B/1 kiegészítés
Kiegészítések az B/1. tételsorhoz
I. A közösség tagja elleni erőszak bűntettének tényállási elemeit megvalósító cselekmény esetén is helye lehet a jogos védelem körébe tartozó elhárító magatartásnak, azonban a jogtalanság talaján álló javára közvetlenül fenyegető támadás veszélyének hiányában nem kerülhet sor ezen büntethetőséget kizáró ok megállapítására. A támadás akkor tekintendő közvetlenül fenyegetőnek, ha megkezdésétől azonnal, vagy igen rövid időn belül tartani lehet és kifejtésének nincs akadálya. Önmagában az általános fenyegetettségi érzés, a jogtalan támadás bekövetkezésének csak távoli veszélye nem nyújt alapot a jogos védelemre [Btk. 22. § (1) bek.].
II. Annak a csoportnak a tagjai, akik különféle támadóeszközökkel felfegyverkezve, több utcán át kergetik a lakóhelyükön felvonuló csoportot, nem lehetnek tévedésben cselekményük társadalomra veszélyességét illetően [Btk. 20. § (2) bek.].
III. A garázdaság bűncselekménye nem minősül személy elleni erőszakos bűncselekménynek, a garázdaság elkövethető erőszakos, támadó fellépéssel is, vagy olyan, más személyre gyakorolt támadó jellegű fizikai ráhatással is, amely nem alkalmas testi sérülés okozására [Btk. 216. § (1) bek. és (3) bek. e) pont, 339. § (1) bek., (2) bek. a), b) és d) pont, 459. § (1) bek. 4. és 26. pont].
[1] A járásbíróság a 2015. november 24-én meghozott ítéletével - mely a XV. r. terhelt tekintetében a törvényszék végzésével 2016. november 8-án jogerőre emelkedett - a XV. r. terheltet bűnösnek mondta ki csoportosan, köznyugalmat súlyosan megzavarva, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettében, mint társtettest [Btk. 339. § (1) bek., (2) bek. a), b) és d) pont], ezért tíz hónap szabadságvesztésre ítélte, melynek végrehajtását egy év próbaidőre felfüggesztette, a szabadságvesztést végrehajtása esetén börtön fokozatban rendelte végrehajtani, és megállapította, hogy a terhelt a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.
[2] A jogerős ügydöntő határozat ellen a XV. r. terhelt védője nyújtott be a törvényhely felhívása nélkül, tartalma alapján a Be. 416. § (1) bekezdés a) pontjára alapított felülvizsgálati indítványt.
[3] Az indítvány előterjesztőjének álláspontja szerint a bíróság törvénysértő módon minősítette a terhelt cselekményét garázdaság bűntettének, ugyanis a terhelt magatartása nem merítette ki a törvényi tényállás egyik elemét, az erőszakot. A cselekmény során a két szemben álló csoport között semmilyen testi kontaktus nem jött létre, míg a 34. BK vélemény szerint az erőszakos magatartás megállapíthatóságához minimálisan a garázdaságba beolvadó tettleges becsületsértés szükséges. Ennek hiányában a XV. r. terhelt cselekménye nem bűncselekmény, hanem a 2012. évi II. törvény 170. §-a szerint garázdaság szabálysértéseként minősül. Hivatkozott arra is, hogy a XV. r. terhelt a cselekménye elkövetésekor menthető felindulása miatt tévedett annak társadalomra veszélyességében. Nevezett lakóhelyén 2012-ben igen nagy társadalmi feszültségek voltak tapasztalhatóak, és a XV. r. terhelt élettársa volt az, aki bejelentést tett az I-VII. r. terheltek csoportja által tartott félelemkeltő demonstrációról. A helyszínen rasszista kiabáláson túl ostorcsattogtatás, petárdázás is volt és másnap gázlőszereket is találtak, ezért a családját és gyerekeit alappal féltő, de senkivel fizikai kontaktusba sem kerülő XV. r. terhelt esetében ezen okból is büntethetőségi akadály állapítható meg.
[4] Ezért azt indítványozta, hogy a Kúria a jogerős határozatot változtassa meg, és a XV. r. terheltet a Btk. 20. § (2) bekezdésében meghatározott büntethetőségi akadály miatt az ellene emelt vád alól mentse fel.
[5] A Legfőbb Ügyészség nyilatkozata szerint a felülvizsgálati indítvány nem megalapozott.
[6] Arra hivatkozott, hogy a garázdaság bűncselekményének helyes megítélésére vonatkozóan kialakult bírói gyakorlat szerint a más törvényi tényállásokban meghatározott erőszak és a garázdaság tényállásában írt erőszakos magatartás nem azonos fogalom. A személy ellen irányuló erőszakos magatartással elkövetett garázdaság esetén az erőszak általában más személy testének támadó megérintését jelenti, és a testi sértés okozására nem alkalmas támadó jellegű fizikai ráhatás is erőszakos magatartásnak minősül [Btk. 459. § (1) bek. 4. pont]. Garázdaság megvalósításához azonban az erőszakos magatartás tanúsítása is elégséges, ha a bűncselekmény megállapításának egyéb feltételei is megvalósultak.
[7] A törvényi tényállásban szereplő erőszakos magatartás aktív, támadó jellegű cselekvés; a fogalom szélesebb körű, mint az erőszak, mert a személy vagy dolog elleni erő közvetlen alkalmazásán túlmenően magában foglalja az erő alkalmazására irányuló kísérletet vagy a testi épség ellen irányuló olyan közvetlen fenyegetést is, amikor a sértett személy meghátrálással, meneküléssel tudja kivonni magát vagy a dolgot az erőszak alól.
[8] A tényállás szerint a helyszínen tartózkodó XV. r. terheltnek terhelttársai és a csoport más tagjai kihívóan közösségellenes, erőszakos jellegű magatartását - ekként az eszközökkel való felfegyverkezettséget is - szükségképpen észlelnie kellett, és ennek tudatában, társai cselekményével azonosulva, velük szándék- és akarategységben csatlakozott a csoport tevékenységéhez; abban - az egymás testközelségében történt elkövetés körülményeiből adódóan - társtettesi elkövetői magatartást fejtett ki. Ebből következően az eljárt bíróságok a rögzített tényállásból okszerűen vontak következtetést a XV. r. terhelt garázdaság bűncselekményében való bűnösségére, és törvényesen került sor a súlyosabban minősítő körülmények felrovására is.
[9] A XV. r. terhelt, valamint társai személyét, életét, testi épségét vagy javait közvetlenül a cselekményük elkövetését megelőzően támadás nem érte, sőt cselekményük megkezdésekor őket ilyen közvetlen támadás veszélye sem fenyegette. Ebből következik, hogy az adott időben és elkövetési körülmények mentén a terheltnek nem volt alapos oka arra sem, hogy a személye vagy javai elleni támadással közvetlenül fenyegető helyzetet tévesen feltételezzen; ezzel szemben cselekményének jogilag tilalmazott és tudatosan antiszociális mivoltát nyilvánvalóan felismerte. Ekként a XV. r. terhelt javára a vélt jogos védelmi helyzetben cselekvés - és azzal összefüggésben a cselekmény társadalomra veszélyességében való tévedés jogkövetkezménye - nem állapítható meg és nem alkalmazható.
[10] Ezért azt indítványozta, hogy a Kúria a megtámadott határozatokat hatályában tartsa fenn.
[11] Az indítvány előterjesztője a Legfőbb Ügyészség nyilatkozatára tett észrevételében álláspontját változatlanul fenntartotta, és azt kiegészítette azzal, hogy nélkülözi a kihívó közösségellenességet a jogos védelmi helyzetben - a személy ellen intézett támadás elhárítása érdekében - kifejtett erőszakos magatartás, ezért az garázdaságot nem valósít meg.
[12] A Kúria a megtámadott határozatokat - a Be. 424. § (1) bekezdése alapján tanácsülésen eljárva - a Be. 423. § (4) bekezdésének megfelelően a felülvizsgálati indítványban meghatározott okok alapján, a felülvizsgálati indítvánnyal megtámadott részében vizsgálta felül.
[13] Emellett a Be. 423. § (5) bekezdése szerint eljárva a 416. § (1) bekezdés c) pontjában felsorolt esetleges eljárási szabálysértésekre is tekintettel volt, azonban ilyen, a 373. § (1) bekezdésének I. b) és c) pontjában, valamint II-IV. pontjának valamelyikében meghatározott - feltétlen hatályon kívül helyezést eredményező - eljárási szabálysértést nem észlelt.
[14] A felülvizsgálati eljárásban a Be. 423. § (1) bekezdése szerint a jogerős határozatban megállapított tényállás az irányadó.
[15] Eszerint C. egyik városrészében 2012. évben az ott lakó roma, illetve magyar lakosság között feszültség keletkezett azért, mert rendkívüli módon megszaporodtak a vagyon elleni bűncselekmények. Ezért a lakosság egy része fórumokat tartott, a helyi önkormányzati, illetve országgyűlési képviselőkkel egyeztetett, majd kis időn belül az egyik politikai párthoz tartozó politikusok is megjelentek a helyszínen.
[16] A terheltek közül az I-VI. r. terheltek több más - részben ismeretlenül maradt - személy társaságában 2012. augusztus 18. napján az esti órákban a VII. r. terhelt tulajdonát képező ingatlanon egy baráti bográcsozáson vettek részt.
[17] Ugyanezen az estén 22 óra körüli időben mind a hét terhelt, egy, az eljárás során rajtuk kívül ismeretlenül maradt mintegy 20-30 fős csoporttal együtt, akik hasonló ruházatot viseltek - jellemzően fekete nadrágot és bakancsot, fehér pólót, esetleg fekete mellényt - C.-n két utcában egységes akaratelhatározásukból eredően felvonultak, majd a felvonulás során a csoport tagjai az utcában lakó személyekben félelmet, riadalmat és megbotránkozást keltettek azzal, hogy a náluk lévő karikás ostort csattogtatták, petárdákat dobáltak, illetőleg kiabáltak az ott lakó roma lakosság felé. A csoport tagjai részéről többször kiabálva elhangzott, hogy "Meg fogtok halni büdös cigányok. Menjetek vissza Indiába, nem vagytok magyarok.". Ezen fellépésük következtében személyi sérülés azonban nem keletkezett.
[18] Mivel a két utcában és a környező utcákban lakó roma személyekben a terheltek és társaik fentebb írt cselekménye félelmet keltett, rövid időn belül nagyobb, több tucat főből álló - pontosabban már meg nem határozható méretű - csoportosulás jött létre, amelynek tagjai az eljárás során IX-X., XII-XV. r., és a XVII-XVIII. r. terheltek voltak más személyek mellett. Ezen csoportosulás tagjai különböző eszközökkel, baseballütővel, kaszával, kapával és más tárgyakkal felfegyverkezve szándékegységben, egymást segítve és támogatva, támadólag léptek fel a fentebb írt, az I-VII. r. terheltekkel együtt vonuló csoporttal szemben, amelynek tagjai ezen kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartást látva a helyszínről elmenekültek. A felfegyverkezve elkövetett, szándékegységben megvalósuló erőszakos magatartás messzemenőkig alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást és riadalmat keltsen és C. adott városrészében a köznyugalmat súlyosan megzavarta. A fenti cselekmények következtében személyi sérülés nem keletkezett.
[19] Az eseményeket követően a rendőrség nagy erőkkel jelent meg, majd a köznyugalmat több nap alatt sikerült csak visszaállítani.
[20] A felülvizsgálati eljárásban irányadó tényálláshoz tartozónak kell tekinteni a jogerős határozat indokolása bármely részében szereplő minden ténymegállapítást, amely az elbírált bűncselekmény büntetőjogi megítélésénél jelentős (BH 2006.392.).
[21] Következésképpen szintén a tényállás részét képezi - bár helytelen ítéletszerkesztés miatt az indokolás más részében írt - azon tény is, hogy a gépkocsizó járőr a c.-i P. utcából kifordulva, mintegy 25 fős, civil ruhás sétáló csoportra lett figyelmes, mely csoportból egy főt, a II. r. terheltet igazoltatás alá is vonták, aki azt mondta, hogy hazafelé tartanak.
[22] Miután a járőrök további intézkedés nélkül a helyszínt elhagyták, azonban ismételt feljelentések történtek csendháborítás miatt, ezért a helyszínre visszatérve, a P. utcában találták fel a csoportot, ahol már észlelték, hogy az ott lakó romák kiabálnak, csoportokba szerveződnek és kezükben különböző eszközökkel, lapáttal, kapával, deszkával, léccel az igazoltatás alá vont csoport irányába tartottak.
[23] A járőrök a csoportot körülfogva, őket az A. és az Sz. utca kereszteződéséhez kísérték ki és ott igazoltatás alá vonták. A csoport tagjai között voltak akkor az I. és a III-VI. r. terheltek is mások kíséretében.
[24] A jogerős határozatok szerint az I-VII. r. terheltek által megvalósított magatartás a Btk. 216. § (1) bekezdés és (3) bekezdés e) pontja szerint csoportosan elkövetett közösség tagja elleni erőszak bűntettének minősül.
[25] A tényállás szerint a csoport tagjai e magatartásukat már befejezték, a helyszínről távozóban voltak és hazafelé tartottak, amikor velük szemben az első igazoltatásra sor került, és ekkor a rendőrség sem tartotta szükségesnek további intézkedés megtételét.
[26] A rendőrség ismételt fellépésére akkor került sor, amikor IX-XVIII. r. terheltek - köztük a felülvizsgálattal érintett XV. r. terhelt - támadó szándékkal üldözőbe vette az I-VII. r. terheltekből és más társaikból álló csoportot, akiket ekkor a rendőrség körbefogott, ezáltal azt is megakadályozva, hogy a két csoport között tényleges összecsapásra kerüljön sor.
[27] A felülvizsgálati eljárás során eldöntendő jogi kérdés az volt, hogy a XV. r. terhelt valódi vagy vélt jogos védelmi helyzetben volt-e, illetve ha esetében büntethetőségi akadály nem állapítható meg, akkor magatartása bűncselekmény-e, továbbá az miként minősül.
[28] A Btk. 22. § (1) bekezdése szerint nem büntetendő az a cselekmény, amely a saját, illetve más vagy mások személye, javai vagy a közérdek ellen intézett, illetve ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához szükséges.
[29] A közösség tagja elleni erőszak bűntettének tényállási elemeit megvalósító cselekmény esetén is helye lehet a jogos védelem körébe tartozó elhárító magatartásnak.
[30] Az elsőfokú bíróság ítéletének indokolásában helytállóan fejtette ki, hogy a jogos védelem eleve támadást feltételez, mégpedig a jogtalanság talaján állót, ennek - illetve az ilyen támadás közvetlen veszélyének - hiányában nem kerülhet sor ezen büntethetőséget kizáró ok megállapítására. Tényként rögzíthető a bírói gyakorlat szerint is, hogy a támadás mindig egy aktív erőszakos magatartást jelent, mely legtöbbször közvetlenül személy, ritkábban dolog ellen irányul, mégpedig úgy, hogy a támadásnak intézettnek és közvetlenül fenyegető jellegűnek kell lennie.
[31] Jelen esetben azonban kétségkívül az volt megállapítható, hogy 2012. augusztus 18. napján az I-VII. r. terheltek és társaik fellépése bár riadalmat keltő volt és a roma kisebbség ellen irányult, de ellenük intézett és folyamatos támadást nem tanúsítottak. A támadás akkor tekintendő közvetlenül fenyegetőnek, ha megkezdésétől azonnal, vagy igen rövid időn belül tartani lehet és kifejtésének nincs akadálya, következésképpen a támadás veszélyének objektíven is közvetlennek kell lenni.
[32] A felülvizsgálati eljárásban is irányadó tényállás szerint azonban az elkövetési körülmények miatt az általános fenyegetettségi érzés, a jogtalan támadás bekövetkezésének csak távoli veszélye volt megállapítható, ez pedig a jogos védelem alkalmazására kétségkívül nem nyújtott alapot. Ezt támasztotta alá a járásbíróság megállapítása szerint a tényállás alapján az is, hogy a helyszínre küldött rendőr járőrök határozottan és szakszerűen léptek fel, a két csoport egymással közvetlen érintkezésbe sem került.
[33] A másodfokon eljárt törvényszék is helytállóan fejtette ki, hogy a IX-X., XII-XV., XVII-XVIII. r. terheltek részéről az sem foghat helyt, hogy tévedésben voltak cselekményük társadalomra veszélyességét illetően, mert ezen csoport tagjai különféle eszközökkel felfegyverkezve, több utcán át kergették a lakóhelyükön felvonuló csoportot. Ez pedig nyilvánvalóan nem értékelhető jogkövető állampolgári magatartásként.
[34] A jogos védelmi helyzet azért sem állapítható meg a XV. r. terhelt javára, mert a városban volt szervezett rendőri erő, melynek feladata volt a bűncselekmények, így a közösség elleni erőszak elkövetésének esetére történő fellépés, és a tényállásból az is megállapítható, hogy a rendőrség e feladatának eleget is tett.
[35] A jogos védelem csak addig áll fenn, amíg a megtámadott reálisan tarthat a támadás megkezdésétől vagy annak folytatásától. A tényállás szerint a helyszínről távozó csoport tagjai esetében támadástól tartani nem kellett, így az őket a korábbi cselekményük miatt üldöző csoport tagjai emiatt is a jogtalanság talajára helyezkedtek.
[36] Felülvizsgálat keretében valamely büntethetőséget kizáró ok - így a végszükség vagy a tévedés - hiányára vont következtetés helyessége kizárólag az irányadó tények alapulvételével vitatható (EBH 2011.2395.). Az irányadó tényállás azonban nem rögzít olyan ténybeli körülményeket, amelyek alkalmat adhatnának ilyen - a felülvizsgálati indítványban kifejtett, a vélt jogos védelmi helyzet fennállását taglaló - jogkövetkeztetés levonására.
[37] Mindezek miatt a felülvizsgálati indítványnak sem a jogos, sem a vélt jogos védelem megállapítására irányuló indítványa nem megalapozott.
[38] A Legfőbb Ügyészség nyilatkozatában helytállóan fejtette ki, hogy az irányadó ítéleti tényállás alapján a XV. r. terhelt és terhelttársai, valamint más, ismeretlenül maradt személyek az éjszakai órákban az utcán rövid időn belül egy nagyobb, több tucat főből álló csoportosulást alkottak, és különböző, köztük az élet kioltására is alkalmas eszközökkel - baseballütővel, kaszával, kapával, deszkával - felfegyverkezve megindultak az I-VII. r. terheltekkel együtt vonuló csoport irányába; velük szemben támadólag léptek fel, a csoportot - amelynek tagjai mindezt látván menekülőre fogták - több utcán át kergették, és csak a határozott rendőri fellépésnek volt köszönhető az, hogy a "gárdistákat" tényleges testi vagy más sérelem nem érte. Mindezek alapján a XV. r. terhelt és társai magatartásának kihívó közösségellenességéhez, ahhoz, hogy a közösség nyugalmát semmibe véve cselekedtek, valamint e magatartás megbotránkozás és riadalom keltésére alkalmasságához kétség nem férhet; a védő indítványában e tényállási elemek megvalósulását nem is vitatta.
[39] A Btk. 339. § (1) bekezdése alapján a garázdaság bűncselekményét az követi el, aki olyan kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartást tanúsít, amely alkalmas arra, hogy másokban megbotránkozást, vagy riadalmat keltsen, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg.
[40] A garázdaság vétségének tényállásszerűségéhez megkívánt kihívó közösségellenesség azt jelenti, hogy a tanúsított magatartás a környezetre gyakorolt hatása révén közvetlenül és durván sérti vagy sértheti a közösség nyugalmát. A garázda magatartást tanúsító elkövető felismeri, hogy cselekménye a közösség nyugalmának megzavarására alkalmas, ám tettét a közösségi érdek leplezetlen semmibevételével hajtja végre. Az elkövető által kifejtett erőszakos magatartás esetleges belső, személyes indítéka a garázdaság megállapíthatóságát nem zárja ki, mert a közösségi érdekkel történő nyílt szembeszegülés a személyes motívumból fakadó cselekményben is megjelenhet (EBH 2014.B23.).
[41] A jogerős határozatban megállapított tényállás adatai alapján - a védő érvelésétől eltérően - a XV. r. terheltnek felrótt cselekmény erőszakos jellege is megállapítható. A XV. r. terhelt a helyszínen tartózkodott és aktív magatartást tanúsított annak a nagyobb létszámú csoportnak a tevékenységében, amelynek tagjai az élet kioltására is alkalmas eszközökkel megjelenve, egyidejűleg és közösen támadólag léptek fel a szemben álló csoporttal szemben. Ez a magatartás a "gárdisták" csoportja körében félelmet keltett, hiszen a helyszínről menekültek; őket a XV. r. terhelt ütőeszközökkel felszerelkezett csoportja utcákon keresztül kitartóan kergette. Az, hogy az összecsapás és a tényleges személy elleni erőszak - testre irányuló támadó jellegű fizikai ráhatás - nem következett be, döntően az eredményes rendőri közbeavatkozásnak tudható be. Mindez azt jelenti, hogy a XV. r. terhelt és társainak támadó jellegű cselekvése a fentiekben jellemzett, a testi épséget közvetlenül fenyegető erő alkalmazására irányuló kísérlet valamennyi tényállásszerű ismérvét magán hordozta, amely csak azért nem fordult át testbántalmazásba, mert az alól a "gárdistáknak" meneküléssel sikerült magukat kivonni, illetve azt a rendőri kimentés megakadályozta. Az "erőszak" és az "erőszakos magatartás" nem azonos fogalom. Garázdaság megvalósításához az erőszakos magatartás tanúsítása is elégséges, ha a bűncselekmény megállapításának egyéb feltételei is megvalósultak (EBH 2007.1589.).
[42] Az együttesen fellépő csoport tagjainak számára, valamint a felsorolt eszközök jellegére és tulajdonságaira figyelemmel - mely utóbbiak megfelelnek a Btk. 459. § (1) bekezdésének 6. pontjában írt törvényi feltételeknek - a csoportosan és felfegyverkezve elkövetés tényeit a tényállás hiánytalanul tartalmazza.
[43] Kétségtelen tény, hogy a Btk. 459. § (1) bekezdés 4. pontja alapján erőszakos magatartásnak minősül a más személyre gyakorolt támadó jellegű fizikai ráhatás is, abban az esetben is, ha az nem alkalmas testi sérülés okozására.
[44] A garázdaság bűncselekménye ugyanakkor nem minősül a Btk. 459. § (1) bekezdés 26. pontja alapján személy elleni erőszakos bűncselekménynek. A garázdasághoz megkívánt erőszakos magatartás megállapításához nem szükséges személy testét ténylegesen érintő erőszak. Ennek megfelelően fejti ki a 34. BK vélemény indokolása, hogy a garázdaság elkövethető olyan erőszakos, támadó fellépéssel, amely még könnyű testi sértéssel sem jár.
[45] Az irányadó tényállás pedig pontosan tartalmazza a XV. r. terhelt által elkövetett azon erőszakos, támadó fellépést, amely erőszaknak nem, hanem a garázdasághoz megkívánt erőszakos magatartásnak minősül. Nem lehet kétséges ugyanis, hogy a XV. r. terhelt és garázdaságot megvalósító társai - egyébként - a tényleges tettlegességre felkészülve valósították meg erőszakos magatartásukat.
[46] Mivel a cselekmény C. város közösségének a nyugalmát és biztonságérzetét megzavarta - nagyszámú rendőri erőre volt szükség ahhoz, hogy a köznyugalmat a későbbiekben fenntartsák -, a köznyugalmat súlyosan megzavarva elkövetés is megvalósult.
[47] Következésképpen törvényesen minősítette a bíróság a jogerős határozatában a XV. r. terhelt cselekményét társtettesként, csoportosan, köznyugalmat súlyosan megzavarva, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettének, a felülvizsgálati indítványnak a jogi minősítést támadó része sem megalapozott.
[48] Ezért a Kúria a megtámadott határozatokat a XV. r. terhelt tekintetében a Be. 426. §-a alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria Bfv. I. 980/2017.)
* * *
TELJES HATÁROZAT
A Kúria Budapesten, a 2017. év november hó 16. napján megtartott tanácsülésen meghozta a következő
v é g z é s t:
A közösség tagja elleni erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban volt büntetőügyben a XV. rendű terhelt védője által benyújtott felülvizsgálati indítványt elbírálva a Ceglédi Járásbíróság 6.Fk.612/2013/69. számú ítéletét és a Budapest Környéki Törvényszék 3.Fkf.451/2016/28. számú végzését a XV. rendű terheltre vonatkozó részében hatályában fenntartja.
A végzés ellen fellebbezésnek és felülvizsgálatnak nincs helye, és ebben az ügyben sem az indítvány előterjesztője, sem azonos tartalommal más jogosult újabb felülvizsgálati indítványt nem nyújthat be.
I n d o k o l á s
A Ceglédi Járásbíróság a 2015. november 24-én meghozott 6.Fk.612/2013/69. számú ítéletével - mely a XV. rendű terhelt tekintetében a Budapest Környéki Törvényszék 3.Fkf.451/2016/28. számú végzésével 2016. november 8-án jogerőre emelkedett - a XV. rendű terheltet bűnösnek mondta ki csoportosan, köznyugalmat súlyosan megzavarva, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettében, mint társtettest [Btk. 339. § (1) bekezdés, (2) bekezdés a), b) és d) pont], ezért tíz hónap szabadságvesztés büntetésre ítélte, melynek végrehajtását egy év próbaidőre felfüggesztette, a szabadságvesztés büntetést végrehajtása esetén börtön fokozatban rendelte végrehajtani, és megállapította, hogy a terhelt a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.
A jogerős ügydöntő határozat ellen a XV. rendű terhelt védője nyújtott be a törvényes ok megjelölése nélkül, tartalma alapján a Be. 416. § (1) bekezdés a) pontjára alapított felülvizsgálati indítványt.
Az indítvány előterjesztőjének álláspontja szerint a bíróság törvénysértő módon minősítette a terhelt cselekményét garázdaság bűntettének, ugyanis a terhelt magatartása nem merítette ki a törvényi tényállás egyik elemét, az erőszakot. A cselekmény során a két szemben álló csoport között semmilyen testi kontaktus nem jött létre, míg a 34/2007. számú Büntető kollégiumi vélemény az erőszakos magatartás megállapíthatóságához minimálisan a garázdaságba beolvadó tettleges becsületsértést kíván meg. Ennek hiányában a XV. rendű terhelt cselekménye nem bűncselekmény, hanem a 2012. évi II. törvény 170. §-a szerint garázdaság szabálysértéseként minősül. Hivatkozott arra is, hogy a XV. rendű terhelt a cselekménye elkövetésekor menthető felindulása miatt tévedett annak társadalomra veszélyességében. Nevezett lakóhelyén 2012-ben igen nagy társadalmi feszültségek voltak tapasztalhatóak, és a XV. rendű terhelt élettársa, V. T. volt az, aki bejelentést tett az I-VII. rendű terheltek csoportja által tartott félelemkeltő demonstrációról. A helyszínen rasszista kiabáláson túl ostorcsattogtatás, petárdázás is volt és másnap gázlőszereket is találtak, ezért a családját és gyerekeit alappal féltő, de senkivel fizikai kontaktusba sem kerülő XV. rendű terhelt esetében ezen okból is büntethetőségi akadály állapítható meg.
Ezért azt indítványozta, hogy a Kúria a jogerős határozatot változtassa meg, és a XV. rendű terheltet a Btk. 20. § (2) bekezdésében meghatározott büntethetőségi akadály miatt az ellene emelt vád alól mentse fel.
A Legfőbb Ügyészség írásbeli nyilatkozata szerint a felülvizsgálati indítvány nem megalapozott.
A garázdaság bűncselekményének helyes megítélésére vonatkozóan kialakult bírói gyakorlat szerint a más törvényi tényállásokban meghatározott erőszak és a garázdaság tényállásában írt erőszakos magatartás nem azonos fogalom. A személy ellen irányuló erőszakos magatartással elkövetett garázdaság esetén az erőszak általában más személy testének támadó megérintését jelenti, és a testi sértés okozására nem alkalmas támadó jellegű fizikai ráhatás is erőszakos magatartásnak minősül [Btk. 459. § (1) bekezdés 4. pont]. Garázdaság megvalósításához azonban az erőszakos magatartás tanúsítása is elégséges, ha a bűncselekmény megállapításának egyéb feltételei is megvalósultak.
A törvényi tényállásban szereplő erőszakos magatartás aktív, támadó jellegű cselekvés; a fogalom szélesebb körű, mint az erőszak, mert a személy vagy dolog elleni erő közvetlen alkalmazásán túlmenően magába foglalja az erő alkalmazására irányuló kísérletet vagy a testi épség ellen irányuló olyan közvetlen fenyegetést is, amikor a sértett személy meghátrálással, meneküléssel tudja kivonni magát vagy a dolgot az erőszak alól.
A tényállás szerint a helyszínen tartózkodó XV. rendű terheltnek terhelt- társai és a csoport más tagjai kihívóan közösségellenes, erőszakos jellegű magatartását - ekként az eszközökkel való felfegyverkezettséget is - szükségképpen észlelnie kellett, és ennek tudatában, társai cselekményével azonosulva, velük szándék- és akarategységben csatlakozott a csoport tevékenységéhez; abban - az egymás testközelségében történt elkövetés körülményeiből adódóan - társtettesi elkövetői magatartást fejtett ki. Ebből következően az eljárt bíróságok a rögzített tényállásból okszerűen vontak következtetést a XV. rendű terhelt garázdaság bűncselekményében való bűnösségére, és törvényesen került sor a súlyosabban minősítő körülmények felrovására is.
A XV. rendű terhelt, valamint társai személyét, életét, testi épségét vagy javait közvetlenül a cselekményük elkövetését megelőzően támadás nem érte, sőt cselekményük megkezdésekor őket ilyen közvetlen támadás veszélye sem fenyegette. Ebből következik, hogy az adott időben és elkövetési körülmények mentén a terheltnek nem volt alapos oka arra sem, hogy a személye vagy javai elleni támadással közvetlenül fenyegető helyzetet tévesen feltételezzen; ezzel szemben cselekményének jogilag tilalmazott és tudatosan antiszociális mivoltát nyilvánvalóan felismerte. Ekként a XV. rendű terhelt javára a vélt jogos védelmi helyzetben cselekvés - és azzal összefüggésben a cselekmény társadalomra veszélyességében való tévedés jogkövetkezménye - nem állapítható meg és nem alkalmazható.
Ezért azt indítványozta, hogy a Kúria a megtámadott határozatokat hatályában tartsa fenn (Fk.BF.975/2017.).
Az indítvány előterjesztője a Legfőbb Ügyészség nyilatkozatára tett észrevételében álláspontját változatlanul fenntartotta, és azt kiegészítette azzal, hogy nélkülözi a kihívó közösségellenességet a jogos védelmi helyzetben - a személy ellen intézett támadás elhárítása érdekében - kifejtett erőszakos magatartás, ezért az garázdaságot nem valósít meg.
.-.-.
A Kúria a megtámadott határozatokat - a Be. 424. § (1) bekezdése alapján tanácsülésen eljárva - a Be. 423. § (4) bekezdésének megfelelően a felülvizsgálati indítványban meghatározott okok alapján, a felülvizsgálati indítvánnyal megtámadott részében vizsgálta felül.
Emellett a Be. 423. § (5) bekezdése szerint eljárva a 416. § (1) bekezdés c) pontjában felsorolt esetleges eljárási szabálysértésekre is tekintettel volt, azonban ilyen, a 373. § (1) bekezdésének I. b) és c) pontjában, valamint II-IV. pontjának valamelyikében meghatározott - feltétlen hatályon kívül helyezést eredményező - eljárási szabálysértést nem észlelt.
A felülvizsgálati eljárásban a Be. 423. § (1) bekezdése szerint a jogerős határozatban megállapított tényállás az irányadó. Eszerint C. kertvárosi városrészben 2012. évben az ott lakó roma, illetve a magyar lakosság között feszültség keletkezett azért, mert rendkívüli módon megszaporodtak a vagyon elleni bűncselekmények. Ezért a lakosság egy része fórumokat tartott, a helyi önkormányzati, illetve országgyűlési képviselőkkel egyeztetett, majd kis időn belül az egyik politikai párthoz tartozó politikusok is megjelentek a helyszínen.
A terheltek közül az I. rendű, a II. rendű, a III. rendű, a IV. rendű, az V. rendű és a VI. rendű terheltek több más - részben ismeretlenül maradt - személy társaságában 2012. augusztus 18. napján az esti órákban a Barna Pál VII. rendű terhelt tulajdonát képező ingatlanon egy baráti bográcsozáson vettek részt.
Ugyanezen az estén 22 óra körüli időben mind a hét terhelt, egy, az eljárás során rajtuk kívül ismeretlenül maradt mintegy 20-30 fős csoporttal együtt, akik hasonló ruházatot viseltek - jellemzően fekete nadrágot és bakancsot, fehér pólót, esetleg fekete mellényt - C.-n egységes akaratelhatározásukból eredően felvonultak, majd a felvonulás során a csoport tagjai az utcában lakó személyekben félelmet, riadalmat és megbotránkoztatást keltettek azzal, hogy a náluk lévő karikás ostort csattogtatták, petárdákat dobáltak, illetőleg hangosan kiabáltak az ott lakó roma lakosság felé. A csoport tagjai részéről többször kiabálva elhangzott, hogy "Meg fogtok halni büdös cigányok. Menjetek vissza Indiába, nem vagytok magyarok.". Ezen fellépésük következtében személyi sérülés azonban nem keletkezett.
Mivel a felvonulással érintett utcákban lakó roma személyekben a terheltek és társaik fentebb írt cselekménye félelmet keltett, rövid időn belül nagyobb, több tucat főből álló - pontosabban már meg nem határozható méretű - csoportosulás jött létre, amelynek tagjai az eljárás során a IX. rendű, a X. rendű, a XII. rendű, a XIII. rendű, a XIV. rendű, a XV. rendű, a XVII. rendű, és a XVIII. rendű terheltek voltak más személyek mellett. Ezen csoportosulás tagjai különböző eszközökkel, baseball ütővel, kaszával, kapával és más tárgyakkal felfegyverkezve szándékegységben, egymást segítve és támogatva, támadólag léptek fel a fentebb írt, az I-VII. rendű terheltekkel együtt vonuló csoporttal szemben, amelynek tagjai ezen kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartást látva a helyszínről elmenekültek. A felfegyverkezve elkövetett, szándékegységben megvalósuló erőszakos magatartás messzemenőkig alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást és riadalmat keltsen és C. kertvárosi városrészében a köznyugalmat súlyosan megzavarta. A fenti cselekmények következtében személyi sérülés nem keletkezett.
Az eseményeket követően a rendőrhatóság nagy erőkkel jelent meg, majd a köznyugalmat több nap alatt sikerült csak visszaállítani.
A felülvizsgálati eljárásban irányadó tényálláshoz tartozónak kell tekinteni a jogerős határozat indokolása bármely részében szereplő minden ténymegállapítást, amely az elbírált bűncselekmény büntetőjogi megítélésénél jelentős (BH 2006.392.).
Következésképpen szintén a tényállás részét képezi - bár helytelen ítéletszerkesztési ok miatt az indokolás más részében (23. oldal 4. bekezdés) írt - azon tény is, hogy a gépkocsizó járőr a P. utcából kifordulva, mintegy 25 fős civil ruhás sétáló csoportra lett figyelmes, mely csoportból egy főt, a II. rendű terheltet igazoltatás alá is vonták, aki azt mondta, hogy hazafelé tartanak.
Miután a járőr további intézkedés nélkül a helyszínt elhagyta, azonban ismételt feljelentések történtek csendháborítás miatt, ezért a helyszínre visszatérve, a Présház utcában találta fel a csoportot, ahol már észlelték, hogy az ott lakó romák hangosan kiabálnak, csoportokba szerveződnek és kezükben különböző eszközökkel, lapáttal, kapával, deszkával, léccel az igazoltatás alá vont csoport irányába tartottak.
A járőrök a csoportot körülfogva, őket az A. és az Sz. utca kereszteződéséhez kísérték ki és ott igazoltatás alá vonták. A csoport tagjai között volt akkor az I. rendű, a III. rendű, a IV. rendű, az V. rendű és a VI. rendű terheltek is mások kíséretében.
A jogerős határozat szerint az I-VII. rendű terheltek által megvalósított magatartás a Btk. 216. § (1) bekezdés és (3) bekezdés e) pontja szerint csoportosan elkövetett közösség tagja elleni erőszak bűntettének minősül.
A tényállás szerint a csoport tagjai e magatartásukat már befejezték, a helyszínről távozóban voltak és hazafelé tartottak, amikor velük szemben az első igazoltatásra sor került, és ekkor a rendőrség sem tartotta szükségesnek további intézkedés megtételét.
A rendőrség ismételt fellépésére akkor került sor, amikor IX-XVIII. rendű terheltek - köztük a felülvizsgálattal érintett XV. rendű terhelt - támadó szándékkal üldözőbe vette az I-VII. rendű terheltekből és más társaikból álló csoportot, akiket ekkor a rendőrség körbefogott, ezáltal azt is megakadályozva, hogy a két csoport között tényleges összecsapásra kerüljön sor.
A felülvizsgálati eljárás során eldöntendő jogi kérdés az volt, hogy a XV. rendű terhelt volt-e valódi vagy vélt jogos védelmi helyzetben, illetve, ha esetében büntethetőségi akadály nem állapítható meg, akkor magatartása bűncselekmény-e, továbbá az miként minősül.
A Btk. 22. § (1) bekezdése szerint nem büntetendő az a cselekmény, amely a saját, illetve más vagy mások személye, javai vagy a közérdek ellen intézett, illetve ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához szükséges.
A közösség tagja elleni erőszak bűntettének tényállási elemeit megvalósító cselekmény esetén is helye lehet a jogos védelem körébe tartozó elhárító magatartásnak.
Az elsőfokú bíróság ítéletének indokolásában helytállóan fejtette ki, hogy a jogos védelem eleve támadást feltételez, mégpedig a jogtalanság talaján állót, ennek - illetve az ilyen támadás közvetlen veszélyének - hiányában nem kerülhet sor ezen büntethetőséget kizáró ok megállapítására. Tényként rögzíthető a bírói gyakorlat szerint is, hogy a támadás mindig egy aktív erőszakos magatartást jelent, mely legtöbbször közvetlenül személy, ritkábban dolog ellen irányul, mégpedig úgy, hogy a támadásnak intézettnek és közvetlenül fenyegető jellegűnek kell lennie.
Jelen esetben azonban kétség kívül az volt megállapítható, hogy 2012. augusztus 18. napján az I-VII. rendű terheltek és társaik fellépése bár riadalmat keltő volt és a roma kisebbség ellen irányult, de ellenük intézett és folyamatos támadást nem tanúsítottak. A támadás tekintendő közvetlenül fenyegetőnek akkor, ha megkezdésétől azonnal, vagy igen rövid időn belül tartani lehet és kifejtésének nincs akadálya, következésképpen a támadás veszélyének objektíven is közvetlennek kell lenni.
A felülvizsgálati eljárásban is irányadó tényállás szerint azonban az elkövetési körülmények miatt az általános fenyegetettségi érzés, a jogtalan támadás bekövetkezésének csak távoli veszélye volt megállapítható, ez pedig a jogos védelem alkalmazására kétségkívül nem nyújtott alapot. Ezt támasztotta alá a járásbíróság megállapítása szerint a tényállás alapján az is, hogy a helyszínre küldött rendőr járőrök határozottan és szakszerűen léptek fel, a két csoport egymással közvetlen érintkezésbe sem került.
A másodfokon eljárt törvényszék is helytállóan fejtette ki, hogy a IX. rendű, a X. rendű, a XII. rendű, a XIII. rendű, a XIV. rendű, a XV. rendű, a XVII. rendű és a XVIII. rendű terheltek részéről az sem foghat helyt, hogy tévedésben voltak cselekményük társadalomra veszélyességét illetően, mert ezen csoport tagjai különféle eszközökkel felfegyverkezve, több utcán át kergették a lakóhelyükön felvonuló csoportot. Ez pedig nyilvánvalóan nem értékelhető jogkövető állampolgári magatartásként.
A jogos védelmi helyzet azért sem állapítható meg a XV. rendű terhelt javára, mert a városban volt szervezett rendőri erő, melynek feladata volt a bűncselekmények, így a közösség elleni erőszak elkövetésének esetére történő fellépés, és a tényállásból az is megállapítható, hogy a rendőrség e feladatának eleget is tett.
A jogos védelem csak addig áll fenn, amíg a megtámadott reálisan tarthat a támadás megkezdésétől vagy annak folytatásától. A tényállás szerint a helyszínről távozó csoport tagjai esetében támadástól tartani nem kellett, így az őket a korábbi cselekményük miatt üldöző csoport tagjai emiatt is a jogtalanság talajára helyezkedtek.
Felülvizsgálat keretében valamely büntethetőséget kizáró ok - így a végszükség vagy a tévedés - hiányára vont következtetés helyessége kizárólag az irányadó tények alapulvételével vitatható (EBH 2011.2395.). Az irányadó tényállás azonban nem rögzít olyan ténybeli körülményeket, amelyek alkalmat adhatnának ilyen - a felülvizsgálati indítványban kifejtett a vélt jogos védelmi helyzet fennállását taglaló - jogkövetkeztetés levonására.
Mindezek miatt a felülvizsgálati indítványnak sem a jogos, sem a vélt jogos védelem megállapítására irányuló indítványa nem megalapozott.
A Legfőbb Ügyészség nyilatkozatában helytállóan fejtette ki, hogy az irányadó ítéleti tényállás alapján a XV. rendű terhelt és terhelt-társai, valamint más, ismeretlenül maradt személyek az éjszakai órákban az utcán rövid időn belül egy nagyobb, több tucat főből álló csoportosulást alkottak, és különböző, köztük az élet kioltására is alkalmas eszközökkel - baseball ütővel, kaszával, kapával, deszkával - felfegyverkezve megindultak a I-VII. rendű terheltekkel együtt vonuló csoport irányába; velük szemben támadólag léptek fel, a csoportot - amelynek tagjai mindezt látván menekülőre fogták - több utcán át kergették, és csak a határozott rendőri fellépésnek volt köszönhető az, hogy a "gárdistákat" tényleges testi vagy más sérelem nem érte. Mindezek alapján a XV. rendű terhelt és társai magatartásának kihívó közösségellenességéhez, ahhoz, hogy a közösség nyugalmát semmibe véve cselekedtek, valamint e magatartás megbotránkozás és riadalom keltésére való alkalmasságához kétség nem férhet; a védő indítványában e tényállási elemek megvalósulását nem is vitatta.
A Btk. 339. § (1) bekezdése alapján a garázdaság bűncselekményét az követi el, aki olyan kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartást tanúsít, amely alkalmas arra, hogy másokban megbotránkozást, vagy riadalmat keltsen, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg.
A garázdaság vétségének tényállásszerűségéhez megkívánt kihívó közösségellenesség azt jelenti, hogy a tanúsított magatartás a környezetre gyakorolt hatása révén közvetlenül és durván sérti vagy sértheti a közösség nyugalmát. A garázda magatartást tanúsító elkövető felismeri, hogy cselekménye a közösség nyugalmának megzavarására alkalmas, ám tettét a közösségi érdek leplezetlen semmibevételével hajtja végre. Az elkövető által kifejtett erőszakos magatartás esetleges belső, személyes indítéka a garázdaság megállapíthatóságát nem zárja ki, mert a közösségi érdekkel történő nyílt szembeszegülés a személyes motívumból fakadó cselekményben is megjelenhet (EBH 2014.B23.).
A jogerős határozatban megállapított tényállás adatai alapján - a védő érvelésétől eltérően - a XV. rendű terheltnek felrótt cselekmény erőszakos jellege is megállapítható. A XV. rendű terhelt a helyszínen tartózkodott és aktív magatartást tanúsított annak a nagyobb létszámú csoportnak a tevékenységében, amelynek tagjai az élet kioltására is alkalmas eszközökkel megjelenve, egyidejűleg és közösen támadólag léptek fel a szemben álló csoporttal szemben. Ez a magatartás a "gárdisták" csoportja körében félelmet keltett, hiszen a helyszínről menekültek; őket a XV. rendű terhelt ütőeszközökkel felszerelkezett csoportja utcákon keresztül kitartóan kergette. Az, hogy az összecsapás és a tényleges személy elleni erőszak - testre irányuló támadó jellegű fizikai ráhatás - nem következett be, döntően az eredményes rendőri közbeavatkozásnak tudható be. Mindez azt jelenti, hogy a XV. rendű terhelt és társainak támadó jellegű cselekvése a fentiekben jellemzett, a testi épséget közvetlenül fenyegető erő alkalmazására irányuló kísérlet valamennyi tényállásszerű ismérvét magán hordozta, amely csak azért nem fordult át testbántalmazásba, mert az alól a "gárdistáknak" meneküléssel sikerült magukat kivonni, illetve azt a rendőri kimentés megakadályozta. Az "erőszak" és az "erőszakos magatartás" nem azonos fogalom. Garázdaság megvalósításához az erőszakos magatartás tanúsítása is elégséges, ha a bűncselekmény megállapításának egyéb feltételei is megvalósultak (EBH 2007.1589.).
Az együttesen fellépő csoport tagjainak számára, valamint a felsorolt eszközök jellegére és tulajdonságaira figyelemmel - mely utóbbiak megfelelnek a Btk. 459. § (1) bekezdésének 6. pontjában írt törvényi feltételeknek - a csoportosan és felfegyverkezve elkövetés tényeit a tényállás hiánytalanul tartalmazza.
Kétségtelen tény, hogy a Btk. 459. § (1) bekezdés 4. pontja alapján erőszakos magatartásnak minősül a más személyre gyakorolt támadó jellegű fizikai ráhatás is, abban az esetben is, ha az nem alkalmas testi sérülés okozására.
A garázdaság bűncselekménye ugyanakkor nem minősül a Btk. 459. § (1) bekezdés 26. pontja alapján személy elleni erőszakos bűncselekménynek. Ebből is megállapítható, hogy a garázdasághoz megkívánt erőszakos magatartás megállapításához nem szükséges személy testét ténylegesen érintő erőszak. Ennek megfelelően fejti ki a 34. BK vélemény indokolása, hogy a garázdaság ugyanis elkövethető olyan erőszakos, támadó fellépéssel, amely még könnyű testi sértéssel sem jár.
Az irányadó tényállás pedig pontosan tartalmazza a XV. rendű terhelt által elkövetett azon erőszakos, támadó fellépést, amely erőszaknak nem, hanem a garázdasághoz megkívánt erőszakos magatartásnak minősül. Nem lehet kétséges ugyanis, hogy a XV. rendű terhelt és garázdaságot megvalósító társai - egyébként - a tényleges tettlegességre felkészülve valósították meg erőszakos magatartásukat.
Mivel a cselekmény C. közösségének a nyugalmát és biztonságérzetét megzavarta - nagy számú rendőri erőre volt szükség ahhoz, hogy a köznyugalmat a későbbiekben fenntartsák -, a köznyugalmat súlyosan megzavarva elkövetés is megvalósult.
Következésképpen törvényesen minősítette a bíróság a jogerős határozatában a XV. rendű terhelt cselekményét társtettesként, csoportosan, köznyugalmat súlyosan megzavarva, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettének, a felülvizsgálati indítványnak a jogi minősítést támadó része sem megalapozott.
Ezért a Kúria a megtámadott határozatokat a XV. rendű terhelt tekintetében a Be. 426. §-a alapján hatályában fenntartotta.
A végzés elleni fellebbezést a Be. 3. § (4) bekezdése, a felülvizsgálatot a Be. 416. § (4) bekezdés b) pontja kizárja. A felülvizsgálati indítvány ismételt benyújtásával kapcsolatos tájékoztatás a Be. 418. § (3) bekezdésén alapul azzal, hogy ez esetben a Kúria - a Be. 421. § (3) bekezdésére figyelemmel - az indítvány elutasítására vonatkozó határozat hozatalát is mellőzheti.
Budapest, 2017. november 16.
Dr. Csák Zsolt s.k. a tanács elnöke, Dr. Vaskuti András s.k. előadó bíró, Dr. Domonyai Alexa s.k. bíró
(Kúria Bfv. I. 980/2017.)
Hálapénz az a juttatás, amelyet az egészségügyi szolgáltatás igénybevételét követően a beteg vagy hozzátartozója hálája, köszönete jelül a szolgáltatásban közreműködő egészségügyi dolgozónak önként nyújt. A hálapénz - amennyiben az nem a kötelességszegés honorálása - nem jogtalan előny, így annak elfogadása vesztegetést nem valósít meg [1978. évi IV. tv. 251. §; 2012. évi C. tv. 291. §].
[1]A törvényszék a 2014. március 7. napján kihirdetett ítéletével az I. r., a II. r., a III. r., a IV. r., a VI. r., a IX. r., a XI. r. és a XII. r. vádlottat 1-1 rendbeli, a VIII. r., a X. r. és a XIII. r. vádlottat 2-2 rendbeli, az 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: régi Btk.) 251. §-ának (1) bekezdésébe ütköző vesztegetés vétségében, az V. r. vádlottat pedig 7 rendbeli, a régi Btk. 251. §-ának (1) bekezdése szerinti és a (2) bekezdés utolsó fordulata alapján minősülő vesztegetés bűntettében mondta ki bűnösnek.
[2]Ezért az I. r. vádlottat 300 napi tétel, napi tételenként 8000 forint összegű pénzbüntetésre és 50 000 forint vagyonelkobzásra, a II. r. vádlottat szintén 300 napi tétel, napi tételenként 5000 forint összegű pénzbüntetésre és 35 000 forint vagyonelkobzásra, a III. r. vádlottat ugyancsak 300 napi tétel, napi tételenként 7000 forint összegű pénzbüntetésre, valamint 55 000 forint vagyonelkobzásra, a IV. r. vádlottat 300 napi tétel, napi tételenként 7000 forint összegű pénzbüntetésre, továbbá 5000 forint vagyonelkobzásra, az V. r. vádlottat halmazati büntetésül 10 hónap, 2 évi próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre, 300 000 forint pénzmellékbüntetésre és 112 000 forint vagyonelkobzásra, a VI. r. vádlottat 300 napi tétel, napi tételenként 7000 forint összegű pénzbüntetésre, valamint 80 000 forint vagyonelkobzásra, a VIII. r. vádlottat halmazati büntetésként 300 napi tétel, napi tételenként 8000 forint összegű pénzbüntetésre, továbbá 65 000 forint vagyonelkobzásra, a IX. r. vádlottat 300 napi tétel, napi tételenként 7000 forint összegű pénzbüntetésre és 70 000 forint vagyonelkobzásra, a X. r. vádlottat halmazati büntetésül 300 napi tétel, napi tételenként 6000 forint összegű pénzbüntetésre, valamint 10 000 forint vagyonelkobzásra, a XI. r. vádlottat 300 napi tétel, napi tételenként 500 forint összegű pénzbüntetésre és 5000 forint vagyonelkobzásra, a XII. r. vádlottat 300 napi tétel, napi tételenként 8000 forint összegű pénzbüntetésre, továbbá 5000 forint vagyonelkobzásra, a XIII. r. vádlottat pedig halmazati büntetésként 300 napi tétel, napi tételenként 1000 forint összegű pénzbüntetésre és 10 000 forint vagyonelkobzásra ítélte. A VII. r. vádlottat viszont az ellene vesztegetés vétsége miatt emelt vád alól felmentette.
[3]Az elsőfokú ítélet a VII. r. vádlott tekintetében jogerőre emelkedett, míg a többi vádlott esetében - a vád és a védelem által bejelentett jogorvoslatok folytán - másodfokon az ítélőtábla járt el, s 2014. szeptember 11-én meghozta ítéletét.
[4]Ebben az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta: a II., a VI., a VIII., a IX., a X. és a XII. r. vádlottat 1-1 rendbeli, a régi Btk. 251. §-ának (1) bekezdésébe ütköző vesztegetés vétségének, az V. r. vádlottat az 5 rendbeli, a régi Btk. 251. §-ának (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés záró fordulata szerint minősülő vesztegetés bűntettének vádja alól felmentette. Megállapította, hogy az V. r. vádlott 2 rendbeli, a régi Btk. 251. §-ának (1) bekezdésében írt vesztegetés vétségében bűnös.
[5]Az I., a III., a IV., az V., a VI., a VIII., a X., a XI. és a XIII. r. vádlottat - a pénzbüntetésre vonatkozó rendelkezések mellőzésével - 1-1 évi időtartamra próbára bocsátotta, egyben a II., III., V., VIII., IX., X., XI., XII. és XIII. r. vádlott esetében a vagyonelkobzást is mellőzte, ellenben az I. r. vádlottat 10 000 forint, a IV. r. vádlottat pedig 5000 forint vagyonelkobzás megfizetésére kötelezte.
[6]Rendelkezett a bűnügyi költség viseléséről, egyebekben pedig az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
[7]Az ítélőtábla által eszközölt változtatásokkal a törvényszék ítélete az I., a III., a IV., a XI. és a XIII. r. vádlott tekintetében jogerőssé vált.
[8]Az ítélőtábla ítélete ellen az ügyész a II., az V., a VI., a VIII., a IX., a X. és a XII. r. vádlott terhére jelentett be fellebbezést a felmentő rendelkezések miatt, továbbá a részfelmentéssel érintett vádlottak tekintetében a büntetőjogi joghátrány súlyosítása érdekében. Ugyancsak fellebbezéssel élt - felmentés érdekében - az V. r. vádlott és védője, valamint a X. r. vádlott is.
[9]A Legfőbb Ügyészség átiratában az ügyészi fellebbezést fenntartotta, s indítványozta az V. r. vádlott bűnösségének további 5 rendbeli, a VIII. és X. r. vádlott bűnösségének további 1-1 rendbeli, a II., VI., IX. és XII. r. vádlott bűnösségének pedig 1-1 rendbeli, a régi Btk. 251. §-ának (1) bekezdésében meghatározott költségvetési szerv dolgozója által elkövetett vesztegetés vétségében történő megállapítását. Indítványt tett arra, hogy a Kúria az V. r. vádlottal szemben próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetést, pénzmellékbüntetést és 50 000 forint vagyonelkobzást, a II., VI., VIII., IX., X. és XII. r. vádlott esetében pedig pénzbüntetést szabjon ki, s a VI. r. vádlottat 80 000 forint, a IX. r. vádlottat 70 000 forint vagyonelkobzás megfizetésére is kötelezze.
[10]A Kúria az ügyben a Be. 391. §-ának (2) bekezdése alapján nyilvános ülést tartott, amelyen az ügyész a fellebbezést fenntartotta. A II., VI., IX. és XII. r. vádlott védője a másodfokú ítélet helybenhagyását, míg az V., VIII. és X. r. vádlott védője bűncselekmény hiányára alapozott felmentést kért.
[11]A fellebbezések az alábbiak szerint alaposak.
[12]A Kúria álláspontja szerint a jelen ügyben a Be. 386. § (1) bekezdésének c) pontja I. fordulatából kitűnően helye van a harmadfokú eljárásnak, minthogy a II. r., az V., a VI., a VIII., a IX., a X. és a XII. r. vádlott esetében a bűnösség kérdésében az ítélőtábla az elsőfokú ítéletben foglaltaktól eltérő döntést hozott.
[13]A bejelentett fellebbezések alapján a Kúria a Be. 387. §-ának (1) és (2) bekezdésében megjelölt terjedelemben felülbírálta a megtámadott másodfokú ítéletnek az érintett vádlottakra vonatkozó rendelkezéseit a megelőző első- és másodfokú eljárással együtt.
[14]Ennek során nem észlelt olyan perjogi szabálysértést, amely - a Be. 399. §-a (1) és (2) bekezdésében foglaltak szerint - feltétlen hatályon kívül helyezési okot képezve az ügy érdemi elbírálását kizárná. Az első- és a másodfokú bíróság ugyanis az eljárásjogi szabályokat megtartva folytatta le az eljárást, s - eleget téve indokolási kötelezettségének is - mérlegelő tevékenységéről és annak eredményéről ellenőrizhető módon számot adott.
[15]A Kúria úgy ítélte meg, hogy a másodfokú bíróság által az iratok tartalma alapján kiegészített tényállás alapvetően mentes a Be. 351. §-ának (2) bekezdésében felsorolt megalapozatlansági hibáktól és hiányosságoktól.
[16]A Be. 388. § (2) bekezdésének második fordulata értelmében az iratok tartalma alapján csupán az 5.1., 5.3., 5.4. és 5.5. alatti tényállás igényelt helyesbítést.
[17]A tényállás 5. pontját Gy. I. vallomása alapján akként kellett pontosítani, hogy az V. r. vádlott a vajúdószobában közölte vele, hogy "illik ám megköszönni, de nemcsak az orvosnak, hanem mindenkinek, aki benn van a műtőben". Gy. I. ezt követően kérdezte meg, hogy hányan vannak benn, majd utána azt is, hogy mégis mennyire illik a tevékenységüket megköszönni.
[18]Az 5.3. alatti tényállás ugyancsak pontosítandó azzal, hogy az V. r. vádlott kérdés nélkül jelezte a szülő nő élettársának, hogy az epidurálást 5000-10 000 forint közötti összeggel meg szokták köszönni.
[19]Az 5.4. pontot a másodfokú bíróság iratellenesen helyesbítette. P. I. idézett vallomása (nyom. ir. 7. kötet 110. old.) ugyanis azt tartalmazza, hogy az V. r. vádlott előttük - ilyen irányú kérdés nélkül - jelentette ki, hogy "illik megköszönni annak, aki részt vett a szülésnél", s egyben fel is sorolta, kikről van szó. P. I. ezt a tájékoztatást - vallomása szerint - maga is nyomatékos kérésként értékelte.
[20]Végül pedig az 5.5. alatti tényállásnak az utolsó sora igényel helyesbítést akként, hogy az "előzetesen kért" helyébe (az előző mondatból értelemszerűen következően) a "kérdésre megjelölt" kitétel illesztendő.
[21]Ilyen módon - minthogy további kiegészítésre nem volt szükség - a másodfokú bíróság által alapul vett tényállás teljes mértékben megalapozott és irányadó a harmadfokú eljárásban is.
[22]Az eljárt bíróságok helytállóan jutottak arra az álláspontra, hogy a vádlottak cselekményeit a régi Btk. 2010. március 30-ig - tehát az elkövetés időpontjában is hatályos - 251. §-ának alapulvételével kell elbírálni. A jelenleg hatályban lévő Btk. ugyanis - bűntettként szabályozva a cselekményt - enyhébb elbírálást nem tesz lehetővé.
[23]A régi Btk. 251. §-ának (1) bekezdése értelmében költségvetési szervnek, gazdálkodó szervezetnek vagy társadalmi szervezetnek az a dolgozója, illetőleg tagja, aki működésével kapcsolatban jogtalan előnyt kér, vagy a kötelességének megszegéséért az ilyen előnyt vagy annak ígéretét elfogadja, vagy a jogtalan előny kérőjével vagy elfogadójával egyetért, vétséget követ el és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
[24]A vádbeli időszakban a fellebbezéssel érintett vádlottak nem vitásan költségvetési szervként működő egészségügyi intézmény dolgozói voltak, mégpedig - a X. r. vádlott kivételével, aki mint önkéntes segítő állt szerződéses jogviszonyban a gyógyintézettel - közalkalmazottként. A beteg, jelen esetben a szülő nő, a kórházba való felvételével - akkor is, ha a megelőző terhesgondozás során magánrendelésen magánorvosi szolgáltatást vett igénybe - a gyógyintézettel mint egészségügyi szolgáltatóval, s nem az intézmény által - szolgálati, munka- vagy szerződéses viszonyban foglalkoztatott - az egészségügyi ellátást ténylegesen végző egészségügyi dolgozóval kerül egészségügyi szolgáltatási jogviszonyba.
[25]Ebből következően az egészségügyi beavatkozás - a beteg-, illetve biztosítási jogviszony esetén az egészségbiztosító által fizetendő - térítési díját is a gyógyintézet határozza meg, következésképpen a kórház által vállalt egészségügyi ellátásban közreműködő személyek a munkájukkal kapcsolatban a betegektől (azok hozzátartozójától) ellenszolgáltatást nem kérhetnek, az ilyen módon igényelt előny ugyanis jogtalannak tekintendő. Ez akkor is igaz, ha az orvos olyan szolgáltatástöbbletet vállal, amelyre a szolgálati viszonya, munkaviszonya vagy szerződéses viszonya alapján nem volna köteles.
[26]Amint arra az eljárt bíróságok ugyancsak helyesen utaltak, a költségvetési szerv, gazdálkodó szervezet "dolgozója" kitétel alatt nem csupán a szervnél, szervezetnél közalkalmazotti vagy munkaviszonyt létesítő személy értendő, hanem mindenki, aki a munkaviszonyra jellemző sajátosságokat mutató jogviszony keretében tevékenykedik (EBH 2012.11.B28. sz. határozat). Az önkéntes segítői megbízási szerződés pedig e sajátosságokat kellően tükrözi.
[27]Hasonlóképpen helytálló az az ítéleti érvelés is, mely szerint a működés nem csupán a szorosan, egyedileg személyhez kötődő, hanem a konkrét egészségügyi beavatkozáshoz (a jelen esetben a szülés levezetéséhez) a csapat tagjai által kifejtett, szükségszerű tevékenységek összességét magában foglalja.
[28]Mivel a vesztegetés jogi tárgya csak a jogtalan előny lehet, értelemszerű, hogy a jogtalannak nem tekinthető előny e bűncselekményt nem alapozhatja meg.
[29]A társadalomban hosszabb időre visszavezethetően kialakult és elfogadott szokások szerint egyes szolgáltatások esetében az azokat igénybe vevők a szolgáltatásokkal kapcsolatos elégedettségüket anyagi juttatás - borravaló - nyújtásával nyilvánítják ki. Különböző, ismert okoknak betudhatóan az egészségügyben is gyakorlattá vált - hálapénz, paraszolvencia formájában - a hála ilyen módon történő kifejezésre juttatása. Ahogyan azonban az a borravaló esetében fel sem merül, úgy a hálapénz sem minősül jogtalan előnynek, hiszen a jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 1. számú melléklete kifejezetten nevesíti e két bevételt, mégpedig akként, hogy a 7.2. pont értelmében a hálapénz - a borravalóval ellentétben - adóköteles jövedelem.
[30]Ebből következően a hálapénz elfogadása (amennyiben az nem a kötelességszegés honorálása) sem az elkövetés időpontjában hatályos, sem a jelenleg hatályban lévő büntetőtörvény, a 2012. évi C. törvény 291. §-a figyelembevételével nem minősül vesztegetésnek, függetlenül a Munka Törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 52. §-ának (2) bekezdésében írt előzetes munkáltatói hozzájárulás hiányától. Ez utóbbinak ugyanis csupán munkajogi - az esetleges fegyelmi vétség megvalósulása - szempontból lehet jelentősége.
[31]Ennek előrebocsátása után az tisztázandó, hogy mi tekinthető hálapénznek.
[32]Hálapénz az a juttatás, amelyet az egészségügyi szolgáltatás igénybevételét követően a beteg vagy hozzátartozója hálája, köszönete jeléül a szolgáltatásban közreműködő egészségügyi dolgozónak nyújt. Ebből viszont egyértelműen következik, hogy az előre - az egészségügyi ellátás, gyógykezelés megkezdése előtt - adott előny nem hálapénz, és az sem, amelyet a beteg nem saját elhatározásából, nem önként szolgáltat.
[33]A kért és ennek eredményeként kapott juttatás tehát nem sorolható a hálapénz kategóriájába. Kérés alatt értendő pedig minden olyan magatartás - így a célozgatás, a szokásokra történő figyelemfelhívás stb. is -, amely az önkéntességet, s ennek folytán a juttatás hálapénz jellegét kizárja.
[34]A jelen ügyben a Kúria álláspontja szerint a juttatások paraszolvenciajellegét nincs ok kétségbe vonni azokban az esetekben, amikor a vádlottak csupán a szülő nők vagy hozzátartozóik kérdésére, érdeklődésére adtak választ.
[35]Ez a helyzet a II. r. vádlottnak a tényállás 2. pontjában, a VI. r. vádlottnak az 5.5. tényállási pontban és a IX. r. vádlottnak a 7. tényállási pontban jelzett cselekménye kapcsán. Ugyanígy kérdésre adott tájékoztatás volt az V. r. vádlottnak az 5.5. pontban rögzített kijelentése is. E cselekmények tehát a régi Btk. 251. §-ának (1) bekezdésében foglalt vesztegetés vétségének törvényi tényállását nem merítik ki.
[36]Az 5.1., 5.2., 5.3., 5.4., 5.6. és 5.7. pontban részletezett cselekményeknél viszont az V. r. vádlott erre irányuló kérdés nélkül hívta fel a hozzátartozók figyelmét, hogy illik megköszönni, honorálni a "csapat" tagjainak tevékenységét, ideértve az aneszteziológust is. Ez pedig az adott körülmények között korántsem jó szándékú tanácsként, hanem egyértelműen kérésként értékelendő.
[37]A VIII. r. vádlott esetében sem hálapénznek minősül az előre kikötött 40 000 forint, hiszen hálára senki sem kötelezhető, s a hálának tarifája sem lehet.
[38]Ami a 6.2. tényállási pontot illeti, a Kúria egyetértett azzal az ügyészi állásponttal, hogy a műtős tevékenysége kapcsolódott a VIII. r. vádlott tevékenységéhez, mert az a szülés lebonyolításához szükséges csapatmunka része volt, következésképpen a VIII. r. vádlott cselekménye e tekintetben is tényállásszerű volt.
[39]A törvényi tényállásba illeszkedik a X. r. vádlottnak a tényállás 8.2. pontjában részletezett cselekménye is, hiszen az epidurális érzéstelenítésért térítést kért oly módon, hogy fizetési kötelezettségről adott tájékoztatást.
[40]Ez a 8.1. cselekményre nézve is irányadó.
[41]A XII. r. vádlott - noha kétségkívül kifejezésre juttatta az ellenérzését, de mégis - jelezte, hogy az aneszteziológusnak 5000 forintot kell fizetni. Ez nyilvánvalóan kérést jelent, annál is inkább, mivel hozzátette: ha a páciens nem térít, helyette neki kell ezt a tartozást rendeznie.
[42]Mindezekre figyelemmel a Kúria a Be. 398. §-a alapján a másodfokú bíróság ítéletét az V., a VIII., a X. és XII. r. vádlott tekintetében megváltoztatta: az V. r. vádlottat további 4 rendbeli, a régi Btk. 251. §-ának (1) bekezdésébe ütköző vesztegetés vétségében (5.3. és 5.6. ponton túlmenően az 5.1., 5.2., 5.4. és 5.7. tényállásra alapozottan), a VIII. r. és a X. r. vádlott bűnösségét további 1-1 rendbeli, míg a XII. r. vádlottat 1 rendbeli, a régi Btk. 251. §-ának (1) bekezdésébe ütköző vesztegetés vétségében állapította meg (6.2., 8.1. és 10. tényállások).
[43]A VIII. és X. r. vádlott esetében - figyelembe véve eddigi kifogástalan munkájukat és életvezetésüket - a Kúria a bűnösségi kör bővülése ellenére úgy látta, hogy a büntetési cél a büntetés kiszabásának elhalasztásával változatlanul elérhető, így a büntetőjogi jogkövetkezmények súlyosítására nem látott okot.
[44]A XII. r. vádlott tekintetében viszont az előbb említett tényezők mellett értékelve azt is, hogy a kialakult gyakorlatot maga is helytelenítette, a Kúria a törvény szerint alkalmazható legkisebb büntetést is szükségtelennek találta, ezért vele szemben a régi Btk. 71. §-a alapján megrovást alkalmazott, amely felhívást jelent arra nézve, hogy a jövőben a hasonló cselekmények elkövetésétől tartózkodjék.
[45]Az V. r. vádlott terhére szól ellenben a nagyszámú bűnhalmazat és a minősítő körülményként nem szereplő üzletszerűség (hiszen cselekményeit nem az alkalomszerűség, hanem a bűnös úton történő rendszeres haszonszerzésre törekvés jellemezte). Ezért a Kúria büntetés kiszabását látta szükségesnek, az eltelt igen jelentős, az V. r. vádlottnak fel nem róható időmúlásra figyelemmel azonban az enyhítő szakaszt [régi Btk. 87. § (2) bek. e) pont] alkalmazva, a speciális prevenciót pénzbüntetés kiszabásával is elérhetőnek látta. Ennek mértékét a régi Btk. 51. §-ában írt keretek között határozta meg, egyben rendelkezett annak meg nem fizetése esetére szóló átváltoztatásáról is.
[46]Az V. r. vádlottal szemben 35 000 forint erejéig, a VIII. r. vádlottal szemben pedig 40 000 forint erejéig a régi Btk. 77/B. § (1) bekezdésének e) pontja szerint vagyonelkobzást is alkalmazott, s a XII. r. vádlottat kötelezte az elsőfokú eljárásban a kirendelt védő részvételével őt terhelően felmerült bűnügyi költség megfizetésére [Be. 338. § (1) bek.].
[47]Ugyanakkor az ítéletnek az V., VIII., X. és XII. r. vádlottra vonatkozó egyéb rendelkezését, valamint a II., a VI. és a IX. r. vádlottat érintően a másodfokú ítéletet a Be. 397. §-a alapján helybenhagyta.
(Kúria Bhar. III. 6/2015.)
* * *
TELJES HATÁROZAT
A Kúria, mint harmadfokú bíróság Budapesten, a 2015. év április hó 28. napján tartott harmadfokú nyilvános ülésen meghozta és május hó 5. napján kihirdette a következő
í t é l e t e t:
A vesztegetés vétsége miatt folyamatban lévő büntetőügyben a másodfellebbezéseket elbírálva a Fővárosi Ítélőtábla 8.Bf.129/2014/22. számú ítéletét az V. rendű, a VIII. rendű, a X. rendű és a XII. rendű vádlott tekintetében az alábbiak szerint változtatja meg:
Az V. rendű vádlottat további 4 rb., az 1978. évi IV. törvény 251. §-ának (1) bekezdésébe ütköző vesztegetés vétségében, a VIII. rendű és a X. rendű vádlottat további 1-1 rendbeli, a XII. rendű vádlottat 1 rendbeli, az 1978. évi IV. törvény 251. §-ának (1) bekezdése szerinti vesztegetés vétségében mondja ki bűnösnek.
Ezért a XII. rendű vádlottat megrovásban részesíti.
Az V. rendű vádlottal szemben 120 (egyszázhúsz) napi tétel, napi tételenként 500 (ötszáz) forint összegű, összesen 60.000 (hatvanezer) forint pénzbüntetést szab ki azzal, hogy a pénzbüntetést meg nem fizetése esetén napi tételenként egy napi szabadságvesztésre kell átváltoztatni.
Az V. rendű vádlottat 35.000 (harmincötezer), a VIII. rendű vádlottat pedig 40.000 (negyvenezer) forint vagyonelkobzás megfizetésére kötelezi.
A XII. rendű vádlott az elsőfokú eljárásban felmerült bűnügyi költségből 67.590 (hatvanhétezer-ötszázkilencven) forintot köteles az államnak megfizetni, így az állam terhén maradt bűnügyi költség összesen 428.335 (négyszázhuszonnyolcezer-háromszázharmincöt) forintot tesz ki.
Az V. rendű vádlott, a VIII. rendű, a X. rendű és a XII. rendű vádlottra vonatkozóan az ítélet egyéb rendelkezéseit, a II. rendű, a VI. rendű és a IX. rendű vádlottra nézve pedig a másodfokú bíróság ítéletét helybenhagyja.
I n d o k o l á s
A Fővárosi Törvényszék a 2014. március 7. napján kihirdetett 31.B.117/2012/79. számú ítéletével az I. rendű, a II. rendű, a III. rendű, a IV. rendű, a VI. rendű, a IX. rendű, a XI. rendű és a XII. rendű vádlottat 1-1 rendbeli, a VIII. rendű, a X. rendű és a XIII. rendű vádlottat 2-2 rendbeli, az 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: régi Btk.) 251. §-ának (1) bekezdésébe ütköző vesztegetés vétségében, az V. rendű vádlottat pedig 7 rendbeli, a régi Btk. 251. §-ának (1) bekezdése szerinti és a (2) bekezdés utolsó fordulata alapján minősülő vesztegetés bűntettében mondta ki bűnösnek.
Ezért az I. rendű vádlottat 300 napi tétel, napi tételenként 8.000 forint összegű pénzbüntetésre és 50.000 forint vagyonelkobzásra, a II. rendű vádlottat szintén 300 napi tétel, napi tételenként 5.000 forint összegű pénzbüntetésre és 35.000 forint vagyonelkobzásra, a III. rendű vádlottat ugyancsak 300 napi tétel, napi tételenként 7.000 forint összegű pénzbüntetésre, valamint 55.000 forint vagyonelkobzásra, a IV. rendű vádlottat 300 napi tétel, napi tételenként 7.000 forint összegű pénzbüntetésre, továbbá 5.000 forint vagyonelkobzásra, az V. rendű vádlottat halmazati büntetésül 10 hónap, 2 évi próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre, 300.000 forint pénzmellékbüntetésre és 112.000 forint vagyonelkobzásra, a VI. rendű vádlottat 300 napi tétel, napi tételenként 7.000 forint összegű pénzbüntetésre, valamint 80.000 forint vagyonelkobzásra, a VIII. rendű vádlottat halmazati büntetésként 300 napi tétel, napi tételenként 8.000 forint összegű pénzbüntetésre, továbbá 65.000 forint vagyonelkobzásra, a IX. rendű vádlottat 300 napi tétel, napi tételenként 7.000 forint összegű pénzbüntetésre és 70.000 forint vagyonelkobzásra, a X. rendű vádlottat halmazati büntetésül 300 napi tétel, napi tételenként 6.000 forint összegű pénzbüntetésre, valamint 10.000 forint vagyonelkobzásra, a XI. rendű vádlottat 300 napi tétel, napi tételenként 6.500 forint összegű pénzbüntetésre és 5.000 forint vagyonelkobzásra, a XII. rendű vádlottat 300 napi tétel, napi tételenként 8.000 forint összegű pénzbüntetésre, továbbá 5.000 forint vagyonelkobzásra, a XIII. rendű vádlottat pedig halmazati büntetésként 300 napi tétel, napi tételenként 1000 forint összegű pénzbüntetésre és 10.000 forint vagyonelkobzásra ítélte. a VII. rendű vádlottat viszont az ellene vesztegetés vétsége miatt emelt vád alól felmentette.
Az elsőfokú ítélet a VII. rendű vádlott tekintetében jogerőre emelkedett, míg a többi vádlott esetében - a vád és a védelem által bejelentett jogorvoslatok folytán - másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla járt el, s 2014. szeptember 11-én meghozta a 8.Bf.129/2014/22. számú ítéletét.
Ebben az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta: a II. rendű, a VI. rendű, a VIII. rendű, a IX. rendű, a X. rendű és a XII. rendű vádlottat 1-1 rendbeli, a régi Btk. 251. §-ának (1) bekezdésébe ütköző vesztegetés vétségének, az V. rendű vádlottat az 5 rendbeli, a régi Btk. 251. §-ának (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés záró fordulata szerint minősülő vesztegetés bűntettének vádja alól felmentette. Megállapította, hogy az V. rendű vádlott 2 rendbeli, a régi Btk. 251. §-ának (1) bekezdésében írt vesztegetés vétségében bűnös.
Az I., a III., a IV., az V., a VI., a VIII., a X., a XI. és a XIII. rendű vádlottat - a pénzbüntetésre vonatkozó rendelkezések mellőzésével - 1-1 évi időtartamra próbára bocsátotta, egyben a II., III., V., VIII., IX., X., XI., XII. és XIII. rendű vádlott esetében a vagyonelkobzást is mellőzte, ellenben az I. rendű vádlottat 10.000 forint, a IV. rendű vádlottat pedig 5.000 forint vagyonelkobzás megfizetésére kötelezte.
Rendelkezett a bűnügyi költség viseléséről, egyebekben pedig az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
Az ítélőtábla által eszközölt változtatásokkal a Fővárosi Törvényszék ítélete az I. rendű, a III. rendű, a IV. rendű, a XI. rendű és a XIII. rendű vádlott tekintetében jogerőssé vált.
A Fővárosi Ítélőtábla 8.Bf.129/2014/22. számú ítélete ellen az ügyész a II. rendű, az V. rendű, a VI. rendű, a VIII. rendű, a IX. rendű, a X. rendű és a XII. rendű vádlott terhére jelentett be fellebbezést a felmentő rendelkezések miatt, továbbá a részfelmentéssel érintett vádlottak tekintetében a büntetőjogi joghátrány súlyosítása érdekében. Ugyancsak fellebbezéssel élt - felmentés érdekében - az V. rendű vádlott és védője, valamint a X. rendű vádlott is.
A Legfőbb Ügyészség a BF.1923/2014/1. számú átiratában az ügyészi fellebbezést fenntartotta, s indítványozta az V. rendű vádlott bűnösségének további 5 rendbeli, a VIII. és X. rendű vádlott bűnösségének további 1-1 rendbeli, a II., VI., IX. és XII. rendű vádlott bűnösségének pedig 1-1 rendbeli, a régi Btk. 251. §-ának (1) bekezdésében meghatározott költségvetési szerv dolgozója által elkövetett vesztegetés vétségében történő megállapítását. Indítványt tett arra, hogy a Kúria az V. rendű vádlottal szemben próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetést, pénzmellékbüntetést és 50.000 forint vagyonelkobzást, a II., VI., VIII., IX., X. és XII. rendű vádlott esetében pedig pénzbüntetést szabjon ki, s a VI. rendű vádlottat 80.000 forint, a IX. rendű vádlottat 70.000 forint vagyonelkobzás megfizetésére is kötelezze.
A Kúria az ügyben a Be. 391. §-ának (2) bekezdése alapján nyilvános ülést tartott, amelyen az ügyész a fellebbezést fenntartotta. A II., VI., IX. és XII. rendű vádlott védője a másodfokú ítélet helybenhagyását, míg az V., VIII. és X. rendű vádlott védője bűncselekmény hiányára alapozott felmentést kért.
A fellebbezések az alábbiak szerint alaposak.
A Kúria álláspontja szerint a jelen ügyben a Be. 386. § (1) bekezdésének c) pontja I. fordulatából kitűnően helye van a harmadfokú eljárásnak, minthogy a II. rendű, az V. rendű, a VI. rendű, a VIII. rendű, a IX. rendű, a X. rendű, és a XII. rendű vádlott esetében a bűnösség kérdésében az ítélőtábla az elsőfokú ítéletben foglaltaktól eltérő döntést hozott.
A bejelentett fellebbezések alapján a Kúria a Be. 387. § ának (1) és (2) bekezdésében megjelölt terjedelemben felülbírálta a megtámadott másodfokú ítéletnek az érintett vádlottakra vonatkozó rendelkezéseit a megelőző első- és másodfokú eljárással együtt.
Ennek során nem észlelt olyan perjogi szabálysértést, amely - a Be. 399. §-a (1) és (2) bekezdésében foglaltak szerint - feltétlen hatályon kívül helyezési okot képezve az ügy érdemi elbírálását kizárná. Az első- és a másodfokú bíróság ugyanis az eljárásjogi szabályokat megtartva folytatta le az eljárást, s - eleget téve indokolási kötelezettségének is - mérlegelő tevékenységéről és annak eredményéről ellenőrizhető módon számot adott.
A Kúria úgy ítélte meg, hogy a másodfokú bíróság által az iratok tartalma alapján kiegészített tényállás alapvetően mentes a Be. 351. §-ának (2) bekezdésében felsorolt megalapozatlansági hibáktól és hiányosságoktól.
A Be. 388. § (2) bekezdésének második fordulata értelmében az iratok tartalma alapján csupán az 5.1./, 5.3./, 5.4./ és 5.5./ alatti tényállás igényelt helyesbítést.
A tényállás 5./ pontját Gy. I. vallomása alapján (nyom. ir. 7. kötet 126. old.) akként kellett pontosítani, hogy az V. rendű vádlott a vajúdó szobában közölte vele, hogy "illik ám megköszönni, de nem csak az orvosnak, hanem mindenkinek, aki benn van a műtőben". Gy. I. ezt követően kérdezte meg, hogy hányan vannak benn, majd utána azt is, hogy mégis mennyire illik a tevékenységüket megköszönni.
Az 5.3./ alatti tényállás ugyancsak pontosítandó azzal, hogy az V. rendű vádlott kérdés nélkül jelezte H. K. élettársának, T. G.-nek (nyom. ir. 7. kötet 158. old.), hogy az epidurálást 5-10.000 forint közötti összeggel meg szokták köszönni.
Az 5.4./ pontot a másodfokú bíróság iratellenesen helyesbítette. P. I. idézett vallomása (nyom. ir. 7. kötet 110. old.) ugyanis azt tartalmazza, hogy az V. rendű vádlott előttük - ilyen irányú kérdés nélkül - jelentette ki, hogy "illik megköszönni annak, aki részt vett a szülésnél", s egyben fel is sorolta, kikről van szó. P. I. ezt a tájékoztatást - vallomása szerint - maga is nyomatékos kérésként értékelte.
Végül pedig az 5.5./ alatti tényállásnak az utolsó sora igényel helyesbítést akként, hogy az "előzetesen kért" helyébe (az előző mondatból értelemszerűen következően) a "kérdésre megjelölt" kitétel illesztendő.
Ilyen módon - minthogy további kiegészítésre nem volt szükség - a másodfokú bíróság által alapul vett tényállás teljes mértékben megalapozott és irányadó a harmadfokú eljárásban is.
Az eljárt bíróságok helytállóan jutottak arra az álláspontra, hogy a vádlottak cselekményeit a régi Btk. 2010. március 30-ig - tehát az elkövetés időpontjában is hatályos - 251. §-ának alapul vételével kell elbírálni. A jelenleg hatályban lévő Btk. ugyanis - bűntettként szabályozva a cselekményt - enyhébb elbírálást nem tesz lehetővé.
A régi Btk. 251. §-ának (1) bekezdése értelmében költségvetési szervnek, gazdálkodó szervezetnek vagy társadalmi szervezetnek az a dolgozója, illetőleg tagja, aki működésével kapcsolatban jogtalan előnyt kér, vagy a kötelességének megszegéséért az ilyen előnyt vagy annak ígéretét elfogadja, vagy a jogtalan előny kérőjével vagy elfogadójával egyetért, vétséget követ el és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
A vádbeli időszakban a fellebbezéssel érintett vádlottak nem vitásan költségvetési szervként működő egészségügyi intézmény dolgozói voltak, mégpedig - a X. rendű vádlott kivételével, aki mint önkéntes segítő állt szerződéses jogviszonyban a gyógyintézettel - közalkalmazottként. A beteg, jelen esetben a szülő nő, a kórházba való felvételével - akkor is, ha a megelőző terhesgondozás során magánrendelésen magánorvosi szolgáltatást vett igénye - a gyógyintézettel, mint egészségügyi szolgáltatóval, s nem az intézmény által - szolgálati, munka- vagy szerződéses viszonyban foglalkoztatott - az egészségügyi ellátást ténylegesen végző egészségügyi dolgozóval kerül egészségügyi szolgáltatási jogviszonyba.
Ebből következően az egészségügyi beavatkozás - a beteg, illetve biztosítási jogviszony esetén az egészségbiztosító által fizetendő - térítési díját is a gyógyintézet határozza meg, következésképpen a kórház által vállalt egészségügyi ellátásban közreműködő személyek a munkájukkal kapcsolatban a betegektől (azok hozzátartozójától) ellenszolgáltatást nem kérhetnek, az ilyen módon igényelt előny ugyanis jogtalannak tekintendő. Ez akkor is igaz, ha az orvos olyan szolgáltatástöbbletet vállal, amelyre a szolgálati viszonya, munkaviszonya vagy szerződéses viszonya alapján nem volna köteles.
Amint arra az eljárt bíróságok ugyancsak helyesen utaltak, a költségvetési szerv, gazdálkodó szervezet "dolgozója" kitétel alatt nem csupán a szervnél, szervezetnél közalkalmazotti vagy munkaviszonyt létesítő személy értendő, hanem mindenki, aki a munkaviszonyra jellemző sajátosságokat mutató jogviszony keretében tevékenykedik (EBH 2012.11.B28. sz. elvi határozat). Az önkéntes segítői megbízási szerződés pedig e sajátosságokat kellően tükrözi.
Hasonlóképpen helytálló az az ítéleti érvelés is, mely szerint a működés nem csupán a szorosan, egyedileg személyhez kötődő, hanem a konkrét egészségügyi beavatkozáshoz (a jelen esetben a szülés levezetéséhez) a csapat tagjai által kifejtett, szükségszerű tevékenységek összességét magában foglalja.
Mivel a vesztegetés jogi tárgya csak a jogtalan előny lehet, értelemszerű, hogy a jogtalannak nem tekinthető előny e bűncselekményt nem alapozhatja meg.
A társadalomban hosszabb időre visszavezethetően kialakult és elfogadott szokások szerint egyes szolgáltatások esetében az azokat igénybe vevők a szolgáltatásokkal kapcsolatos elégedettségüket anyagi juttatás - borravaló - nyújtásával nyilvánítják ki. Különböző, ismert okoknak betudhatóan az egészségügyben is gyakorlattá vált - hálapénz, paraszolvencia formájában - a hála ilyen módon történő kifejezésre juttatása. Ahogyan azonban az a borravaló esetében fel sem merül, úgy a hálapénz sem minősül jogtalan előnynek, hiszen a jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 1. számú melléklete kifejezetten nevesíti e két bevételt, mégpedig akként, hogy a 7.2 pont értelmében a hálapénz - a borravalóval ellentétben - adóköteles jövedelem.
Ebből következően a hálapénz elfogadása (amennyiben az nem a kötelességszegés honorálása) sem az elkövetés időpontjában hatályos, sem a jelenleg hatályban lévő büntető törvény, a 2012. évi C. törvény 291. §-a figyelembevételével nem minősül vesztegetésnek, függetlenül a Munka Törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 52. §-ának (2) bekezdésében írt előzetes munkáltatói hozzájárulás hiányától. Ez utóbbinak ugyanis csupán munkajogi - az esetleges fegyelmi vétség megvalósulása - szempontból lehet jelentősége.
Ennek előrebocsátása után az tisztázandó, hogy mi tekinthető hálapénznek.
Hálapénz az a juttatás, amelyet az egészségügyi szolgáltatás igénybevételét követően a beteg vagy hozzátartozója hálája, köszönete jeléül a szolgáltatásban közreműködő egészségügyi dolgozónak nyújt. Ebből viszont egyértelműen következik, hogy az előre - az egészségügyi ellátás, gyógykezelés megkezdése előtt - adott előny nem hálapénz, és az sem, amelyet a beteg nem saját elhatározásából, nem önként szolgáltat.
A kért és ennek eredményeként kapott juttatás tehát nem sorolható a hálapénz kategóriájába. Kérés alatt értendő pedig minden olyan magatartás - így a célozgatás, a szokásokra történő figyelemfelhívás stb. is -, amely az önkéntességet, s ennek folytán a juttatás hálapénz jellegét kizárja.
A jelen ügyben a Kúria álláspontja szerint a juttatások paraszolvencia-jellegét nincs ok kétségbe vonni azokban az esetekben, amikor a vádlottak csupán a szülő nők, vagy hozzátartozóik kérdésére, érdeklődésére adtak választ.
Ez a helyzet a II. rendű vádlottnak a tényállás 2./ pontjában, a VI. rendű vádlottnak az 5.5./ tényállási pontban és a IX. rendű vádlottnak a 7./ tényállási pontban jelzett cselekménye kapcsán. Ugyanígy kérdésre adott tájékoztatás volt az V. rendű vádlottnak az 5.5./ pontban rögzített kijelentése is. E cselekmények tehát a régi Btk. 251. §-ának (1) bekezdésében foglalt vesztegetés vétségének törvényi tényállását nem merítik ki.
Az 5.1./, 5.2./, 5.3./, 5.4./, 5.6./ és 5.7./ pontban részletezett cselekményeknél viszont az V. rendű vádlott erre irányuló kérdés nélkül hívta fel a hozzátartozók figyelmét, hogy illik megköszönni, honorálni a "csapat" tagjainak tevékenységét, ideértve az aneszteziológust is. Ez pedig az adott körülmények között korántsem jó szándékú tanácsként, hanem egyértelműen kérésként értékelendő.
A VIII. rendű vádlott esetében sem hálapénznek minősül az előre kikötött 40.000 forint, hiszen hálára senki sem kötelezhető, s a hálának tarifája sem lehet.
Ami a 6.2./ tényállási pontot illeti, a Kúria egyetértett azzal az ügyészi állásponttal, hogy a műtős tevékenysége kapcsolódott a VIII. rendű vádlott tevékenységéhez, mert az a szülés lebonyolításához szükséges csapatmunka része volt, következésképpen a VIII. rendű vádlott cselekménye e tekintetben is tényállásszerű volt.
A törvényi tényállásba illeszkedik a X. rendű vádlottnak a tényállás 8.2 pontjában részletezett cselekménye is, hiszen az epidurális érzéstelenítésért térítést kért oly módon, hogy fizetési kötelezettségről adott tájékoztatást.
Ez a 8.1./ cselekményre nézve is irányadó, mert bár K. I. a saját elhatározásából fizetett, megelőzően azonban K. M.-t a X. rendű vádlott figyelmeztette a kialakult gyakorlatra.
A XII. rendű vádlott - noha kétségkívül kifejezésre juttatta az ellenérzését - de mégis jelezte, hogy az aneszteziológusnak 5.000 forintot kell fizetni. Ez nyilvánvalóan kérést jelent, annál is inkább, mivel hozzátette: ha a páciens nem térít, helyette neki kell ezt a tartozást rendeznie.
Mindezekre figyelemmel a Kúria a Be. 398. §-a alapján a másodfokú bíróság ítéletét az V., a VIII., a X. és XII. rendű vádlott tekintetében megváltoztatta: az V. rendű vádlottat további 4 rendbeli, a régi Btk. 251. §-ának (1) bekezdésébe ütköző vesztegetés vétségében (5.3./ és 5.6./ ponton túlmenően az 5.1./, 5.2./, 5.4./, és 5.7./ tényállásra alapozottan), a VIII. rendű és a X. rendű vádlott bűnösségét további 1-1 rendbeli, míg a XII. rendű vádlottat 1 rendbeli, a régi Btk. 251. §-ának (1) bekezdésébe ütköző vesztegetés vétségében állapította meg (6.2./, 8.1./ és 10./ tényállások).
A VIII. és X. rendű vádlott esetében - figyelembe véve eddigi kifogástalan munkájukat és életvezetésüket - a Kúria a bűnösségi kör bővülése ellenére úgy látta, hogy a büntetési cél a büntetés kiszabásának elhalasztásával változatlanul elérhető, így a büntetőjogi jogkövetkezmények súlyosítására nem látott okot.
A XII. rendű vádlott tekintetében viszont az előbb említett tényezők mellett értékelve azt is, hogy a kialakult gyakorlatot maga is helytelenítette, a Kúria a törvény szerint alkalmazható legkisebb büntetést is szükségtelennek találta, ezért vele szemben a régi Btk. 71. §-a alapján megrovást alkalmazott, amely felhívást jelent arra nézve, hogy a jövőben a hasonló cselekmények elkövetésétől tartózkodjék.
Az V. rendű vádlott terhére szól ellenben a nagy számú bűnhalmazat és a minősítő körülményként nem szereplő üzletszerűség (hiszen cselekményeit nem az alkalomszerűség, hanem a bűnös úton történő rendszeres haszonszerzésre törekvés jellemezte). Ezért a Kúria büntetés kiszabását látta szükségesnek, az eltelt igen jelentős, az V. rendű vádlottnak fel nem róható időmúlásra figyelemmel azonban az enyhítő szakaszt [régi Btk. 87. § (2) bek. e) pont] alkalmazva a hatásos speciális prevenciót pénzbüntetés kiszabásával is elérhetőnek látta. Ennek mértékét a régi Btk. 51. §-ában írt keretek között határozta meg, egyben rendelkezett annak meg nem fizetése esetére szóló átváltoztatásáról is.
Az V. rendű vádlottal szemben 35.000 forint erejéig, a VIII. rendű vádlottal szemben pedig 40.000 forint erejéig a régi Btk. 77/B. § (1) bekezdésének e) pontja szerint vagyonelkobzást is alkalmazott, s a XII. rendű vádlottat kötelezte az elsőfokú eljárásban a kirendelt védő részvételével őt terhelően felmerült bűnügyi költség megfizetésére [Be. 338. § (1) bek.].
Ugyanakkor az ítéletnek az V., VIII., X. és XII. rendű vádlottra vonatkozó egyéb rendelkezését, valamint a II. rendű, a VI. rendű és a IX. rendű vádlottat érintően a másodfokú ítéletet a Be. 397. §-a alapján helybenhagyta.
Budapest, 2015. május 5.
Dr. Akácz József s.k. a tanács elnöke, Dr. Varga Zoltán s.k. előadó bíró, Dr. Belegi József s.k. bíró, Dr. Csere Katalin s.k. bíró, Dr. Mészár Róza s.k. bíró
A Fővárosi Ítélőtábla 8.Bf.129/2014/22. számú ítélete a Kúria Bhar.III.6/2015/20. számú ítéletében foglalt változtatással a II. rendű, az V. rendű, a VI. rendű, a VIII. rendű, a IX. rendű, a X. rendű, a XII. rendű vádlott tekintetében 2015. május 5. napján jogerős és a szabadságvesztés büntetés kivételével végrehajtható.
Budapest, 2015. május 5.
Dr. Akácz József s.k. a tanács elnöke
(Kúria Bhar. III. 6/2015.)
III. számú Büntető Elvi Döntés
az ittas vagy bódult állapotban elkövetett bűncselekményekért való felelősségről
Ha a cselekményt önhibából eredő és a Btk. 24. §-a (1) bekezdése szerinti tudatzavart okozó ittas vagy bódult állapotban követik el - s ez a Btk. 25. §-a értelmében az elkövető javára figyelembe nem vehető -, a cselekmény annak tárgyi oldalához képest minősülhet szándékos vagy gondatlanságból elkövetett bűncselekményként.
1. A Btk. 75. §-ában foglalt rendelkezés az alkoholisták kényszergyógyítására teremt lehetőséget, ha a bűncselekmény elkövetése az alkoholista életmóddal függ össze. Tapasztalati tény azonban, hogy nemcsak szokásos alkoholisták, hanem esetileg leittasodó egyének is követnek el bűncselekményeket.
A Btk. 25. §-a azt a törvényi tilalmat állítja fel, mely szerint a - beszámítási képességet kizáró, illetve azt korlátozó tudatzavarról rendelkező - 24. § nem alkalmazható annak javára, aki a cselekményt önhibájából eredő ittas vagy bódult állapotban követte el. (A továbbiak a bódult állapotban elkövetett cselekményre is vonatkoznak.)
2. A Btk. 24. §-ának (1) bekezdése szerint nem büntethető, aki a cselekményt az elmeműködés olyan kóros állapotában - így különösen elmebetegségben, gyengeelméjűségben, szellemi leépülésben, tudatzavarban vagy személyiségzavarban -követi el, amely képtelenné teszi a cselekmény következményeinek felismerésére, vagy arra, hogy a felismerésnek megfelelően cselekedjék. A (2) bekezdés értelmében pedig, ha az elmeműködés kóros állapota az elkövetőt csupán korlátozza, a büntetését korlátlanul enyhíteni lehet.
A Btk. 25. §-ában foglalt tilalom kizárja mind az említett büntetlenséget, mind a büntetés korlátlan enyhítését annak javára, akinek a tudatzavara önhibájából eredő leittasodás következménye. Amikor a törvény ezt a tilalmat felállítja, azt juttatja kifejezésre, hogy az önhibából ittas állapotba kerülő, és ebben az állapotban bűncselekmény tényállását megvalósító cselekmény elkövetőjét olyannak kell tekinteni, mint azt, akinek beszámítási képessége van.
3. Az ittas állapot okozta tudatzavar alapvetően eltér a tudatzavar egyéb eseteitől; az önhibából leittasodó tudatzavara olyan ok következménye, amelyért az elkövető felelőssé tehető. A saját akaratelhatározásától, szándékától függ ugyanis, hogy a tűrőképességét meghaladó mérvű alkoholfogyasztással előidézi-e a beszámítási képességet kizáró vagy korlátozó tudatzavar veszélyét, A Btk. 25. §-a alapján való felelősség szükségképpen eltér a bűnösség általános alakjától.
Az alanyi oldalnak így a Btk. 25. §-án alapuló felelősségnél is jelentősége van, de csupán az önhibából eredő leittasodás, nem pedig az ittas állapotban elkövetett bűncselekmény konkrét tényállása vonatkozásában. A bíróságnak ennyiben kell az alanyi oldalt vizsgálnia. Azt kell tehát vizsgálnia, hogy a terheltnek a tudatzavart előidéző leittasodása önhibából eredt-e.
Abban az esetben, ha valaki teljesen önhibáján kívül ittasodott le, a Btk. 24. §-a alkalmazásának helye van. Nem szükséges azonban, hogy az elkövető kizárólagosan csak a saját hibájából kerüljön ittas állapotba, ha egyéb ok is -pl. más személyek ösztönzése - közrehatott: ez az önhiba megállapítását nem zárja ki.
4. A Btk. 25. §-a gyakorlatilag elsősorban a büntetés korlátlan enyhítésénekkizártsága körében érvényesül; ugyanakkor a Btk. 24. §-a (1) bekezdésében foglalt rendelkezés alkalmazása kizártságának is - bár nyilván ritkábban fordul elő - jelentősége van.
A bíróságnak fokozott alapossággal kell vizsgálnia, hogy a terhelt az elkövetéskor cselekménye társadalomra veszélyes következményeinek a felismerésére, illetve a felismerésnek megfelelő cselekvésre képtelen volt-e vagy sem. Erre az eset összes körülményeinek egybevetése alapján lehet következtetni. Egymagában ugyanis a még olyan súlyos fokú ittasság sem szolgálhat alapul a beszámítási képességet kizáró tudatzavar megállapításához. Hasonlóképpen az sem, hogy a terheltnek nem volt oka, indítéka a cselekmény elkövetésére. (Ismeretes, hogy az ítélkezési tapasztalatok szerint a szeszes ital hatása alatt levő, de azért beszámítható állapotú egyének gyakran követnek el kellően nem motivált ölési vagy testi sértési cselekményeket, minden előzmény nélkül verekednek és garázdálkodnak.) Ugyanakkor viszont következtetési alapul szolgálhat -egyebek között-, ha az elkövető magatartása még viszonylagosan sem mutatkozott logikusnak, ha nem volt tisztában kijelentései tartalmával, ha - az ittasság egyébként fellépő tünetei mellett - magatartásából hiányzott az értelmi funkció, a reagálás a személyekre és jelenségekre stb. Mindezeket a körülményeket azonban a bíróságnak nem külön-külön, hanem egybevetve, a maguk együttességében kell értékelnie. Ennek során a szükséghez képest orvos szakértőt is meghallgathat (nem mellőzhető ez alkoholos eredetű elmebetegség, a patológiás vagy az abortív patológiás ittasság fennállásának gyanúja esetén).
5. Felmerül ezek után a kérdés, hogy az ittas állapotban levő személy cselekménye mikor minősül szándékos, illetve gondatlan bűncselekménynek. Amikor a Btk. 25. §-a a 24. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezés alkalmazásának tilalmaként jelentkezik, a minősítés kérdése nem okoz nehézséget: a cselekményt attól függetlenül kell - az általános szabályok szerint - minősíteni, hogy az elkövető a felismerési képességében vagy az ennek megfelelő cselekvésben korlátozott volt-e vagy sem. Annál élesebben merül fel a különbségtétel nehézsége akkor, amikor a Btk. 24. §-a (1) bekezdésében foglalt büntetlenség kizártságának esete forog fenn. A szándékos és a gondatlan bűncselekmény elhatárolásáról azon az alapon, amint az a minősítés körében egyébként történik, ebben az esetben nyilvánvalóan nem lehet szó. Az önhibából ittas állapotba kerülő, és bűncselekmény tényállását megvalósító cselekményt elkövető személyt olyannak kell tekinteni, mintha annak beszámítási képessége lenne; következésképpen e törvényi rendelkezés folytán az ittas állapotban való elkövetés a cselekmény minősítésén mit sem változtat, azt nem érinti. Ebből az következik, hogy az önhibából eredő ittas állapotban elkövetett cselekmény szándékos vagy gondatlan bűncselekményeknek minősülhet. A cselekmény szándékosan elkövetettként való minősítése mellett tehát nem zárható ki - feltéve, hogy a törvény ezt büntetni rendeli - annak gondatlanságból elkövetett bűncselekményként minősítése.
A bíróságnak a minősítés körében azt kell vizsgálnia, hogy a bűncselekmény elkövetési körülményeinek elemzése alapján miként lenne az minősítendő az alanyi oldal teljessége esetén. Ezt pedig csak a cselekmény tárgyi oldalának beható vizsgálata alapján lehet elbírálni. A cselekmény tehát nem szükségképpen minősül szándékosan elkövetettként, nyilvánvalóan helytelen lenne a cselekmény gondatlankénti minősítését - a kétségtelenül erre utaló tárgyi körülmények ellenére - abból az okból mellőzni, mert az elkövető a Btk. 24. §-a (1) bekezdése szerint tudatzavart okozó ittas állapotban volt.
A bíróságnak vizsgálnia kell, hogy a cselekmény külső megjelenési alakja és az ezzel kapcsolatos tárgyi körülmények olyanok-e, amelyek arra utalnak, illetve amelyekből megnyugtatóan arra lehet következtetni, hogy - amennyiben a cselekmény nem a Btk. 25. §-ában foglalt tilalom folytán kerülne elbírálásra - a cselekményt gondatlanságból követték el. Mindez természetesen csak az adott eset összes körülménye alapján állapítható meg. A bíróságnak tehát nemcsak a leittasodó önhibájának meglétét, de az elkövetett cselekmény tárgyi elemeit is teljes részletességgel és alapossággal kell megállapítania s vizsgálnia. Ha mindebből kétséget kizáróan arra vonható következtetés, hogy a józan állapotban levő elkövető cselekményét gondatlanságból elkövetettként kellene minősíteni: úgy ezt -ittas állapotban elkövetve is - ilyennek kell minősíteni. Amennyiben azonban a törvény szerint a cselekménynek csak a szándékos elkövetése bűncselekmény, úgy - a gondatlanságra utaló tárgyi körülmények esetén - a Btk. 25. §-ában foglalt rendelkezés alkalmazásával is kizárt a büntetőjogi felelősség megállapítása.
Rá kell mutatni arra is, hogy a Btk. 15. §-ában foglaltak alkalmazása ittas állapotban elkövetett cselekmény tekintetében - az alanyi oldal sajátossága folytán - ugyancsak eltérően érvényesül. Az eredményhez fűződő következményekért való felelősség vonatkozásában is ugyanúgy a tárgyi külső ismérveket kell a bíróságnak vizsgálnia és alapul vennie.
Ugyanez a szemlélet érvényesül a ténybeli tévedésről szóló rendelkezésnek [Btk. 27. § (1) bek.] az ittas állapotban levő javára alkalmazásánál is.
6. A Btk. 25. §-a a 24. § alkalmazását csupán a tudatzavar tekintetében zárja ki. Azok az indokok, amelyek a törvényhozót a hivatkozott rendelkezés megalkotására indították, nyilvánvalóan nem állanak fenn az elmebetegség esetén még akkor sem, ha az mértéktelen alkoholfogyasztásra vezethető vissza. Tehát az ilyen eredetű elmebetegség is feltétlenül kizárja, illetve korlátozza a beszámítási képességet.
Az úgynevezett patológiás (kóros) ittasság különböző formái az elmeműködés olyan időleges jellegű tudatborulással járó zavarai, amelyek minőségileg különböznek a közönséges ittasságtól, és a heveny elmebetegséggel egyenlő állapotnak tekinthetőek. Ilyen állapot esetén tehát nem a Btk. 25. §-a, hanem a 24. §-a érvényesül. Ezzel szemben az idült alkoholizmus önmagában nem tekinthető az elmeműködés olyan zavarának, amely a Btk. 25. §-a érvényesülését kizárná; az idült alkoholista beszámítási képességének korlátozottsága nem feltétlen. Az ilyen elkövető nem mindig szenved elmebetegségben, bár többnyire rendellenes személyiségű. A személyiség fejlődésének zavara (pszichopátia) általában nem zárja ki a beszámítást akkor sem, ha iszákossággal szövődik. Ez az állapot azonban esetleg a személyiség olyan fokú degradációjával járhat, amely már egyenértékű az elmebetegséggel, s ez okból korlátozhatja - esetleg kizárhatja - a beszámítási képességet.
A közönséges ittassággal szemben a kóros részegség akkor állapítható meg, ha az alkoholfogyasztó alkohol-tűrőképessége a vele született vagy szerzett károsodásnak, illetve - akár ideiglenes - diszpozíciójának következtében megváltozott (kvalitatív és kvantitatív intolerancia). A tűrőképesség mennyiségi elváltozását rendszerint az jelzi, hogy viszonylag kis mennyiségű alkoholfogyasztás előzte meg a részegséget.
A minőségi elváltozásra különösen az alábbi tünetekből lehet következtetni:
a) az érintkezésfelvétel megnehezülése,
b) érzékcsalódások fellépése,
c) a magatartás énidegensége,
d) a cselekménynek a szituációhoz képest inadekvát volta,
e) heves, megokolatlan és túlméretezett indulatkitörés,
f) terminális alvás,
g) teljes vagy részletes emlékezészavar. Egyes tünetek a szokványos részegségnél is előfordulnak, a kóros részegség esetén is ritkán fordul elő valamennyi tünet együttes jelentkezése.
7. A büntetőügyekben adott elmeszakorvosi elemzések nyilvánvalóvá tették, hogy a teljesen kifejlődött patológiás részegség alakzata és a típusos részegség között átmeneti esetek is léteznek. Ezek lényegesen különböznek a típusos részegségtől, ugyanakkor azonban téves lenne az ilyen jellegű állapotot is beszámítást kizáró részegségnek tekinteni.
Az átmeneti alakzat jellemző vonásainak feltárása és elhatárolása a részegség egyéb alakzataitól bonyolult feladat, mert egyes tünetei olyanok, hogy nehezen határolhatóak el a közönséges ittasságnál is fellépő jelenségektől. Állásfoglalást igényel mindenekelőtt az a kérdés, hogy az említett átmeneti alakzat minőségileg különbözik-e a patológiás részegségtől, vagy pedig ez utóbbinak egyik fajtája. Az elmeorvos-szakértői vélemények nem egységesek a megjelölés tekintetében ("atípusos részegség", "komplikált részegség" stb.). Ezek közül a szokványos és a patológiás részegség mellett a csökevényes kóros részegség (abortív patológiás részegség) megnevezés mutatkozik a leghelyesebbnek:
Valójában ugyanis a teljesen kifejlődött kóros részegségi formáktól elkülönülő olyan részegségről van szó, amelynél nem fejlődtek ki teljesen a kóros részegség jellegzetességei, amely tehát kevesebb tünetet, illetve kevésbé kialakult tüneteket mutat.
Az abortív kóros részegségnél a sajátos pszichopatológiai tünetek nem lépnek fel olyan fokú intenzitással, mint a teljesen kialakult kóros részegségnél. Ugyanakkor a típusos részegségtől eltérően a tudat zavart állapota többnyire rohamosan és nagyobb intenzitással áll be, anélkül azonban, hogy - a rendszerint meglevő emlékezészavarok ellenére - az összefüggések, a helyzeti körülmények felismerése, a tájékozódás teljesen eltűrnie. Az említett tünetek sok esetben nagymérvű aránytalanságokat mutathatnak az alkoholfogyasztás mérvével is. Nem elengedhetetlen előfeltétel a csupán csekély mennyiségű alkohol fogyasztása. Az elmeorvos-tudomány szerint az abortív patológiás részegség lényegét illetően nem különbözik a teljesen kifejlődött kóros részegségtől, csupán ez utóbbi jellemző tünetei csak csökevényesen alakulnak ki. Általában könnyebb feladatnak mutatkozik a patológiás részegség felismerése, mint az átmeneti csökevényes alakzaté.
Téves eredményre vezethet a büntetőjogi elbírálás szempontjából az átmeneti alakzat kóros részegségként való értékelése mint a típusos részegségtől való határozott megkülönböztetésnek az elmulasztása; ugyanígy a valójában szokványos ittasságnak csökevényes kóros részegségként való értékelése.
A kóros részegség nem teljesen kifejlődött alakzata csupán korlátozza az elkövetőt a cselekmény társadalomra veszélyes következményeinek felismerésében, illetve abban, hogy e felismerésnek megfelelően cselekedjék. E vonatkozásban a szükséghez képest szakértői véleményt kell beszerezni, amely természetesen nem köti a bíróságot, de annak megfelelő jelentősége van akár a patológiás részegség, akár abortív alakzatának megállapítása szempontjából. Az ide vonatkozó elmeorvos-szakértői véleményt a bíróságnak igen gondosan mérlegelnie kell, és amennyiben elfogadja, hogy az elkövető a kóros részegség csökevényes állapotában cselekedett, úgy ez alapul szolgálhat a Btk. 24. §-a (2) bekezdésének az alkalmazására.
A büntetés korlátlan enyhítése azonban nem kötelező, a rendelkezés erre csupán lehetőséget nyújt a bíróság számára. Így a kóros részegség átmeneti alakzatának fennállása esetén rendkívül széles büntetési keretek között szabhatja ki a bíróság a büntetési céloknak megfelelő büntetést. Ez összhangban áll azzal, hogy a csökevényes alakzatnak a beszámítási képességet korlátozó hatása is rendkívül eltérő lehet, tehát fokozottan differenciált büntetőjogi elbírálást igényel.
I. A kapcsolati erőszak bűntettének tényállásszerűségéhez megkívánt rendszeresség az elkövetési cselekmények alkalomszerűségét kizáró fogalom. Jelentéstartalma több, mint ismétlődés, ugyanis tartalmazza az elkövetőnek az egyes alkalmakat összekapcsoló tudatállapotát, azt fejezi ki, hogy az elkövető "rendszert csinál" magatartásából, magatartása nem rendkívüli, tehát legalább két elkövetés esetében is megállapítható [Btk. 212/A. § (1) bek., (2) bek. a) pont].
II. A rendszeres elkövetést az ugyanazon sértett sérelmére megvalósított testi sértés és a tettleges becsületsértés akár egymást követő, ismétlődő elkövetése is megalapozza, ugyanis a Btk. 227. § (2) bekezdése szerinti becsületsértés beleolvad a Btk. 164. § (2) bekezdése szerint testi sértésbe, mivel a becsület csorbítására alkalmas cselekmény - a tettleges bántalmazás körén kívül eső - minden olyan gesztus, illetve sértő mozdulat, ütésre emelt kéz, lökdösődés, amely az elkövetőnek a sértettel szemben tanúsított megvető, lealacsonyító értékítéletét fejezi ki [Btk. 164. § (2) bek., 212/A. § (1) bek., (2) bek. a) pont, 227. §].
III. A kapcsolati erőszak minősített - bűntetti - eseteinek büntethetőségéhez magánindítvány nem szükséges. A magánindítványra büntethetőség előfeltételét a törvény csak az (1) bekezdés szerinti vétségnél kívánja meg [Btk. 212/A. § (1) bek., (2) bek. a), b) pont, (4) bek.].
[1] Az elsőfokú bíróság a 2015. június 5. napján kelt, illetve a törvényszék a 2016. április 21. napján jogerős ítéletével a terheltet a Btk. 212/A. § (2) bekezdés a) pont első fordulatába ütköző kapcsolati erőszak bűntette miatt 300 napi tétel - egynapi tétel összege 1500 forint, összesen tehát 450 000 forint - pénzbüntetésre ítélte.
[2] A jogerős ítélet ellen a terhelt védője a Be. 416. § (1) bekezdés b) pontjára hivatkozással nyújtott be felülvizsgálati indítványt.
[3] A felülvizsgálati indítvány szerint az alapügyben eljárt bíróságok a terhelt cselekményét törvénysértően minősítették, minek következtében törvénysértő büntetést szabtak ki.
[4] A felülvizsgálati indítvány szerint a kapcsolati erőszak bűntette passzív alanya és az elkövető között valamilyen függőségi viszonynak kell fennállnia, ugyanis ennek hiányában ez a személyes kvalifikáltság nem állapítható meg.
[5] Ezen túlmenően a védő jogi okfejtése szerint, figyelemmel a 2013. augusztus 3. és a 2013. október 2. napján történt két, egymástól térben és időben elkülönült, alkalomszerű elkövetésre, a rendszeresség, mint tényállási elem nem állapítható meg, ennek hiányában pedig a terhelt bűnössége kizárólag a Btk. 164. § (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés szerint minősülő könnyű testi sértés vétségében állapítható meg.
[6] Az viszont a Btk. 164. § (10) bekezdésére figyelemmel csak magánindítványra büntethető, amelyet azonban a sértett kizárólag a 2013. októberi cselekménnyel kapcsolatban terjesztett elő.
[7] A kifejtett indokokra figyelemmel a védő a cselekmény minősítésének megváltoztatását, a pénzbüntetés mellőzését és a Btk. 65. § (1) bekezdése alapján próbára bocsátás alkalmazását indítványozta.
[8] A Legfőbb Ügyészség átiratában a felülvizsgálati indítványt részben törvényben kizártnak, részben alaptalannak ítélve, a megtámadott határozatok hatályában fenntartását indítványozta.
[9] Az ügyészi indítványra tett észrevételében a terhelt védője indítványát továbbra is változatlan formában fenntartotta, egyben tájékoztatást adott az időközben benyújtott perújítási indítványának jelenlegi állásáról.
[10] A védő felülvizsgálati indítványa részben törvényben kizárt, részben pedig nem alapos.
[11] A felülvizsgálat olyan rendkívüli jogorvoslat, amely kizárólag a Be. 416. § (1) bekezdésében tételesen felsorolt okokra hivatkozással vehető igénybe.
[12] A felülvizsgálati okok törvényi köre nem bővíthető, ehhez képest a törvényi kereteken kívül eső anyagi vagy eljárásjogi szabálysértések még valóságuk esetén sem vehetők figyelembe.
[13] A Be. 423. § (1) bekezdése értelmében a felülvizsgálati eljárásban a jogerős ügydöntő határozatban megállapított tényállás az irányadó, az sem közvetlenül, sem közvetve, a bizonyítékok mérlegelésén keresztül nem támadható. Ekképpen nem vitatható a tényállás megalapozottsága, a cselekmény bizonyítottsága, továbbá a bűnösség megállapítása, és a cselekmény minősítése is csak a jogerős ítéleti tényekkel összhangban álló tényállítások alapján vitatható.
[14] Ennek okán a védő indítványának azon része, melyben arra hivatkozott, hogy az eljárás során a terhelt tagadásával szemben nem nyert egyértelmű és kétséget kizáró bizonyítást a cselekmények elkövetése, törvényben kizárt, ugyanis a bizonyítékok felülmérlegelésére nincs törvényes lehetőség, a felülvizsgálat során bizonyításnak sincs helye, és ezen jogi helyzetet a felülvizsgálati indítvány sem kérdőjelezte meg.
[15] Ugyanakkor a Be. 416. § (1) bekezdés b) pontja alapján felülvizsgálatnak van helye, ha a bűncselekmény törvénysértő minősítése, a büntetőjog más szabályának megsértése miatt törvénysértő büntetést szabtak ki, vagy törvénysértő intézkedést alkalmaztak.
[16] A védő ezen okra alapított felülvizsgálati indítványa nem alapos.
[17] Nem helytálló az a jogi okfejtés, amely szerint a passzív alany és az elkövető között valamilyen, rendszerint anyagi természetű függőségi viszonynak kellene lennie, már csak azért is, mert a bűncselekmény jogi tárgya a kiszolgáltatott hozzátartozó testi integritását védelmezi.
[18] A passzív alanyok körét a Btk. 212/A. § (1) bekezdése határozza meg, amely feltételeknek az együtt élő házastárs, közös gyermekük anyja sértett e meghatározásnak minden tekintetben megfelel, következésképpen az anyagi vagy egyéb más természetű kiszolgáltatott helyzet önmagában nem, de bizonyos esetekben gyakori feltétele, avagy okozója a bűncselekmény elkövetésének.
[19] Ugyancsak nem helytálló a felülvizsgálati indítvány azon hivatkozása, amely szerint a tényállásban rögzített két, elkülönült cselekmény nem alkalmas a rendszeresség megállapítására, ugyanis a rendszeresség nem a köztes időtartam hosszát, hanem az alkalomszerűség megállapításának kizártságát feltételező fogalom. Jelentéstartalma több, mint ismétlődés, magában hordja ugyanis az elkövetőnek az egyes alkalmakat összekapcsoló tudatállapotát: az elkövető "rendszert csinál" magatartásából, magatartása nem rendkívüli, tehát legalább két elkövetés esetében is megállapítható.
[20] Ezen túlmenően a felülvizsgálati eljárásban irányadó ítéleti tényállás nem csupán a 2013. augusztus 3-i és az október 2-i bántalmazást rögzítette, hanem az ítélet 2. oldal harmadik bekezdése a két konkrét időpont közötti, vagyis augusztusi és szeptemberi bántalmazást, míg a második bekezdés a bántalmazáson túl becsületsértő kifejezések használatát is tartalmazza.
[21] A rendszeres elkövetést az ugyanazon sértett sérelmére megvalósított testi sértés és a tettlegesen elkövetett becsületsértés, akár egymást követő, ismétlődő elkövetése is megalapozza, ugyanis a Btk. 227. § (2) bekezdésében írt becsületsértés beleolvad a Btk. 164. § (2) bekezdésében írt bűncselekménybe, mivel a becsület csorbítására alkalmas cselekmény - a tettleges bántalmazás körén kívül eső - minden olyan gesztus, illetve sértő mozdulat, ütésre emelt kéz, lökdösődés, amely az elkövetőnek a sértett irányában tanúsított megvető, lealacsonyító értékítéletét fejezi ki.
[22] A kifejtett indokokra tekintettel az alapügyben eljárt bíróságok a büntető anyagi jogszabályok helyes alkalmazásával állapították meg a terhelt bűnösségét a Btk. 212/A. § (2) bekezdés a) pontjába ütköző kapcsolati erőszak bűntettében, ugyanis e cselekmény a Btk. 164. § (2) bekezdésében írt testi sértés vétéségétől mindössze a passzív alanyok személyében különbözik, és erre figyelemmel súlyosabban büntetendő, következésképpen a kapcsolati erőszak ezen fordulata a könnyű testi sértés vétségének minősített esetét fogalmazta meg önálló tényállásként.
[23] A védőnek a magánindítvány hiányával kapcsolatos felvetésére figyelemmel, csupán a teljesség kedvéért megjegyzi a Kúria annak előrebocsátása mellett, hogy a sértett a 2013. október 7-én a nyomozó hatóság előtt valamennyi cselekmény elkövetése miatt joghatályos magánindítványt terjesztett elő, a cselekmény törvényes minősítésére, a Btk. 212/A. § (2) bekezdés a) pontjára tekintettel a magánindítvány hiánya fel sem merülhet, ugyanis a hivatkozott törvényhely (4) bekezdése kizárólag az (1) bekezdésben írt cselekmény büntethetőségét köti a sértett ez irányú kezdeményezéséhez, a (2) bekezdés esetében ez már törvényi feltétel, annak ellenére, hogy a (2) bekezdés visszautal az (1) bekezdésre, azonban kizárólag a passzív alanyok körének azonos módon történő meghatározása érdekében.
[24] A felülvizsgálati indítvány a cselekmény törvénysértő minősítésének fenntartása mellett sérelmezte a büntetés kiszabását is, és annak elhagyásával intézkedés alkalmazását indítványozta.
[25] A felülvizsgálat keretében a jogerős határozatban megállapított büntetés önmagában nem, hanem csak akkor támadható, ha a cselekmény törvénysértő minősítése vagy más anyagi jogszabály sérelme miatt szabtak ki törvénysértő büntetést vagy alkalmaztak törvénysértő intézkedést, következésképpen a cselekmény törvényes minősítésére figyelemmel a bíróság által jogerősen kiszabott büntetés - amely egyébként a Btk. 164. § (2) bekezdése szerinti büntetési tételkeretet figyelembe véve is törvényes - felülvizsgálatára sem kerülhetett sor.
[26] A Kúria mindezekre figyelemmel - miután olyan eljárási szabálysértést nem észlelt, amelynek vizsgálatára a Be. 423. § (5) bekezdése alapján hivatalból köteles - a felülvizsgálati indítványnak nem adott helyt, és a megtámadott határozatokat a Be. 426. §-a alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria Bfv. III. 1.644/2016.)
I. Abban az esetben, ha a büntetőügyben szolgáltatott hamis magánokiratra figyelemmel a bíróság ítéletében megállapította, hogy a terhelt a gyermektartásdíj-hátralékából 240 000 forintot megfizetett, a jogerős ítélet, mint teljes bizonyító erővel bíró közokirat alkalmas annak a ténynek a bizonyítására, hogy a terhelt tartozása - fizetési kötelezettsége - ezen összeg erejéig megszűnt.
II. A hamis magánokiratot szolgáltató terhelt cselekményével megvalósította az intellektuális közokirat-hamisítás bűntettének és a hamis okirat szolgáltatásával büntetőügyben elkövetett hamis tanúzás bűntettének tényállási elemeit is. E cselekmények alaki halmazata azonban látszólagos; a cselekmény a speciális törvényi tényállás, azaz a hamis tanúzás szerint minősül.
III. A hamis okirat szolgáltatásával elkövetett hamis tanúzás bűntette miatt a Btk. 272. § (3) bekezdése szerint a büntetőügy terheltje nem büntethető; így nem büntethető az e cselekménnyel csak látszólagos alaki halmazatban álló intellektuális közokirat-hamisítás bűntette miatt sem [Btk. 342. § (1) bek. c) pont., 272. § (2) bek. c) pont].
[1] A járásbíróság a 2014. szeptember 25. napján kihirdetett ítéletével az I. r. terheltet bűnösnek mondta ki folytatólagosan, társtettesként elkövetett lopás bűntettében [Btk. 370. § (1) bek., (2) bek. b) pont bc) alpont, (3) bek. b) pont ba) alpont] és közokirat-hamisítás bűntettében [Btk. 342. § (1) bek. c) pont]; ezért őt halmazati büntetésül két év börtönbüntetésre és a közügyektől három év eltiltásra ítélte azzal, hogy feltételes szabadságra a büntetés kétharmad részének kitöltését követően bocsátható.
[2] A védelmi fellebbezések alapján eljáró törvényszék a 2015. augusztus 12. napján kelt ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatva az I. r. terhelt börtönbüntetését egy évre, a közügyektől eltiltást két évre enyhítette.
[3] A jogerős ügydöntő határozatok ellen az I. r. terhelt védője felülvizsgálati indítványt nyújtott be, azt a Be. 416. § (1) bekezdés a), b) és c) pontjára alapítva.
[4] Abban arra hivatkozott, hogy védence az ellene folyó büntetőügyben szolgáltatott hamis magánokiratot és bűnösségének megállapítására ezért került sor, e cselekmény azonban megítélése szerint nem közokirat-hamisítás, hanem hamis tanúzás bűntettének minősülne, ami miatt azonban a Btk. 272. § (3) bekezdésére tekintettel a büntetőügy terheltje nem büntethető; így az eljárt bíróságok törvénysértően állapították meg védence bűnösségét e cselekményben.
[5] Vitatta a védence terhére megállapított vagyon elleni bűncselekmény minősítését is, mivel álláspontja szerint a lopás dolog elleni erőszakkal történt elkövetése nem volt bizonyított.
[6] Ezért megítélése szerint a lopás téves minősítése és védence bűnösségének a közokirat-hamisítás bűntettében való törvénysértő megállapítása miatt törvénysértő büntetés kiszabására került sor.
[7] Eljárási szabálysértésként pedig arra hivatkozott, hogy a bíróságok az indokolási kötelezettségüket hatályon kívül helyezést eredményező módon elmulasztották.
[8] Mindezekre figyelemmel elsősorban arra tett indítványt, hogy a Kúria a megtámadott határozatokat helyezze hatályon kívül és az elsőfokú bíróságot utasítsa új eljárásra, másodsorban pedig arra, hogy a terheltet mentse fel a közokirat-hamisítás bűntette alól, a vagyon elleni bűncselekményt minősítse lopás vétségének és emiatt szabjon ki vele szemben közérdekű munkát.
[9] A Legfőbb Ügyészség álláspontja szerint a lopás bűntette kapcsán az indítványozó a bizonyítékokon keresztül ténylegesen a tényállást támadta, ezért emiatt a felülvizsgálat törvényben kizárt.
[10] Alaposnak találta azonban a felülvizsgálati indítványt a közokirat-hamisítás kapcsán. Álláspontja szerint a terhelt által az ellene folyamatban lévő büntetőeljárásban csatolt hamis okiratra figyelemmel ugyan a bíróság ítéletében megállapított tények nem felelnek meg a valóságnak, ez azonban mégsem alapozza meg a közokirat-hamisítás bűntettét, mivel a bírósági határozat mint rendelkező közokirat nem bizonyítja a benne szereplő tények tartalmi valóságát.
[11] Ezért azt indítványozta, hogy a Kúria a terheltet az ellene közokirat-hamisítás bűntette miatt emelt vád alól mentse fel, mivel azonban a büntetés kiszabásánál irányadó körülmények nem indokolják a büntetés enyhítését, ezért egyebekben a megtámadott határozatokat hatályában tartsa fenn.
[12] Az indítványnak az indokolási kötelezettség megsértésére hivatkozó része nem alapos.
[13] A Be. 416. § (1) bekezdés c) pontja szerint a bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen akkor van helye felülvizsgálatnak, ha a bíróság határozatának meghozatalára a Be. 373. § (1) bekezdés b) vagy c) pontjában, illetve II-IV. pontjának valamelyikében meghatározott eljárási szabálysértéssel került sor.
[14] A Be. 258. §-ában írtakra figyelemmel a bíróság indokolásában köteles számot adni döntéshozatali tevékenységéről, a felülbíráló bíróság pedig ezt köteles ellenőrizni. A Be. - felülvizsgálati indítványban hivatkozott - 373. § (1) bekezdés III. a) pontja alapján pedig hatályon kívül helyezést eredményező eljárási szabálysértés és egyben felülvizsgálati ok, ha a bíróság a bűnösség megállapítása, a felmentés, az eljárás megszüntetése, a cselekmény jogi minősítése, a büntetés kiszabása, illetve az intézkedés alkalmazása tekintetében indokolási kötelezettségének oly mértékben nem tett eleget, hogy emiatt az ítélet felülbírálatra alkalmatlan.
[15] Azaz a megtámadott határozat hatályon kívül helyezésére kerül sor ezen eljárási szabálysértés miatt, ha a megtámadott határozat indokolása oly mértékben hiányos, hogy nem állapítható meg belőle: mely bizonyítékokon alapul a jogerős ítéletben megállapított tényállás, nem adott számot a büntetőjogi felelősségre vonás szempontjából jelentős tények alátámasztására szolgáló bizonyítékok értékeléséről, azaz mire alapította a bíróság a döntését, és így meghiúsul az érdemi felülbírálat lehetősége.
[16] Az eljárt bíróságok azonban indokolási kötelezettségüknek eleget tettek; a bizonyítékokat számba vették, azokat a logika szabályainak betartásával értékelték, nyomon követhetően számot adva bizonyítékértékelő tevékenységükről a tényállásban rögzített valamennyi tény kapcsán.
[17] Így - a védő által kifejtettekkel szemben - az elsőfokú bíróság részletesen megindokolta azt is, hogy mely bizonyítékok alapján állapította meg a lopási cselekmény kapcsán a dolog elleni erőszak alkalmazását és miért nem fogadta el a terheltek védekezését.
[18] Ugyanakkor a Be. 423. § (1) bekezdése szerint a felülvizsgálati eljárásban a jogerős határozatban megállapított tényállás az irányadó, és ez a felülvizsgálati indítványban nem is támadható.
[19] Erre figyelemmel a Kúria a megállapított tényálláshoz még annak esetleges megalapozatlansága esetén is kötve van, és a felülvizsgálat során a vitatott jogkérdések kizárólag az alapeljárásban megállapított tényállás alapján bírálhatók el. A bizonyítékok eltérő értékelésére, eltérő következtetés levonására, bizonyításra, illetve ilyen célból az ítélet hatályon kívül helyezésére nincs törvényes lehetőség.
[20] Miután a vagyon elleni cselekmény kapcsán az indítványozó ugyan a Be. 416. § (1) bekezdés b) pontjára hivatkozott, ténylegesen azonban a dolog elleni erőszak vitatásával a bizonyítékok helytállóságának és a bíróság bizonyítékértékelő tevékenységének kétségbe vonásán keresztül a törvényi tilalom ellenére az irányadó tényállást támadta, az indítvány ezen része alapján a felülvizsgálat kizárt.
[21] A Be. 416. § (1) bekezdés a) pontja szerint felülvizsgálatnak van helye a bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen, ha a terhelt bűnösségének megállapítására a büntető anyagi jog szabályainak megsértése miatt került sor.
[22] A Kúria az ezen okra alapított indítványt a közokirat-hamisítás kapcsán - a cselekmény minősítését és erre tekintettel a bűnösség megállapítását vitató részében - alaposnak találta.
[23] Az irányadó tényállás szerint az I. r. terhelt az ellene tartás elmulasztásának vétsége miatt a járásbíróság előtt korábban folyamatban volt büntetőügyben a 2013. június 13. napján tartott tárgyaláson annak igazolására, hogy gyermektartásdíj-hátralékát törlesztette, és így fizetési kötelezettségének részben eleget tett, egy átutalási megbízásról szóló, a pénzintézet bélyegzőjével ellátott okiratot csatolt. Erre tekintettel az ügyész a vádat módosította, és a járásbíróság ítéletében az okiratban megjelölt összeget, mint tényleges teljesítést figyelembe véve állapította meg a tényállást.
[24] A megbízást azonban a bank a bankszámla fedezetlensége miatt nem teljesítette, és a terheltnek a fedezetlenségről tudomása is volt.
[25] Ezzel a cselekménnyel a terhelt - szemben az eljárt bíróságok álláspontjával - nem az ún. intellektuális közokirat-hamisítás tényállását valósította meg.
[26] A Btk. 272. § (2) bekezdés c) pontja szerint - ahogy az 1978. évi IV. törvény 238. § (2) bekezdés c) pontja szerint is - hamis tanúzást valósít meg, aki büntető- vagy polgári ügyben hamis okiratot vagy hamis tárgyi bizonyítási eszközt szolgáltat.
[27] A Be. 76. § (1) bekezdése szerint az okirat és a tárgyi bizonyítási eszköz a bizonyítás eszközei; azaz a hamis tanúzás idézett törvényi tényállása két bizonyítási eszközt nevesít.
[28] Azaz az az elkövető, aki akár büntető-, akár polgári perben hamis bizonyítási eszközt, ezen belül okiratot szolgáltat, és annak hamis voltáról tudomással bír, megvalósítja a tanúzás hamis okirat szolgáltatásával elkövetett bűncselekményét, és a bűncselekmény ezen fordulat szerinti elkövetési magatartása független attól, hogy a perben szolgáltatott hamis bizonyítási eszköz az ügy lényeges körülményeire vonatkozik-e.
[29] A bűncselekmény megállapításának feltétele tehát a szolgáltatott okirat hamis volta, továbbá az, hogy azt polgári vagy büntetőperben szolgáltassák, és a bizonyítási eszköz hamis voltáról az elkövető tudomással bírjon. Azaz annak nincs jelentősége, hogy az okirat köz- vagy magánokirat. Ráadásul a hamis okirat szolgáltatásával a hamis tanúzás bűntette befejezetté válik azzal, hogy hamis okiratról a bíróság tudomást szerez; ehhez nincs szükség arra, hogy annak hitelt is adjon.
[30] Így a terhelti cselekmény ennek a bűncselekménynek a törvényi tényállását is kimerítette.
[31] Ugyanakkor töretlen a bírói gyakorlat annak megítélésében, hogy a hamis okirat felhasználása és a hamis okirat szolgáltatásával megvalósuló hamis tanúzás bűntettének alaki halmazata látszólagos; a cselekmény a speciális törvényi tényállás, azaz a hamis tanúzás szerint minősül.
[32] Ezzel azonos álláspont szerint döntött a Kúria az EBH 2015.04.B14. számú elvi határozatában (BH 2014/9. szám).
[33] Ez irányadó az adott ügyben is.
[34] Azaz ugyan a terhelt által szolgáltatott hamis magánokirat alapján a bíróság ítéletébe, azaz közokiratba hamis adatok kerültek, és ezzel - a fent már kifejtettekre tekintettel - mindkét bűncselekmény törvényi tényállása megvalósult, halmazatuk azonban csupán látszólagos; a cselekmény a speciális törvényi tényállás, azaz a hamis tanúzás szerint minősül.
[35] Ugyanakkor - miként arra a felülvizsgálati indítványban a védő is helytállóan hivatkozott - a hamis okirat szolgáltatásával elkövetett hamis tanúzás bűntette miatt a Btk. 272. § (3) bekezdése szerint a büntetőügy terheltje nem büntethető.
[36] A hamis tanúzás kapcsán fennálló büntethetőségi akadályra tekintettel - ahogy azt a Kúria a hivatkozott elvi határozatában is kifejtette - a terhelt a hamis magánokirat felhasználásának vétsége és az intellektuális közokirat-hamisítás bűntette miatt sem büntethető.
[37] Így az I. r. terhelt bűnösségének megállapítására közokirat-hamisítás bűntettében a büntető anyagi jog szabályainak megsértésével került sor.
[38] Ezért a Kúria a terheltet a helyesen a Btk. 272. § (2) bekezdés c) pontja és a (4) bekezdés szerint minősülő bűncselekmény, a hamis tanúzás bűntettének vádja alól - a Btk. 15. § h) pontjára és a 272. § (3) bekezdése szerinti büntethetőséget kizáró okra tekintettel - a Be. 331. § (1) bekezdése és a Be. 6. § (3) bekezdés c) pontja alapján felmentette.
[39] Nem találta azonban indokoltnak - a Legfőbb Ügyészség álláspontját osztva - a felmentő rendelkezés mellett sem a kiszabott büntetés enyhítését.
[40] A folytatólagosan, társtettesként elkövetett lopás bűntette miatt kiszabható büntetés a Btk. 370. § (3) bekezdése alapján három évig terjedő szabadságvesztés.
[41] A terhelttel szemben kiszabott egy év szabadságvesztés ezt meg sem közelíti, ahogy a Btk. 80. § (2) bekezdésére figyelemmel irányadó középmértéket - az egy év hét hónap tizenöt napot - sem, azaz a büntetés neme és mértéke törvényes.
[42] Ugyanakkor a büntetés kiszabásánál irányadó és az eljárt bíróságok által hiánytalanul feltárt enyhítő és súlyosító körülményekre, különösen a terhelt többszörösen büntetett előéletére, a korábban kiszabott büntetés végrehajtása, valamint folyamatban lévő büntetőeljárás hatálya alatti folytatólagos és csoportos elkövetésre is tekintettel, a kiszabott büntetés arányban áll az elkövetett cselekmény tárgyi súlyával, a terhelt személyében rejlő társadalomra veszélyességgel, és szükséges a Btk. 79. §-ában meghatározott büntetési célok eléréséhez.
[43] Ezért a Kúria a megtámadott jogerős ügydöntő határozatokat az I. r. terheltre vonatkozó részében - a Be. 424. § (1) bekezdése szerinti tanácsülésen eljárva - a Be. 427. § (1) bekezdés a) pontja alapján a fentiek szerint megváltoztatta; egyebekben a Be. 426. §-a alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria Bfv. I. 1773/2015.)
I. A hivatali vesztegetés bűntettének hatályos Btk. szerinti szabályozása eltér az 1978. évi IV. törvény ugyanezen bűncselekményekre vonatkozó különös részi tényállásaitól [1978. évi IV. tv. 250-253. §].
A hatályos Btk. a hivatali vesztegetés tényállásában az aktív vesztegető büntetendő cselekményeiről rendelkezik (293. §). A hivatali vesztegetés elfogadásáról szóló 294. § pedig a passzív vesztegetés elkövetési magatartásait állapítja meg.
Az aktív és passzív vesztegető tényállásszerű vesztegetési cselekményei - eltérően az 1978. évi IV. törvény rendelkezéseitől - nem teljes terjedelemben alkotják ugyanannak a korrupciós kapcsolatnak - az előny adásával, ígéretével szemben az adott vagy ígért előny kérésével, elfogadásával vagy az ezeket a magatartásokat tanúsítóval egyetértéssel - szimmetrikusan teljessé váló korrupciós kapcsolat egymást kiegészítő, szemben lévő két oldalát [1978. évi IV. tv. 250-253. §; Btk. 293. §, 294. §].
II. A korábbi Btk. (1978. évi IV. tv.) alapján a jogtalan előny átadója és elfogadója az előny átadásának befejezettségével egyaránt bűncselekményt valósított meg. Az új Btk. szerint az előny elfogadója továbbra is bűncselekményt követ el - hivatali működése alatti és azt követő előny elfogadása esetén is -, az előny átadója viszont a hivatalos személy hivatali működésének befejezése után csak akkor, ha a hivatalos személy tevékenységének befolyásolására vonatkozó elhatározása bizonyított, mert a jogalkotó a "befolyásolni törekszik" tényállási elemmel jövőbe mutató célzattal egészítette ki a törvényi tényállást.
Ha a hivatalos személy (passzív vesztegető) a működése közben megszegi kötelezettségét és az aktív vesztegető a működés befejezése után ad előnyt, akkor az aktív oldalon cselekvő elkövető nem feltétlenül bűnös.
Amennyiben bizonyított, hogy az aktív vesztegető már a hivatalos személy működése közben elhatározta a jogtalan előny későbbi juttatását, és ezt a szándékát kifejezte, akkor az aktív oldalon álló elkövető cselekménye is tényállásszerű, ellenkező esetben pusztán az előny önkéntes utólagos adása nem valósít meg bűncselekményt.
III. Az anyagi jogban bekövetkezett törvényi változás lényege tehát, hogy az ügyintézés lezárását követően történt előny adása differenciált megítélés tárgyává vált. Az ügyintézés lezárását követően az előny adása a célzat megállapíthatóságától vagy hiányától függően valósíthat meg bűncselekményt vagy - jóllehet aktív, ám - nem büntetendő magatartást.
Az előny utólagos juttatása - kizárólag az átadó részéről - akkor nem bűncselekmény, ha nem lehet arra következtetni, hogy ezt az ügyfél a hivatalos személy éppen folyamatban lévő vagy jövőbeni tevékenységének befolyásolása célzatával adja. A hivatalos személy általi elfogadás - akár hatósági működésének befejezése után is - mindenképpen passzív vesztegetés, tehát bűncselekmény [1978. évi IV. tv. 250. §, 253. §; Btk. 7. §; 293. §, 294. §].
IV. Rendes jogorvoslat (így harmadfokú felülbírálat) esetében is a büntetőeljárási szabályok megtartásának ellenőrzése az első, s csak ezt követően kerül sor a tényállás megalapozottságának vizsgálatára, kivéve, ha az indokolási kötelezettség teljesítése a vitás, mert az eljárási szabályok megtartásának vizsgálata ebben az egy vonatkozásban megelőzi a tényállás megalapozottságának vizsgálatát. Az indokolási kötelezettség teljesítése ugyanis csak a megalapozott, illetve megalapozottá vált tényállás tekintetében vizsgálandó.
V. A felülvizsgálati határozat megalapozatlanságának kiküszöbölésére másod- és harmadfokú felülbírálat során eltérő terjedelmet biztosító eszközök állnak rendelkezésre. A harmadfokú bíróság által elvégezhető tényállás-kiegészítés és -helyesbítés csak a meglévő tényállásba illeszkedő ténymegállapítást eredményezhet, attól eltérőt nem.
Ami pedig nem tartozik a harmadfokú bíróság - másodfokhoz képest szűkebb - reformációs (tényjavítás lehetőségét biztosító) jogkörébe, úgy az értelemszerűen a hatályon kívül helyezés (kasszáció) jogkörébe kerül [Be. 351. § (1), (2) bek., 352. § (1), (2) bek., 373. § (1) bek. III. a) pont; 388. § (1), (2) bek., 399. § (5) bek.].
[1] A törvényszék a 2015. július 14-én kelt ítéletével:
[2] a III. r. vádlottat bűnösnek mondta ki 3 rendbeli hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettében [Btk. 294. § (1) bek., (3) bek. a) pont aa) alpont, b) pont II. ford., 45., 47., 48. tényállási pont],1 rendbeli közokirat-hamisítás bűntettében mint társtettest [Btk. 343. § (1) bek. c) pont, 46. tényállási pont], és ezért - halmazati büntetésül - 2 év szabadságvesztésre, mellékbüntetésül 2 év közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy a III. r. vádlott a kiszabott szabadságvesztés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra; a vádlott által 2011. július 12-től 2012. január 26-ig előzetes fogvatartásban töltött időt a kiszabott szabadságvesztésbe beszámította;
[3] a XI. r. és a XII. r. vádlottakat bűnösnek mondta ki 2-2 rendbeli hivatali vesztegetés bűntettében mint társtetteseket [Btk. 293. § (1), (2) bek., 8., 43. tényállási pont], és ezért - halmazati büntetésül személyenként - 1 év 6 hónap szabadságvesztésre ítélte;
[4] a XVIII. r. vádlottat bűnösnek mondta ki hivatali vesztegetés bűntettében [Btk. 293. § (1), (2) bek., 21. tényállási pont], és ezért 1 év szabadságvesztésre ítélte;
[5] a XXV. r. vádlottat bűnösnek mondta ki hivatali vesztegetés bűntettében [Btk. 293. § (1), (2) bek., 28. tényállási pont], és ezért 1 év szabadságvesztésre ítélte;
[6] a XXIX. r. vádlottat bűnösnek mondta ki hivatali vesztegetés bűntettében [Btk. 293. § (1) bek., 42. tényállási pont], és ezért 250 napi tétel, 1 napi tétel összegeként 2000 forintban meghatározott, mindösszesen 375 000 forint pénzbüntetésre ítélte;
[7] a XXXII. r. vádlottat bűnösnek mondta ki hivatali vesztegetés bűntettében [Btk. 293. § (1), (2) bek., 47. tényállási pont], és ezért 1 év szabadságvesztésre ítélte.
[8] A szabadságvesztések végrehajtási fokozatát valamennyi vádlott esetében börtönben határozta meg azzal, hogy a büntetés végrehajtását a XI. r., a XII. r., a XVIII. r., a XXV. r. és a XXXII. r. vádlottak vonatkozásában 2 év próbaidőre felfüggesztette, és a végrehajtás utólagos elrendelése esetén a vádlottak legkorábban a büntetés kétharmad részének a kitöltését követő napon bocsáthatók feltételes szabadságra. Rendelkezett az eljárás során lefoglalt bűnjelek sorsáról.
[9] Kétirányú - az ügyész által a III. és XXIX. r. vádlott terhére bejelentett - fellebbezések nyomán eljárva az ítélőtábla mint másodfokú bíróság a 2016. október 11-én meghozott ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét a fellebbezéssel érintett egyes vádlottak tekintetében megváltoztatta, így a III. r. vádlott - 45. tényállási pont szerinti - cselekményét hivatali visszaélés bűntettének [Btk. 305. § c) pont], minősítette; a III. r. vádlottat a hivatali vesztegetés elfogadása bűntettének [Btk. 294. § (1) bek., (3) bek. a) pont aa) alpont, b) pont II. ford. - 47. tényállási pont] vádja; a XI. r. és a XII. r. vádlottakat 1-1 rendbeli hivatali vesztegetés bűntettének [Btk. 293. § (1), (2) bek. - 43. tényállási pont] vádja; a XVIII. r. vádlottat a hivatali vesztegetés bűntettének vádja [Btk. 293. § (1), (2) bek. - 21. tényállási pont]; a XXV. r. vádlottat a hivatali vesztegetés bűntettének [Btk. 293. § (1), (2) bek. - 28. tényállási pont] vádja; a XXIX. r. vádlottat a hivatali vesztegetés bűntette [Btk. 293. § (1), (2) bek. - 42. tényállási pont] vádja; a XXXII. r. vádlottat a hivatali vesztegetés bűntettének [Btk. 293. § (1), (2) bek. - 47. tényállási pont] vádja alól felmentette.
[10] A III. r. vádlottal szemben kiszabott szabadságvesztés-büntetés végrehajtását 3 évi próbaidőre felfüggesztette és a közügyektől eltiltást mellőzte. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét az érintett vádlottak tekintetében helybenhagyta.
[11] A másodfokú bíróság ítélete ellen az ügyész, valamint a III. r. vádlott és védője, a XI. r. vádlott védője és a XII. r. vádlott védője jelentett be másodfellebbezést.
[12] Az ügyész
[13] - a III. r. vádlott terhére a hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt emelt vád alóli felmentése miatt, e bűncselekmény miatt is történő bűnösség megállapítása és büntetés kiszabása, valamint a kiszabott büntetés súlyosítása, végrehajtandó börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabása érdekében;
[14] - a XI. r. és a XII. r. vádlottak terhére az 1-1 rendbeli hivatali vesztegetés bűntette miatt emelt vád alóli felmentésük miatt, e bűncselekményben is történő bűnösségük megállapítása végett;
[15] - a XVIII. r. vádlott, a XXV. r. vádlott, a XXIX. r. vádlott, és a XXXII. r. vádlott terhére a hivatali vesztegetés bűntette miatt emelt vád alóli felmentésük miatt, e bűncselekményben történő bűnösségük megállapítása és velük szemben büntetés kiszabása végett;
[16] a III. r. vádlott és védője elsődlegesen felmentésért, másodsorban előzetes mentesítése végett; a XI. r. vádlott védője elsődlegesen bűncselekmény hiányában, másodlagosan bizonyítottság hiányában felmentésért; a XII. r. vádlott védője elsődlegesen felmentésért, másodsorban enyhítésért jelentett be fellebbezést.
[17] A fellebbviteli főügyészség fellebbezésében hivatkozott arra, hogy a másodfokú bíróság egyes aktív vesztegetőket érintően az anyagi jog szabályainak megsértésével hozott felmentő rendelkezést. Álláspontja szerint az ítélőtábla által irányadónak tekintett tényállások tartalmazzák a Btk. 293. § (1) bekezdésben rögzített befolyásolni törekvés célzatának megállapítását megalapozó tényeket. Az a tény ugyanis, hogy az aktív vesztegetők utólag honorálták a passzív vesztegetők hivatali kötelességszegését, arra is enged következtetni, hogy ez egyben a hivatalos személy jövőbeni jóindulatának fenntartását, megerősítését is célozza. A közigazgatási hatósági eljárásról szóló törvény hatósági ellenőrzésre, valamint a munkaügyi ellenőrzésre vonatkozó törvény rendelkezéseire utalva kifejtette, hogy az érintett vállalkozások folyamatos működésére is figyelemmel munkaügyi hatósági ellenőrzésékre ismétlődően, bármikor sor kerülhetett.
[18] A Legfőbb Ügyészség átiratában az ügyészi másodfellebbezést - annak érveivel és jogi álláspontjával egyetértve - fenntartotta, míg a védelmi fellebbezéseket alaptalannak tartotta.
[19] Az ügyészi álláspont szerint a tényállásból a másodfokú bíróság az ügyészi másodfellebbezéssel érintett vádlottak tekintetében téves következtetést vont arra, hogy nem követtek el bűncselekményt. Ezzel összefüggésben az ügyészi fellebbezés indokolásában foglaltakat fenntartva, mindenben osztva a jövőbeni előnnyel összefüggő, a bűncselekmény megvalósulását alátámasztó okfejtését, azt kiegészítette az alábbiakkal.
[20] A passzív vesztegetéssel érintett vádlottak a tényállás alapján valamennyi esetben kifejezésre juttatták, illetőleg eleve azzal a szándékkal tanúsították a magatartásukat, hogy csakis az aktív vesztegetők által nyújtandó "ellenszolgáltatás" fejében hajlandóak a tényállás szerinti jogszerűtlen magatartás kifejtésére, "szolgáltatás" teljesítésére.
[21] Ezért, az ítélőtábla téves okfejtése alapján, önmagában az utólagos teljesítésre figyelemmel sem lehet arra következtetni, hogy az aktív vesztegetők tekintetében a befolyásolni törekvés, mint törvényi tényállási elem nem valósult meg.
[22] Az ügyész szerint az ítélőtábla a büntető anyagi jogszabály téves alkalmazásával, a Btk. 293. § (1) bekezdésében meghatározott hivatali vesztegetés törvényi tényállásának contra legem értelmezése alapján hozott felmentő rendelkezések megváltoztatását, és a vádlottak bűnösségének megállapítását és velük szemben büntetés kiszabását indítványozta.
[23] A Kúria az ügyben a Be. 391. § (2) bekezdése alapján nyilvános ülést tartott.
[24] A Legfőbb Ügyészség képviselője perbeszédében az indítványát változatlan tartalommal fenntartotta.
[25] A vádlottak védői perbeszédeikben indítványaikat változatlan tartalommal fenntartották.
[26] Az ügyész és a XII. r. vádlott és védőjének másodfellebbezése a következők szerint alapos; míg a további védelmi másodfellebbezések egyaránt nem alaposak.
[27] A III. r., a XI. r., a XII. r., a XVIII. r., a XXV. r., a XXIX. r. és a XXXII. r. vádlottak esetében az ítélőtábla másodfokú ítéletével a bűnösség kérdésében az elsőfokú bírósághoz képest eltérő döntést hozott; az első fokon 1 rendbeli hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette [Btk. 294. § (1), (3) bek.] és 1-1 rendbeli hivatali vesztegetés bűntette [Btk. 293. § (1), (2) bek.] miatt elítélt vádlottakat e bűncselekmények vádja alól - bűncselekmény hiányában [Be. 6. § (3) bek. a) pont] - felmentette. Ekként a harmadfokú eljárás lehetősége, a joghatályos másodfellebbezések alapján pedig a Kúria harmadfokú felülbírálati jogköre megnyílt [Be. 386. § (1) bek. c) pont].
[28] Az ügyész a másodfokú ítélet ellen - amint korábban az elsőfokú ítélet ellenében - a III. r. és XXIX. r. vádlott terhére, továbbá (első fellebbezés hiányában) a XI. r., a XII. r., a XVIII. r., a XXV. r. és a XXXII. r. vádlott terhére fellebbezett. A Be. 386. § (3) bekezdése szerinti fellebbezési korlátnak nem csupán a fellebbezési jogosultságra van kihatása, hanem a Be. 385. §-a folytán a 354. § szerint a harmadfokú eljárásban is érvényesülő súlyosítási tilalom vonatkozásában is. Ez utóbbi korlát 5 vádlott, így a XI. r., a XII. r., a XVIII. r., a XXV. r. és a XXXII. r. vádlott esetében érvényesült.
[29] Az ítélőtábla ítélete ellen az ügyész által a III. r. és XXXII. r. vádlottak terhére szóló és az elsőfokú ítélet 47. tényállási pontját érintő bűnösség megállapítását, a büntetés súlyosítását, illetve büntetés kiszabását célzó, továbbá a III. r. vádlott esetében védelmi másodfellebbezés alapján is a Kúria előtt más számon folyamatban volt eljárásban (melynek lehetőségét a bűnösség körében eltérő ítéleti rendelkezés megnyitotta) a Kúria végzésével, a 47. tényállási pontban írt cselekmény tekintetében, a Be. 72. § (3) és 265. § (1) bekezdése alapján a büntetőeljárást elkülönítette.
[30] A Kúria a másodfokú bíróság ítéletét (az elkülönítéssel nem érintett részében) és az azt megelőző első- és másodfokú eljárást a Be. 387. § (1) és (2) bekezdése szerinti terjedelemben bírálta felül.
[31] A felülbírálat tárgya értelemszerűen és főszabályként először az eljárási szabályok - azon belül a feltétlen, majd az ún. relatív hatályon kívül helyezést eredményező eljárási szabályok - megtartása, ezt követően pedig a tényállás megalapozottsága.
[32] Rendes jogorvoslat (így harmadfokú felülbírálat) esetében azonban az eljárási szabályok megtartásának vizsgálatát egy vonatkozásban megelőzi a tényállás megalapozottságának vizsgálata.
[33] Az indokolási kötelezettség teljesítése ugyanis nyilvánvalóan a megalapozott, illetve megalapozottá vált tényállás tekintetében vizsgálható.
[34] Mindezek előrebocsátásával (és sorrendjében) a Kúria a felülbírálat során nem észlelt olyan - a Be. 399. § (1)-(3), (4) bekezdése szerinti - eljárási szabálysértést, amely feltétlen hatályon kívül helyezési okot képez, az ügy érdemi elbírálását kizárja. (Ilyenre egyébként a felek sem hivatkoztak.)
[35] Az első- és a másodfokú bíróság az eljárást a perjogi szabályokat betartva folytatta le.
[36] A felülbírálat ezt követő szempontja, hogy a másodfokú ítélet tényállásának a fellebbezéssel érintett vádlottakra vonatkozó része megalapozott-e [Be. 387. § (1) bek.].
[37] A védelem részéről ezt vitatták.
[38] A Be. 388. § (1), illetve (2) bekezdése alapján a harmadfokú bíróság a határozatát akkor alapíthatja a másodfokú ítélet alapját képező tényállásra, ha
- az további bizonyítás felvétele nélkül is megalapozott, vagy
- az iratok alapján megalapozottá tehető, s ekként a helyes tényállás megállapítható, avagy a helytelen ténybeli következtetés kiküszöbölhető.
[39] A harmadfokú bíróság értelemszerűen azt vizsgálja, hogy a másodfokú bíróság által - az általa tett kiegészítésekkel és helyesbítésekkel - irányadónak tartott tényállás megalapozott-e.
[40] Ezalatt értendő az elsőfokú ítélettel megállapított és a másodfokú bíróság által - javítás nélkül is - megalapozottnak tartott tényállás, valamint a másodfokú bíróság általi módosítás (javítás) helyénvalósága.
[41] Főszabályként a másodfokú bíróság határozatát az elsőfokú ítélettel megállapított tényállásra alapítja [Be. 351. § (1) bek.].
[42] A másod- és harmadfokú bíróság számára egyaránt adott a megalapozatlanság vizsgálatának törvényi lehetősége, és ugyanaz értendő a megalapozatlanság okai alatt [Be. 351. § (2) bek. a), b), c) és d) pont].
[43] A megalapozatlanság közvetlen kiküszöbölésének (a reformációs jogkörnek, tényjavításnak) azonban eltérő a terjedelme:
- a másodfokú bíróság akár (a törvényi korlátok között megengedett felülmérlegeléssel) eltérő tényállást is megállapíthat [Be. 352. § (1) bekezdés b) pontja, és (3) bekezdése, a már említettek szerint];
- a harmadfokú bíróság viszont a tényállást csupán kiegészítheti (az abból hiányzó ténymegállapításokat pótolhatja) és helyesbítheti (a meglévő ténymegállapítást módosíthatja, mellőzheti).
[44] A két terjedelem közti különbség lényege, hogy a kiegészítés, helyesbítés csak a meglévő tényállásba illeszkedő ténymegállapítást eredményezhet, attól eltérőt nem.
[45] Ami pedig nem tartozik a harmadfokú bíróság - másodfokú bírósághoz képest - szűkebb reformációs (tényjavítás lehetőségét biztosító) jogkörébe, az értelemszerűen a hatályon kívül helyezési (kasszációs) döntési jogkörbe kerül [Be. 399. § (5) bek.].
[46] Mindez egyben a védői indítványok szerinti kifogás, illetve igény kapcsán figyelembe veendő törvényi szempont.
[47] Ezzel összefüggő lényeges különbség továbbá, hogy a másodfokú bíróság a tényállást akár tárgyaláson felvett tanú-, szakértői stb. bizonyítás alapján is kiegészítheti, a harmadfokú bíróság viszont csupán az iratok alapján, illetve ténybeli következtetés útján egészítheti ki a tényállást, tehát személybizonyítást igénylő bizonyítás felvételét nem foganatosíthatja, ilyet nem folytathat (nyilvános ülésen erre nincs lehetősége).
[48] A Be. 386. § (2) bekezdése szerint a (másod)fellebbezésben bizonyítást indítványozni, új tényt állítani vagy új bizonyítékra hivatkozni nem lehet, a 388. § (2) bekezdése szerint harmadfokú bírósági eljárásban bizonyításnak nincs helye.
[49] Mindezek szerint, illetve ismeretében a másodfokú bíróság törvényesen, azaz helyesen állapította meg, hogy az elsőfokú bíróság eleget tett tényfelderítési kötelességének.
[50] Az ügy érdemi megítéléséhez, a vád tárgyává tett cselekmény elbírálásához szükséges bizonyítékokat beszerezte és tárgyaláson megvizsgálta.
[51] Törvényesen járt el a másodfokú bíróság akkor is, amikor ténymegállapítási hiányosságot észlelt, és azt helyesbítéssel, illetve kiegészítéssel korrigálta (pótolta, illetve kijavította), s ekként a tényállást túlnyomórészt hibamentesen állapította meg [Be. 351. § (2) bek., 352. § (2) bek.].
[52] Ugyanakkor a Kúria a másodfokú bíróság által alapul vett, irányadónak tartott tényállást részben, és a Be. 351. § (2) bekezdés b) pontja szerinti okból továbbra is megalapozatlannak találta.
[53] E részleges megalapozatlanságot az iratok tartalma alapján kiegészítette és helyesbítette [Be. 352. § (1) bek. a) pont], mert lényeges tények maradtak ki a munkaügyi ellenőrzések befejeződése időpontját illetően, mely tények a hivatalos személynek történő jogtalan előnyjuttatás időbelisége szempontjából jelentősek.
[54] A kiegészített és helyesbített tényállás - ami tehát az elkülönített 47. tényállási pont nélküli - mentes a Be. 351. § (2) bekezdése szerinti hibáktól és hiányosságoktól, tehát megalapozott és a harmadfokú eljárásban is irányadó volt [Be. 388. § (1) bek.].
[55] Ami a védői indítványok megalapozatlanságot sérelmező kifogását illeti, rámutat a Kúria, hogy az valójában, ebben a perjogi helyzetben, vagyis felülbírálatban ugyanolyan gondolkodást igényel, mint a perújítás megengedhetősége esetében.
[56] Tehát azt kell vizsgálni, hogy a tényállás valóban megalapozatlan-e, avagy a további bizonyítási igények valójában nem hiányos bizonyítás, nem hiányzó ténybeliség korrekcióját, pótlását, hanem bizonyíték újramérlegelését célozzák.
[57] A bizonyítékok felülmérlegelése (a már kifejtettek mentén) legfeljebb a fennálló megalapozatlanság kiküszöbölésének egyik eszköze lehet, nem pedig a megalapozatlanság kiváltója (előbbi is csak akkor, amennyiben ezt a törvény biztosítja, vagyis a felmentő, eljárást megszüntető döntés érdekében lehetővé teszi). A ki nem használt bizonyítás pedig nem a megalapozatlanság szinonimája.
[58] A már kifejtettekhez kapcsolódva, a másod- és harmadfokú felülbírálat során nyilvánvalóan másról van szó, mint az elsőfokú eljárásban, amikor egy jövőbeni döntés ténybeli alapjának megteremtése, kialakítása történik.
[59] Ami elsőfokú eljárásban bizonyítási igényként, szükségként felmerülhet, a másod- és harmadfokú felülbírálat esetében már egyben mindig a meglévő ténybeli alappal szembeni kifogás, kritika, ami azonban már csak a törvényi feltételek, illetve korlátok között érvényesíthető.
[60] Ehhez képest a Kúria - egyetértve az eljárt bíróságok idevonatkozó ítéleti indokolásával - nem tartotta alaposnak a védelmi másodfellebbezések szerinti azon okfejtéseket, melyek tényálláson kívüli körülményre hivatkozással, a bizonyítékok újramérlegelését célozva eltérő tényállás megállapítását igényelték volna.
[61] A 46. tényállási pont kapcsán a III. r. vádlott védője hivatkozott arra, hogy a valótlan tartalmúnak minősített okirat egy tanúmeghallgatási jegyzőkönyv, amelynek felvételénél a III. r. vádlott javarészt nem is tartózkodott az ellenőrzés helyszínét képező boltban.
[62] Az eljárt bíróság a III. r. vádlott védekezését e körben a rendelkezésére álló bizonyítékok okszerű mérlegelésével vetette el, hiszen ezzel ellentétes tényeket rögzített maga a tanúmeghallgatásról készített jegyzőkönyv is a "jelen vannak" részében; továbbá a III. r. vádlott írásbeli védekezésében maga nyilatkozott arról, hogy E. S.-né munkavállalótól közvetlenül milyen tényekről értesült. Ezzel összhangban álló módon rögzítette az eljárt bíróság a 46. tényállási pontban, hogy az ellenőrzés közben a III. r. vádlott telefonon tájékoztatta a Cs. C. Kft. ügyvezetőjét az ellenőrzés során tapasztaltakról.
[63] Mindez azt is jelenti, hogy a védelmi indítványok valójában és kifejezetten mérlegelési tevékenységet támadtak, ami harmadfokon is kizárt.
[64] Az ítélőtábla indokai szerint az aktív vesztegetések esetében egyes tényállási elemek - így a hivatalos személy eljárása, hivatalos működéssel kapcsolatban jogtalan előny átadása - megvalósultak, azonban a befolyásolni törekvés, mint célzat nem állapítható meg, mert az előny ígéretére és átadására a munkaügyi ellenőrzések befejeződését követően került sor. A hivatali eljárás befejezését követően a jogtalan előny adása és ígérete az alkalmazott büntetőtörvény hivatali vesztegetésre vonatkozó szabályai szerint - Btk. 293. § (1), (2) bekezdés - nem valósítanak meg bűncselekményt, szemben a korábbi, 1978. évi IV. törvény 253. § (1) bekezdésében írtakkal, amely nem kívánta meg a hivatalos személy felé irányuló befolyásolási célzatot. A munkaügyi ellenőrzés befejezése után a hivatalos személy befolyásolására törekvés fogalmilag kizárt, arra pedig nincs adat az érintett tényállásokban, hogy esetleges jövőbeli ellenőrzésre figyelemmel került volna sor az előny ígéretére és átadására. A másodfokú bíróság megítélése szerint a Btk. vonatkozó szabályainak megfelelően az aktív hivatali vesztegetés csak a hivatali eljárás előtt, illetve annak folyamatában követhető el, de befejezése után, ha nincs tényadat a jövőbeni eljárásra, a már lezárult hatósági eljárásra tekintettel a (jogtalan) előny ígérete vagy átadása az aktív oldalon nem meríti ki a törvényi tényállást.
[65] Az ügyész szerint a passzív vesztegetéssel érintett vádlottak a tényállás alapján valamennyi esetben kifejezésre juttatták, illetőleg eleve azzal a szándékkal tanúsították a magatartásukat, hogy csakis az aktív vesztegetők által nyújtandó "ellenszolgáltatás" fejében hajlandóak a tényállás szerinti jogszerűtlen magatartás kifejtésére, "szolgáltatás" teljesítésére. Ezért, az ítélőtábla téves okfejtése alapján, önmagában az utólagos teljesítésre figyelemmel nem lehet arra következtetni, hogy az aktív vesztegetők tekintetében a befolyásolni törekvés, mint törvényi tényállási elem nem valósult meg. Kifejtette továbbá, hogy az a tény ugyanis, hogy az aktív vesztegetők utólag honorálták a passzív vesztegetők kötelességszegését, arra is enged következtetni, hogy ez egyben a hivatalos személy jövőbeni jóindulatának fenntartását, megerősítését célozza. Ezt támasztja alá általánosságban továbbá az is, hogy a munkaügyi hatósági ellenőrzésekre ismétlődően, bármikor sor kerülhetett.
[66] Tehát eldöntendő kérdés az, hogy az ítélőtábla jogértelmezése helyes-e. Ehhez fűződően a Kúria előrebocsátja a következőket.
[67] Valójában 2 törvényi tényállásról van szó:
[68] A Btk. 293. § (1) bekezdése szerinti hivatali (aktív) vesztegetés bűntettét követi el, és 3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, "aki hivatalos személyt a működésével kapcsolatban neki vagy rá tekintettel másnak adott vagy ígért jogtalan előnnyel befolyásolni törekszik". A Btk. 293. § (2) bekezdése szerint a büntetés 1 évtől 5 évig terjedő szabadságvesztés, ha a vesztegető "a jogtalan előnyt azért adja vagy ígéri, hogy a hivatalos személy a hivatali kötelességét megszegje, a hatáskörét túllépje, vagy a hivatali helyzetével egyébként visszaéljen".
[69] A Btk. 294. § (1) bekezdése szerinti hivatali vesztegetés elfogadása bűntettét (hivatali passzív vesztegetést) követi el és 1 évtől 5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő "az a hivatalos személy, aki a működésével kapcsolatban jogtalan előnyt kér, a jogtalan előnyt vagy ennek ígéretét elfogadja, illetve a rá tekintettel harmadik személynek adott vagy ígért jogtalan előny kérőjével vagy elfogadójával egyetért". A Btk. 294. § (2) bekezdése szerint a büntetés 2 évtől 8 évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekményt vezető beosztású hivatalos személy követi el. A Btk. 294. § (3) bekezdése szerint pedig a büntetés az (1) bekezdésben meghatározott esetben 2 évtől 8 évig, a (2) bekezdésben meghatározott esetben 5 évtől 10 évig terjedő szabadságvesztés, ha a hivatalos személy
a) a jogtalan előnyért
aa) hivatali kötelességét megszegi,
ab) hatáskörét túllépi, vagy
ac) hivatali helyzetével egyébként visszaél, illetve
b) a bűncselekményt bűnszövetségben vagy üzletszerűen követi el.
[70] Az 1978. évi IV. törvény 253. § (1) bekezdése szerinti hivatali (aktív) vesztegetést követett el, aki hivatalos személy működésével kapcsolatban, neki vagy reá tekintettel másnak jogtalan előnyt ad vagy ígér, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
[71] Az 1978. évi IV. törvény 250. § (1) bekezdése szerint hivatali (passzív) vesztegetést követ el az a hivatalos személy, aki a működésével kapcsolatban jogtalan előnyt kér, avagy a jogtalan előnyt vagy ennek ígéretét elfogadja, illetőleg a jogtalan előny kérőjével vagy elfogadójával egyetért, bűntettet követ el, és egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
[72] A korábbi és a hatályos Btk. különbözősége a hivatali aktív vesztegetés vonatkozásában van. A Btk. szerinti (új) szabályozás 2 helyen változtatott. Egyrészt a Btk. jelentőséget tulajdonít az időbeliségnek, és - a korábbi törvény időtlen, mindenkori elvárásával szemben - kirekesztette a múltbeli, már lezajlott hivatali működésre tekintettel, azt utólag (viszont előzetes ígéret nélkül) díjazó, ellentételező magatartást, és csak a jelenbeli, tehát folyamatban lévő, és a jövőbeni, tehát reménybeli hivatali működést célba vevő, azt elérni szándékozó ellentételezésre, díjazásra korlátozta a büntetőjogi tilalmat. Másrészt ehhez, illetve ennek a jogalkotói szándéknak a megvalósulását biztosítandó többletszándékot rendelt, azaz célzatot, amit - értelemszerűen - bizonyítani kell. (Ezzel szemben a passzív vesztegető esetében megmaradt a múltbeli működés miatti elfogadás tilalma is. Ez egyben azt is jelenti, hogy a kétoldali fenyegetettségen alapuló büntetőjogi védelem egyoldali lett.)
[73] Korábban a jogtalan előny átadója és elfogadója önmagában az előny átadása révén bűncselekményt valósított meg időbeli korlát nélkül.
[74] Az új Btk. szerint az előny elfogadója továbbra is bűncselekményt követ el - hivatali működése alatti és utáni előny elfogadása esetén is -, az előny átadója viszont a hivatalos személy hivatali működésének befejeződése után csak akkor, ha jövőbeni szándéka bizonyított, mert a jogalkotó a "befolyásolni törekszik" jövőbe mutató tényállási elemmel, célzattal egészítette ki a törvényi tényállást.
[75] A hatályos törvényi szabályozásból következően, ha a passzív vesztegető a működése közben kér jogtalan előnyt, és erre az aktív vesztegető a hivatalos személy működése közben ad vagy ígér (és működés után ad), akkor az aktív vesztegető bűncselekményt valósít meg.
[76] De ha a hivatalos személy (passzív vesztegető) a működése közben szabályt szeg, és az aktív vesztegető a működés befejeződése után ad előnyt, akkor az aktív oldalon lévő elkövető nem feltétlen bűnös.
[77] Vagyis ha van konkrét adat arra, hogy az aktív vesztegető a passzív oldali hivatalos személy hivatali működése közben elszánta magát a jogtalan előny - későbbi - juttatására, és ezt kifejezésre is juttatta, illetve a passzív felé utólag eljuttatta, akkor az aktív oldalon álló cselekménye is tényállásszerű, ellenkező esetben viszont a pusztán utólagos előny adása nem valósít meg bűncselekményt.
[78] Viszont nyilvánvalóan továbbra is közömbös az - így bűncselekmény megállapítására nyújt alapot -, ha egy hatósági működés befejezése előtt, tehát alatta a juttatást bárminemű jogcímmel látják el, azaz fedezik.
[79] Elsődlegesen tehát az érintett, célba vett hatósági működés időbeliségének, tartamával való egyidejűségnek van jelentősége; hasonlóan a részességhez (felbujtás és bűnsegély), amikor tehát a részesi magatartás megvalósulhat a bűncselekmény elkövetése előtt (felbujtás, bűnsegéd) és alatt (bűnsegéd), de utána nem.
[80] Ezt jelenti tehát a befolyásolni törekszik célzat beiktatása.
[81] Értelemszerűen mindazon esetben, amikor a hivatalos személynek folyamatban levő üggyel összefüggésben egyidejűleg vagyoni előnyt kínálnak, és adnak, az szükségképpen az adott ügyfél számára, azon ügyben való kedvezőbb elintézést céloz.
[82] A változás lényege, hogy az ügyintézés lezárását követően történő előny adása lett differenciált megítélés tárgya. Az aktív vesztegetés tényállásában lévő célzat ezt a megkülönböztetést igényli.
[83] Másképpen szólva az utólagos adás akkor nem bűncselekmény, ha nem lehet arra következtetni, hogy az ellenőrzés, vagy a működés közben az aktív már eldöntötte, hogy előnyt fog adni. Vagyis az utólagos előny adása akkor nem bűncselekmény, ha nincs arra adat, hogy a működés közben az aktív már adni akart, és ezt jelezte is (ez ugyanis az ígértség), és csak arra van adat, hogy ezt a működés után határozta el, de a jövőbeni működésre tekintet nélkül.
[84] Vagyis nem önmagában az előny adásának, juttatásának mikori ténye a döntő.
[85] De ha csak a juttatás ténye van rögzítve, és ez a működés utáni, akkor pusztán ebből a tényből nem vonható következtetés a befolyásolni törekvést jelentő előny adásának vagy ígérésének megtörténtére.
[86] A Btk. 293. § (1) bekezdése szerint hivatali (aktív) vesztegetés bűntettét az követi el: "aki hivatalos személyt a működésével kapcsolatban neki vagy rá tekintettel másnak adott vagy ígért jogtalan előnnyel befolyásolni törekszik". A "rábírni törekszik" - hagyományosan - az eredménytelen felhívás, azaz előkészületi magatartás.
[87] Ehhez képest a befolyásolni törekszik azt jelenti, hogy az elkövető a maga részéről mindent megtett a bűncselekmény elkövetésére irányuló elhatározása érdekében.
[88] Ennek a célzatnak a Btk. 293. §-a szerinti aktív vesztegetés esetében a jelentéstartalma, azaz a törvényi elvárás, amit bizonyítani kell a büntetőigény érvényesítéséhez, a következő.
[89] Ugyanúgy határozható meg, mint ahogyan egy magatartás leírható, vagyis annak a 4 kérdésnek megválaszolásával, hogy kinek, mit kell tennie, hol és mikor.
[90] Ennek érdekében kifejezésre kell juttatni azt, hogy ki mit tegyen - ellenkező esetben ugyanis a törekvés üres elhatározás, mely büntetőjogilag közömbös -, továbbá megállapíthatóságához konkrét tények kellenek, melyek következtetési alapul szolgálhatnak.
[91] Ezek a tények tudati tények, az aktív vesztegető alanyi oldalán lévő tényállási elemre tartozóak (ami nem más, mint a célzat), s mint ilyenre nem lehet önmagában abból következtetést levonni, hogy a passzív oldalon álló mit tesz vagy mit nem tesz. Ugyancsak nem elégséges következtetési alap - kellő konkrétság hiányában - a jogszabályi rendelkezésekből fakadó, ismétlődő munkaügyi ellenőrzések lehetőségére történő általános hivatkozás.
[92] Alapvető követelmény, hogy tényekből kell következtetést vonni. A tényekből vont ténybeli és jogi következtetés közti különbség, hogy előbbi még (jogi) értékelő tartalommal nem bír, nem bírhat, ekként az ilyen következtetés a történeti tényállás része. Utóbbi viszont már nem ténybeli megállapítás, hanem valamely jogtétel (törvényi tényállási elem) igazolása, azzal való megfeleltetés, ekként jogi értékelés.
[93] Különböző tehát, amikor a bíróság a bizonyítékokat méri össze, mérlegeli, s annak eredményeként tényt, tényállást állapít meg, és amikor a már megállapított tényeket (a bizonyítékoktól, illetve azok forrásától függetlenül) veti össze a törvénnyel.
[94] Így van ez a tudattartalom kérdése estében is. Az elkövető tudatának tartalma törvényi tényállási elem, az ún. alanyi okozatosság: a tárgyi oldal elemeinek (elkövetési magatartás, eredmény stb.) külvilágban való megnyilvánulása, ténybelisége és az elkövető ahhoz való akarati viszonyulása.
[95] Ez a viszonyulás az elkövetőn belüli, külvilágtól elzárt. Ezért az elkövetési magatartásról (eredményről stb.) való tudatban előzetesen, illetve egyidejűen meglévő képzet mindig csak valamely, a külvilágban megjelenő fizikai, illetve mérhető tényből következtetéssel ragadható meg, s mint ilyen, ténykérdés. Ebből a szándékosságra, gondatlanságra, illetve annak mikéntjére, s a bűnösségre vont következtetés jogi értékelés, ami pedig jogkérdés.
[96] Ha az irányadó tényállás valamely külvilágban megjelenő tényt és abból vont ténybeli következtetést egyaránt rögzíti, és utóbbi helyes, akkor a jogi értékelésnek, s ekként a törvényi tényállás adott eleme megállapításának alapja van.
[97] Ha azonban az irányadó tényállás ilyen tényt nem tartalmaz, vagy a ténybeli következtetés helytelen, akkor a jogi értékelésnek nincs alapja, s ekként az adott törvényi tényállási elem sem állapítható meg.
[98] Valójában ez vizsgálandó a Btk. 293. §-a szerinti aktív vesztegetés befolyásolni törekszik tényállási eleme - mint célzat - esetében is.
[99] Célja minden szándékos bűncselekménynek van, ha pedig ezt a törvény külön értékeli, akkor az a célzat. Ez egyben azt is jelenti, hogy a célzat mindig túlmutat a szándékon, több mint a szándék. Ennek kifejezője, hogy a célzatos bűncselekmény kizárólag egyenes szándékkal követhető el. Vagyis az ilyen bűncselekményt megvalósító szándéka, tudattartalma feltétlenül a törvényi értékelés szerinti célra irányul, ami nem jelenti azt, hogy a cél elérése, bekövetkezte megtörténik.
[100] A célzat nem az eredmény megfelelője, vagy előfeltétele. A célzat a törvényi tényállás alanyi, az eredmény pedig a tárgyi oldalának esetleges ismérve.
[101] A célzat törvényi értékelésének alapja a bűnelkövetői szándék társadalomra veszélyességének konkretizálása.
[102] Ehhez képest kétségtelen, hogy amennyiben a célzat önálló törvényi tényállási elem, akkor annak megállapítása is önálló ténybeliség tárgya. Másként szólva e vonatkozásban követelmény az önálló ténybeliség.
[103] Ezzel összhangban álló módon vált szükségessé a harmadfokú eljárásban annak vizsgálata, hogy vannak-e a "befolyásolni törekszik" célzat megállapíthatósága alapjául szolgáló, vagy erre a következtetésre vezető tények a tényállásban vagy az iratokban. Másfelől ezért vált szükségessé a tényállás kiegészítése az előzőek szerint a harmadfokú eljárásban is biztosított módon.
[104] Ehhez képest megállapítható, hogy a felülbírálattal érintett tényállási pontok közül:
[105] - a 21. tényállási pont esetében (szemben az ügyészi állásponttal) egy ellenőrzési eljárás lefolytatásáról volt szó, melynek során két felügyelői látogatási lap készült, 2011. március 4-én és március 18-án, és nincsenek olyan konkrét tények, melyek a XVIII. r. vádlott jövőbeni befolyásolási célzatára utalnának;
[106] - a 28. és 43. tényállási pont esetén (szemben az ügyészi állásponttal) nincsenek olyan konkrét tények, melyek a XXV. r., valamint a XI. és XII. r. vádlottak jövőbeni befolyásolási célzatára utalnának;
[107] - a 42. tényállási pont esetén (egyetértve az ügyészi fellebbezésben kifejtettekkel) a tényállás egyértelműen tartalmazza, hogy a XXIX. r. vádlott a munkaügyi eljárás tartama alatt, nem pedig annak befejeződése után adta át a II. r. vádlottnak az élelmiszerekből álló csomagot;
[108] - a 8. tényállási pontban (szemben a védelmi érveléssel) szerepel az a tény, hogy a XI. r. vádlott a jövőbeni ellenőrzésekre tekintettel juttatta (az ellenőrzés befejeződését követően) az I. r. vádlottnak a húsárut.
[109] A XII. r. vádlott védője a 8. tényállási ponttal összefüggésben hivatkozott arra, hogy a munkaügyi ellenőrzés befejeződésének - helyesen 2010. október 6-i - időpontjára tekintettel a XI. r. és I. r. vádlott között két nappal később történt telefonbeszélgetés tartalmáról, a jövőbeni ellenőrzésekre tekintettel történő előny juttatásának szándékáról nem szerezhetett tudomást, ennélfogva szándékegységben a XI. r. vádlottal nem cselekedhetett, tudata nem foghatta át a törvényi tényállás elemeit. Ezen következtetés levonására alapot nyújtó tények álláspontja szerint a bizonyítás anyagában sem találhatók.
[110] Az irányadó (helyesbített) tényállásból kitűnően a XI. r. vádlott az ellenőrzés befejeződését követően két nappal később, 2010. október 8-án folytatott telefonbeszélgetést az I. r. vádlottal, mely beszélgetés nyomán került sor az I. r. vádlott részére a húsáru - XII. r. vádlott általi - eljuttatására.
[111] Megállapítható, hogy sem a vádlottak vallomásai, sem a titkos információszerzés anyaga nem tartalmaz olyan tényt, melyből következtetés lenne vonható arra, hogy a XII. r. vádlott tudomást szerzett volna a XI. r. vádlott által folytatott beszélgetés tartalmáról, valós szándékáról. Ilyen következtetés alapjául szolgáló konkrét tényt maga a bíróság sem állapított meg.
[112] Ha azonban az irányadó tényállás ilyen tényt nem tartalmaz, akkor az eljárt bíróság jogi értékelésének nincs alapja, s ekként az adott törvényi tényállási elem (szándékosság, szándékegység) sem állapítható meg.
[113] A kifejtettek nyomán és alapján vizsgálta a Kúria a másodfokú bíróság rendelkezéseinek helyességét a büntetőjogi felelősség kérdésében, és a minősítés tárgyában tényállási pontonként, az egyes vádlottak esetében a következők szerint.
[114] A III. r. vádlott kapcsán a 48. tényállási pont esetében a megalapozottá vált tényállás alapján, a 45. tényállási pont és a 46. tényállási pont esetében pedig változatlan tényállás alapján okszerű a bűnösségre vont következtetés, a cselekmények minősítése pedig törvényes.
[115] A XI. r. vádlott kapcsán a 8. tényállási pont esetében a megalapozottá vált tényállás alapján okszerű a bűnösségre vont következtetés, a cselekmények minősítése pedig törvényes; míg a XII. r. vádlott kapcsán a 8. tényállási pont esetében a bűnösségre vont következtetés téves.
[116] A 43. tényállási pont esetében pedig a XI. r. és XII. r. vádlottakat érintően szintén a megalapozottá vált tényállás esetében helyes a bűnösség hiányára vont következtetés, vagyis a felmentő rendelkezés a szándékosság hiányában, azaz bűncselekmény hiányában.
[117] A XVIII. r. vádlott kapcsán a 21. tényállási pont esetében a megalapozottá vált tényállás alapján helyes a bűnösség hiányára vont következtetés, vagyis a felmentő rendelkezés a szándékosság hiányában, azaz bűncselekmény hiányában.
[118] A XXV. r. vádlott kapcsán a 28. tényállási pont esetében a megalapozottá vált tényállás alapján helyes a bűnösség hiányára vont következtetés, vagyis a felmentő rendelkezés a szándékosság hiányában, azaz bűncselekmény hiányában.
[119] A XXIX. r. vádlott kapcsán a 42. tényállási pont esetében változatlan tényállás mellett törvénysértő a bűncselekmény hiányában történő felmentő rendelkezés.
[120] Fentiek alapján a Kúria a Be. 398. § (1) bekezdése alapján a másodfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és a törvénynek megfelelően:
[121] - a XI. r. vádlott esetében az 1 rendbeli hivatali vesztegetés bűntettének társtettesi elkövetésére vonatkozó utalást mellőzte (tényállás 8. pont);
[122] - a XII. r. vádlottat az ellene társtettesként elkövetett 1 rendbeli hivatali vesztegetés bűntette [Btk. 293. § (1), (2) bek., tényállás 8. pont] miatt emelt vád alól - figyelemmel a Be. 6. § (3) bekezdés a) pontjára - a Be. 331. § (1) bekezdése alapján bűncselekmény hiányában felmentette;
[123] - a XXIX. r. vádlottat bűnösnek mondta ki hivatali vesztegetés bűntettében [Btk. 293. § (1) bek., tényállás 42. pont].
[124] A védelmi kifogások alapvetően a bűnös tudattartalom kétségbevonását célozták. Ezek jogi érvek és 3 kérdés köré csoportosíthatók:
- egyrészt arra vonatkoztak, hogy a büntetőjogi felelősség szempontjából az előny nagyságának meghatározó jelentősége lehet;
- másrészt hivatkoztak arra, hogy adott esetben objektíve sem lehetett alkalmas helyzet befolyásolásra;
- harmadrészt (előbbivel összefüggésben) hivatkoztak arra, hogy a hatósági eljárás szabályozási környezetének megváltozása lényeges, mert 2011 januárját követő időben annak ügyfélbaráti mivolta, kitanítási kötelezettséget elváró, bírságolásmentes gyakorlata nyomán valójában a passzív vesztegető alanyok részéről nem a hivatalos eljárás befolyásolása, eltérítése, hanem munkaköri feladat volt az ügyfelek részletes felvilágosítása a hibák mikénti kijavítására.
[125] Mindezek nyilvánvalóan az elkövetői (akár aktív, akár passzív vesztegetői) tudattartalom szempontjából jelentősek, és ezzel szoros összefüggésben, a már említett célzat ténybeliségen alapuló megállapítását vonják kétségbe.
[126] Kétségtelen azonban, hogy a törvényi változás nem érintette a hivatali passzív vesztegetés törvényi tényállásának elvárásait.
[127] Változatlan alapállás, kiindulópont, hogy a hivatalos személy a közhatalom részese, működésével szemben alapvető követelmény, hogy a közhatalmat az őt terhelő közfeladat végzésére használja. Ennek elengedhetetlen feltétele, hogy hatáskörében marad, és a hatáskörébe tartozó feladatkört, az ügyeket részrehajlás nélkül intézi.
[128] A hivatalos személyi mivoltot, a hivatalos személy hatáskörét és feladatkörét a jogszabály meghatározza, azonban - értelemszerűen - a jogszabály nem határozza meg tüzetes részletességgel a közfeladat teljesítésének cselekvési módját, a hivatalos személy viselkedési szabályait.
[129] Kétségtelen, hogy a hivatalos személy hatáskörének gyakorlása, feladatkörének teljesítése konkrét cselekvésben nyilvánul meg, amelyhez mérlegelési jogkör is járul, ami alatt azonban nem korlátlan cselekvési szabadságot kell érteni.
[130] Bármilyen tág is ez a jogkör, a hivatalos személyt mindenképpen köti az az általános szabály, hogy pártatlanul kell mérlegelnie, tárgyilagosan, részrehajlás nélkül kell döntenie.
[131] Ez pedig valójában jogi, normatív követelmény, hivatali kötelesség, aminek tudata a hivatalos személy oldalán elvárt, a környezete számára pedig közismert, a hivatalos személy iránti közbizalom lényege. Ettől független kérdés a hivatalos ügyintézés kultúrája.
[132] Következésképpen a folyamatban lévő ügyintézés alatt, vagy jövőbeni hivatali működés végett a hivatalos személy számára való előny juttatása szükségképpen a hivatalos személy befolyásolása iránti.
[133] E körben a hivatalos személy oldalán (tehát passzív oldalon) nincs változás, míg az aktív oldalon a már említett többletbizonyítás, célzat igazolása vált indokolttá.
[134] Mindez azt is jelenti, az előny a lehető legszélesebb értelemben vehető, nem szűkíthető le anyagi, pénzben kifejezhető értékűre. Előny mindaz, ami annak élvezőjére nézve kedvezőbb helyzetet jelent a korábbinál. A kapott előny - alkalmanként juttatott ajándékok - értékének a hivatali passzív vesztegetés megállapíthatósága szempontjából nincs jelentősége (BH 2016.3.).
[135] Itt kell megjegyezni, hogy az előny funkciója a passzív és aktív oldal számára - nyilvánvalóan kettős - kölcsönös, ami valójában az elkövetési magatartások szándékegységét jelenti. Épp ez a kölcsönösség az, ami ellentétes a közfeladat ellátásával.
[136] Nem osztotta a Kúria a korrupciós cselekményeket érintő, társadalomra veszélyesség hiányára - a jogszabályi környezet megváltozásával összefüggésben - hivatkozó védelmi érvelést.
[137] Kétségtelen, hogy a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény 2011. január 1-jétől hatályos 12/A. §-a szerint a hatósági ellenőrzést végző szervek kis- és középvállalkozásokkal szemben az első esetben előforduló jogsértés esetén - az adó- és vámhatósági eljárást kivéve - bírság kiszabása helyett figyelmeztetést alkalmaznak, illetve kötelesek megvizsgálni a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 94. § (1) bekezdés a) pontjában szabályozott eljárás alkalmazásának lehetőségét. Nincs lehetőség a bírságtól való eltekintésre, amennyiben a bírság kiszabásának alapjául szolgáló tényállás megvalósulásával emberi élet, testi épség vagy egészség került közvetlen veszélybe, illetve környezetkárosodás következett be.
[138] E rendelkezésből azonban nem következik olyan kiterjesztő jogértelmezés, mely szerint munkaügyi bírság kiszabásának lehetősége 2011. január 1-je óta teljes egészében, mindenkivel szemben megszűnt volna, de olyan sem, mely szerint a bírság kiszabása lenne az egyetlen hátrányos jogkövetkezmény a munkaügyi ellenőrzési eljárásokban [vö. 1996. évi LXXV. törvény 6. § (1) bekezdése a vizsgált időszakban].
[139] Megjegyzi továbbá a Kúria, hogy épp az elsőfokú eljárás során lefolytatott bizonyítás foglalkozott annak a sajátos helyzetnek a gyakorlati értelmezésével, amelyet a vádbeli időben a munkaügyi ellenőrzési eljárásról szóló törvény és a közigazgatási hatósági eljárásról szóló törvény egyes rendelkezéseit érintő módosítások eltérő időpontú hatályosulása jelentett. Erre nézve maga a III. r. vádlott is nyilatkozott.
[140] A felidézett jogszabályi rendelkezések tehát nem vezettek és vezethetnek a hivatalos személy hivatali működésébe vetett bizalom mint védendő jogtárgy megszűnéséhez, közömbösítéséhez.
[141] A 45. tényállási pontot érintően a védelem hivatkozott arra, hogy az EMMA rendszerből való lekérdezés kapcsán a III. r. vádlott nem sértett konkrét előírást, az adatokat bárki lekérdezhette, a vádlottat önzetlen segítségnyújtás célja vezette, cselekménye nem tényállásszerű.
[142] A Kúria nem osztotta ezt az álláspontot, és mindenben egyetértett a másodfokú bíróság e körben felhozott érveivel. A III. r. vádlott hivatali helyzetével visszaélt akkor, amikor a nyilvántartó rendszerből lekérdezett adatokat az irányadó tényállásból kitűnően a XXXI. r. vádlottnak kiszolgáltatta azért, hogy segítsen beindítani utóbbi vállalkozását. E cselekményével egyértelműen megszegte a 31/2006. számú OMMF utasítás 4. § (1) bekezdésében írtakat is, amely a személyes adat magáncélú felhasználását tilalmazza. Cselekménye tehát nem önmagában a lekérdezés folytán, hanem a lekért adat kiszolgáltatása révén tényállásszerű.
[143] A 48. tényállási pont kapcsán a védelem kifogásolta a III. r. vádlott speciális alanyiságát, mivel álláspontja szerint nem saját ügyében cselekedett, mégis hivatali vesztegetés bűncselekménye miatt állapították meg felelősségét.
[144] Helyesen utalt a másodfokú bíróság arra, hogy a III. r. vádlott hivatalos személy minőségében cselekedett, amikor a tényállásból kitűnően személyesen megkereste B. T. munkaügyi felügyelőt, és felhívta a figyelmét arra, hogy "figyeljen oda az eljárás során". A tényállásban rögzítettek szerint egyértelműen kimutatható a kapcsolat a kapott előny és a III. r. vádlott hivatali működése között.
[145] A következetes ítélkezési gyakorlat szerint a hivatalos személy működése és a jogtalan előny ígérése, adása, elfogadása között akkor a legszorosabb a kapcsolat, ha az az általa intézett (saját) ügyében történik; ám a tényállásszerűséghez szükséges kapcsolat a konkrét ügytől függetlenül is, szélesebb körben megállapítható; pusztán az a törvényi követelmény, hogy a hivatali működés legyen a kerete, alapja az előnynek (Bfv.I.188/2012/5. számú, Bfv. I.10/2011/5. számú döntés).
[146] A büntetéskiszabás során a III. r. és XI. r. vádlottak esetében az első- és másodfokú bíróság a bűnösségi körülményeket lényegében hiánytalanul feltárta és azokat súlyuknak megfelelően értékelte a büntetés nemének és mértékének meghatározásakor.
[147] A Kúria a vádlottaknak fel nem róható időmúlásra tekintettel - a cselekmények elkövetésétől több mint 6 év telt el - úgy ítélte meg, hogy a III. r. vádlott büntetésének súlyosítása nem indokolt, ugyanakkor a III. és XI. r. vádlott esetében a további enyhítésre sincs mód.
[148] A XXIX. r. vádlott esetében enyhítő körülményként értékelte a vádlott büntetlen előéletét, és a vádlottnak fel nem róható időmúlást, míg súlyosító körülményt nem észlelt. Ehhez képest a Be. 398. § (2) bekezdése alapján a terhére rótt hivatali vesztegetés bűntette miatt, figyelemmel a Btk. 83. § (1) bekezdésére és 37. §-ára, a XXIX. r. vádlottal szemben a Btk. 51. § és 52. § alkalmazásával pénzbüntetést szabott ki.
[149] A Kúria (a védelmi indítvánnyal szemben) nem részesítette előzetes mentesítésben a III. r. vádlottat.
[150] A Btk. 102. § (1) bekezdése (az 1978. évi IV. törvénnyel egyező tartalmú) rendelkezése szerint a bíróság az elítéltet előzetes mentesítésben részesítheti, ha a szabadságvesztés végrehajtását felfüggeszti, és az elítélt a mentesítésre érdemes. A törvény eleve behatárolja az előzetes mentesítés lehetőségét, ezen belül pedig a bíróság mérlegeléséhez köti. Ehhez képest az érdemesség szempontjából a bűncselekmény jellegén, a büntetés mértékén túlmenően, alapvetően a vádlott személyének jövőbeni társadalomra veszélyessége mérlegelendő. Nem a vádlott büntetőjogi felelősségéről való döntésről van szó, hanem arról, hogy bűncselekménye ellenében és kiszabott büntetése mellett a társadalom védelme igényli-e személyére háruló, a büntetett előélethez fűződő hátrányos következményeket is.
[151] A III. r. vádlott terhén maradt bűncselekmények korrupciós, hivatali és közbizalom elleni cselekmények, melyek halmazata a vádlott személyében rejlő kockázatot is mutatja. Mindezek mérlegelésével a Kúria a III. r. vádlottat nem tartotta érdemesnek az előzetes mentesítésre.
[152] A felmentés következményeként a XVIII. és XXV. r. vádlottak esetében erről értelemszerűen rendelkezni nem kellett.
[153] A kifejtettek szerint a Kúria a Be. 398. § (1) bekezdése alapján a másodfokú bíróság ítéletét a XI. r., a XII. r. és a XXIX. r. vádlottak tekintetében megváltoztatta, egyebekben a XI. r., a XII. r., a XVIII. r., a XXV. r. vádlott tekintetében, valamint a III. r. vádlott esetében, az elkülönítéssel nem érintett részek vonatkozásában - figyelemmel a Be. 397. §-ában írtakra - helybenhagyta; a III. r. vádlott tekintetében azzal, hogy az előzetes fogvatartásban töltött időt a kiszabott szabadságvesztés végrehajtása elrendelése esetén kell beszámítani.
(Kúria Bhar. III. 396/2017.)
I. A terrorcselekmény bűntette célzatos bűncselekmény, amelynek (1) bekezdés a) pontja szerinti esetében a célzat a törvényi tényállásban felsorolt passzív alanyok valamelyikének valaminek tevésére, nem tevésre vagy eltűrésre kényszerítése. Éppen a passzív alanyok (állami szerv, más állam vagy nemzetközi szervezet) specialitása, fontossága miatt minősül a kényszerítés terrorcselekménynek, s megvalósulásához további "terrorista cél" nem szükséges [Btk. 314. § (1) bek. a) pont].
II. Megalapozatlanság miatt az elsőfokú ítélet csak akkor helyezhető hatályon kívül, ha a megalapozatlanság a másodfokú eljárásban nem küszöbölhető ki. A részleges megalapozatlanság másodfokon az iratok tartalma alapján, helyes ténybeli következtetés vagy bizonyítás útján kiküszöbölhető, annak mennyiségi korlátja nincs, részleges megalapozatlanság kiküszöbölése a másodfokú eljárásban kötelező. A hiányos vagy iratellenes tényállás tehát teljes, a másodfokú eljárásban ki nem küszöbölhető megalapozatlanságot fogalmilag nem eredményezhet [Be. 352. § (1) bek. a) pont; 376. § (1) bek.].
III. Az indokolási kötelezettség teljesítése csak megalapozott, illetve megalapozottá tett tényállás tekintetében vizsgálható, amennyiben ugyanis tények megállapítása hiányzik, úgy az azokra vonatkozó indokolás sem kérhető számon [Be. 351. §; 373. § (1) bek. III/a) pont].
IV. Az eljárási törvényt és a bírói függetlenséget sérti a hatályon kívül helyező végzésben az elsőfokú bíróság más tanácsa általi tárgyalásának abból az okból történő elrendelése, mely szerint ugyanazon tanácstól adott esetben a bizonyítékok eltérő értékelése nem várható el [Alaptörvény 26. cikk (1) bek.; 2011. évi CLXII. tv. 1. § (1) bek.; Be. 78. § (3) bek., 378. § (2) bek., 403. § (3)-(4) bek.].
[1] A törvényszék a 2016. november 30. napján kihirdetett ítéletével a terheltet bűnösnek mondta ki terrorcselekmény bűntettében [Btk. 314. § (1) bek. a) pont I. ford., (4) bek. e) pont első ford., hivatkozással a Btk. 310. § (1) bekezdés b) pont első fordulatára és (2) bekezdés első fordulatára], valamint határzár tiltott átlépésének bűntettében [Btk. 352. § (1) bek. és (2) bek. c) pont], és ezért - halmazati büntetésül - 10 évi szabadságvesztésre és Magyarország területéről végleges kiutasításra ítélte. A szabadságvesztés végrehajtási fokozatát fegyházban állapította meg, és akként rendelkezett, hogy abból a terhelt legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követően bocsátható feltételes szabadságra.
[2] Az ítélet ellen az ügyész a terhelt terhére, a büntetés súlyosítása érdekében, a terhelt és védője a terrorcselekmény bűntette vonatkozásában felmentésért, a fennmaradó bűncselekmény kapcsán enyhítésért fellebbezett. A fellebbviteli főügyészség átiratában, valamint a nyilvános ülésen jelen lévő képviselője az ügyészi fellebbezést változatlan tartalommal tartotta fenn.
[3] E kétirányú fellebbezések alapján eljárva az ítélőtábla a 2017. június 15-én kelt végzésével az elsőfokú ítéletet hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új eljárásra utasította. Elrendelte, hogy az ügyet az elsőfokú bíróság másik tanácsa tárgyalja. Egyúttal a terhelt előzetes letartóztatását az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig fenntartotta. E végzés alapján a megismételt elsőfokú eljárás a terhelttel szemben a törvényszék előtt folyamatban van.
[4] A hatályon kívül helyező rendelkezés indokai az alábbiak voltak.
[5] Az ítélőtábla elsőként rögzítette, hogy az elsőfokú bíróság a tárgyalás során nem valósított meg hatályon kívül helyezést eredményező eljárási szabálysértést, és tényállás-felderítési feladatának is eleget tett; valamennyi releváns tényre a szükséges körben és kellő mélységben vett fel bizonyítást. A bíróság által beszerzett és értékelt bizonyítékok - a tartalmuk szerint - részben egymást erősítők, részben azonban ellentmondóak voltak.
[6] Az elsőfokú bíróság bizonyítékértékelő tevékenységével kapcsolatban a másodfokú bíróság arra a megállapításra jutott, hogy a törvényszék olyan bizonyítékok értékeléséről nem adott számot, amelyek lényeges kihatással lehetnek a tényállás megállapítására, és ezen keresztül a jogi minősítésre, valamint a büntetés kiszabására is.
[7] Az elsőfokú bíróság azt állapította meg, hogy a terhelt dobálta a rendőröket, melynek célja a határátkelőhely megnyitásának és az angol tolmács biztosítására irányuló követelésének kikényszerítése volt. A dobálás tényét a terhelt is elismerte, azt pedig, hogy ezzel a rendőröket célozta, a videofelvételek alapján állapította meg a bíróság, mint ahogy ugyancsak a terhelt vallomása és a felvételek alapján volt megállapítható az is, hogy később a terhelt is - a tömeggel együtt - a határzárat megsértve átlépett Magyarország területére. Az elsőfokú bíróság mindezeket - a másodfokú bíróság szerint - iratszerűen, logikusan, minden lényeges bizonyíték értékelésével állapította meg.
[8] Ugyanakkor az elsőfokú bíróság bár beszerzett, de nem vizsgált meg minden lényeges bizonyítékot a terhelt általi dobálás külső körülményeit, belső indokait és célját, valamint a terhelt rendőrök felé intézett követeléseit, továbbá a dobálás és a követelés összefüggéseit illetően. Utalt arra, hogy a hivatalos személy elleni erőszak akkor minősül terrorcselekmény bűntettének, ha azt a törvényben meghatározott cél elérése, jelen esetben egy állami szervnek valaminek a tevésére vagy eltűrésére kényszerítése érdekében követik el.
[9] Az ügyben a videófelvételekből az tűnik ki, hogy amikor a terhelt maga is dobálta a rendőröket, a külföldiek részéről anélkül történt változó intenzitású dobálás, hogy a kerítésnél tömeg gyűlt volna össze, vagy a kerítést bárki támadta volna. A külföldiek a kerítésnél való folyamatos jelenlét nélkül, a kerítéstől eltávolodva, és oda visszatérve dobálták a rendőröket, akik vízágyút és könnygáz spray-t alkalmaztak. A kerítés kétszeri megtámadására azonban ehhez képest elsőként közel egy órával korábban, másodjára pedig mintegy fél órával később került sor. Az elsőfokú bíróság - az ítélőtábla megállapítása szerint - nem foglalkozott azzal, hogy a terhelt által kifejtett magatartás (a dobálás) konkrétan a magyar határon való átjutást, illetve a tolmács követelését célozta-e, vagy - a terhelt védekezésének megfelelően - az adott helyzetben létrejött pillanatnyi indulati cselekmény volt.
[10] A hatályon kívül helyező végzés szerint nem indokolta meg az elsőfokú bíróság azt sem, hogy miért fogadta el a tényállás alapjául felhasznált bizonyítékokat, és miért vetette el az azt alá nem támasztókat. A terhelt elismerte a tolmács követelését, azt azonban tagadta, hogy a kordon bedöntésével vagy a rendőrök megtámadásával fenyegetőzött volna, mint ahogy azt is, miszerint a rendőröktől azt követelte volna, hogy nyissák meg a kaput, mert két óra múlva mindenképpen átmennek Magyarország területére. Az ítélőtábla észrevételezte, hogy a terhelt által tagadott tények megállapítása kizárólag rendőri vallomásokon alapul.
[11] A másodfokú bíróság idézte e terhelő vallomásokat, ugyanakkor kiemelte, hogy a helyszínen arab és angol tolmácsként jelen volt I. számú tanú szerint egy zöld pólós, nagydarab személy mondta azt, miszerint mindenképp be fognak jutni, és két órát ad arra, hogy beengedjék őket; az ultimátum elhangzásakor a terhelt nem is volt ott. A terhelt is kiabált, de annak tartalmát a tanú - a hangzavar miatt - nem hallotta.
[12] Dr. F. Cs. személyesen is beszélt a terhelttel, de azon kívül, hogy ő itt át fog menni, és a családjával együtt Németországba megy, mást nem hallott; csupán H. Sz. elmondásából értesült arról, hogy a migránsok erőszakkal is átjönnek, ha nem nyitják ki a kaput. H. Sz. pedig elismerte, hogy a főnökeinek adott jelentéseiben a saját következtetései is benne voltak.
[13] A további tanúk közül K. Cs. nem emlékezett arra, hogy a terhelt követelése angolul hangzott el, noha állítása szerint jól beszél angolul, majd utóbb módosította a vallomását, és ebben azt állította, hogy a terhelt követelése akkor hangzott el, amikor ők már távolodtak a kerítéstől. Z. F. pedig a kollégáitól értesült arról, hogy a mikrofonba beszélő személy 5 vagy 10 percet adott a beengedésükre, különben áttörnek, tolmács követelésére azonban nem emlékezett. A felolvasással tárgyalás anyagává tett tanúvallomások közül a magyar állampolgárságú tanúk szerint a kiabáló tömeg adott két óra haladékot a kapu kinyitására, a külföldi állampolgárok pedig hallottak ugyan olyan követelést, hogy nyissák ki a kaput, különben át fognak menni, azonban azt nem tudták konkrét személyhez kötni.
[14] A tárgyalás anyagává tett felvételeken nem látható olyan, ami önmagában alátámasztaná a tényállásban foglalt követeléseket és fenyegetéseket. Egy felvételen azonosították a tanúk a terhelt hangját, aki ekkor - az I. számú tanú szerint - azt mondta angolul, hogy itt át fognak menni, nem állítja meg őket rendőr. Az e felvételről a nyomozás során készült fordítás szerint azonban ilyen nem hangzott el.
[15] Az ítélőtábla utalt arra, hogy az elsőfokú bíróság a bizonyítékokat szabadon mérlegelheti, és a tényállás alapjául bármely bizonyítékot elfogadhat. Ennek során azonban tekintettel kell lennie a Be. 4. § (2) bekezdésére, miszerint kétséget kizáróan nem bizonyított tényt nem értékelhet a terhelt terhére, másrészt eleget kell tennie az indokolási kötelezettségének. Jelen esetben az elsőfokú bíróság a fenti, részben ellentmondó bizonyítékokat nem ütköztette egymással. Nem volt figyelemmel arra, hogy a terhelő vallomást tevő tanúk a külföldi személyek támadásának célpontjai, a hivatalos személy elleni erőszak passzív alanyai voltak. Nem vonta mérlegelési körébe a rendőrtanúk vallomásai között felmerült ellentmondásokat, és azt a tényt, hogy azokat sem más vallomások, sem a videofelvételek nem támasztották alá. Ugyancsak nem értékelte a terhelt azon megnyilvánulásait sem, amelyekkel éppen az erőszakos cselekmények elkerülését akarta elérni. Nem volt arra sem figyelemmel, hogy a terhelt - akit a tömeg nem tekintett a vezetőjének, és nem is volt az - mennyire számíthatta ki, illetve befolyásolhatta a tömeg jövőbeni viselkedését.
[16] Nem foglalkozott a bíróság azzal sem, hogy a cselekmények során erős hangzavar volt, ezért a terhelt maga kérte a közelében álló és hozzá szóló rendőrt, hogy a megafonba beszéljen, mert nem érti. A terhelt büntetőjogi felelősségének tisztázásához kétséget kizáróan el kell választani a terhelt, a tömeg, illetve más személyek szóbeli megnyilvánulásait.
[17] Mindezen mulasztások következményeképp - az ítélőtábla végzése szerint - nem állapítható meg, hogy az elsőfokú bíróság milyen konkrét indokok alapján fogadott vagy vetett el egyes bizonyítékokat, és valójában mely bizonyítékokra, milyen érvelés mentén alapította a tényállást. Ez pedig azért befolyásolta jelentősen a cselekmény minősítését, mert ha a rendőrök dobálásának terrorista célzata nem állapítható meg, hanem arra indulatból, elkeseredésből vagy a rendőri akcióra való reagálásként került sor, úgy a cselekménysor ezen része a terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés minősítését veti fel.
[18] A másodfokú bíróság kitért arra is, hogy mivel az elsőfokú eljárásban felvett bizonyítás teljes volt, a másodfokú eljárásban - a Be. 353. § (1) bekezdésében írt feltételek hiányában - bizonyításra már nem kerülhetett sor. Ezért a Be. 373. § (1) bekezdés III. pont a) alpontjára tekintettel a törvényszék ítéletét hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárás lefolytatására utasította.
[19] Az ítélőtábla a megismételt eljárásra az alábbiakat írta elő iránymutatásul:
[20] - a terhelt kihallgatását követően a tanúk vallomása és a szakértők szakvéleményei felolvashatók;
[21] - a beszerzett bizonyítékok teljes körű, egyenkénti és összességükben is történő mérlegelésével kell a tényállást megállapítani, és dönteni a terhelt büntetőjogi felelőssége, a cselekmény jogi minősítése és a büntetés felől;
[22] - ennek során figyelemmel kell lenni arra, hogy egy-egy kijelentés nem feltétlenül jelenti a magatartás célzatát, hanem a magatartás mibenlétének, az elkövető érzelmei, kétségbeesése, és hangulata kifejezésének értékelendő, ami nem feltétlenül alapozhat meg kényszerítési célzatot; vonatkozik ez különösen a tolmács hiánya esetén kilátásba helyezett erőszakkal fenyegetés vizsgálatára, és
[23] - határozni kell a bűnügyi költségről is.
[24] A bíróság alakilag jogerős határozata ellen a legfőbb ügyész terjesztett elő - a Be. 431. §-a szerint - jogorvoslati indítványt a törvényesség érdekében arra hivatkozással, hogy annak az elsőfokú ítéletet hatályon kívül helyező és az elsőfokú bíróságot új eljárás lefolytatására utasító, valamint a megismételt eljárásra a bíróság másik tanácsát kijelölő rendelkezése törvénysértő, és e törvénysértés megállapítására tett indítványt.
[25] Indokai szerint az ítélőtábla a jogkérdésben elmaradt indokolást tekintette orvosolhatatlan eljárási szabálysértésnek, és ennek megfelelően a Be. 373. § (1) bekezdés III. pont a) alpontjában meghatározott feltétlen hatályon kívül helyezési ok alapján hozta meg döntését, azonban annak alátámasztására valójában kizárólag ténykérdéseket sorakoztatott fel. Ezzel pedig ténylegesen a tényállás megalapozottságát kérdőjelezte meg, amit a másodfokú eljárásban kellett volna kiküszöbölnie, mivel nem teljes megalapozatlanság merült fel.
[26] Utalt arra, hogy az 1/2007. BK vélemény C. pontja szerint az indokolási kötelezettség megsértése fűződhet ténykérdésekhez és jogkérdésekhez is, előbbieket azonban el kell határolni a megalapozatlanság törvényi eseteitől. Hatályon kívül helyezést az eredményez, ha a támadott határozat indokolása oly mértékben hiányos, hogy nem állapítható meg belőle, mire alapította a bíróság a döntését. Ezért a jogi indokolási kötelezettség megsértése is csak akkor valósít meg feltétlen eljárási szabálysértést, ha még jogi következtetés útján sem állapítható meg belőle, hogy milyen jogszabályon alapul valamely, büntetőjogi főkérdésben hozott döntés. Többcselekményes ügyben az egyes részcselekmények tekintetében hiányzó, illetve hiányos indokolás általában csak relatív eljárási szabálysértés lehet. Ennek alátámasztására az indítvány számos eseti döntést (BH 1998.418., BH 2009.352., BH 2010.117., BH 2013.10.) is megjelölt.
[27] A legfőbb ügyész álláspontja szerint az elsőfokú bíróság mind a ténykérdések, mind a jogkérdések tekintetében eleget tett indokolási kötelezettségének, ezért ítéletének hatályon kívül helyezésére az indokolási kötelezettség megsértése címén nem kerülhet sor; más, a Be. 373. § (1) bekezdésében felsorolt eljárási szabálysértést pedig a másodfokú bíróság sem állapított meg.
[28] Azzal, hogy a másodfokú bíróság a rendőrök, illetve a külföldiek és az I. számú tanú vallomásait ellentmondásosnak tekinti, valamint utal a Be. 4. § (2) bekezdésére, a rendőrök személyes érintettségük okán való esetleges elfogultságára, és a megértést nehezítő hangzavarra, valójában az ítélet megalapozottságát vitatja akként, hogy az elsőfokú bíróság mérlegelő tevékenységét veszi kritika alá, amit megalapozott tényállás mellett nem tehetett volna meg.
[29] Megalapozatlanság okán, a Be. 376. § (1) bekezdése alapján pedig csak akkor helyezhető hatályon kívül az elsőfokú ítélet, ha az a másodfokú eljárásban nem küszöbölhető ki, és a bűnösségre vagy büntetés kiszabására érdemi kihatású. A részleges megalapozatlanság a másodfokú eljárásban az iratok tartalma alapján, helyes ténybeli következtetés vagy bizonyítás felvétele útján kiküszöbölhető, annak mennyiségi korlátja nincs; részleges megalapozatlanság kiküszöbölése a másodfokú eljárásban kötelező, e címen tehát az ítélet hatályon kívül helyezésére nem kerülhet sor.
[30] Ezért a jogorvoslati indítvány szerint a másodfokú bíróság tévedett, amikor a részleges megalapozatlanság kiküszöbölése helyett feltétlen eljárási szabálysértést állapított meg. Az indokolási kötelezettség teljesítése egyébként is csak megalapozott vagy megalapozottá tett tényállás tekintetében vizsgálható; ekként jelen ügyben a másodfokú bíróság a megalapozatlanság kiküszöbölése folytán kiegészített, helyesbített tényállás tekintetében az elsőfokú ítélet indokolásának hiányosságait is kiküszöbölhette volna.
[31] Mindezekre tekintettel a legfőbb ügyész álláspontja szerint az ítélőtábla megsértette a Be. 352. § (1) bekezdés a) és b) pontjában, valamint a Be. 376. § (1) bekezdésében írt rendelkezéseket, amikor annak ellenére, hogy a helyes tényállás a felvett bizonyítás alapján, helyes ténybeli következtetés útján megállapítható lett volna, azt nem egészítette ki, illetve nem helyesbítette. Megsértette a Be. 373. § (1) bekezdés III. pont a) alpontját is, mert annak ellenére hivatkozott rá, hogy valójában nem tárt fel az indokolási kötelezettség kapcsán olyan hiányosságot, amely miatt az elsőfokú ítélet érdemi felülbírálatra alkalmatlan lett volna.
[32] A Kúria az ügyben a Be. 434. § (1) bekezdése alapján nyilvános ülést tartott.
[33] A legfőbb ügyész képviselője a nyilvános ülésen a jogorvoslatot változatlan tartalommal és indokolással tartotta fenn.
[34] Felszólalásában utalt arra, hogy az ítélőtábla a hatályon kívül helyezés okaként az indokolási kötelezettség megsértését jelölte meg, mert álláspontja szerint ugyan az elsőfokú bíróság beszerezte az összes bizonyítékot, azonban azokat nem teljeskörűen értékelte. A másodfokú bíróság kifejtette azt is, hogy ha valamennyi bizonyítékot értékelte volna az elsőfokú bíróság, az kihatással lett volna a tényállásra, s ezen keresztül a jogi minősítésre és a büntetésre is.
[35] A legfőbb ügyészi álláspont szerint azonban, amennyiben olyan bizonyítékok értékelése maradt el, amelyek a tényállásra is kihatással bírnak, abban az esetben a tényállás megalapozottságának vagy megalapozatlanságának a kérdése merül fel, az indokolási kötelezettség megsértése pedig csak megalapozott tényállás tekintetében vizsgálható. Az alapján, amit a másodfokú bíróság az elsőfokú megismételt eljárásra nézve előírt, arra lehet következtetést vonni, hogy nem teljes, hanem pusztán részleges megalapozatlanság az, ami ténylegesen felmerülhet; márpedig részleges megalapozatlanság esetén a másodfokú bíróságnak nemcsak jogi lehetősége, de kötelezettsége is, hogy kiküszöbölje a tényállás megalapozatlanságát.
[36] Jelen ügyben, amennyiben a másodfokú bíróság a jogi lehetőségeivel élve a bizonyítást kiegészítette volna, annak alapján a tényállást is pontosíthatta, helyesbíthette, majd azzal kapcsolatosan az indokolást is kiegészíthette volna. Így az elsőfokú határozat hatályon kívül helyezésére nem kellett volna sor kerülnie.
[37] Következésképp - a legfőbb ügyészi álláspont szerint - a másodfokú bíróság megsértette a Be. 352. § (1) bekezdését, a 376. § (1) bekezdésében meghatározott rendelkezést, továbbá a 373. § (1) bekezdés III. pont a) alpontjában írtakat is.
[38] A terhelt védője felszólalásában hangsúlyozta, hogy jelen jogorvoslati eljárás, és annak eredménye a terhelt sorsára nem hat ki. A jogorvoslati eljárásban a Kúria csak kétféle döntést hozhat: vagy elutasítja az ügyészi indítványt, vagy pedig megállapítja a jogsértést.
[39] Az, hogy megalapozatlan-e egy ítélet, vagy pedig indokolási kötelezettségének nem tett eleget a bíróság, nehezen megkülönböztethető. A védő álláspontja szerint az elsőfokú határozat megalapozatlan volt, mert hiányos volt a tényállás és iratellenes megállapításokat tartalmazott. Az elsőfokú határozat iratellenessége pedig olyan jelentős, hogy az már szinte felülmérlegelést igényelt volna a másodfokon eljárt bíróságtól; amelyre az nem jogosult, még akkor sem, ha az iratokban rendelkezésre állnak a helyes tényállás megállapításához szükséges adatok.
[40] Ezért a másodfokú bíróság arra a döntésre jutott, hogy az elsőfokú ítélet elsődleges hibája a ténykérdésekkel kapcsolatos indokolási kötelezettség elmulasztása; a büntetőjogi főkérdésben (minősítés, bűnösség) mulasztott el beszámolni az első fokon eljárt törvényszék arról, hogy mit miért vett, vagy nem vont mérlegelési körébe. Ennek a másodfokon történő kijavítása az elsőfokú bíróság indokolási, mérlegelési feladatának átvételét jelentette volna, ami olyan mérlegelési tevékenység, mely a másodfokú eljárásban már nem megengedett. Ezzel szemben a Be. 373. § (1) bekezdés III. pont a) alpontja alapján kötelező a hatályon kívül helyezés, nincs mérlegelési lehetőség.
[41] A védői álláspont szerint összességében, akár a másodfokon kiküszöbölhetetlen megalapozatlanság, akár a ténykérdésekkel kapcsolatos indokolási kötelezettség elmulasztása is hatályon kívül helyezési ok, ezért a másodfokú bíróság támadott rendelkezése törvényes volt. Mindezek alapján a védő a legfőbb ügyész jogorvoslati indítványának elutasítását indítványozta.
[42] A legfőbb ügyész törvényesség érdekében bejelentett jogorvoslata alapos.
[43] A Kúria mindenekelőtt azt vizsgálta, hogy az ítélőtábla hatályon kívül helyező, és az elsőfokú bíróságot új eljárás lefolytatására utasító rendelkezése ellen van-e helye a Be. XIX. Fejezete szerinti eljárásnak. Annak ugyanis a Be. 431. §-a értelmében kettős feltétele van: egyfelől az, hogy a támadott rendelkezést tartalmazó határozat legyen jogerős, másrészt az, hogy más jogorvoslattal ne legyen támadható.
[44] A Kúria megállapította, hogy jelen esetben mindkét feltétel teljesült.
[45] A hatályon kívül helyező határozat e rendelkezés körében is jogerőképes; miután az fellebbezéssel (rendes perorvoslattal) nem támadható, tehát alaki jogereje van. Ugyanakkor az ilyen döntés - mely egyúttal a bíróságot új eljárás folytatására utasítja - anyagi jogerőhatással nem bír, mert a vádat nem bírálja el. Következésképp e rendelkezés sem felülvizsgálattal nem támadható, sem más jogorvoslati forma nem áll rendelkezésre a felülbírálatához. Ezért - amint azt a 2/2015. BJE határozat is rögzíti - ellene a legfőbb ügyész a törvényesség érdekében jogorvoslattal élhet.
[46] Előrebocsátja a Kúria, hogy jelen eljárásban, alapos indítvány esetén - a Be. 436. §-a értelmében - is csupán a törvénysértés tényét állapíthatja meg, a hatályon kívül helyező ítélőtáblai határozatot nem helyezheti hatályon kívül; tehát nem akaszthatja meg, valójában nem is érinti a hatályon kívül helyezés folytán megismételt, a törvényszék előtt folyamatban lévő eljárást. Természetszerűleg az elsőfokú ítélet ellen bejelentett fellebbezéseket sem bírálhatja el (újólag) a Kúria, mert azzal a másodfokú bíróság hatáskörét vonná el.
[47] A legfőbb ügyész által bejelentett jogorvoslat tárgya kizárólag az ítélőtábla hatályon kívül helyező végzése, az eljárás célja pedig annak vizsgálata, hogy a megtámadott végzés törvénysértő-e. Ehhez képest hatályon kívül helyezés esetén a törvényességi jogorvoslat alapján elvégzett felülbírálat valójában nem ügy-, nem irat-, hanem határozatvizsgálat. Az eldöntendő kérdés pedig nem az, hogy a hatályon kívül helyezett elsőfokú ítélet megalapozott volt-e, hanem az, hogy a hatályon kívül helyező döntés alapos volt-e; tehát volt-e rá törvényes ok, és az eljárási ok megállapításának törvényi feltételei fennálltak-e. A Be. 378. § (1) bekezdése szerint a hatályon kívül helyező végzés indokolása tartalmazza a hatályon kívül helyezés okát, továbbá a másodfokú bíróságnak a megismételt eljárásra vonatkozó iránymutatását. A Kúria jelen eljárásában valójában e törvényi előírás, elvárás a felülbírálat szempontja és kerete.
[48] Emellett természetesen a megtámadott határozatot hozó bíróság eljárásának vizsgálatáról is szó van [Be. 423. § (4) és (5) bek., 430. §]. A Kúria már most rögzíti, hogy a megtámadott határozat meghozatala kapcsán nem észlelt feltétlen hatályon kívül helyezési okot képező eljárási szabálysértést.
[49] A másodfokú bíróság támadott végzése szerint az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezésének törvényi oka a Be. 373. § (1) bekezdés III. pont a) alpontja. Eszerint a másodfokú bíróság hatályon kívül helyezi az elsőfokú bíróság ítéletét, és az elsőfokú bíróságot új eljárásra utasítja, ha a bűnösség megállapítása, a felmentés, az eljárás megszüntetése, a cselekmény jogi minősítése vagy a büntetés kiszabása, illetve az intézkedés alkalmazása tekintetében az elsőfokú bíróság az indokolási kötelezettségének oly mértékben nem tett eleget, hogy emiatt az ítélet felülbírálatra alkalmatlan. E törvényhely alapján tehát akkor kerülhet sor hatályon kívül helyező, és az elsőfokú bíróságot új eljárás lefolytatására utasító rendelkezés meghozatalára, ha az indokolás hiányának, vagy hiányosságának következtében a bíróság döntési folyamata valamely büntetőjogi főkérdés tekintetében nem követhető nyomon.
[50] Az indokolási kötelezettség hatályon kívül helyezést eredményező (teljes) megszegését azonban határozottan el kell különíteni a megalapozatlanságtól, ami a hatályon kívül helyezés önálló törvényi oka, feltéve, hogy az a Be. 352. §-ának rendelkezései szerint nem küszöbölhető ki, és a bűnösség megállapítását vagy a büntetés kiszabását, illetőleg az intézkedés alkalmazását lényegesen befolyásolta [Be. 376. § (1) bek.]. Ki kell emelni azt is, hogy az indokolási kötelezettség teljesítése csak megalapozott, illetve megalapozottá tett tényállás tekintetében vizsgálható; amennyiben ugyanis tények megállapítása hiányzik, úgy az azokra vonatkozó indokolás sem kérhető számon.
[51] Ehhez képest a jogorvoslattal támadott határozat alapvető ellentmondása, hogy az indokolási kötelezettség teljes megsértése címén a megalapozatlanság körébe tartozó hiányosságokat rótt fel az elsőfokú bíróságnak, amikor a terhelt tudattartalmára vonatkozó, ún. tudati tények felderítetlenségét, hiányát kifogásolta. Tette pedig mindezt úgy, hogy eközben rögzítette: az elsőfokú bíróság a tényállás-megállapítási kötelezettségének is eleget tett, a vád tárgyát képező valamennyi lényeges, releváns tényre az elbíráláshoz szükséges körben és mélységben felvette a bizonyítást, valamint megállapította azt, hogy "önmagában mind a határzár tiltott átlépése, mind a rendőrök megdobálása tekintetében az elsőfokú bíróság a tényállást a bizonyítékokkal összhangban, azokat iratszerűen, logikusan, és minden lényeges bizonyítékot értékelve állapította meg".
[52] Ezt követően azonban "a dobálás külső körülményeit, belső indokát, célját illető, az azt megelőző eseményeket, így a vádlott által a rendőrök felé kinyilvánított követelések tartalmát és mindezekhez képest a követelések és a dobálás közötti összefüggés fennállását" illető ténymegállapítások hiányának sérelmezése alapvető ellentmondás.
[53] A másodfokú bíróság a védő szerint valójában a tényállás hiányosságát, valamint iratellenességet [Be. 351. § (2) bek. b) pont II. ford. és c) pont] észlelte. Ezek olyan megalapozatlansági okok, amelyek a másodfokú eljárásban kiküszöbölhetők, arra a törvény a másodfokú bíróság számára eszközöket biztosít. Így a másodfokú bíróság a Be. 352. § (1) bekezdés a) pontja szerint a tényállást kiegészítheti, illetőleg helyesbítheti, ha a hiánytalan, illetőleg a helyes tényállás az iratok tartalma, ténybeli következtetés vagy a felvett bizonyítás útján megállapítható, a hivatkozott törvényhely b) pontja alapján pedig az iratok tartalma, ténybeli következtetés vagy a felvett bizonyítás alapján az elsőfokú bíróság által megállapított tényállástól eltérő tényállást is megállapíthat, ha a vádlott felmentésének (részbeni felmentésének) vagy az eljárás megszüntetésének (részbeni megszüntetésének) van helye.
[54] A tényállás hiányossága önmagában azt jelenti, hogy van megállapított tényállás, csak az nem teljes; orvosolhatatlan megalapozatlanságot a Be. 352. § (1) bekezdés b) pont első fordulata - miszerint a bíróság nem állapított meg tényállást - takar. Ez jelen ügyben fel sem merülhet.
[55] A Be. 353. § (1) bekezdés második fordulata kifejezetten megjelöli, hogy a tényállás hiányossága esetén a másodfokú eljárásban bizonyítás felvételének helye van, az iratellenesség pedig - értelemszerűen, mibenlétéből fakadóan - az iratok tartalma alapján orvosolható. A részleges megalapozatlanság kiküszöbölésének nincs mennyiségi korlátja; bármilyen nagy terjedelmű is a megalapozatlanság, az iratok tartalma alapján, helyes ténybeli következtetés útján vagy bizonyítás felvételével kiküszöbölhető (Kúria Bt.III.1.505/2015/6.).
[56] A hiányos vagy iratellenes tényállás tehát teljes, a másodfokú eljárásban ki nem küszöbölhető megalapozatlanságot fogalmilag nem eredményezhet. Az ilyen megalapozatlanság másodfokú eljárásban történő kiküszöbölésének egyetlen korlátja a Be. 352. § (3) bekezdése, miszerint a másodfokú bíróság csak azokkal a tényekkel kapcsolatban értékelheti az elsőfokú bíróságtól eltérően a bizonyítékokat, amelyekre bizonyítást vett fel, kivéve, ha az iratok tartalma vagy ténybeli következtetés alapján a vádlottat az (1) bekezdés b) pontja alapján felmenti vagy az eljárást megszünteti. Következésképp a kizárólag bűnösséget megállapító ítélet esetén - így jelen ügyben is - valójában még e korlát sem érvényesül; ha ugyanis a helyesbített tényállás is a terhelt bűnösségét alapozza meg, úgy nincs szó eltérő tényállásról, ha viszont nem, a felmentés (eljárásmegszüntetés) irányában az eltérő tényállás megállapításának lehetősége - feltéve, hogy van kiküszöbölést igénylő megalapozatlanság - a másodfokú eljárásban a törvény által kifejezetten megengedett.
[57] Így nem volt törvényes oka az ítélőtáblának a hatályon kívül helyezés eszközéhez nyúlni; a másodfokú bíróság végül nem is a megalapozatlanságot hívta fel döntésének indokául. Ez azonban nem változtat azon, hogy a hatályon kívül helyezés tartalmilag a (részleges) megalapozatlanság körébe tartozó, és ekként másodfokon kiküszöbölhető okokon alapul, ami ekként önmagában törvénysértő.
[58] Az ítélőtábla végzésében hivatkozott hatályon kívül helyezési ok kapcsán a Kúria ismét rámutat arra, hogy az indokolási kötelezettség nem teljesítése csak akkor eredményezhet hatályon kívül helyezést, ha a mulasztás az elsőfokú ítéletet érdemi felülbírálatra alkalmatlanná teszi. Egyébként az indokolás a másodfokú bíróság által kiegészíthető, pótolható (Kúria Bfv.I.743/2009/4.).
[59] A másodfokú bíróság tévedése szembetűnő a megismétlésre vonatkozó iránymutatásokban is, ami érthető, mivel az iránymutatás következmény.
[60] A Be. 378. § (1) bekezdése szerinti iránymutatás ugyanis látszólag kockázatmentes; a törvény nem a betartását, hanem figyelembevételét írja elő [Be. 403. § (3) bek.], amelyen még tovább is lazít azzal, hogy a megismételt eljárásban hozott ítélet felülbírálata során a másodfokú, illetőleg a harmadfokú bíróságot változatlan tényállás mellett sem kötik a hatályon kívül helyező határozatban kifejtett okok és indokok [Be. 403. § (4) bek.].
[61] Ugyanakkor kétségtelen, hogy a hatályon kívül helyező bíróság számára a 2/2015. BJE határozat új helyzetet teremtett. A hatályon kívül helyező döntés megtámadhatósága folytán ugyanis nyilvánvalóan vizsgálható az iránymutatás, így különösen a hatályon kívül helyezés okának és az iránymutatásnak az összefüggése. Ehhez képest kérdésessé tehető, hogy a hatályon kívül helyezés okából következik-e, következhet-e az adott iránymutatás, vagy az iránymutatás valóban a hatályon kívül helyezés valamely perjogi okának következménye, avagy az iránymutatás hiánya esetében tekinthető-e a hatályon kívül helyezés törvényesnek.
[62] Jelen esetben ez utóbbi a kérdés. Az iránymutatásokból következtetni lehet arra, hogy a hatályon kívül helyezés helyes volt-e. Jelen ügyben a Kúria megállapította, hogy az indítvánnyal támadott hatályon kívül helyező végzés iránymutatásai közül
[63] - a Be. 404. § (4) bekezdése alkalmazásának lehetőségére, valamint a bűnügyi költségről való döntés kötelezettségére való utalás valójában nem is iránymutatás, mert mindkettő a törvényből fakad, és független a konkrét ügytől, a hatályon kívül helyezés alapjának tekintett konkrét hiányosságtól,
[64] - szintén az ügytől független, minden büntetőeljárásban érvényesülő követelmény a bizonyítékok egyenként és összességében való mérlegelése; ebben az arra való utalás, miszerint "egy-egy kijelentés nem feltétlenül jelenti a magatartás célzatát, hanem az a körülményektől függően a magatartás mibenlétének, az elkövető érzelmei, kétségbeesése és hangulata megjelölésének, kifejeződésének értékelendő, amely adott esetben nem valósíthat meg büntetőjogi értelemben vett kényszerítési célzatot", továbbá "vonatkozik ez különösen a tolmács hiánya esetére kilátásba helyezett erőszakkal fenyegetés vizsgálatára", egyrészt túlmutat a másodfokú bíróság iránymutatási jogkörén, mert az értékelés tartalmi mikéntjére ad - nehezen értelmezhető - útmutatást, másrészt semmiféle összefüggésben nem áll a hatályon kívül helyezés okaként állított indokolási kötelezettség teljes elmulasztásával.
[65] A Kúria rámutat arra is, hogy a vád tárgyává tett, a Btk. 314. § (1) bekezdés a) pontjába ütköző terrorcselekmény bűntettét az valósítja meg, aki abból a célból, hogy állami szervet, más államot vagy nemzetközi szervezetet arra kényszerítsen, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön, a (4) bekezdésben meghatározott személy elleni erőszakos, közveszélyt okozó vagy fegyverrel kapcsolatos bűncselekményt követ el. Az ítélőtábla e bűncselekmény tényállási elemeinek hiányát, felderítetlenségét állította.
[66] Ehhez képest
[67] - a rendőrség nem vitásan állami szerv,
[68] - a dobálás "külső és belső körülményei" pedig nem értelmezhetők; következésképp a hatályon kívül helyezésnek nem lehet indoka azok tisztázatlansága, és a megismételt eljárásnak sem lehet célja az elkövető esetleges haragjának, elkeseredettségének stb. tisztázása. A másodfokú bíróság ennek ellenére ezeket tekintette a felülbírálatra alkalmatlanság okának.
[69] Ezzel szemben, bár a terrorcselekmény kétségtelenül célzatos magatartást kíván meg, azonban az állami szerv kényszerítése önmagában a terrorcselekmény célzata; közömbös, hogy minek a tevésére (nem tevésére vagy eltűrésére) akarja az elkövető az állami szervet kényszeríteni. Jelentősége annak van, hogy az elkövető kit (milyen szervet) kíván a törvényben meghatározott bűncselekmény elkövetésével kényszeríteni valamire (bármire). További "terrorista" cél nem szükséges, az elkövető indulati állapota közömbös, feltételül szabása pedig téves.
[70] Amennyiben pedig a másodfokú bíróság megítélése szerint, az általa irányadónak tekintett (tehát szükség esetén a helyesbített vagy eltérő) tényállás alapulvételével, az elsőfokú bíróság jogkérdésben - a bűnösség kérdésében vagy a cselekmény minősítése során - téved, amiatt hatályon kívül helyezésnek nincs helye. Ezért az elsőfokú ítélet felülbírálata során az ítélőtábla döntési helyzetben volt; ha a tényállást bármilyen okból fogyatékosnak találta, azt kiegészíthette volna, nem volt törvényes indoka - feladatainak elvégzése nélkül - az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezésének és az elsőfokú bíróság új eljárásra utasításának. Az elsőfokú ítélet indokolásából az kellőképpen nyomon követhető, hogy a bíróság hogyan jutott el a döntéséhez.
[71] A Kúria szükségesnek tartja kiemelni, hogy nem csupán az indokolási kötelezettség elmulasztásával való összefüggésbe hozása okán, de önmagában is törvénysértő az ítélőtáblának a rendőrtanúk vallomására való hivatkozása, és ezzel összefüggésben annak kifogásolása, miszerint az elsőfokú bíróság nem volt figyelemmel arra, hogy a tényállásban foglaltakat alátámasztó tanúk "a hivatalos személy elleni erőszaknak, a külföldi személyek támadásának a célpontjai, azaz a passzív alanyai voltak".
[72] A "rendőrtanú" fogalmát a Be. nem határozza meg, a tanútól nem különbözteti meg. A tanúvallomással kapcsolatos aggálynak pedig mindig valós, reális és konkrét okon kell alapulnia, a rendőri testülethez való tartozás önmagában ehhez elégtelen. A Kúria utal arra, hogy számos olyan bűncselekmény, olyan elkövetési mód létezik, melynek teljes mértékben kívülálló, személyében semmilyen módon nem érintett tanúja szinte fogalmilag nem is lehet; e körbe tartozik a jelen ügyben vád tárgyává tett, tömegzavargás során elkövetett cselekmény is. A rendőr pedig ennek okán, éppen hivatalos minőségére tekintettel kerül a tanú pozíciójába, ezért e szükségszerű összefüggést nem lehet általánosságban a tanú vallomásának bizonyító erejét megkérdőjelező körülményként, követendő mérlegelési szempontként az elsőfokú bíróság elé állítani, illetőleg elmaradását hiányosságként felróni.
[73] Összefoglalva: az ítélőtábla másodfokú eljárásában a terhelti célzat jogi megítéléséhez szükséges adatok rendelkezésre álltak. A másodfokú bíróság a tényállást részben megalapozatlannak találta, amit viszont kiküszöbölhetett volna. Ehelyett az elsőfokú ítéletet - az indokolási kötelezettség megsértésének címén - hatályon kívül helyezte, noha az elsőfokú bíróságot olyan indokolási mulasztás nem terhelte, ami miatt ítélete a másodfokú eljárásban felülbírálhatatlan lett volna.
[74] Ezzel pedig az ítélőtábla megsértette
[75] - a Be. 352. § (1) bekezdés a) és b) pontját, amelyek alapján a másodfokú bíróság nem csupán kiküszöbölhette volna, de - mivel részleges megalapozatlanság esetén a tényállás megalapozottá tétele a másodfokú bíróság számára nem csupán lehetőség, hanem kötelezettség - ki is kellett volna küszöbölnie a megalapozatlanságot,
[76] - a Be. 376. § (1) bekezdését, mivel ténylegesen a másodfokú eljárásban kiküszöbölhető megalapozatlanság miatt helyezte hatályon kívül az elsőfokú ítéletet, valamint
[77] - a Be. 373. § (1) bekezdés III. pont a) alpontját, amit annak ellenére alkalmazott, hogy valójában nem tárt fel az elsőfokú ítélet felülbírálatra alkalmatlanságát eredményező indokolási hiányosságot.
[78] Ugyancsak törvénysértő - önmagában, már a hatályon kívül helyezés törvénysértő volta okán is - a másodfokú bíróságnak az ahhoz kapcsolódó, az elsőfokú bíróság másik tanácsának eljárását előíró rendelkezése is. Ugyanakkor a Kúria azt sem hagyhatja szó nélkül, hogy bár kétségtelenül ilyen rendelkezésre a másodfokú bíróságnak - indokolt hatályon kívül helyezés esetén - a Be. 378. § (2) bekezdése alapján joga van; azonban az ítélőtábla döntésének okaként kifejtett érvelés, mely szerint "tekintettel arra, hogy a bíróság pártatlanságának a látszatát meg kell őrizni és nem várható el, hogy ugyanaz a tanács adott esetben eltérően mérlegelje a bizonyítékokat, ezért a Be. 378. § (2) bekezdése alapján elrendelte, hogy az ügyet az elsőfokú bíróság más tanácsa tárgyalja", elfogadhatatlan, mert a hatályon kívül helyező bíróság a bizonyítékok mérlegelésének kimenetelével kapcsolatban elvárást nem fogalmazhat meg. Ez a megismételt elsőfokú eljárást folytató bíróság érdemi döntésének befolyásolására lehet alkalmas, amely a bírói függetlenséget durván sérti.
[79] Ez a rendelkezés éppen nem a bíróság pártatlanságáról szól, hanem ellenkezőleg, sugallja a felülbírálatot végző másodfokú bíróságnak az elsőfokú döntéssel egyet nem értő álláspontját.
[80] A jelen ügyben a hatályon kívül helyezett ítéletben az elsőfokú bíróság bűnösséget állapított meg, amelyhez képest a bizonyítékok "eltérő mérlegelése" szükségképpen ellenkező tartalmú ítéleti rendelkezéshez vezethet, ami nem lehet más, mint a bűnfelelősség hiánya, azaz felmentés. A hatályon kívül helyező bíróságnak ilyen egyértelműen kiolvasható álláspontot megfogalmazni a megismételt eljárásra megengedhetetlen.
[81] A hatályon kívül helyezés azt jelenti, hogy nem lehet, illetőleg a bíróság nem tud dönteni. Ehhez képest az iránymutatásban a döntés meghozatalának lehetőségét kell segíteni, nem pedig a döntés irányát megszabni.
[82] Ezért a Kúria a fenti törvénysértéseket megállapította. Ahogy azonban arra korábban már utalt, a törvényességnek megfelelő joghelyzet helyreállítására jelen eljárásban nincs módja, így csupán megállapította és kinyilvánította a támadott határozat szóban forgó rendelkezésének törvénysértő voltát. Ennek ellenére a Kúria határozata nem önmagában való, hanem a Kúriának - az Alaptörvény 25. cikk (3) bekezdésében meghatározott - a jogegység biztosítására irányuló tevékenységének része.
[83] A fellebbviteli bíróságok hatályon kívül helyező végzéseinek a törvényesség érdekében bejelentett jogorvoslattal való támadhatósága kérdésében a 2/2015. BJE határozat biztosította az egységes megítélést, és azóta a Kúria több hasonló ügyben hozott a jövőre vonatkozó iránymutatást célzó, a hatályon kívül helyezés szükségességének, indokoltságának elbírálása során zsinórmértékül használható törvényességi határozatot (például Bt.III.1.503/2015/9., Bt.III.1.505/2015/6., Bt.III.1.604/2015/4.).
[84] Jelen büntetőügy - akár a másodfokú bíróság által felvetett eltérő minősítés esetén, akár akkor, ha az ítélőtábla az általa helyesbített tényállás alapján felmentést látott volna indokoltnak (ez esetben másod- vagy harmadfokon) - már jogerősen befejeződhetett volna, és ezáltal a külföldi állampolgár, végig előzetes letartóztatásban lévő terhelt is rövidebb ideig állt volna büntetőeljárás és a kényszerintézkedés hatálya alatt. Ehelyett jelenleg ismét a szükségtelenül megismételt elsőfokú eljárás folyik.
[85] A Kúria rámutat arra, hogy a hatályon kívül helyezés ultima ratio. A bíróság alaptevékenysége az ítélkezés, amely büntetőügyekben döntés a vádról. A törvény akkor teszi lehetővé a hatályon kívül helyezést, amikor ennek a döntésnek a feltételei a másod- vagy harmadfokú eljárásban hiányoznak. Jelen esetben azonban nem ez volt a helyzet, s ezt a másodfokú bíróság végzésében kifejtettek sem támasztották alá.
[86] Ekként a Kúria a Be. 436. §-a alapján megállapította, hogy az ítélőtábla végzésének azon rendelkezése, amellyel az elsőfokú ítéletet hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új eljárás folytatására utasította, valamint a megismételt eljárásra az elsőfokú bíróság másik tanácsának eljárását írta elő: törvénysértő.
(Kúria Bt. III. 1.311/2017.)
I. A rágalmazás és a becsületsértés jogi tárgya egyaránt a becsület. A két bűncselekmény elkövetési magatartásai azonban különbözőek. A rágalmazás tényállítással vagy tényre közvetlenül utaló kifejezés használatával, a becsületsértés pedig a becsület csorbítására alkalmas kifejezés használatával vagy egyéb ilyen cselekménnyel valósítható meg.
A rágalmazó tényállítása eseményt, történetet tartalmaz, és ezért az objektív valóság hitelének látszatát kelti. A becsületsértés elkövetési magatartása viszont értékítéletet fejez ki. A rágalmazás tényállítása arra alkalmas, hogy annak alapján a tudomást szerző maga alkosson értékítéletet, míg a becsületsértő a saját értékítéletét adja tovább [Btk. 226. §, 227. §].
II. Valakit fasisztának vagy kommunistának nevezni - konkrét, az érintettre vonatkoztatható események, cselekmények említése nélkül - nem tényállítás, hanem olyan értékítélet, amely sem a rágalmazás, sem pedig a becsületsértés szempontjából nem tényállásszerű, ezért bűncselekményt nem valósít meg.
Az Alaptörvényben [Nemzeti Hitvallás, U) cikk] deklaráltakra, valamint a Btk. 333. §-ában kodifikált törvényi tényállásra figyelemmel a fasizmus és a kommunizmus, mint diktatórikus hatalomgyakorlási formák, illetve eszmerendszerek között a büntető jogalkalmazás során különbséget tenni nem indokolt [Alaptörvény; Btk. 226., 227., 333. §].
[1] A járásbíróság ítéletében a terheltet becsületsértés vétségében [2012. évi C. tv. (a továbbiakban: Btk.) 227. § (1) bek. a) pont] mondta ki bűnösnek, és ezért megrovásban részesítette. Ugyanakkor a terheltet az ellene 2 rendbeli rágalmazás vétsége miatt emelt vád alól felmentette.
[2] Az elsőfokú ítélet felmentő rendelkezése első fokon jogerőre emelkedett.
[3] A védő fellebbezése alapján eljárt törvényszék ítéletével a terhelt cselekményét az 1978. évi IV. tv. (a továbbiakban: korábbi Btk.) 180. § (1) bekezdés a) pont I. tétele szerint minősítette, egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
[4] A bíróság jogerős ítéletében megállapított tényállás lényege szerint a terhelt 2002 óta él F.-en, azonban különböző hatósági és szakigazgatási ügyek miatt a helyi önkormányzattal, valamint K. A. polgármesterrel és H. E. jegyzővel haragos viszonyban állt. A terhelt a községben 2011. április 27-én végzett fakivágásokkal nem értett egyet, emiatt az önkormányzat és vezető tisztségviselőinek tevékenységét éles kritikával illette.
[5] Amikor a településen az említett napon az igazgatási döntésnek megfelelően megkezdték a fák kivágását, a terhelt megjelent a helyszínen és tiltakozott az ellen, majd - a jelen lévő két másik személy előtt - a neki a hatósági iratokat bemutató és őt jogkövető magatartásra felszólító K. A. polgármesterre azt a kifejezést használta, hogy "maga egy fasiszta", később pedig K. A. polgármesterre és H. E. körjegyzőre a "rohadt kommunisták" kifejezést tette.
[6] K. A. 2011. május 26-án joghatályos magánindítványt terjesztett elő. A helyi önkormányzati testület tagja a korábbi Btk. 137. § 1/g) pontja alapján hivatalos személy, az ügyész a vád képviseletét a Be. 52. § (4) bekezdése alapján átvette.
[7] A bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen a terhelt - védője útján - a Be. 416. § (1) bekezdés a) pontjára alapítva terjesztett elő felülvizsgálati indítványt, melyben a jogerős ítélet megváltoztatását és a terhelt felmentését kérte.
[8] Indokai szerint a terhelt "fasisztázó kifejezése" nem sértette a polgármester emberi méltóságát. Mind az Emberi Jogok Európai Bírósága, mind az Alkotmánybíróság rendszeresen kifejti határozataiban, hogy a politikai töltetű szólást a korlátozásokkal szemben kitüntetett védelemben kell részesíteni. A polgármesternek különösen ki kell tennie magát a választópolgárok kritikájának, ami a rendkívül éles, támadó jellegű kritikát is magában foglalja. Ekként nem lehet helytálló az ítélet azon megállapítása, miszerint a polgármesterre semmilyen személyét érintő, kirekesztő, becsületcsorbító kijelentéssel nem élhet a terhelt. A szólásszabadság intézményesült korlátozását mind a jogalkotónak, mind a jogalkalmazónak megszorítóan kell értelmeznie, ami irányadó a méltóságvédelem során is. Az idevágó döntések azt támasztják alá, hogy a szólásszabadság határát kizárólag az emberi mivolt legbensőbb lényegét érintő közlések képezhetik.
[9] A terhelt álláspontja szerint állami tisztségviselőket és más politikusokat érintő bírálatok közül csak azok sorolhatók e körbe, amelyek teljesen elszakadnak a bírált személy közfunkciójától, politikusi minőségétől, és direkt módon magát az embert, az emberi státuszt érintik, azaz a közügyek megvitatásával összefüggésben meg lehet fogalmazni olyan bírálatot is, ami már nem tartozik a vélemények szólásszabadság által védett tartományába, és a politikust szükségképpen emberi, nem pedig közhatalom-gyakorlói minőségében éri. Ezt támasztja alá, hogy a magyar jogrendben 1994 óta alkotmányos követelmény, miszerint a közszereplőknek címzett, értékítéletet tükröző véleménynyilvánítás abszolút védelmet élvez a büntetőjogi igényekkel szemben.
[10] Ezért az indítvány szerint csak akkor lett volna a terhelt bűnössége törvényesen megállapítható, ha az annak alapját képező véleménynyilvánítás, a "maga egy fasiszta" kifejezés nem a polgármester közfunkciójára tekintettel történt volna. A vélemény azonban a polgármester közhatalom-gyakorlása körébe eső intézkedéseire, viselkedésére adott, magát a közhatalom-gyakorlást, annak milyenségét minősítő válaszreakció volt.
[11] A bíróság ezzel ellentétes álláspontját arra alapította, hogy a "fasiszta" kifejezés nem hozható összefüggésbe a közügyekkel, a fakivágás jogosságával; e következtetését azonban észszerű indokkal nem támasztotta alá, így az önkényes, és a tartalomsemlegesség elvét is sérti. Ugyancsak sérti ezt - a terhelt álláspontja szerint - az is, hogy a bíróság viszont a "rohadt kommunisták" kijelentést nem tartotta becsületcsorbítónak.
[12] Valójában a terhelt véleménye összefüggésben állt a polgármester közhatalom-gyakorlói tevékenységével, sőt még a fakivágással is, mert a "fasiszta jelző" az önkényes, a polgárokat elnyomó hatalomgyakorlásra enged asszociálni.
[13] Az indítvány külön is sérelmezte, hogy a jogerős ítélet olyan megállapítást is tartalmaz, amiből kitűnően a bíróság kifejezetten a polgármester e megbízatására, közfunkciójára, az ahhoz tapadó esküjéből kiindulva tartja indokoltnak szankcionálni a becsmérlő kritikát, és a kritika megfogalmazójának rosszhiszeműségét állapította meg. Ezzel szemben a közléssel érintett személy közfunkciójából kiindulva az Emberi Jogok Európai Bírósága és az Alkotmánybíróság határozatai alapján - ahogy azt korábban bemutatta - éppen a szólásszabadság tágabb határaira kell következtetni, a kijelentés jó- vagy rosszhiszeműsége pedig közömbös, az ezzel ellentétes álláspont ugyancsak a tartalomsemlegesség elvét sérti.
[14] A Legfőbb Ügyészség átiratában a felülvizsgálati indítványt alaptalannak tartotta, és a megtámadott határozatok hatályában fenntartására tett indítványt.
[15] Indokai szerint a "maga egy fasiszta" kijelentés a becsület csorbítására objektíve alkalmas kifejezést foglal magában, aminek használatával a terhelt meghaladta a véleménynyilvánítás Alaptörvényben meghatározott alkotmányos jogának gyakorlását, és túllépte azt a mértéket is, amelynek elviselése a politikus közszereplőtől e minőségére tekintettel elvárható. Az is kitűnik az irányadó tényállásból, hogy a terhelt az emberi méltóságot súlyosan sértő kifejezést a sértett munkakörének ellátásával, közmegbízatásának teljesítésével összefüggésben használta.
[16] Ekként - az ügyészi álláspont szerint - a jogerős ítéletben a terhelt bűnösségének megállapítására becsületsértés vétségében a büntető anyagi jog szabályaival összhangban került sor.
[17] A Kúria a felülvizsgálati indítványt a Be. 424. § (2) bekezdése alapján nyilvános ülésen bírálta el.
[18] A nyilvános ülésen a terhelt védője a felülvizsgálati indítványt fenntartotta. Kiemelte, hogy az indítvány vezérfonala a 13/2014. (IV. 18.) AB határozaton alapszik, amely szerint az emberi méltóságból fakadó becsületvédelem - az e határozatban kimunkált mérce szerint - a szabad véleménynyilvánítás jogának a korlátját jelenti. Ennek a határnak a megvonása azonban egy-egy konkrét ügyben a jogalkalmazó bíróság feladata, aminek során a jelen ügyben eljárt bíróságok téves következtetésre jutottak. A "maga egy fasiszta" kifejezés értékítéletet fogalmaz meg; az eljárt bíróság nem adta indokát, hogy miben különbözik ettől a "rohadt kommunista" kifejezés. A terhelti véleménynyilvánítás pedig egy közhatalmat gyakorló polgármester intézkedése közben, azzal összefüggésben történt; a fasiszta kifejezésnek van egy politikai-ideológiai tartalma, ami egyértelműen az intézkedés milyenségére vonatkozott.
[19] A Legfőbb Ügyészség képviselője ugyancsak fenntartotta az átiratukban foglaltakat. Álláspontja szerint az irányadó tényállás alapján az eljárt bíróságok a büntető anyagi jogszabályokkal összhangban, törvényesen állapították meg a terhelt bűnösségét. Utalt rá, hogy a kialakult bírói gyakorlat szerint a gyalázkodó és az emberi méltóságot sértő nyilatkozatok még akkor is alkalmasak bűncselekmény megvalósítására, ha formálisan kritikai megjegyzésként hangoznak el; azt pedig, hogy mi minősül becsület csorbítására alkalmas kifejezésnek, a sértett szubjektumától függetlenül, az általános közfelfogás alapján kell meghatározni.
[20] Az ügyészi álláspont szerint a "maga egy fasiszta" kifejezés nemcsak az intézkedésre utalt, hanem az intézkedő személyére vonatkozott, ami túlmegy azon a határon, amit a közhatalmat gyakorló személyeknek kritikaként el kell viselni. A sértett polgármesterként tett intézkedése a terhelt rosszallását váltotta ki, azonban a "maga egy fasiszta" nem egy közügyek körében eljárt hatóságra vonatkozik, hanem lényegesen túlmutat a demokratikus alapelvek között rögzült véleménynyilvánítás szabadságán. Az ügyész a védő felszólalása kapcsán megjegyezte, hogy az eljárt bíróságok indokolási kötelezettségüknek is mindenben eleget tettek.
[21] A védő viszonválaszában arra mutatott rá, hogy helyi szinten a közhatalmat a polgármester gyakorolja, és ekként összeolvad a közhatalom és a személy. Ha ezen funkciókat szét kellene választani, az - a védő álláspontja szerint - a véleménynyilvánítás szabadságának indokolatlan megszorítását jelentené. Fenntartotta, hogy a "fasiszta" jelző nem a polgármester legbensőbb énjéhez kapcsolódik.
[22] Az ügyész viszonválasza szerint azonban a szövegkörnyezet egyértelmű következtetést enged arra nézve, miszerint a sértett személyét érintette a kifejezés.
[23] A felülvizsgálati indítvány a következők szerint alapos.
[24] A felülvizsgálat rendkívüli jogorvoslat, ami jogerős ítélettel szembeni jogi kifogás lehetőségét biztosítja. E jogorvoslati mód kizárólag a Be. 416. § (1) bekezdés a)-g) pontjában megjelölt anyagi és eljárásjogi okokból vehető igénybe, a felülvizsgálati okok törvényi köre nem bővíthető. A Be. 416. § (1) bekezdés a) pontja alapján - egyebek mellett - valóban felülvizsgálati ok, ha a terhelt büntetőjogi felelősségének megállapítására a büntető anyagi jog megsértése miatt került sor. Az indítvány tehát tartalmában törvényes felülvizsgálati okra hivatkozik, amikor a cselekmény jogellenességének hiányát, s ilyen módon a korábbi Btk. 10. § (2) bekezdése szerinti társadalomra veszélyesség, mint az említett törvényhely (1) bekezdésében meghatározott bűncselekmény-fogalom egyik szükséges elemének a hiányát állította, arra alapítva, hogy a terhelt a bűncselekményként terhére rótt magatartásával az Alaptörvényben biztosított szabad véleménynyilvánítási jogát - alkotmányos keretek között - gyakorolta.
[25] A büntetőjogi felelősség alapkérdése a tényállásszerűség. Ezért a Kúria a terhelt terhére rótt cselekmény kapcsán elsőként ezt vizsgálta meg. A becsületbevágó magatartás ellenében álló törvényi tényállás
[26] - egyrészt a mással szemben becsület csorbítására alkalmas kifejezés használata; ami - egyéb törvényi feltételek megléte esetén - a becsületsértés (korábbi Btk. 180. §, illetve Btk. 227. §);
[27] - másrészt a valakiről más előtt becsület csorbítására alkalmas tény állítása, híresztelése, vagy ilyen tényre közvetlen utaló kifejezés használata; ami a rágalmazás (korábbi Btk. 179. §, illetve Btk. 226. §).
[28] A tényállásszerűség szempontjából annak van jelentősége, hogy mindkét bűncselekmény - az alapesetét tekintve - formális, tehát nem eredmény-bűncselekmény. Formális bűncselekmény esetén pedig az elkövetési tevékenység pontos meghatározása annál is inkább szükséges, mert a tárgyi oldalon - a jogi tárgyon kívül - egyedül ez határozza meg a cselekmény jellemzőit. Másképpen szólva a Btk. az elkövetési magatartást a becsületcsorbításra alkalmasság függvényében határozza meg; vagyis a Btk. megadja a védendő értéket, ami a becsület, viszont a törvény a bíróra bízza valamely elkövetési magatartás sértésre alkalmasságának eldöntését. Tehát a törvény valójában nem ad konkrét elkövetési magatartást, hanem megfeleltetést vár el; ezért lehet mondani, hogy nyitott a törvényi tényállás, és a törvény a bíró feladatává teszi a konkretizálást.
[29] Jelen ügyben ez a következők vizsgálatát, megítélését igényli, illetve jelenti. A községi - közigazgatási döntésen alapuló - fakivágás közepette, egy magános (a terhelt) a fakivágást intéző hivatalos személyre (a sértettre) azt a kijelentést tette, hogy "maga egy fasiszta". Az ügyészség és az eljárt bíróság szerint ez bűncselekmény, a terhelt és védője szerint viszont nem.
[30] A hétköznapi felfogás nem húz éles határt a rágalmazás és becsületsértés közé, mindkettő becsületbevágó ügy. Kétségtelen azonban, hogy jogilag régóta megtörtént a rágalmazás és becsületsértés különválasztása. Ennek indoka pedig épp az elkövetési magatartás mibenlétében gyökerezik:
[31] - a rágalmazás és becsületsértés között rendszerint nagy súlykülönbség áll fenn,
[32] - a rágalmazó eseményt, történést formál; az eseménynek, a történetnek pedig a hallgató (a közönség) szemében mindig nagyobb a hitele, mint a már jellegében is szubjektív értékítéletnek vagy egyéb nyilatkozatnak,
[33] - a rágalmazó tényállítás az objektív valóság hitelével jelentkezik, mutatkozik meg a hallgató számára; ezzel szemben a - csupán - becsületsértő kijelentéseknek rendszerint nincs konkrét tartalma.
[34] Ehhez képest alapvető különbség van aközött, hogy az elkövető a tényállításával a hallgató jövőbeni értékítéletére apellál, avagy aközött, hogy eleve értékítéletet mond. Előbbi a hallgatót meg akarja győzni saját igazáról, utóbbi viszont már készen szállítja a saját álláspontját, értékítéletét. A rágalmazó tényállítás alapján a hallgató tud értékítéletet alkotni a sértettről, azon egyszerű oknál fogva, mivel a tények meggyőző ereje nagyobb. Ezért hisznek az emberek a tényeknek (tényállításnak) inkább, mint az értékítéletnek.
[35] A tényállásszerűség követelménye alapján tehát az első eldöntendő kérdés az, hogy az elkövető magatartása (amiről szó van) tényállítás, híresztelés, avagy kifejezés használata.
[36] Az emberi gondolkodás ítéletek alakjában (ítéletalkotás által) történik. Az ítélet valamiről, annak a valaminek az állítását vagy tagadását jelenti. Tényítélet az, amikor magára a valóságbeli tényre, körülményre vonatkozóan történik leíró jellegű megállapítás; a jog nyelvén ez a tényállítás.
[37] A tényállításhoz azonban újabb ítélet is kapcsolódhat, aminek viszont már értékelő funkciója van. Ez az értékítélet, ami a valósághoz (a valóságot leíró megállapításhoz) fűzött következtetés.
[38] Jogilag a tényállítás és értékítélet közötti határvonal abban áll, miszerint tényállításról van szó, ha az adott nyilatkozat alapjául meghatározott, egyedileg elhatárolt, objektív valósága szempontjából megvizsgálható esemény, történés szolgál. Ezzel szemben értékítélet, ha annak alapja nem egyedileg körülhatárolt esemény, vagy ha a következtetések láncolata annyira hosszú, oly mértékben áttételes, hogy az egyedileg körülhatárolt, meghatározott események már nem úgy jelennek meg, mint a megnyilatkozás alapja. Minden értékítélet viszonyítást foglal magában, és minden értékítéletnek általánosító tendenciája van. Az értékítélet valójában nem más, mint kifejezési mód egyszerűsítése, tehát a tényállítás sommásítása.
[39] Ez - értelemszerűen - egyben azt is jelenti, hogy a tényállítási tartalom elveszti a konkrétságra való visszavezethetőségét. Másfelől az egyre absztraktabbá válás pedig sűrítést, tipizálást, a lényeg megragadását jelenti; amiért is az emberek egymás között inkább használják azt a tényállítások helyettesítésére. Ez viszont már nem tényállítás, hanem értékítélet.
[40] Mindezekre tekintettel jelen ügyben a "maga egy fasiszta" megnyilatkozás azt jelenti, hogy amit a sértett csinál, az - a terhelt megítélése szerint - olyan, mintha fasiszta tenné. A "maga egy fasiszta" megnyilatkozás nem azt jelenti, azáltal a terhelt nem azt mondta, hogy a sértett fasiszta bűnt követ vagy követett el, amint a tényállás szerinti "rohadt kommunisták" kifejezés (amit egyébként a bíróság jogerős ítéletében büntetőjogilag nem rótt a terhelt terhére) sem azt jelenti, hogy a terhelt szerint a sértettek valamely kommunista bűn elkövetői.
[41] Kétségtelen odafigyelést igényel annak eldöntése, hogy mikor van tényállítás, aminek veszélyessége a tények hitelével való rontás, és mikor van olyan leegyszerűsítés, ami mögött valójában semmi tényre való vonatkozás, vonatkoztathatóság nincs, és az ekként nem más, mint értékítélet. Utóbbi pedig büntetőjogilag nem akadályozott, feltéve, hogy az nem gyalázkodás.
[42] Ebben a kérdésben nem a nyelvtan dönt; nem annak van jelentősége, hogy a mondat állítmánya cselekvést kifejező ige-e vagy sem, illetve jelző-e vagy sem. A tényállítás kifejezhető
[43] - a sértett valamely cselekményének megjelölésével (vö. "sikkasztott"),
[44] - a sértett cselekvési körén kívül eső körülmény megjelölésével (vö. "kiderült, hogy a kezelésére bízott pénzből hiányzik"),
[45] - a sértett személyére vagy cselekményére utaló fő- vagy melléknévvel (vö. tolvaj, megvesztegethető),
[46] - a sértett jövőbeni magatartása jelzésével (vö. "nem utasítaná vissza a neki felajánlott vagyoni előnyt"),
[47] - történhet az állítás jellegzetes gesztussal (ami az elvételi mozdulatot utánzó gesztus)
[48] [Dr. Angyal Pál: A becsület védelméről szóló 1914:XLI. T.-cikk; Budapest, Athenaeum, 1927., 22. oldal; s ue. változata Dr. Kálmán György: A becsület védelme az anyagi büntetőjogban; Budapest Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1961., 100. oldal].
[49] Ekként, ha valakiről azt mondják, hogy valamit ellopott, akkor az rágalmazó tényállítás, ha viszont azt, hogy tolvaj, vagy hajlama van a lopásra, akkor az becsületsértő lehet.
[50] Ha pedig önmagában (csupán) azt mondják róla, hogy bűnös, vagy rossz ember, akkor az kizárólag értékítélet, amiben oly mértékig absztrahált, ekként feloldódott a konkrétság, hogy nincs mód azt konkrét bűnre, elkövetésre visszavezetni, vagy ekként érteni. Ebből a visszavezethetőség ugyanis olyan spekuláció lenne, ami a verbális bűncselekmények esetében a tényből tényre való következtetést tenné lehetővé, holott ezen cselekmény az adott szó kimondásával, elhangzásával egyben rögzült, lezárt tartalmúvá válik.
[51] Jelen ügyben tehát a fasiszta - és egyébként a kommunista - szó is valójában ezt jelenti; (pusztán) értékítéletet.
[52] Nyilvánvalóan lényeges, hogy miként kell értelmezni valamely inkriminált nyilatkozatot. A Kúria hangsúlyozottan a tényállásszerűségből kiindulást tekinti alapvető szempontnak, mivel a bíróság számára a törvény jelenti a kiindulópontot, és egyben a kötelezést is. A bírói jogalkalmazásra vonatkozó külső - így az Alkotmánybíróság vagy nemzetközi bíróság általi - elvárásra odafigyelés pedig valójában azt jelenti, hogy a becsületcsorbításra alkalmasság kapcsán vizsgálni kell, hogy milyen körülmények között történt a felrótt (sérelmezett) magatartás (így kerülhet szóba a közügyek intézése). Mindez azonban nem közömbösíti a jogalkalmazás eredendő támpontjának, a tényállásszerűségnek a vizsgálatát [vö. 7/2014. (III. 7.) AB határozat, 13/2014. (IV. 18.) AB határozat].
[53] Az adott kérdés - kifejezés - vonatkozásában az EJEB gyakorlata szerinti esetek a következők:
[54] Az Emberi Jogok Európai Bírósága (Bíróság) a Feldek kontra Szlovákia ügyben 2001. július 12-én hozott ítéletében (29032/95. számú kérelem) megállapította, hogy Szlovákia megsértette az Emberi Jogok Európai Egyezménye (Egyezmény) 10. cikkében rögzített véleménynyilvánítás szabadságát akkor, amikor a szlovák Legfelsőbb Bíróság egy újságírót a szlovák kulturális és oktatásügyi minisztert élesen kritizáló írása miatt elmarasztalt. Az újságíró 1995-ben több újságban megjelent cikkében a miniszter "fasiszta múltjára" hivatkozott. A Bíróság meggyőződött arról, hogy a szlovák kultuszminiszter esetében a "fasiszta múlt" mint értékítélet olyan információk alapján került kinyilatkoztatásra, melyek a nagy nyilvánosság számára már ismertek voltak. A Bíróság elutasította a "fasiszta múlt" kifejezés korlátozó jellegű meghatározását. A Bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a szlovák Legfelsőbb Bíróság nem tudott meggyőző módon olyan kényszerítő társadalmi igényt meghatározni, amely alátámasztaná azt, hogy egy közéleti szereplő személyiségi jogainak védelme megelőzze a kérelmező véleménynyilvánítási szabadságát.
[55] A Bíróság a Scharsach és News Verlagsgesellschaft mbH kontra Ausztria ügyben 2003. november 13-án hozott ítéletében (39394/98. számú kérelem) kifejtette, hogy a köz érdeklődésére számot tartó ügyekre vonatkozó véleménynyilvánítási szabadság védelmét biztosító szabályok irányadóak olyan esetekben, amikor egy személyt "nácinak" vagy "neonácinak" neveznek, és a nyilatkozónak alapos oka van feltételezni, hogy az így nevezett személy - különösen politikus vagy más közéleti szereplő - szimpatizál a náci ideológiával, vagy az befolyásoló hatással van rá.
[56] A Bíróság a Dyuldin és Kislov kontra Oroszország ügyben 2007. július 31-én hozott ítéletében (25968/02. számú kérelem) megállapította, hogy elengedhetetlenül fontos különbséget tenni a tényállítások és az értékítéletek között. A Bíróság a "helyi neofasiszta" és ehhez hasonló kifejezéseket mindig is az utóbbi kategóriába tartozónak ítélte.
[57] A Bíróság a Gavrilovici kontra Moldova ügyben 2009. december 15-én hozott ítéletében (25464/05. számú kérelem) emlékeztetett arra, hogy korábbi ítéletei szerint a "neofasiszta" és "náci" szavakkal minősítés az e szavakhoz kapcsolódó sajátos megbélyegzésre alapítottan nem eredményez automatikusan becsületsértés miatti elítélést (Scharsach és News Verlagsgesellschaft mbH kontra Ausztria ügy). A bíróság ismételten hangsúlyozta, hogy az "idióta" és a "fasiszta" szavak mint általánosan sértő kifejezések bizonyos körülmények között elfogadható kritikai megnyilvánulásoknak minősülhetnek (Bodrožić és Vujin kontra Szerbia ügy, Oberschlick kontra Ausztria ügy és Feldek kontra Szlovákia ügy). A Bíróság a Bodrožić és Vujin kontra Szerbia ügyben és a Feldek kontra Szlovákia ügyben hozott ítéleteire hivatkozással rámutatott arra, hogy egy személy fasisztának, nácinak vagy kommunistának bélyegzése nem tekinthető a megbélyegzett személy politikai párthoz tartozására vonatkozó tényállításnak. A Bíróságnak az adott ügy sajátos körülményeit a maguk egészében kell megvizsgálnia annak érdekében, hogy megállapíthassa, hogy a panaszos ilyen kifejezések használata miatti büntetőbírósági elítélése arányos-e az elérni kívánt törvényes céllal (Bodrožić és Vujin kontra Szerbia ügy). A Bíróság végezetül emlékeztetett arra, hogy egy, a véleménynyilvánítás szabadságával élő személlyel szemben büntetőjogi szankciók alkalmazása "...csak kivételes körülmények között, különösen más alapvető jogok súlyos megsértése esetén..." tekinthető az Egyezmény 10. cikkével összhangban állónak (Cumpănă és Mazăre kontra Románia ügy).
[58] Valamely nyilatkozat becsületcsorbításra alkalmasságának megítélése lehetséges
- az elkövető felfogása szerint,
- a sértett felfogása szerint,
- vagy objektív ismérv szerint.
[59] Következetes, évszázados az ítélkezési gyakorlat az objektív ismérv mellett. A becsület csorbítására való alkalmasság tehát objektív ismérv; így objektíve, a társadalomban kialakult általános megítélés, az általános erkölcsi és közfelfogás figyelembevételével kell eldönteni, hogy az adott tény állítása, híresztelése, kifejezésként használata alkalmas-e a becsület csorbítására. Ekként nem a passzív alany, a sértett egyéni megítélése, szubjektív értékítélete, esetleges érzékenysége alapján kell megítélni ezt az alkalmasságot [EBH 1999.87., BH 2001.462., BH 1994.171.III.].
[60] A törvény tehát, bár az adott sértett személyét, illetve becsületét védi, azonban nem az adott sértett szubjektív becsületérzéséhez kötötten, mérten. Kétségtelen, hogy a következetes ítélkezési gyakorlat szerint, illetve számára bevett formula: az objektíve, a társadalomban kialakult általános megítélés, az általános erkölcsi és közfelfogás.
[61] Ez a formula volt adott egyébként 1990 előtt is, azzal a - nem lényegtelen - különbséggel, hogy "az uralkodó társadalmi felfogás" volt az objektív értelmezés szempontja. Ehhez képest
- egyfelől akkor nem volt becsületsértő a korábbi volt földbirtokosra a kommunista jelző használata, mondván: annak objektív értelme az uralkodó felfogás szerint dicsérő, még ha az érintett magára nézve sértőnek is tartotta;
- másfelől viszont ugyanezen uralkodó társadalmi felfogás mentén elítélendő volt a fasiszta nézet felrovása, az ugyanis az adott politikai rendszerben (szocializmus) sértőnek volt tekintendő [e két szakmai álláspont egyazon szakirodalmi munka 69. és 92. oldalán megfogalmazott; Dr. Kálmán György im.].
[62] A Kúria rámutat arra, hogy
- egyrészt nyilvánvalóan különböző az - egyébként megegyező törvényi tényállások mögötti - objektív elvárás jelenlegi tartalma annak a korábbi, 1990 előtti tartalmától;
- másrészt - értelemszerűen - az Alaptörvény támpontot ad.
[63] Nyilvánvaló szempont, hogy egy társadalomban mi az általános felfogásnak a berendezkedési alapja. Az alapvető, lényegi különbséget az jelenti, hogy demokratikus berendezkedés közepette az általános társadalmi felfogás nem az uralmon lévő politikai nézet foglya, hanem az abban való közmegegyezés kifejezője, hogy mi az, ami nem lehet, és mi az, ami lehetséges. Ezért nyilvánvalóan meghaladott a szocializmus viszonyai közepette érvényes gondolkodás szerinti objektív szempont továbbvitele; másként szólva az objektív szempont korábbi gondolkodás szerinti érvényének továbbvitele a meghaladott.
[64] Ezzel szorosan összefügg, hogy az Alaptörvény kifejezetten szól arról, miszerint egyaránt a diktatúra körébe tartozó a szocializmus/kommunizmus és a nemzetiszocializmus eszmerendszere [Alaptörvény Nemzeti Hitvallás; U) cikk]. Mindemellett nyilvánvalóan ezt fejezi ki a nemzetiszocialista vagy kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadását fenyegető Btk. 333. §-a szerinti - a korábbi Btk. 269/C. §-a szerinti - törvényi tényállás is. Következésképpen az objektív - s ekként változatlan - ismérv alapjául vehető általános társadalmi elvárásként csak az lekövethető, ami
- a demokratikus berendezkedést pártolja,
- viszont elveti, ami nem ilyen.
[65] Ekként lehet kiismerhető szempontra jutni abban a kérdésben, hogy a fasiszta és a kommunista (vagy bármely más politikai felfogáshoz köthető) szó rámondása valakire miként veendő.
[66] Ehhez képest valamely sommásított, konkrétságra vissza nem vezethető leegyszerűsítés csupán értékítélet lehet, s mint ilyen, nem válhat büntetőjogi fenyegetés célpontjává.
[67] Így a jelen ügyben a "maga egy fasiszta" kijelentés sem képezi büntetendőség alapját, mivel nem tényállásszerű magatartás (függetlenül attól, hogy ki a sértett, illetve annak mekkora az elvárható tűrőképessége, avagy az értékítélet milyen szövegkörnyezetben szerepel). A lényeg, hogy ez a becsületsértés vétsége (vagy más, az emberi méltóság védelmét szolgáló bűncselekmény) tekintetében nem tényállásszerű magatartás.
[68] Rámutat a Kúria arra, hogy az eljárt bíróság - a már kifejtettekből is kitűnően - nyilvánvalóan nem helytálló indokkal választotta le, különítette el a "kommunista" kifejezést a másiktól és kezelte önállóan; függetlenül attól, hogy az arra vonatkozó végkövetkeztetése - a büntetőjogi felróhatóságból való kizárása - viszont helyes.
[69] Az eljárt elsőfokú bíróság ugyanis
[70] - egyrészt ítéletének indokolásában is kitért rá, miszerint megállapította azt, hogy a terhelt tagadásával szemben elhangzott K. A. és H. E. tekintetében a "rohadt kommunisták", illetőleg K. A. sértettre vonatkozóan a "maga egy fasiszta" kifejezés; és az általa megállapított tényállásban is rögzítette mindkét kijelentést; azonban
[71] - másrészt kifejtette azt is, miszerint csupán a "fasisztázó" kifejezés vonatkozásában kellett a becsület csorbítására alkalmasság vizsgálatát elvégezni, "ugyanis a bíróság szerint a kommunista kifejezés köznapi használata miatt nem bír a mai felfogás szerint becsületcsorbításra alkalmassággal", a másodfokú bíróság pedig már K. A. vonatkozásában sem foglalkozott a "rohadt kommunisták" kijelentés értékelésével.
[72] Az eljárt bíróság indoka azonban nem alapos, és alapossá sem tehető. A két kifejezés közötti ilyetén különbségtétel - a már kifejtettek nyomán - nem helytálló; ugyanakkor a Kúria jelen határozatában kifejtett indokok alapján egyik vád tárgyává tett terhelti kifejezés sem tényállásszerű.
[73] Ekként a Kúria a megtámadott határozatot a Be. 427. § (1) bekezdés a) pontja alapján megváltoztatta, s a terheltet az ellene becsületsértés vétsége [korábbi Btk. 180. § (1) bekezdés a) pont I. fordulat] miatt emelt vád alól a Be. 6. § (3) bekezdés a) pont első fordulata alapján - mert a terhére rótt cselekmény nem bűncselekmény - a Be. 331. § (1) bekezdése szerint felmentette.
(Kúria Bfv. III. 1.125/2016.)
I. Az uzsora-bűncselekmény leggyakrabban kamatfizetés fejében nyújtott pénzkölcsönnel valósul meg, ám a Btk. nemcsak az uzsorakamat kikötését (hiteluzsorát) rendeli büntetni, hanem minden más uzsorás szerződést (reáluzsorát). Az uzsora mindig az adott élethelyzethez igazodó tartalmú hatalmaskodás, amely elkövethető a börtönviszonyok sajátos körülményei között is, egyik elítélt által a másik szorult helyzetének kihasználásával.
II. A rászorult helyzet a passzív alanynak olyan, az általános életviszonyaitól eltérő, hátrányos állapota, amelytől való szabadulás vagy súlyos következményének elhárítása céljából viszonylag jelentős anyagi áldozatot hajlandó vállalni. A rászorult helyzet a sértett olyan állapota, amelynek következtében nem tud célszerűen saját valós érdekeinek megfelelően ügyletet kötni.
A megállapodás akkor tartalmaz különösen aránytalan mértékű ellenszolgáltatást, ha az oly mértékben haladja meg a szolgáltatást, amelyre az adott helyzetben nincs más magyarázat, mint a sértett rászorult, kiszolgáltatott helyzete, annak kihasználása [Btk. 381. § (1) bek.].
[1] A járásbíróság a 2015. február 24-én kelt ítéletében a terheltet, mint többszörös visszaesőt bűnösnek mondta ki 4 rb. uzsora-bűncselekmény bűntettében [Btk. 381. § (1) és (2) bek.]. Ezért négy év fegyházbüntetésre és négy évre a közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható. A bíróság a terheltet 2 rb. zsarolás bűntette [Btk. 367. § (1) bek.] és kényszerítés bűntette [Btk. 195. § (1) bek.] miatt emelt vád alól felmentette.
[2] Kétirányú fellebbezések alapján eljárva a törvényszék 2015. október 21-én jogerős ítéletével az elsőfokú ítéletet megváltoztatta, a terhelt büntetését öt év szabadságvesztésre és öt évre a közügyektől eltiltásra súlyosította, egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
[3] A jogerős ítéletben megállapított tényállás lényege a következő:
[4] A terhelt 2009. május közepétől töltötte jogerős szabadságvesztés-büntetését a T.-i Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben. Itt a cipővarrodában dolgozott, ahol a más üzemekben dolgozó fogvatartottakhoz képest magas összegű jövedelemmel rendelkezett, emellett családja rendszeresen küldött részére élelmiszercsomagot.
[5] Ezzel szemben a fogvatartottak többsége jóval kevesebbet, esetenként havonta 1000 forintot keresett és a családjuk sem tudott minden esetben csomagot küldeni. A bv. intézet rendje szerint az elítéltek - anyagi helyzetüktől függően - havonta két alkalommal jogosultak kiétkeztetésre, melynek során kizárólagos élvezeti cikknek minősülő dohánytermékekhez, kávéhoz, valamint élelmiszerekhez juthatnak. Ezen dolgok megszerzése érdekében az elítéltek hajlandóak voltak komoly áldozatot hozni, a pénzhiányban szenvedő elítéltek így gyakran kényszerültek arra, hogy magas, akár 100%-os kamat ellenében kölcsönt kérjenek. A kölcsön összegét a következő hónapban kétszeresen kellett visszaadniuk, így anyagi forrásaik jelentős részét erre fordították, rövid időn belül adósságcsapdába kerültek, mely súlyos nélkülözéshez vezethetett.
[6] A terhelt 2013. április és augusztus közötti időben úgy adott több elítélt részére kölcsönt, hogy azoknak a következő kiétkeztetéskor a kölcsön dupláját kellett visszaadnia.
[7] Így felajánlotta F. F. sértettnek, hogy élelmiszereket, dohányárut ad neki, amennyiben a következő kiétkeztetéskor dupla mennyiségben adja vissza. A rossz anyagi körülmények között lévő sértett nem tudta megadni a tartozását, így anyagi forrásait jelentős részben a terheltnek megvásárolt élelmiszerekre, dohányárura költötte. Ez életszínvonalát jelentősen rontotta, de 2013. augusztusig a súlyos nélkülözés nem alakult ki.
[8] 2013. márciusban S. M. kért a terhelttől úgy dohányt és kávét, hogy a következő hónapban a dupláját kellett visszaadnia. Ezt a sértett nem tudta teljesíteni, így anyagi forrásainak egyre nagyobb részét kényszerült a terheltnek átadni kamat címén. Ez jelentősen csökkentette életszínvonalát, de 2013. augusztusig a súlyos nélkülözés nem alakult ki.
[9] F. M. sértett 2013. júliustól összesen három alkalommal kért kölcsön a terhelttől cigarettára azzal az ígérettel, hogy a következő hónapban dupla mennyiséget fog visszaadni. Ez alkalmas volt arra, hogy a sértettet súlyos nélkülözésnek tegye ki.
[10] T. A. sértettnek 2013. áprilisban a terhelt ajánlotta fel, hogy úgy ad kölcsön, hogy a következő hónapban kétszer annyit kell visszaadnia. Három hónap alatt a terhelt és a sértett között olyan függő viszony alakult ki, melynek során a tartozását megadni nem képes sértett további kölcsön fejében a terhelt zárkáját takarította, ruháját kimosta és hagyta, hogy a terhelt rajta edzéseket végezzen.
[11] A bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen a terhelt védője a Be. 416. § (1) bekezdés a), b) és c) pontját megjelölve terjesztett elő felülvizsgálati indítványt, melyben a terhelt felmentését kérte valamennyi vádpont tekintetében.
[12] Indokai szerint a terhelt bűnösségének megállapítására a büntető anyagi és eljárási jogszabályok megsértésével került sor, továbbá a bíróságok az indokolási kötelezettségüknek oly mértékben nem tettek eleget, hogy ez az ítélet megalapozatlanságát eredményezte.
[13] A védő kiemelte, hogy az eljárás során a sértettek és az egyéb tanúk oly módon módosították vallomásaikat, melynek a terhelt felmentését kellett volna eredményeznie. Álláspontja szerint azonban az alapeljárásban a bíróság nem értékelte valamennyi bizonyítékot, azokat nem ütköztette, nem indokolta meg, hogy mely vallomásokat miért fogadott el, illetve miért hagyott figyelmen kívül. Utalt arra is a védő, hogy a terheltnek magas összegű volt a rabkeresménye, havonta két alkalommal kapott csomagot, pénzt, így nem sikerült azt cáfolni, hogy a nála talált jelentős mennyiségű árut ebből halmozta fel.
[14] A védő álláspontja szerint a jogi minősítés tekintetében is tévedett a bíróság. Kiemelte, hogy a büntetés-végrehajtás körülményei között a fogvatartottak olyan szintű ellátásban részesülnek, mely az elemi szükségleteiket fedezi, így kizárt, hogy súlyos nélkülözést szenvedjenek. Megjegyezte a védő, hogy a kávé és a cigaretta egyébként sem tartozik az elemi létszükséglet javai körébe. A védő álláspontja szerint a rövid idő önmagában alkalmatlan volt arra, hogy a sértetteket súlyos nélkülözésnek tegye ki.
[15] A Legfőbb Ügyészség átiratában az indítványt részben alaptalannak, részben a törvényben kizártnak tartotta, és a támadott határozatok hatályában fenntartására tett indítványt.
[16] Az ügyészi átirat szerint az indítvány a tényállást a bizonyítékok bírói értékelésének sérelmezésén keresztül támadja, amelyre a felülvizsgálati eljárásban nincs törvényi lehetőség, és a Be. 373. § (1) bekezdés III. pont a) alpontjában meghatározott indokolási kötelezettség megsértése nem állapítható meg.
[17] A fentiek mellett az ügyészség álláspontja szerint a terhelt a sértettek rászorult helyzetét kihasználva olyan különösen aránytalan értékű ellenszolgáltatást tartalmazó megállapodásokat kötött, mely alkalmas volt arra, hogy a sértetteket súlyos nélkülözésnek tegye ki. Kiemelte az ügyészség, hogy az adott körülmények között a dohány, cigaretta, és élelmiszer nem minősültek luxuscikknek, ezek hiánya alkalmas volt arra, hogy a sértettek esetében súlyos nélkülözés kialakuljon.
[18] A Kúria a felülvizsgálati indítványt a Be. 424. § (1) bekezdés első fordulata szerint nyilvános ülésen bírálta el.
[19] A nyilvános ülésen a védő az indítványt változatlan tartalommal fenntartotta. Kiemelte, hogy a terhelt legtöbb esetben ingyenesen segítette ki a sértetteket, akik azért tettek feljelentést, mert nem tudták megadni a tartozásukat. Ismét kihangsúlyozta, hogy a kávé, a cigaretta élvezeti cikkek, ezek hiánya a súlyos nélkülözést nem alapozza meg. A büntetés-végrehajtás keretei között egyébként sem kerülhetnek ilyen helyzetbe az elítéltek. Felhívta a figyelmet arra, hogy az alapügyben a megyei ügyészség is megalapozatlannak találta az elsőfokú ítéletet.
[20] A Legfőbb Ügyészség képviselője az átiratban foglaltak szerint kérte az alapügyben hozott határozatok hatályban tartását. Álláspontja szerint a speciális körülmények mellett is megállapítható, hogy a cselekmény alkalmas volt arra, hogy a sértetteket súlyos nélkülözésnek tegye ki, így a tényállási elemek hiánytalanul megvalósultak. Kiemelte, a határozat megalapozatlansága nem felülvizsgálati ok.
[21] A felülvizsgálati indítvány - az alábbiak szerint - nem alapos.
[22] A felülvizsgálatban a felülbírálat az indítványhoz [Be. 423. § (4) bek.], a jogerős határozatban megállapított tényálláshoz [Be. 423. § (1) bek.] és főszabályként a megtámadott határozat meghozatala idején hatályos jogszabályokhoz [Be. 423. § (2) bek.] kötött. Felülvizsgálati eljárásban bizonyításnak nincs helye [Be. 419. § (1) bek., 388. § (2) bek.], a jogkövetkeztetések helyessége kizárólag az irányadó tényállás alapulvételével vizsgálható.
[23] Valóban felülvizsgálati ok a Be. 416. § (1) bekezdés a) pontja alapján, ha a terhelt bűnösségének megállapítására a büntető anyagi jog szabályának megsértése miatt került sor. Jelen ügyben azonban erről nincs szó, az eljárt bíróság nem sértett törvényt, amikor a terhelt bűnösségét az uzsora-bűncselekményben megállapította.
[24] A Btk. 381. § (1) bekezdésében szabályozott uzsora-bűncselekményt az követi el, aki más rászorult helyzetét kihasználva olyan különösen aránytalan mértékű ellenszolgáltatást tartalmazó megállapodást köt, amely alkalmas arra, hogy annak teljesítése a megállapodás kötelezettjét, a vele közös háztartásban élő hozzátartozóját, illetve a megállapodás kötelezettje által tartási kötelezettség alapján eltartott személyt súlyos, vagy további súlyos nélkülözésnek tegye ki. A (2) bekezdés szerint súlyosabban minősül annak a cselekménye, aki az uzsora-bűncselekményt bűnszövetségben vagy üzletszerűen követi el.
[25] A fentiekből következik, hogy az elkövető tudatának át kell fognia, hogy a sértett szorult helyzetben van, a szolgáltatás/ellenszolgáltatás viszonya különösen aránytalan, és az ügylet esetleges teljesítése a sértettet nélkülözésnek vagy további nélkülözésnek teszi ki.
[26] A rászorult helyzet, mely jelentésben megegyezik a szorult helyzettel, a passzív alanynak olyan, az általános életviszonyaitól eltérő hátrányos állapota, amelytől való szabadulás, vagy súlyos következményének elhárítása céljából viszonylag jelentős anyagi áldozatot hajlandó vállalni. Itt többnyire anyagi megszorultságról van szó, jellemzően az ilyen helyzetből jelenthet kiutat az aránytalanul terhes szerződés, lehetséges azonban az is, hogy az egyébként kiegyensúlyozott anyagi helyzetben lévő sértettet nem vagyoni jellegű hátrányok fenyegetik, de ezektől anyagi áldozatok árán remél szabadulni.
[27] Ki kell emelni, hogy nem csupán a menthető, nem önhibából eredő, illetőleg erkölcsileg nem elítélendő okból keletkezett szorult helyzetet védi a büntetőjog, nemcsak az ilyen helyzet kihasználása esetén állapítható meg az uzsora. Ilyennek kell értékelni, ha valakinek azért vannak súlyos anyagi gondjai, mert elítélték.
[28] Megjegyzi a Kúria, hogy nem állapítható meg azonban uzsora, ha a passzív alany későbbi haszon, kedvező lehetőségek kihasználása érdekében hajlandó aránytalanul magas ellenszolgáltatást teljesíteni.
[29] A tényállás szerinti szorult helyzet objektív tartalma mellett jelentősége van a különös aránytalanság sértettben rejlő indokának is.
[30] Szorult helyzet megállapításához vezethet a sértett olyan állapota, melynek következtében nem tud célszerűen saját valódi érdekeinek megfelelően ügyletet kötni, állapota miatt nem ismeri fel a saját szolgáltatása és az ellenszolgáltatás tényleges értékét (értelmi gyengeség), illetve ezeknek nem tulajdonít kellő jelentőséget (könnyelműség).
[31] A fentiekre figyelemmel tehát helyesen ítélték úgy az alapügyben eljárt bíróságok, hogy jelen ügy sértettjei - tekintettel a börtönviszonyok speciális mivoltára, csekély mértékű jövedelmükre, arra, hogy máshonnan nem remélhettek támogatást, illetve más forrásból nem szerezhették meg a megállapodásuk tárgyát képező cikkeket - a cselekmény szempontjából rászorult személyek voltak.
[32] A szolgáltatás értékét különösen aránytalan mértékben meghaladó ellenszolgáltatás kapcsán rámutat a Kúria, hogy pusztán az a tény, hogy a szerződés kedvezőbb, előnyösebb az egyik félre, mint a másikra, hogy veszteséget jelent a sértettnek, nem alapozza meg az uzsora-bűncselekmény bűntettét. A szolgáltatásnak oly mértékben kell meghaladnia az ellenszolgáltatást, melyre az adott helyzetben nincs más magyarázat, mint a sértett rászorult, kiszolgáltatott helyzete, azaz annak kihasználása.
[33] Az uzsorát megvalósító túllépés mértékét nem lehet általános érvénnyel meghatározni, az adott szerződés körülményeinek, s abból a felekre származó előny és hátrány gondos vizsgálata alapján kell állást foglalni. E tényállási elem megvalósulásához feltétlenül szükséges, hogy az elkövető ismerje a sértettnek a büntetőtörvény által védettnek értékelt helyzetét, azaz fel kell hogy ismerje, hogy a sértett a törvényi tényállásban felsorolt valamelyik tényező hatására vállalja az áldozatot.
[34] A bűntett megvalósulása szempontjából közömbös, hogy az ügyletet ki kezdeményezte, a feltételeket ki ajánlotta, ennek a cselekmény befejezettsége szempontjából lehet jelentősége. Az a tény, hogy az ügyletet az elkövető kezdeményezi - mint ahogy az részben jelen ügyben is történt -, csak azt igazolja, hogy az elkövető felismerte a sértett rászorult helyzetét.
[35] Jelen esetben a sértetteknek - a korábban írtak szerint - nem volt más lehetőségük arra, hogy a tényállásban írt dolgokat megszerezzék, mint hogy kötelezzék magukat a különösen aránytalan ellenszolgáltatás teljesítésére.
[36] Végül egyetértett a Kúria az eljárt bírósággal abban, hogy a terhelt és a sértettek között az alku tárgyát képező cikkek a börtönben sem tekinthetők luxuscikknek, csupán a speciális viszonyok között, a korlátozott forgalom miatt felértékelődnek.
[37] Kiemeli a Kúria, hogy az uzsoraszerződés tárgyát képező dolgok nem csupán létszükségleti cikkek lehetnek, ugyanis az uzsoraszerződés nem kizárólag szociális tartalmú fogalom, a sértettje nem kizárólag szociális szempontból hátrányosan érintett személy lehet.
[38] Az uzsora mindig az adott élethelyzethez igazodó tartalmú hatalmaskodás. Jelen ügyben az adósságcsapdába (adósságspirálba) került, a tartozásukat maguk előtt görgető sértettek számára nem volt más kiút, mint újabb különösen aránytalan, a kapott szolgáltatásnál lényegesen nagyobb ellenszolgáltatás ígérete, mely a terhelttel szembeni függő helyzetüket kialakította. A cselekmény további folytatása esetén a következő lépés - egyéb vagyon híján - az alapellátásuk beáldozása, mellyel ténylegesen is megvalósult volna a törvényi tényállásban reális lehetőségként szereplő súlyos nélkülözésük.
[39] Az uzsora leggyakrabban előforduló formája a kamatfizetés fejében nyújtott pénzkölcsön. A Btk. azonban nemcsak az uzsorakamat kikötését (hiteluzsora), hanem minden más uzsorás szerződést (reáluzsora) is büntet. Jelen esetben is ez utóbbiról van szó, az ítéleti tényállásban írt terhelti cselekmény az uzsora-bűncselekmény tényállási elemeit kimerítette, büntető anyagi jogszabálysértés a bűnösség megállapítása körében nem történt, ezért a felülvizsgálati indítvány ezen okra figyelemmel alaptalan.
[40] A felülvizsgálati indítvány felülvizsgálati okként jelölte meg a Be. 416. § (1) bekezdés b) pontját is, azonban az erre az okra történő hivatkozást külön nem indokolta.
[41] Így ezzel kapcsolatban a Kúria megjegyzi, hogy a jogerős ítéletben kiszabott büntetés felülvizsgálatára akkor kerülhet sor, ha annak neme és/vagy mértéke téves minősítés vagy más anyagi jogszabálysértés következtében törvénysértő.
[42] Ebből következően törvényben kizárt a törvényes büntetési tétel keretei között kiszabott büntetés felülvizsgálata pusztán arra tekintettel, hogy a jogerős ítéletet hozó bíróság a büntetés kiszabása során irányadó körülményeket teljeskörűen és megfelelő nyomatékkal, az erre vonatkozó felsőbírósági iránymutatásoknak megfelelően vette-e figyelembe (EBH 2011.2387.; BH 2012.239., BH 2005.337.).
[43] Végül a Be. 416. § (1) bekezdés c) pontja abban az esetben nyitja meg a felülvizsgálati eljárást, ha a bíróság ítélete a Be. 373. § (1) bekezdés I. pont b) vagy c) alpontjában, illetve a II-IV. pontjában felsorolt hibák valamelyikében szenved. Lényegében ezen felülvizsgálati okra utal az indítvány azzal, hogy álláspontja szerint a jogerős ítélet nem ütköztette a vallomásokat, illetve nem indokolta, hogy mely nyilatkozatokat miért fogadja el.
[44] A fenti eljárási hiba akkor jelenti a Be. 373. § (1) bekezdés III. pont a) alpontjában meghatározott indokolási kötelezettség megsértését, ha ezzel a bíróság az indokolási kötelezettségének oly mértékben nem tesz eleget, hogy emiatt az ítélet érdemi felülbírálatra alkalmatlan.
[45] A tény- vagy jogkérdéssel összefüggő indokolási kötelezettség kapcsán a felülvizsgálatban azonban csupán az vizsgálható, hogy a kifogásolt határozatban nyomon követhető-e a bíróság értékelő tevékenysége, annak eredménye azonban vitássá nem tehető. Ezen értékelő tevékenység pedig a Be. 373. § (1) bekezdés III. pontja által meghatározott körben a szükséges és elégséges mértékben megtörtént. Az alapügyben eljárt bíróság tényállást állapított meg és az alkalmazott anyagi és eljárási jogi szabályokhoz vezető következtetéseit, álláspontját rögzítette, ezért határozata felülvizsgálati eljárásban nem támadható, a jogerős ügydöntő határozatok felülvizsgálata e körben kizárt.
[46] Mindezekre figyelemmel a Kúria a felülvizsgálati indítványnak nem adott helyt, és miután egyéb, a Be. 423. § (5) bekezdése alapján hivatalból vizsgálandó eljárási szabálysértést nem észlelt, a megtámadott határozatokat a Be. 426. §-a alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria Bfv. III. 657/2016.)
