás nem érte, sőt cselekményük megkezdésekor őket ilyen közvetlen támadás veszélye sem fenyegette. Ebből következik, hogy az adott időben és elkövetési körülmények mentén a terheltnek nem volt alapos oka arra sem, hogy a személye vagy javai elleni támadással közvetlenül fenyegető helyzetet tévesen feltételezzen; ezzel szemben cselekményének jogilag tilalmazott és tudatosan antiszociális mivoltát nyilvánvalóan felismerte. Ekként a XV. rendű terhelt javára a vélt jogos védelmi helyzetben cselekvés - és azzal összefüggésben a cselekmény társadalomra veszélyességében való tévedés jogkövetkezménye - nem állapítható meg és nem alkalmazható.

Ezért azt indítványozta, hogy a Kúria a megtámadott határozatokat hatályában tartsa fenn (Fk.BF.975/2017.).

Az indítvány előterjesztője a Legfőbb Ügyészség nyilatkozatára tett észrevételében álláspontját változatlanul fenntartotta, és azt kiegészítette azzal, hogy nélkülözi a kihívó közösségellenességet a jogos védelmi helyzetben - a személy ellen intézett támadás elhárítása érdekében - kifejtett erőszakos magatartás, ezért az garázdaságot nem valósít meg.

.-.-.

A Kúria a megtámadott határozatokat - a Be. 424. § (1) bekezdése alapján tanácsülésen eljárva - a Be. 423. § (4) bekezdésének megfelelően a felülvizsgálati indítványban meghatározott okok alapján, a felülvizsgálati indítvánnyal megtámadott részében vizsgálta felül.

Emellett a Be. 423. § (5) bekezdése szerint eljárva a 416. § (1) bekezdés c) pontjában felsorolt esetleges eljárási szabálysértésekre is tekintettel volt, azonban ilyen, a 373. § (1) bekezdésének I. b) és c) pontjában, valamint II-IV. pontjának valamelyikében meghatározott - feltétlen hatályon kívül helyezést eredményező - eljárási szabálysértést nem észlelt.

A felülvizsgálati eljárásban a Be. 423. § (1) bekezdése szerint a jogerős határozatban megállapított tényállás az irányadó. Eszerint C. kertvárosi városrészben 2012. évben az ott lakó roma, illetve a magyar lakosság között feszültség keletkezett azért, mert rendkívüli módon megszaporodtak a vagyon elleni bűncselekmények. Ezért a lakosság egy része fórumokat tartott, a helyi önkormányzati, illetve országgyűlési képviselőkkel egyeztetett, majd kis időn belül az egyik politikai párthoz tartozó politikusok is megjelentek a helyszínen.

A terheltek közül az I. rendű, a II. rendű, a III. rendű, a IV. rendű, az V. rendű és a VI. rendű terheltek több más - részben ismeretlenül maradt - személy társaságában 2012. augusztus 18. napján az esti órákban a Barna Pál VII. rendű terhelt tulajdonát képező ingatlanon egy baráti bográcsozáson vettek részt.

Ugyanezen az estén 22 óra körüli időben mind a hét terhelt, egy, az eljárás során rajtuk kívül ismeretlenül maradt mintegy 20-30 fős csoporttal együtt, akik hasonló ruházatot viseltek - jellemzően fekete nadrágot és bakancsot, fehér pólót, esetleg fekete mellényt - C.-n egységes akaratelhatározásukból eredően felvonultak, majd a felvonulás során a csoport tagjai az utcában lakó személyekben félelmet, riadalmat és megbotránkoztatást keltettek azzal, hogy a náluk lévő karikás ostort csattogtatták, petárdákat dobáltak, illetőleg hangosan kiabáltak az ott lakó roma lakosság felé. A csoport tagjai részéről többször kiabálva elhangzott, hogy "Meg fogtok halni büdös cigányok. Menjetek vissza Indiába, nem vagytok magyarok.". Ezen fellépésük következtében személyi sérülés azonban nem keletkezett.

Mivel a felvonulással érintett utcákban lakó roma személyekben a terheltek és társaik fentebb írt cselekménye félelmet keltett, rövid időn belül nagyobb, több tucat főből álló - pontosabban már meg nem határozható méretű - csoportosulás jött létre, amelynek tagjai az eljárás során a IX. rendű, a X. rendű, a XII. rendű, a XIII. rendű, a XIV. rendű, a XV. rendű, a XVII. rendű, és a XVIII. rendű terheltek voltak más személyek mellett. Ezen csoportosulás tagjai különböző eszközökkel, baseball ütővel, kaszával, kapával és más tárgyakkal felfegyverkezve szándékegységben, egymást segítve és támogatva, támadólag léptek fel a fentebb írt, az I-VII. rendű terheltekkel együtt vonuló csoporttal szemben, amelynek tagjai ezen kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartást látva a helyszínről elmenekültek. A felfegyverkezve elkövetett, szándékegységben megvalósuló erőszakos magatartás messzemenőkig alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást és riadalmat keltsen és C. kertvárosi városrészében a köznyugalmat súlyosan megzavarta. A fenti cselekmények következtében személyi sérülés nem keletkezett.

Az eseményeket követően a rendőrhatóság nagy erőkkel jelent meg, majd a köznyugalmat több nap alatt sikerült csak visszaállítani.

A felülvizsgálati eljárásban irányadó tényálláshoz tartozónak kell tekinteni a jogerős határozat indokolása bármely részében szereplő minden ténymegállapítást, amely az elbírált bűncselekmény büntetőjogi megítélésénél jelentős (BH 2006.392.).

Következésképpen szintén a tényállás részét képezi - bár helytelen ítéletszerkesztési ok miatt az indokolás más részében (23. oldal 4. bekezdés) írt - azon tény is, hogy a gépkocsizó járőr a P. utcából kifordulva, mintegy 25 fős civil ruhás sétáló csoportra lett figyelmes, mely csoportból egy főt, a II. rendű terheltet igazoltatás alá is vonták, aki azt mondta, hogy hazafelé tartanak.

Miután a járőr további intézkedés nélkül a helyszínt elhagyta, azonban ismételt feljelentések történtek csendháborítás miatt, ezért a helyszínre visszatérve, a Présház utcában találta fel a csoportot, ahol már észlelték, hogy az ott lakó romák hangosan kiabálnak, csoportokba szerveződnek és kezükben különböző eszközökkel, lapáttal, kapával, deszkával, léccel az igazoltatás alá vont csoport irányába tartottak.

A járőrök a csoportot körülfogva, őket az A. és az Sz. utca kereszteződéséhez kísérték ki és ott igazoltatás alá vonták. A csoport tagjai között volt akkor az I. rendű, a III. rendű, a IV. rendű, az V. rendű és a VI. rendű terheltek is mások kíséretében.

A jogerős határozat szerint az I-VII. rendű terheltek által megvalósított magatartás a Btk. 216. § (1) bekezdés és (3) bekezdés e) pontja szerint csoportosan elkövetett közösség tagja elleni erőszak bűntettének minősül.

A tényállás szerint a csoport tagjai e magatartásukat már befejezték, a helyszínről távozóban voltak és hazafelé tartottak, amikor velük szemben az első igazoltatásra sor került, és ekkor a rendőrség sem tartotta szükségesnek további intézkedés megtételét.

A rendőrség ismételt fellépésére akkor került sor, amikor IX-XVIII. rendű terheltek - köztük a felülvizsgálattal érintett XV. rendű terhelt - támadó szándékkal üldözőbe vette az I-VII. rendű terheltekből és más társaikból álló csoportot, akiket ekkor a rendőrség körbefogott, ezáltal azt is megakadályozva, hogy a két csoport között tényleges összecsapásra kerüljön sor.

A felülvizsgálati eljárás során eldöntendő jogi kérdés az volt, hogy a XV. rendű terhelt volt-e valódi vagy vélt jogos védelmi helyzetben, illetve, ha esetében büntethetőségi akadály nem állapítható meg, akkor magatartása bűncselekmény-e, továbbá az miként minősül.

A Btk. 22. § (1) bekezdése szerint nem büntetendő az a cselekmény, amely a saját, illetve más vagy mások személye, javai vagy a közérdek ellen intézett, illetve ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához szükséges.

A közösség tagja elleni erőszak bűntettének tényállási elemeit megvalósító cselekmény esetén is helye lehet a jogos védelem körébe tartozó elhárító magatartásnak.

Az elsőfokú bíróság ítéletének indokolásában helytállóan fejtette ki, hogy a jogos védelem eleve támadást feltételez, mégpedig a jogtalanság talaján állót, ennek - illetve az ilyen támadás közvetlen veszélyének - hiányában nem kerülhet sor ezen büntethetőséget kizáró ok megállapítására. Tényként rögzíthető a bírói gyakorlat szerint is, hogy a támadás mindig egy aktív erőszakos magatartást jelent, mely legtöbbször közvetlenül személy, ritkábban dolog ellen irányul, mégpedig úgy, hogy a támadásnak intézettnek és közvetlenül fenyegető jellegűnek kell lennie.

Jelen esetben azonban kétség kívül az volt megállapítható, hogy 2012. augusztus 18. napján az I-VII. rendű terheltek és társaik fellépése bár riadalmat keltő volt és a roma kisebbség ellen irányult, de ellenük intézett és folyamatos támadást nem tanúsítottak. A támadás tekintendő közvetlenül fenyegetőnek akkor, ha megkezdésétől azonnal, vagy igen rövid időn belül tartani lehet és kifejtésének nincs akadálya, következésképpen a támadás veszélyének objektíven is közvetlennek kell lenni.

A felülvizsgálati eljárásban is irányadó tényállás szerint azonban az elkövetési körülmények miatt az általános fenyegetettségi érzés, a jogtalan támadás bekövetkezésének csak távoli veszélye volt megállapítható, ez pedig a jogos védelem alkalmazására kétségkívül nem nyújtott alapot. Ezt támasztotta alá a járásbíróság megállapítása szerint a tényállás alapján az is, hogy a helyszínre küldött rendőr járőrök határozottan és szakszerűen léptek fel, a két csoport egymással közvetlen érintkezésbe sem került.

A másodfokon eljárt törvényszék is helytállóan fejtette ki, hogy a IX. rendű, a X. rendű, a XII. rendű, a XIII. rendű, a XIV. rendű, a XV. rendű, a XVII. rendű és a XVIII. rendű terheltek részéről az sem foghat helyt, hogy tévedésben voltak cselekményük társadalomra veszélyességét illetően, mert ezen csoport tagjai különféle eszközökkel felfegyverkezve, több utcán át kergették a lakóhelyükön felvonuló csoportot. Ez pedig nyilvánvalóan nem értékelhető jogkövető állampolgári magatartásként.

A jogos védelmi helyzet azért sem állapítható meg a XV. rendű terhelt javára, mert a városban volt szervezett rendőri erő, melynek feladata volt a bűncselekmények, így a közösség elleni erőszak elkövetésének esetére történő fellépés, és a tényállásból az is megállapítható, hogy a rendőrség e feladatának eleget is tett.

A jogos védelem csak addig áll fenn, amíg a megtámadott reálisan tarthat a támadás megkezdésétől vagy annak folytatásától. A tényállás szerint a helyszínről távozó csoport tagjai esetében támadástól tartani nem kellett, így az őket a korábbi cselekményük miatt üldöző csoport tagjai emiatt is a jogtalanság talajára helyezkedtek.

Felülvizsgálat keretében valamely büntethetőséget kizáró ok - így a végszükség vagy a tévedés - hiányára vont következtetés helyessége kizárólag az irányadó tények alapulvételével vitatható (EBH 2011.2395.). Az irányadó tényállás azonban nem rögzít olyan ténybeli körülményeket, amelyek alkalmat adhatnának ilyen - a felülvizsgálati indítványban kifejtett a vélt jogos védelmi helyzet fennállását taglaló - jogkövetkeztetés levonására.

Mindezek miatt a felülvizsgálati indítványnak sem a jogos, sem a vélt jogos védelem megállapítására irányuló indítványa nem megalapozott.

A Legfőbb Ügyészség nyilatkozatában helytállóan fejtette ki, hogy az irányadó ítéleti tényállás alapján a XV. rendű terhelt és terhelt-társai, valamint más, ismeretlenül maradt személyek az éjszakai órákban az utcán rövid időn belül egy nagyobb, több tucat főből álló csoportosulást alkottak, és különböző, köztük az élet kioltására is alkalmas eszközökkel - baseball ütővel, kaszával, kapával, deszkával - felfegyverkezve megindultak a I-VII. rendű terheltekkel együtt vonuló csoport irányába; velük szemben támadólag léptek fel, a csoportot - amelynek tagjai mindezt látván menekülőre fogták - több utcán át kergették, és csak a határozott rendőri fellépésnek volt köszönhető az, hogy a "gárdistákat" tényleges testi vagy más sérelem nem érte. Mindezek alapján a XV. rendű terhelt és társai magatartásának kihívó közösségellenességéhez, ahhoz, hogy a közösség nyugalmát semmibe véve cselekedtek, valamint e magatartás megbotránkozás és riadalom keltésére való alkalmasságához kétség nem férhet; a védő indítványában e tényállási elemek megvalósulását nem is vitatta.

A Btk. 339. § (1) bekezdése alapján a garázdaság bűncselekményét az követi el, aki olyan kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartást tanúsít, amely alkalmas arra, hogy másokban megbotránkozást, vagy riadalmat keltsen, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg.

A garázdaság vétségének tényállásszerűségéhez megkívánt kihívó közösségellenesség azt jelenti, hogy a tanúsított magatartás a környezetre gyakorolt hatása révén közvetlenül és durván sérti vagy sértheti a közösség nyugalmát. A garázda magatartást tanúsító elkövető felismeri, hogy cselekménye a közösség nyugalmának megzavarására alkalmas, ám tettét a közösségi érdek leplezetlen semmibevételével hajtja végre. Az elkövető által kifejtett erőszakos magatartás esetleges belső, személyes indítéka a garázdaság megállapíthatóságát nem zárja ki, mert a közösségi érdekkel történő nyílt szembeszegülés a személyes motívumból fakadó cselekményben is megjelenhet (EBH 2014.B23.).

A jogerős határozatban megállapított tényállás adatai alapján - a védő érvelésétől eltérően - a XV. rendű terheltnek felrótt cselekmény erőszakos jellege is megállapítható. A XV. rendű terhelt a helyszínen tartózkodott és aktív magatartást tanúsított annak a nagyobb létszámú csoportnak a tevékenységében, amelynek tagjai az élet kioltására is alkalmas eszközökkel megjelenve, egyidejűleg és közösen támadólag léptek fel a szemben álló csoporttal szemben. Ez a magatartás a "gárdisták" csoportja körében félelmet keltett, hiszen a helyszínről menekültek; őket a XV. rendű terhelt ütőeszközökkel felszerelkezett csoportja utcákon keresztül kitartóan kergette. Az, hogy az összecsapás és a tényleges személy elleni erőszak - testre irányuló támadó jellegű fizikai ráhatás - nem következett be, döntően az eredményes rendőri közbeavatkozásnak tudható be. Mindez azt jelenti, hogy a XV. rendű terhelt és társainak támadó jellegű cselekvése a fentiekben jellemzett, a testi épséget közvetlenül fenyegető erő alkalmazására irányuló kísérlet valamennyi tényállásszerű ismérvét magán hordozta, amely csak azért nem fordult át testbántalmazásba, mert az alól a "gárdistáknak" meneküléssel sikerült magukat kivonni, illetve azt a rendőri kimentés megakadályozta. Az "erőszak" és az "erőszakos magatartás" nem azonos fogalom. Garázdaság megvalósításához az erőszakos magatartás tanúsítása is elégséges, ha a bűncselekmény megállapításának egyéb feltételei is megvalósultak (EBH 2007.1589.).

Az együttesen fellépő csoport tagjainak számára, valamint a felsorolt eszközök jellegére és tulajdonságaira figyelemmel - mely utóbbiak megfelelnek a Btk. 459. § (1) bekezdésének 6. pontjában írt törvényi feltételeknek - a csoportosan és felfegyverkezve elkövetés tényeit a tényállás hiánytalanul tartalmazza.

Kétségtelen tény, hogy a Btk. 459. § (1) bekezdés 4. pontja alapján erőszakos magatartásnak minősül a más személyre gyakorolt támadó jellegű fizikai ráhatás is, abban az esetben is, ha az nem alkalmas testi sérülés okozására.

A garázdaság bűncselekménye ugyanakkor nem minősül a Btk. 459. § (1) bekezdés 26. pontja alapján személy elleni erőszakos bűncselekménynek. Ebből is megállapítható, hogy a garázdasághoz megkívánt erőszakos magatartás megállapításához nem szükséges személy testét ténylegesen érintő erőszak. Ennek megfelelően fejti ki a 34. BK vélemény indokolása, hogy a garázdaság ugyanis elkövethető olyan erőszakos, támadó fellépéssel, amely még könnyű testi sértéssel sem jár.

Az irányadó tényállás pedig pontosan tartalmazza a XV. rendű terhelt által elkövetett azon erőszakos, támadó fellépést, amely erőszaknak nem, hanem a garázdasághoz megkívánt erőszakos magatartásnak minősül. Nem lehet kétséges ugyanis, hogy a XV. rendű terhelt és garázdaságot megvalósító társai - egyébként - a tényleges tettlegességre felkészülve valósították meg erőszakos magatartásukat.

Mivel a cselekmény C. közösségének a nyugalmát és biztonságérzetét megzavarta - nagy számú rendőri erőre volt szükség ahhoz, hogy a köznyugalmat a későbbiekben fenntartsák -, a köznyugalmat súlyosan megzavarva elkövetés is megvalósult.

Következésképpen törvényesen minősítette a bíróság a jogerős határozatában a XV. rendű terhelt cselekményét társtettesként, csoportosan, köznyugalmat súlyosan megzavarva, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettének, a felülvizsgálati indítványnak a jogi minősítést támadó része sem megalapozott.

Ezért a Kúria a megtámadott határozatokat a XV. rendű terhelt tekintetében a Be. 426. §-a alapján hatályában fenntartotta.

A végzés elleni fellebbezést a Be. 3. § (4) bekezdése, a felülvizsgálatot a Be. 416. § (4) bekezdés b) pontja kizárja. A felülvizsgálati indítvány ismételt benyújtásával kapcsolatos tájékoztatás a Be. 418. § (3) bekezdésén alapul azzal, hogy ez esetben a Kúria - a Be. 421. § (3) bekezdésére figyelemmel - az indítvány elutasítására vonatkozó határozat hozatalát is mellőzheti.

Budapest, 2017. november 16.

Dr. Csák Zsolt s.k. a tanács elnöke, Dr. Vaskuti András s.k. előadó bíró, Dr. Domonyai Alexa s.k. bíró

(Kúria Bfv. I. 980/2017.)

 

 

EH 2015.09.B27

Hálapénz az a juttatás, amelyet az egészségügyi szolgáltatás igénybevételét követően a beteg vagy hozzátartozója hálája, köszönete jelül a szolgáltatásban közreműködő egészségügyi dolgozónak önként nyújt. A hálapénz - amennyiben az nem a kötelességszegés honorálása - nem jogtalan előny, így annak elfogadása vesztegetést nem valósít meg [1978. évi IV. tv. 251. §; 2012. évi C. tv. 291. §].

[1]A törvényszék a 2014. március 7. napján kihirdetett ítéletével az I. r., a II. r., a III. r., a IV. r., a VI. r., a IX. r., a XI. r. és a XII. r. vádlottat 1-1 rendbeli, a VIII. r., a X. r. és a XIII. r. vádlottat 2-2 rendbeli, az 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: régi Btk.) 251. §-ának (1) bekezdésébe ütköző vesztegetés vétségében, az V. r. vádlottat pedig 7 rendbeli, a régi Btk. 251. §-ának (1) bekezdése szerinti és a (2) bekezdés utolsó fordulata alapján minősülő vesztegetés bűntettében mondta ki bűnösnek.

[2]Ezért az I. r. vádlottat 300 napi tétel, napi tételenként 8000 forint összegű pénzbüntetésre és 50 000 forint vagyonelkobzásra, a II. r. vádlottat szintén 300 napi tétel, napi tételenként 5000 forint összegű pénzbüntetésre és 35 000 forint vagyonelkobzásra, a III. r. vádlottat ugyancsak 300 napi tétel, napi tételenként 7000 forint összegű pénzbüntetésre, valamint 55 000 forint vagyonelkobzásra, a IV. r. vádlottat 300 napi tétel, napi tételenként 7000 forint összegű pénzbüntetésre, továbbá 5000 forint vagyonelkobzásra, az V. r. vádlottat halmazati büntetésül 10 hónap, 2 évi próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre, 300 000 forint pénzmellékbüntetésre és 112 000 forint vagyonelkobzásra, a VI. r. vádlottat 300 napi tétel, napi tételenként 7000 forint összegű pénzbüntetésre, valamint 80 000 forint vagyonelkobzásra, a VIII. r. vádlottat halmazati büntetésként 300 napi tétel, napi tételenként 8000 forint összegű pénzbüntetésre, továbbá 65 000 forint vagyonelkobzásra, a IX. r. vádlottat 300 napi tétel, napi tételenként 7000 forint összegű pénzbüntetésre és 70 000 forint vagyonelkobzásra, a X. r. vádlottat halmazati büntetésül 300 napi tétel, napi tételenként 6000 forint összegű pénzbüntetésre, valamint 10 000 forint vagyonelkobzásra, a XI. r. vádlottat 300 napi tétel, napi tételenként 500 forint összegű pénzbüntetésre és 5000 forint vagyonelkobzásra, a XII. r. vádlottat 300 napi tétel, napi tételenként 8000 forint összegű pénzbüntetésre, továbbá 5000 forint vagyonelkobzásra, a XIII. r. vádlottat pedig halmazati büntetésként 300 napi tétel, napi tételenként 1000 forint összegű pénzbüntetésre és 10 000 forint vagyonelkobzásra ítélte. A VII. r. vádlottat viszont az ellene vesztegetés vétsége miatt emelt vád alól felmentette.

[3]Az elsőfokú ítélet a VII. r. vádlott tekintetében jogerőre emelkedett, míg a többi vádlott esetében - a vád és a védelem által bejelentett jogorvoslatok folytán - másodfokon az ítélőtábla járt el, s 2014. szep­tember 11-én meghozta ítéletét.

[4]Ebben az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta: a II., a VI., a VIII., a IX., a X. és a XII. r. vádlottat 1-1 rendbeli, a régi Btk. 251. §-ának (1) bekezdésébe ütköző vesztegetés vétségének, az V. r. vádlottat az 5 rendbeli, a régi Btk. 251. §-ának (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés záró fordulata szerint minősülő vesztegetés bűntettének vádja alól felmentette. Megállapította, hogy az V. r. vádlott 2 rendbeli, a régi Btk. 251. §-ának (1) bekezdésében írt vesztegetés vétségében bűnös.

[5]Az I., a III., a IV., az V., a VI., a VIII., a X., a XI. és a XIII. r. vádlottat - a pénzbüntetésre vonatkozó rendelkezések mellőzésével - 1-1 évi időtartamra próbára bocsátotta, egyben a II., III., V., VIII., IX., X., XI., XII. és XIII. r. vádlott esetében a vagyonelkobzást is mellőzte, ellenben az I. r. vádlottat 10 000 forint, a IV. r. vádlottat pedig 5000 forint vagyonelkobzás megfizetésére kötelezte.

[6]Rendelkezett a bűnügyi költség viseléséről, egyebekben pedig az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.

[7]Az ítélőtábla által eszközölt változtatásokkal a törvényszék ítélete az I., a III., a IV., a XI. és a XIII. r. vádlott tekintetében jogerőssé vált.

[8]Az ítélőtábla ítélete ellen az ügyész a II., az V., a VI., a VIII., a IX., a X. és a XII. r. vádlott terhére jelentett be fellebbezést a felmentő rendelkezések miatt, továbbá a részfelmentéssel érintett vádlottak tekintetében a büntetőjogi joghátrány súlyosítása érdekében. Ugyancsak fellebbezéssel élt - felmentés érdekében - az V. r. vádlott és védője, valamint a X. r. vádlott is.

[9]A Legfőbb Ügyészség átiratában az ügyészi fellebbezést fenntartotta, s indítványozta az V. r. vádlott bűnösségének további 5 rendbeli, a VIII. és X. r. vádlott bűnösségének további 1-1 rendbeli, a II., VI., IX. és XII. r. vádlott bűnösségének pedig 1-1 rendbeli, a régi Btk. 251. §-ának (1) bekezdésében meghatározott költségvetési szerv dolgozója által elkövetett vesztegetés vétségében történő megállapítását. Indítványt tett arra, hogy a Kúria az V. r. vádlottal szemben próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetést, pénzmellékbüntetést és 50 000 forint vagyonelkobzást, a II., VI., VIII., IX., X. és XII. r. vádlott esetében pedig pénzbüntetést szabjon ki, s a VI. r. vádlottat 80 000 forint, a IX. r. vádlottat 70 000 forint vagyonelkobzás megfizetésére is kötelezze.

[10]A Kúria az ügyben a Be. 391. §-ának (2) bekezdése alapján nyilvános ülést tartott, amelyen az ügyész a fellebbezést fenntartotta. A II., VI., IX. és XII. r. vádlott védője a másodfokú ítélet helybenhagyását, míg az V., VIII. és X. r. vádlott védője bűncselekmény hiányára alapozott felmentést kért.

[11]A fellebbezések az alábbiak szerint alaposak.

[12]A Kúria álláspontja szerint a jelen ügyben a Be. 386. § (1) bekezdésének c) pontja I. fordulatából kitűnően helye van a harmadfokú eljárásnak, minthogy a II. r., az V., a VI., a VIII., a IX., a X. és a XII. r. vádlott esetében a bűnösség kérdésében az ítélőtábla az elsőfokú ítéletben foglaltaktól eltérő döntést hozott.

[13]A bejelentett fellebbezések alapján a Kúria a Be. 387. §-ának (1) és (2) bekezdésében megjelölt terjedelemben felülbírálta a megtámadott másodfokú ítéletnek az érintett vádlottakra vonatkozó rendelkezéseit a megelőző első- és másodfokú eljárással együtt.

[14]Ennek során nem észlelt olyan perjogi szabálysértést, amely - a Be. 399. §-a (1) és (2) bekezdésében foglaltak szerint - feltétlen hatályon kívül helyezési okot képezve az ügy érdemi elbírálását kizárná. Az első- és a másodfokú bíróság ugyanis az eljárásjogi szabályokat megtartva folytatta le az eljárást, s - eleget téve indokolási kötelezettségének is - mérlegelő tevékenységéről és annak eredményéről ellenőrizhető módon számot adott.

[15]A Kúria úgy ítélte meg, hogy a másodfokú bíróság által az iratok tartalma alapján kiegészített tényállás alapvetően mentes a Be. 351. §-ának (2) bekezdésében felsorolt megalapozatlansági hibáktól és hiányosságoktól.

[16]A Be. 388. § (2) bekezdésének második fordulata értelmében az iratok tartalma alapján csupán az 5.1., 5.3., 5.4. és 5.5. alatti tényállás igényelt helyesbítést.

[17]A tényállás 5. pontját Gy. I. vallomása alapján akként kellett pontosítani, hogy az V. r. vádlott a vajúdó­szobában közölte vele, hogy "illik ám megköszönni, de nemcsak az orvosnak, hanem mindenkinek, aki benn van a műtőben". Gy. I. ezt követően kérdezte meg, hogy hányan vannak benn, majd utána azt is, hogy mégis mennyire illik a tevékenységüket megköszönni.

[18]Az 5.3. alatti tényállás ugyancsak pontosítandó azzal, hogy az V. r. vádlott kérdés nélkül jelezte a szülő nő élettársának, hogy az epidurálást 5000-10 000 forint közötti összeggel meg szokták köszönni.

[19]Az 5.4. pontot a másodfokú bíróság iratellenesen helyesbítette. P. I. idézett vallomása (nyom. ir. 7. kötet 110. old.) ugyanis azt tartalmazza, hogy az V. r. vádlott előttük - ilyen irányú kérdés nélkül - jelentette ki, hogy "illik megköszönni annak, aki részt vett a szülésnél", s egyben fel is sorolta, kikről van szó. P. I. ezt a tájékoztatást - vallomása szerint - maga is nyomatékos kérésként értékelte.

[20]Végül pedig az 5.5. alatti tényállásnak az utolsó sora igényel helyesbítést akként, hogy az "előzetesen kért" helyébe (az előző mondatból értelemszerűen következően) a "kérdésre megjelölt" kitétel illesztendő.

[21]Ilyen módon - minthogy további kiegészítésre nem volt szükség - a másodfokú bíróság által alapul vett tényállás teljes mértékben megalapozott és irányadó a harmadfokú eljárásban is.

[22]Az eljárt bíróságok helytállóan jutottak arra az álláspontra, hogy a vádlottak cselekményeit a régi Btk. 2010. március 30-ig - tehát az elkövetés időpontjában is hatályos - 251. §-ának alapulvételével kell elbírálni. A jelenleg hatályban lévő Btk. ugyanis - bűntettként szabályozva a cselekményt - enyhébb elbírálást nem tesz lehetővé.

[23]A régi Btk. 251. §-ának (1) bekezdése értelmében költségvetési szervnek, gazdálkodó szervezetnek vagy társadalmi szervezetnek az a dolgozója, illetőleg tagja, aki működésével kapcsolatban jogtalan előnyt kér, vagy a kötelességének megszegéséért az ilyen előnyt vagy annak ígéretét elfogadja, vagy a jogtalan előny kérőjével vagy elfogadójával egyetért, vétséget követ el és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

[24]A vádbeli időszakban a fellebbezéssel érintett vádlottak nem vitásan költségvetési szervként működő egészségügyi intézmény dolgozói voltak, mégpedig - a X. r. vádlott kivételével, aki mint önkéntes segítő állt szerződéses jogviszonyban a gyógyintézettel - közalkalmazottként. A beteg, jelen esetben a szülő nő, a kórházba való felvételével - akkor is, ha a megelőző terhesgondozás során magánrendelésen magán­orvosi szolgáltatást vett igénybe - a gyógyintézettel mint egészségügyi szolgáltatóval, s nem az intézmény által - szolgálati, munka- vagy szerződéses viszonyban foglalkoztatott - az egészségügyi ellátást ténylegesen végző egészségügyi dolgozóval kerül egészségügyi szolgáltatási jogviszonyba.

[25]Ebből következően az egészségügyi beavatkozás - a beteg-, illetve biztosítási jogviszony esetén az egészségbiztosító által fizetendő - térítési díját is a gyógyintézet határozza meg, következésképpen a kórház által vállalt egészségügyi ellátásban közreműködő személyek a munkájukkal kapcsolatban a betegektől (azok hozzátartozójától) ellenszolgáltatást nem kérhetnek, az ilyen módon igényelt előny ugyanis jogtalannak tekintendő. Ez akkor is igaz, ha az orvos olyan szolgáltatástöbbletet vállal, amelyre a szolgálati viszonya, munkaviszonya vagy szerződéses viszonya alapján nem volna köteles.

[26]Amint arra az eljárt bíróságok ugyancsak helyesen utaltak, a költségvetési szerv, gazdálkodó szervezet "dolgozója" kitétel alatt nem csupán a szervnél, szervezetnél közalkalmazotti vagy munkaviszonyt létesítő személy értendő, hanem mindenki, aki a munkaviszonyra jellemző sajátosságokat mutató jogviszony keretében tevékenykedik (EBH 2012.11.B28. sz. határozat). Az önkéntes segítői megbízási szerződés pedig e sajátosságokat kellően tükrözi.

[27]Hasonlóképpen helytálló az az ítéleti érvelés is, mely szerint a működés nem csupán a szorosan, egyedileg személyhez kötődő, hanem a konkrét egészségügyi beavatkozáshoz (a jelen esetben a szülés levezetéséhez) a csapat tagjai által kifejtett, szükségszerű tevékenységek összességét magában foglalja.

[28]Mivel a vesztegetés jogi tárgya csak a jogtalan előny lehet, értelemszerű, hogy a jogtalannak nem tekinthető előny e bűncselekményt nem alapozhatja meg.

[29]A társadalomban hosszabb időre visszavezethetően kialakult és elfogadott szokások szerint egyes szolgáltatások esetében az azokat igénybe vevők a szolgáltatásokkal kapcsolatos elégedettségüket anyagi juttatás - borravaló - nyújtásával nyilvánítják ki. Különböző, ismert okoknak betudhatóan az egészségügyben is gyakorlattá vált - hálapénz, paraszolvencia formájában - a hála ilyen módon történő kifejezésre juttatása. Ahogyan azonban az a borravaló esetében fel sem merül, úgy a hálapénz sem minősül jogtalan előnynek, hiszen a jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 1. számú melléklete kifejezetten nevesíti e két bevételt, mégpedig akként, hogy a 7.2. pont értelmében a hálapénz - a borravalóval ellentétben - adóköteles jövedelem.

[30]Ebből következően a hálapénz elfogadása (amennyiben az nem a kötelességszegés honorálása) sem az elkövetés időpontjában hatályos, sem a jelenleg hatályban lévő büntetőtörvény, a 2012. évi C. törvény 291. §-a figyelembevételével nem minősül vesztegetésnek, függetlenül a Munka Törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 52. §-ának (2) bekezdésében írt előzetes munkáltatói hozzájárulás hiányától. Ez utóbbinak ugyanis csupán munkajogi - az esetleges fegyelmi vétség megvalósulása - szempontból lehet jelentősége.

[31]Ennek előrebocsátása után az tisztázandó, hogy mi tekinthető hálapénznek.

[32]Hálapénz az a juttatás, amelyet az egészségügyi szolgáltatás igénybevételét követően a beteg vagy hozzátartozója hálája, köszönete jeléül a szolgáltatásban közreműködő egészségügyi dolgozónak nyújt. Ebből viszont egyértelműen következik, hogy az előre - az egészségügyi ellátás, gyógykezelés megkezdése előtt - adott előny nem hálapénz, és az sem, amelyet a beteg nem saját elhatározásából, nem önként szolgáltat.

[33]A kért és ennek eredményeként kapott juttatás tehát nem sorolható a hálapénz kategóriájába. Kérés alatt értendő pedig minden olyan magatartás - így a célozgatás, a szokásokra történő figyelemfelhívás stb. is -, amely az önkéntességet, s ennek folytán a juttatás hálapénz jellegét kizárja.

[34]A jelen ügyben a Kúria álláspontja szerint a juttatások paraszolvenciajellegét nincs ok kétségbe vonni azokban az esetekben, amikor a vádlottak csupán a szülő nők vagy hozzátartozóik kérdésére, érdeklődésére adtak választ.

[35]Ez a helyzet a II. r. vádlottnak a tényállás 2. pontjában, a VI. r. vádlottnak az 5.5. tényállási pontban és a IX. r. vádlottnak a 7. tényállási pontban jelzett cselekménye kapcsán. Ugyanígy kérdésre adott tájékoztatás volt az V. r. vádlottnak az 5.5. pontban rögzített kijelentése is. E cselekmények tehát a régi Btk. 251. §-ának (1) bekezdésében foglalt vesztegetés vétségének törvényi tényállását nem merítik ki.

[36]Az 5.1., 5.2., 5.3., 5.4., 5.6. és 5.7. pontban részletezett cselekményeknél viszont az V. r. vádlott erre irányuló kérdés nélkül hívta fel a hozzátartozók figyelmét, hogy illik megköszönni, honorálni a "csapat" tagjai­nak tevékenységét, ideértve az aneszteziológust is. Ez pedig az adott körülmények között korántsem jó szándékú tanácsként, hanem egyértelműen kérésként értékelendő.

[37]A VIII. r. vádlott esetében sem hálapénznek minősül az előre kikötött 40 000 forint, hiszen hálára senki sem kötelezhető, s a hálának tarifája sem lehet.

[38]Ami a 6.2. tényállási pontot illeti, a Kúria egyetértett azzal az ügyészi állásponttal, hogy a műtős tevékenysége kapcsolódott a VIII. r. vádlott tevékenységéhez, mert az a szülés lebonyolításához szükséges csapatmunka része volt, következésképpen a VIII. r. vádlott cselekménye e tekintetben is tényállásszerű volt.

[39]A törvényi tényállásba illeszkedik a X. r. vádlottnak a tényállás 8.2. pontjában részletezett cselekménye is, hiszen az epidurális érzéstelenítésért térítést kért oly módon, hogy fizetési kötelezettségről adott tájékoztatást.

[40]Ez a 8.1. cselekményre nézve is irányadó.

[41]A XII. r. vádlott - noha kétségkívül kifejezésre juttatta az ellenérzését, de mégis - jelezte, hogy az aneszteziológusnak 5000 forintot kell fizetni. Ez nyilvánvalóan kérést jelent, annál is inkább, mivel hozzátette: ha a páciens nem térít, helyette neki kell ezt a tartozást rendeznie.

[42]Mindezekre figyelemmel a Kúria a Be. 398. §-a alapján a másodfokú bíróság ítéletét az V., a VIII., a X. és XII. r. vádlott tekintetében megváltoztatta: az V. r. vádlottat további 4 rendbeli, a régi Btk. 251. §-ának (1) bekezdésébe ütköző vesztegetés vétségében (5.3. és 5.6. ponton túlmenően az 5.1., 5.2., 5.4. és 5.7. tényállásra alapozottan), a VIII. r. és a X. r. vádlott bűnösségét további 1-1 rendbeli, míg a XII. r. vádlottat 1 rendbeli, a régi Btk. 251. §-ának (1) bekezdésébe ütköző vesztegetés vétségében állapította meg (6.2., 8.1. és 10. tényállások).

[43]A VIII. és X. r. vádlott esetében - figyelembe véve eddigi kifogástalan munkájukat és életvezetésüket - a Kúria a bűnösségi kör bővülése ellenére úgy látta, hogy a büntetési cél a büntetés kiszabásának elhalasztásával változatlanul elérhető, így a büntetőjogi jogkövetkezmények súlyosítására nem látott okot.

[44]A XII. r. vádlott tekintetében viszont az előbb említett tényezők mellett értékelve azt is, hogy a kialakult gyakorlatot maga is helytelenítette, a Kúria a törvény szerint alkalmazható legkisebb büntetést is szükségtelennek találta, ezért vele szemben a régi Btk. 71. §-a alapján megrovást alkalmazott, amely felhívást jelent arra nézve, hogy a jövőben a hasonló cselekmények elkövetésétől tartózkodjék.

[45]Az V. r. vádlott terhére szól ellenben a nagyszámú bűnhalmazat és a minősítő körülményként nem szereplő üzletszerűség (hiszen cselekményeit nem az alkalomszerűség, hanem a bűnös úton történő rendszeres haszonszerzésre törekvés jellemezte). Ezért a Kúria büntetés kiszabását látta szükségesnek, az eltelt igen jelentős, az V. r. vádlottnak fel nem róható időmúlásra figyelemmel azonban az enyhítő szakaszt [régi Btk. 87. § (2) bek. e) pont] alkalmazva, a speciális prevenciót pénzbüntetés kiszabásával is elérhetőnek látta. Ennek mértékét a régi Btk. 51. §-ában írt keretek között határozta meg, egyben rendelkezett annak meg nem fizetése esetére szóló átváltoztatásáról is.

[46]Az V. r. vádlottal szemben 35 000 forint erejéig, a VIII. r. vádlottal szemben pedig 40 000 forint erejéig a régi Btk. 77/B. § (1) bekezdésének e) pontja szerint vagyonelkobzást is alkalmazott, s a XII. r. vádlottat kötelezte az elsőfokú eljárásban a kirendelt védő részvételével őt terhelően felmerült bűnügyi költség megfizetésére [Be. 338. § (1) bek.].

[47]Ugyanakkor az ítéletnek az V., VIII., X. és XII. r. vádlottra vonatkozó egyéb rendelkezését, valamint a II., a VI. és a IX. r. vádlottat érintően a másodfokú ítéletet a Be. 397. §-a alapján helybenhagyta.

(Kúria Bhar. III. 6/2015.)

* * *

TELJES HATÁROZAT

A Kúria, mint harmadfokú bíróság Budapesten, a 2015. év április hó 28. napján tartott harmadfokú nyilvános ülésen meghozta és május hó 5. napján kihirdette a következő

í t é l e t e t:

A vesztegetés vétsége miatt folyamatban lévő büntetőügyben a másodfellebbezéseket elbírálva a Fővárosi Ítélőtábla 8.Bf.129/2014/22. számú ítéletét az V. rendű, a VIII. rendű, a X. rendű és a XII. rendű vádlott tekintetében az alábbiak szerint változtatja meg:

Az V. rendű vádlottat további 4 rb., az 1978. évi IV. törvény 251. §-ának (1) bekezdésébe ütköző vesztegetés vétségében, a VIII. rendű és a X. rendű vádlottat további 1-1 rendbeli, a XII. rendű vádlottat 1 rendbeli, az 1978. évi IV. törvény 251. §-ának (1) bekezdése szerinti vesztegetés vétségében mondja ki bűnösnek.

Ezért a XII. rendű vádlottat megrovásban részesíti.

Az V. rendű vádlottal szemben 120 (egyszázhúsz) napi tétel, napi tételenként 500 (ötszáz) forint összegű, összesen 60.000 (hatvanezer) forint pénzbüntetést szab ki azzal, hogy a pénzbüntetést meg nem fizetése esetén napi tételenként egy napi szabadságvesztésre kell átváltoztatni.

Az V. rendű vádlottat 35.000 (harmincötezer), a VIII. rendű vádlottat pedig 40.000 (negyvenezer) forint vagyonelkobzás megfizetésére kötelezi.

A XII. rendű vádlott az elsőfokú eljárásban felmerült bűnügyi költségből 67.590 (hatvanhétezer-ötszázkilencven) forintot köteles az államnak megfizetni, így az állam terhén maradt bűnügyi költség összesen 428.335 (négyszázhuszonnyolcezer-háromszázharmincöt) forintot tesz ki.

Az V. rendű vádlott, a VIII. rendű, a X. rendű és a XII. rendű vádlottra vonatkozóan az ítélet egyéb rendelkezéseit, a II. rendű, a VI. rendű és a IX. rendű vádlottra nézve pedig a másodfokú bíróság ítéletét helybenhagyja.

I n d o k o l á s

A Fővárosi Törvényszék a 2014. március 7. napján kihirdetett 31.B.117/2012/79. számú ítéletével az I. rendű, a II. rendű, a III. rendű, a IV. rendű, a VI. rendű, a IX. rendű, a XI. rendű és a XII. rendű vádlottat 1-1 rendbeli, a VIII. rendű, a X. rendű és a XIII. rendű vádlottat 2-2 rendbeli, az 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: régi Btk.) 251. §-ának (1) bekezdésébe ütköző vesztegetés vétségében, az V. rendű vádlottat pedig 7 rendbeli, a régi Btk. 251. §-ának (1) bekezdése szerinti és a (2) bekezdés utolsó fordulata alapján minősülő vesztegetés bűntettében mondta ki bűnösnek.

Ezért az I. rendű vádlottat 300 napi tétel, napi tételenként 8.000 forint összegű pénzbüntetésre és 50.000 forint vagyonelkobzásra, a II. rendű vádlottat szintén 300 napi tétel, napi tételenként 5.000 forint összegű pénzbüntetésre és 35.000 forint vagyonelkobzásra, a III. rendű vádlottat ugyancsak 300 napi tétel, napi tételenként 7.000 forint összegű pénzbüntetésre, valamint 55.000 forint vagyonelkobzásra, a IV. rendű vádlottat 300 napi tétel, napi tételenként 7.000 forint összegű pénzbüntetésre, továbbá 5.000 forint vagyonelkobzásra, az V. rendű vádlottat halmazati büntetésül 10 hónap, 2 évi próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre, 300.000 forint pénzmellékbüntetésre és 112.000 forint vagyonelkobzásra, a VI. rendű vádlottat 300 napi tétel, napi tételenként 7.000 forint összegű pénzbüntetésre, valamint 80.000 forint vagyonelkobzásra, a VIII. rendű vádlottat halmazati büntetésként 300 napi tétel, napi tételenként 8.000 forint összegű pénzbüntetésre, továbbá 65.000 forint vagyonelkobzásra, a IX. rendű vádlottat 300 napi tétel, napi tételenként 7.000 forint összegű pénzbüntetésre és 70.000 forint vagyonelkobzásra, a X. rendű vádlottat halmazati büntetésül 300 napi tétel, napi tételenként 6.000 forint összegű pénzbüntetésre, valamint 10.000 forint vagyonelkobzásra, a XI. rendű vádlottat 300 napi tétel, napi tételenként 6.500 forint összegű pénzbüntetésre és 5.000 forint vagyonelkobzásra, a XII. rendű vádlottat 300 napi tétel, napi tételenként 8.000 forint összegű pénzbüntetésre, továbbá 5.000 forint vagyonelkobzásra, a XIII. rendű vádlottat pedig halmazati büntetésként 300 napi tétel, napi tételenként 1000 forint összegű pénzbüntetésre és 10.000 forint vagyonelkobzásra ítélte. a VII. rendű vádlottat viszont az ellene vesztegetés vétsége miatt emelt vád alól felmentette.

Az elsőfokú ítélet a VII. rendű vádlott tekintetében jogerőre emelkedett, míg a többi vádlott esetében - a vád és a védelem által bejelentett jogorvoslatok folytán - másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla járt el, s 2014. szeptember 11-én meghozta a 8.Bf.129/2014/22. számú ítéletét.

Ebben az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta: a II. rendű, a VI. rendű, a VIII. rendű, a IX. rendű, a X. rendű és a XII. rendű vádlottat 1-1 rendbeli, a régi Btk. 251. §-ának (1) bekezdésébe ütköző vesztegetés vétségének, az V. rendű vádlottat az 5 rendbeli, a régi Btk. 251. §-ának (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés záró fordulata szerint minősülő vesztegetés bűntettének vádja alól felmentette. Megállapította, hogy az V. rendű vádlott 2 rendbeli, a régi Btk. 251. §-ának (1) bekezdésében írt vesztegetés vétségében bűnös.

Az I., a III., a IV., az V., a VI., a VIII., a X., a XI. és a XIII. rendű vádlottat - a pénzbüntetésre vonatkozó rendelkezések mellőzésével - 1-1 évi időtartamra próbára bocsátotta, egyben a II., III., V., VIII., IX., X., XI., XII. és XIII. rendű vádlott esetében a vagyonelkobzást is mellőzte, ellenben az I. rendű vádlottat 10.000 forint, a IV. rendű vádlottat pedig 5.000 forint vagyonelkobzás megfizetésére kötelezte.

Rendelkezett a bűnügyi költség viseléséről, egyebekben pedig az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.

Az ítélőtábla által eszközölt változtatásokkal a Fővárosi Törvényszék ítélete az I. rendű, a III. rendű, a IV. rendű, a XI. rendű és a XIII. rendű vádlott tekintetében jogerőssé vált.

A Fővárosi Ítélőtábla 8.Bf.129/2014/22. számú ítélete ellen az ügyész a II. rendű, az V. rendű, a VI. rendű, a VIII. rendű, a IX. rendű, a X. rendű és a XII. rendű vádlott terhére jelentett be fellebbezést a felmentő rendelkezések miatt, továbbá a részfelmentéssel érintett vádlottak tekintetében a büntetőjogi joghátrány súlyosítása érdekében. Ugyancsak fellebbezéssel élt - felmentés érdekében - az V. rendű vádlott és védője, valamint a X. rendű vádlott is.

A Legfőbb Ügyészség a BF.1923/2014/1. számú átiratában az ügyészi fellebbezést fenntartotta, s indítványozta az V. rendű vádlott bűnösségének további 5 rendbeli, a VIII. és X. rendű vádlott bűnösségének további 1-1 rendbeli, a II., VI., IX. és XII. rendű vádlott bűnösségének pedig 1-1 rendbeli, a régi Btk. 251. §-ának (1) bekezdésében meghatározott költségvetési szerv dolgozója által elkövetett vesztegetés vétségében történő megállapítását. Indítványt tett arra, hogy a Kúria az V. rendű vádlottal szemben próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetést, pénzmellékbüntetést és 50.000 forint vagyonelkobzást, a II., VI., VIII., IX., X. és XII. rendű vádlott esetében pedig pénzbüntetést szabjon ki, s a VI. rendű vádlottat 80.000 forint, a IX. rendű vádlottat 70.000 forint vagyonelkobzás megfizetésére is kötelezze.

A Kúria az ügyben a Be. 391. §-ának (2) bekezdése alapján nyilvános ülést tartott, amelyen az ügyész a fellebbezést fenntartotta. A II., VI., IX. és XII. rendű vádlott védője a másodfokú ítélet helybenhagyását, míg az V., VIII. és X. rendű vádlott védője bűncselekmény hiányára alapozott felmentést kért.

A fellebbezések az alábbiak szerint alaposak.

A Kúria álláspontja szerint a jelen ügyben a Be. 386. § (1) bekezdésének c) pontja I. fordulatából kitűnően helye van a harmadfokú eljárásnak, minthogy a II. rendű, az V. rendű, a VI. rendű, a VIII. rendű, a IX. rendű, a X. rendű, és a XII. rendű vádlott esetében a bűnösség kérdésében az ítélőtábla az elsőfokú ítéletben foglaltaktól eltérő döntést hozott.

A bejelentett fellebbezések alapján a Kúria a Be. 387. § ának (1) és (2) bekezdésében megjelölt terjedelemben felülbírálta a megtámadott másodfokú ítéletnek az érintett vádlottakra vonatkozó rendelkezéseit a megelőző első- és másodfokú eljárással együtt.

Ennek során nem észlelt olyan perjogi szabálysértést, amely - a Be. 399. §-a (1) és (2) bekezdésében foglaltak szerint - feltétlen hatályon kívül helyezési okot képezve az ügy érdemi elbírálását kizárná. Az első- és a másodfokú bíróság ugyanis az eljárásjogi szabályokat megtartva folytatta le az eljárást, s - eleget téve indokolási kötelezettségének is - mérlegelő tevékenységéről és annak eredményéről ellenőrizhető módon számot adott.

A Kúria úgy ítélte meg, hogy a másodfokú bíróság által az iratok tartalma alapján kiegészített tényállás alapvetően mentes a Be. 351. §-ának (2) bekezdésében felsorolt megalapozatlansági hibáktól és hiányosságoktól.

A Be. 388. § (2) bekezdésének második fordulata értelmében az iratok tartalma alapján csupán az 5.1./, 5.3./, 5.4./ és 5.5./ alatti tényállás igényelt helyesbítést.

A tényállás 5./ pontját Gy. I. vallomása alapján (nyom. ir. 7. kötet 126. old.) akként kellett pontosítani, hogy az V. rendű vádlott a vajúdó szobában közölte vele, hogy "illik ám megköszönni, de nem csak az orvosnak, hanem mindenkinek, aki benn van a műtőben". Gy. I. ezt követően kérdezte meg, hogy hányan vannak benn, majd utána azt is, hogy mégis mennyire illik a tevékenységüket megköszönni.

Az 5.3./ alatti tényállás ugyancsak pontosítandó azzal, hogy az V. rendű vádlott kérdés nélkül jelezte H. K. élettársának, T. G.-nek (nyom. ir. 7. kötet 158. old.), hogy az epidurálást 5-10.000 forint közötti összeggel meg szokták köszönni.

Az 5.4./ pontot a másodfokú bíróság iratellenesen helyesbítette. P. I. idézett vallomása (nyom. ir. 7. kötet 110. old.) ugyanis azt tartalmazza, hogy az V. rendű vádlott előttük - ilyen irányú kérdés nélkül - jelentette ki, hogy "illik megköszönni annak, aki részt vett a szülésnél", s egyben fel is sorolta, kikről van szó. P. I. ezt a tájékoztatást - vallomása szerint - maga is nyomatékos kérésként értékelte.

Végül pedig az 5.5./ alatti tényállásnak az utolsó sora igényel helyesbítést akként, hogy az "előzetesen kért" helyébe (az előző mondatból értelemszerűen következően) a "kérdésre megjelölt" kitétel illesztendő.

Ilyen módon - minthogy további kiegészítésre nem volt szükség - a másodfokú bíróság által alapul vett tényállás teljes mértékben megalapozott és irányadó a harmadfokú eljárásban is.

Az eljárt bíróságok helytállóan jutottak arra az álláspontra, hogy a vádlottak cselekményeit a régi Btk. 2010. március 30-ig - tehát az elkövetés időpontjában is hatályos - 251. §-ának alapul vételével kell elbírálni. A jelenleg hatályban lévő Btk. ugyanis - bűntettként szabályozva a cselekményt - enyhébb elbírálást nem tesz lehetővé.

A régi Btk. 251. §-ának (1) bekezdése értelmében költségvetési szervnek, gazdálkodó szervezetnek vagy társadalmi szervezetnek az a dolgozója, illetőleg tagja, aki működésével kapcsolatban jogtalan előnyt kér, vagy a kötelességének megszegéséért az ilyen előnyt vagy annak ígéretét elfogadja, vagy a jogtalan előny kérőjével vagy elfogadójával egyetért, vétséget követ el és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

A vádbeli időszakban a fellebbezéssel érintett vádlottak nem vitásan költségvetési szervként működő egészségügyi intézmény dolgozói voltak, mégpedig - a X. rendű vádlott kivételével, aki mint önkéntes segítő állt szerződéses jogviszonyban a gyógyintézettel - közalkalmazottként. A beteg, jelen esetben a szülő nő, a kórházba való felvételével - akkor is, ha a megelőző terhesgondozás során magánrendelésen magánorvosi szolgáltatást vett igénye - a gyógyintézettel, mint egészségügyi szolgáltatóval, s nem az intézmény által - szolgálati, munka- vagy szerződéses viszonyban foglalkoztatott - az egészségügyi ellátást ténylegesen végző egészségügyi dolgozóval kerül egészségügyi szolgáltatási jogviszonyba.

Ebből következően az egészségügyi beavatkozás - a beteg, illetve biztosítási jogviszony esetén az egészségbiztosító által fizetendő - térítési díját is a gyógyintézet határozza meg, következésképpen a kórház által vállalt egészségügyi ellátásban közreműködő személyek a munkájukkal kapcsolatban a betegektől (azok hozzátartozójától) ellenszolgáltatást nem kérhetnek, az ilyen módon igényelt előny ugyanis jogtalannak tekintendő. Ez akkor is igaz, ha az orvos olyan szolgáltatástöbbletet vállal, amelyre a szolgálati viszonya, munkaviszonya vagy szerződéses viszonya alapján nem volna köteles.

Amint arra az eljárt bíróságok ugyancsak helyesen utaltak, a költségvetési szerv, gazdálkodó szervezet "dolgozója" kitétel alatt nem csupán a szervnél, szervezetnél közalkalmazotti vagy munkaviszonyt létesítő személy értendő, hanem mindenki, aki a munkaviszonyra jellemző sajátosságokat mutató jogviszony keretében tevékenykedik (EBH 2012.11.B28. sz. elvi határozat). Az önkéntes segítői megbízási szerződés pedig e sajátosságokat kellően tükrözi.

Hasonlóképpen helytálló az az ítéleti érvelés is, mely szerint a működés nem csupán a szorosan, egyedileg személyhez kötődő, hanem a konkrét egészségügyi beavatkozáshoz (a jelen esetben a szülés levezetéséhez) a csapat tagjai által kifejtett, szükségszerű tevékenységek összességét magában foglalja.

Mivel a vesztegetés jogi tárgya csak a jogtalan előny lehet, értelemszerű, hogy a jogtalannak nem tekinthető előny e bűncselekményt nem alapozhatja meg.

A társadalomban hosszabb időre visszavezethetően kialakult és elfogadott szokások szerint egyes szolgáltatások esetében az azokat igénybe vevők a szolgáltatásokkal kapcsolatos elégedettségüket anyagi juttatás - borravaló - nyújtásával nyilvánítják ki. Különböző, ismert okoknak betudhatóan az egészségügyben is gyakorlattá vált - hálapénz, paraszolvencia formájában - a hála ilyen módon történő kifejezésre juttatása. Ahogyan azonban az a borravaló esetében fel sem merül, úgy a hálapénz sem minősül jogtalan előnynek, hiszen a jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 1. számú melléklete kifejezetten nevesíti e két bevételt, mégpedig akként, hogy a 7.2 pont értelmében a hálapénz - a borravalóval ellentétben - adóköteles jövedelem.

Ebből következően a hálapénz elfogadása (amennyiben az nem a kötelességszegés honorálása) sem az elkövetés időpontjában hatályos, sem a jelenleg hatályban lévő büntető törvény, a 2012. évi C. törvény 291. §-a figyelembevételével nem minősül vesztegetésnek, függetlenül a Munka Törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 52. §-ának (2) bekezdésében írt előzetes munkáltatói hozzájárulás hiányától. Ez utóbbinak ugyanis csupán munkajogi - az esetleges fegyelmi vétség megvalósulása - szempontból lehet jelentősége.

Ennek előrebocsátása után az tisztázandó, hogy mi tekinthető hálapénznek.

Hálapénz az a juttatás, amelyet az egészségügyi szolgáltatás igénybevételét követően a beteg vagy hozzátartozója hálája, köszönete jeléül a szolgáltatásban közreműködő egészségügyi dolgozónak nyújt. Ebből viszont egyértelműen következik, hogy az előre - az egészségügyi ellátás, gyógykezelés megkezdése előtt - adott előny nem hálapénz, és az sem, amelyet a beteg nem saját elhatározásából, nem önként szolgáltat.

A kért és ennek eredményeként kapott juttatás tehát nem sorolható a hálapénz kategóriájába. Kérés alatt értendő pedig minden olyan magatartás - így a célozgatás, a szokásokra történő figyelemfelhívás stb. is -, amely az önkéntességet, s ennek folytán a juttatás hálapénz jellegét kizárja.

A jelen ügyben a Kúria álláspontja szerint a juttatások paraszolvencia-jellegét nincs ok kétségbe vonni azokban az esetekben, amikor a vádlottak csupán a szülő nők, vagy hozzátartozóik kérdésére, érdeklődésére adtak választ.

Ez a helyzet a II. rendű vádlottnak a tényállás 2./ pontjában, a VI. rendű vádlottnak az 5.5./ tényállási pontban és a IX. rendű vádlottnak a 7./ tényállási pontban jelzett cselekménye kapcsán. Ugyanígy kérdésre adott tájékoztatás volt az V. rendű vádlottnak az 5.5./ pontban rögzített kijelentése is. E cselekmények tehát a régi Btk. 251. §-ának (1) bekezdésében foglalt vesztegetés vétségének törvényi tényállását nem merítik ki.

Az 5.1./, 5.2./, 5.3./, 5.4./, 5.6./ és 5.7./ pontban részletezett cselekményeknél viszont az V. rendű vádlott erre irányuló kérdés nélkül hívta fel a hozzátartozók figyelmét, hogy illik megköszönni, honorálni a "csapat" tagjainak tevékenységét, ideértve az aneszteziológust is. Ez pedig az adott körülmények között korántsem jó szándékú tanácsként, hanem egyértelműen kérésként értékelendő.

A VIII. rendű vádlott esetében sem hálapénznek minősül az előre kikötött 40.000 forint, hiszen hálára senki sem kötelezhető, s a hálának tarifája sem lehet.

Ami a 6.2./ tényállási pontot illeti, a Kúria egyetértett azzal az ügyészi állásponttal, hogy a műtős tevékenysége kapcsolódott a VIII. rendű vádlott tevékenységéhez, mert az a szülés lebonyolításához szükséges csapatmunka része volt, következésképpen a VIII. rendű vádlott cselekménye e tekintetben is tényállásszerű volt.

A törvényi tényállásba illeszkedik a X. rendű vádlottnak a tényállás 8.2 pontjában részletezett cselekménye is, hiszen az epidurális érzéstelenítésért térítést kért oly módon, hogy fizetési kötelezettségről adott tájékoztatást.

Ez a 8.1./ cselekményre nézve is irányadó, mert bár K. I. a saját elhatározásából fizetett, megelőzően azonban K. M.-t a X. rendű vádlott figyelmeztette a kialakult gyakorlatra.

A XII. rendű vádlott - noha kétségkívül kifejezésre juttatta az ellenérzését - de mégis jelezte, hogy az aneszteziológusnak 5.000 forintot kell fizetni. Ez nyilvánvalóan kérést jelent, annál is inkább, mivel hozzátette: ha a páciens nem térít, helyette neki kell ezt a tartozást rendeznie.

Mindezekre figyelemmel a Kúria a Be. 398. §-a alapján a másodfokú bíróság ítéletét az V., a VIII., a X. és XII. rendű vádlott tekintetében megváltoztatta: az V. rendű vádlottat további 4 rendbeli, a régi Btk. 251. §-ának (1) bekezdésébe ütköző vesztegetés vétségében (5.3./ és 5.6./ ponton túlmenően az 5.1./, 5.2./, 5.4./, és 5.7./ tényállásra alapozottan), a VIII. rendű és a X. rendű vádlott bűnösségét további 1-1 rendbeli, míg a XII. rendű vádlottat 1 rendbeli, a régi Btk. 251. §-ának (1) bekezdésébe ütköző vesztegetés vétségében állapította meg (6.2./, 8.1./ és 10./ tényállások).

A VIII. és X. rendű vádlott esetében - figyelembe véve eddigi kifogástalan munkájukat és életvezetésüket - a Kúria a bűnösségi kör bővülése ellenére úgy látta, hogy a büntetési cél a büntetés kiszabásának elhalasztásával változatlanul elérhető, így a büntetőjogi jogkövetkezmények súlyosítására nem látott okot.

A XII. rendű vádlott tekintetében viszont az előbb említett tényezők mellett értékelve azt is, hogy a kialakult gyakorlatot maga is helytelenítette, a Kúria a törvény szerint alkalmazható legkisebb büntetést is szükségtelennek találta, ezért vele szemben a régi Btk. 71. §-a alapján megrovást alkalmazott, amely felhívást jelent arra nézve, hogy a jövőben a hasonló cselekmények elkövetésétől tartózkodjék.

Az V. rendű vádlott terhére szól ellenben a nagy számú bűnhalmazat és a minősítő körülményként nem szereplő üzletszerűség (hiszen cselekményeit nem az alkalomszerűség, hanem a bűnös úton történő rendszeres haszonszerzésre törekvés jellemezte). Ezért a Kúria büntetés kiszabását látta szükségesnek, az eltelt igen jelentős, az V. rendű vádlottnak fel nem róható időmúlásra figyelemmel azonban az enyhítő szakaszt [régi Btk. 87. § (2) bek. e) pont] alkalmazva a hatásos speciális prevenciót pénzbüntetés kiszabásával is elérhetőnek látta. Ennek mértékét a régi Btk. 51. §-ában írt keretek között határozta meg, egyben rendelkezett annak meg nem fizetése esetére szóló átváltoztatásáról is.

Az V. rendű vádlottal szemben 35.000 forint erejéig, a VIII. rendű vádlottal szemben pedig 40.000 forint erejéig a régi Btk. 77/B. § (1) bekezdésének e) pontja szerint vagyonelkobzást is alkalmazott, s a XII. rendű vádlottat kötelezte az elsőfokú eljárásban a kirendelt védő részvételével őt terhelően felmerült bűnügyi költség megfizetésére [Be. 338. § (1) bek.].

Ugyanakkor az ítéletnek az V., VIII., X. és XII. rendű vádlottra vonatkozó egyéb rendelkezését, valamint a II. rendű, a VI. rendű és a IX. rendű vádlottat érintően a másodfokú ítéletet a Be. 397. §-a alapján helybenhagyta.

Budapest, 2015. május 5.

Dr. Akácz József s.k. a tanács elnöke, Dr. Varga Zoltán s.k. előadó bíró, Dr. Belegi József s.k. bíró, Dr. Csere Katalin s.k. bíró, Dr. Mészár Róza s.k. bíró

A Fővárosi Ítélőtábla 8.Bf.129/2014/22. számú ítélete a Kúria Bhar.III.6/2015/20. számú ítéletében foglalt változtatással a II. rendű, az V. rendű, a VI. rendű, a VIII. rendű, a IX. rendű, a X. rendű, a XII. rendű vádlott tekintetében 2015. május 5. napján jogerős és a szabadságvesztés büntetés kivételével végrehajtható.

Budapest, 2015. május 5.

Dr. Akácz József s.k. a tanács elnöke

(Kúria Bhar. III. 6/2015.)

 

 

 

 

Honlap készítés